Ma Dés Lászlóról írok.
Sok szép gondolattal indulhat a napotok, ha meghallgatjátok ezt a dalt. Milyen kevés alkalommal érezzük este, a dal címét, s állapítjuk meg magunkban: jó kis nap volt ez a mai.
Valószínűleg mindenki ismeri Dés László dalait, hiszen rengeteg
alkalommal találkozhatunk vele.
Válogathatunk, milyen titulusokat írunk a neve után.
Zeneszerző, jazz zenész, előadóművész. Díjakban sem szűkölködik. Kossuth-díj,
Liszt-díj…
Egy zenészről akkor kapunk a legteljesebb képet, ha
meghallgatjuk a muzsikáját. A figyelmes fülek számára teljesen érthető, miért
választottam erre a napra az ő dalait.
Nem sorolom fel, hol tanult, mikor született. Mindenki el
tudja olvasni az interneten.
Indiában is játszott,
s a Trio Stendhal nevű együttessel a kamarazenét a jazzel ötvözték, mely egyedi
hangzást kölcsönzött. Egyébként is bármikor felismerhetők a szerzeményei,
annyira rá jellemző.
Dalszövegeket is írt a zeneszerzés mellett. Csak a
legismertebbeket említem: Szerelem első vérig, Üvegtigris, Sose halunk meg, A
miniszter félrelép, Patika.
A Valahol Európában és A dzsungel könyve musical dalai
önállóan is az emberek kedvencei közé sorolták magukat.
Szaxofon játéka igazi élmény a hallgatóság számára.
Zenésztársai, kollégái, a kritikusok, mindenki elismeri a
munkásságát, tehetségét.
Manapság nagyon nehéz újat, igényeset, értékeset, egyedit
alkotni. Olyan sok mindent létrehoztak már a művészek. Sokszor hallhatunk olyan
dalokat, melyekről eszünkbe jut egy másik is.
Az ő muzsikája valahogy megtalálta ezt a kis szűk
lehetőséget, amely széles spektrumban teszi lehetővé zenéjének elismertségét.
Sikerült sok-sok olyan dalt írnia, melyeket szívesen énekelnek színészek,
énekesek egyaránt. Dalait játsszák a rádiók is.
Akkor mégis lehet ma is jó dalokat írni? Hm. Ezek szerint
igen.
M
