Alfred Adler szerint a helytelenül viselkedő gyerek
bátortalan gyermek. Egy elképesztően lenyűgöző előadáson jegyzeteltem le ezeket
a mondatokat, melyet angolul tartott egy amerikai pedagógus, pszichológus Wes
Winget.
A gyermeknek nincs elég bátorsága ahhoz, hogy az élet
haszontalan oldaláról a hasznos felé menjen. Ezért bátorítani kell őt.
Van néhány irányelv, melyet mindig be kellene tartani.
1.
Mindenki egyenlő.
2.
Jogunk van a méltósághoz és a tisztelethez.
3.
Az engedékenység és a büntetés a királyok és a
zsarnokok előjoga.
4.
Közös erőfeszítésekkel, együttműködve kell a
gondokat megoldani.
5.
Nincsen olyan elmélet, mely helyettesítheti a
gondolkodást, a törődést, a barátságosságot a gyermek együttműködésének
elnyerésében.
6.
Bármennyire hatékony egy elmélet,
elengedhetetlen a gyermek megértésére való törekvés.
A gyermek is fontosnak akarja érezni magát, akár a
felnőttek.
Viselkedésünk olyan célra irányul, amely lehetővé teszi,
hogy megtaláljuk helyünket mások között és jelentőségre tegyünk szert.
A büntetett gyermek nem részesült bátorításban.
A helytelen viselkedésnek négy célja van Rudolf Dreikurs
szerint, melyeket fel tudunk ismerni.
1.
figyelemfelkeltés
2.
hatalom
3.
bosszúállás
4.
rezignáltság
A gyermek nem változik meg addig, míg rá nem döbben, hogy
problémás viselkedése fokozza nehézségeit.
A gyermekekben csak ritkán tudatosul rossz magatartásának
téves célja.
Nekünk, felnőtteknek fel kell ismernünk a helytelen
viselkedést, és megfelelően kell reagálnunk rá.
Segítenünk kell a gyermek számára megérteni, hogy a
magatartásának célja helytelen, hogy a hibás viselkedés nem éri el az általa
kitűzött célt, s módokat kell keresnünk számára, bátorítanunk kell őt, hogy
együttműködjön velünk.
Tévedés, ha ezek után valaki azt gondolja, hogy ez azt jelenti,
hogy hagyjuk, csináljon, amit akar, vagy könyörögjünk neki. Nem erről van szó.
De semmiképpen sem megoldás a büntetés, az ordibálás, a szidás. A gyermek nem
érezheti úgy, hogy feladtuk, hogy nem érdekel, mit tesz, hogy lemondtunk róla,
hogy mindig rossz. Ebből nem tud kilépni, nem tud jó lenni, és főleg egyre
bátortalanabb lesz.
Ha úgy vesszük észre, nem elég kitartó egy gyermek, akkor
nem az a helyes megoldás, ha megakadályozzuk, hogy elkezdjen valamit, amit
szeretne, mert úgysem csinálja végig. Helyesen cselekszünk, ha bátorítjuk, hogy
kezdjen hozzá, és utána végig segítjük őt, biztatjuk, és megtanítjuk arra,
hogyan legyen kitartó.
Tudnia kell, hogy nem helyes, amit tesz, de a beszélgetést
nem helyettesítheti semmi.
A világ olyan, amilyennek látjuk. Szoktuk hallani, olvasni.
Mi is tudunk világot teremteni magunk körül.
Gyermekeink számára nem azt kell
megtanítani, hogy milyen kemény legyen, milyen elviselhetetlenül törtető, hogy
tud másokat becsapni, hogy lesz úgy sikeres, ha mindenkin átgázol. Nem az a
feladatunk, nem akkor neveljük az életre, ha a rosszat láttatjuk meg vele, ha a
szépet haszontalannak mondjuk, s nem hagyjuk, hogy örömöt leljen abban, amit
éppen tesz, mert szerintünk erre nincs idő. Saját megkeseredettségünket nem
vetíthetjük rá.
Amikor sétálunk vele, nem a sok autót kell szidnunk, nem a
forróságra kell panaszkodnunk, és nem kell húznunk magunk után, siettetve.
Álljunk meg, ha ő meglát egy apró bogarat és gyönyörködik benne, követi, merre
megy! Nézzünk meg vele egy szép virágot, amely valahogy odanőtt az árok
partjára! Hallgassuk a madarak csicsergését! Hagyjuk, hogy ő maga fedezze fel a
színeket, illatokat, érzéseket, és ne mondjuk meg neki gyorsan, hogy a lehető
leghamarabb tudjon mindent, mert azt hisszük, akkor okos. NEM! Nem akkor okos,
ha visszaszajkózza a felnőttek mondatait. A gyermekek okosak, nem a felnőttek
dolga eldönteni, hogy okosak, vagy sem. A felnőttek dolga úgy tanítani őket,
ahogy az nekik jó. Ha a gyermek maga érzi a hársfa illatát, ha a lila színről
pl. az orgona virága jut eszébe, vagy a szeretetről az anyu ölelése az első
gondolata.
Luxusban él az a gyermek, akire időt szánnak otthon, akivel
beszélgetnek, aki nem fél a büntetéstől, mert nincs is olyan, de nem is akar ő
rossz lenni, hiszen szeretik őt, és megértik.
Az otthon, nem iskola. A szülő nem tanár. Az otthon az más.
Ha otthon szeretet van, és türelem, akkor minden más működik.
Ne mérjétek
gyermekeiteket, ne hasonlítgassátok össze más gyerekekkel, ne ítélkezzetek
felettük, ne versenyeztessétek őket sem külsőleg, sem belsőleg, és főleg ne
mondjatok le róluk, ha nem olyanokká válnak, mint azt ti elképzeltétek!
M
