2015.
január 8-án összerezzent a világ… Egy francia szatirikus hetilap, a Charlie Hebdo szerkesztősége ellen
merényletet követtek el egy korábban megjelent, Mohamedet ábrázoló karikatúra
miatt. Tizenketten haltak meg…
Sokan
sokfélét nyilatkoztak az esettel kapcsolatban, és egyöntetűen mindenki elítélte
a cselekményt, egyetértve abban, hogy a vallás nevében nem lehet gyilkolni. Ferenc
pápa egyenesen aberrációnak nevezte, ha valaki hitbéli meggyőződésből követ el
gyilkosságot.
De
sok esetben követte egy DE az együtt érző nyilatkozatokat, mégpedig a
szólásszabadság korlátaira vonatkozó DE. Elgondolkodtam rajta, hogy van-e,
lehet-e korláta a sajtószabadságnak és ha van, akkor hol húzódik a határ.
Ferenc pápa ázsiai körútján azt nyilatkozta, hogy „Nem lehet provokálni, nem
szabad mások vallását sérteni, kigúnyolni”. Eszmefuttatásomban ebből a
kijelentésből indultam ki.
Mit
jelent a provokáció? A szőke nős vicc vajon provokáció-e és feljogosíthatja-e a
szőke nőket arra, hogy a „szőke nők” nevében támadást indítsanak a viccmesélő
ellen? Vagy legalábbis nem lepődünk meg rajta és kicsit együtt érzünk a szőke
nőkkel is, ha ilyen atrocitás történik?
Mivel
sértem meg mások vallását? Ha olyan pólót hordok, ami Jézust ábrázolja, akkor
azzal megsértem mások vallási meggyőződését? Pusztán azzal megsértem-e mások
vallási meggyőződését, hogy az enyémet kifejezem (szintén Franciaországban volt
pár évvel ezelőtt felháborodás abból, hogy a gyermekek nem viselhetnek az
iskolában vallási jelképeket)?
Mi
az amit kigúnyolhatunk? Saját magunkat lehet-e vagy az is elítélendő?
Elítélendő-e ha a Balaton parton pár ezer forintért rajzoltatok magamról egy
karikatúrát és ne adj isten! még be
is kereteztem és kirakom a nappali falára?
És
a legfontosabb kérdés a cenzúrával kapcsolatban: ki/kik dönti/k el, hogy mi
számít provokációnak, sértőnek, gúnynak?! És ezzel tényleg elejét lehet venni a
párizsihoz hasonló merényleteknek?
Tapasztalatom
szerint az agresszív emberek mindig találnak okot, provokációt az
agresszióra. Biztos mindenkinek volt már hasonló diszkós élménye: egy enyhén
vagy nagyobb mértékben ittas fiatalember nagyon erősnek képzeli magát és minden
áron szeretné demonstrálni is erejét. Ilyenkor elég, ha rosszul pillantunk rá,
máris felrakja a verekedés előjátékának tekinthető, nagy sikerű
„Mivanmivanmivan” című nagylemezt. Vagyis az agresszor szemszögéből
provokáltuk őt… Biztosan elkerülhetjük ezeket az incidenseket, ha nem járunk
szórakozóhelyekre! De tényleg ez a megoldás? A saját szabadságunkat korlátozni
mások frusztrációból vagy egyéb önértékelési zavarokból táplálkozó agresszív
tettei miatt?
W.
