Kötelező olvasmánnyá tettek egy mai regényt, amely nemrég
jelent meg a könyvpiacon / nem nálunk /.
Először azt gondoltam, ejnye, azért nem biztos, hogy így ki
kell tolni egy íróval, de aztán megtudtam, miről a könyv témája. /Lois Lowry-Az
emlékek őre/
A mai nap nem a könyvajánlók napja. Nem is erről szól az
írás.
Az emberek egy olyan világban élnek, ahol mindig egyforma a
hőmérséklet, egyformán szépen süt a nap, mint egy gyönyörű tavaszi napon. A lét
kiszámítható. A családok nem éheznek, mindenkinek van munkája. Tiszta a levegő,
tiszta a környezet. A házak rendezettek, modern a berendezés. A ruhák szépek,
kényelmesek. Az egészségügy fejlett, s mindent a legoptimálisabbra találtak ki.
Biztonságban érezheti magát mindenki, aki ott él.
Eddig azt hiszem nincs gond. Csak ahogy az lenni szokott az
ideális körülmények mögött ott lappanganak a mélyre eltemetett gondok, negatív
jelenségek.
Mindenki mindent feketében, és fehérben, illetve annak
árnyalataiban lát. Nincsenek emlékeik az embereknek, és nincsenek érzéseik sem.
A gyermekeket az erre kiszemelt nők szülik, és utána osztják szét a
családoknak. Tilos a testi érintkezés, még a kézfogás is. Létezik egy
mesterkélt beszédstílus. Senki nem hazudhat, amit be is tartanak. Drónok
repkednek a levegőben, mindenhol kamerák. A munkákat egy központban osztják el,
mindenki azt végzi, amit kap. Nyolc évesen például biciklit osztanak, s mindezt
közös ünnepélyes körülmények között kapják meg. Ugyanígy a rájuk rótt munkát
is.
Létezik viszont egyetlen ember, aki az emlékeket őrzi, csak
ő már idős, és át kell adnia minden tudást másnak. A fiú, akire ezt a munkát
osztják különbözik másoktól. Lassan kezd színesben látni, rácsodálkozik a
szépségekre, és nem hagyja békén a gondolat, mi az, amit nem tud. Az emlékek
őre először a jó emlékeket adja át neki, de később muszáj a rosszakkal is
boldogulnia.
Fokozatosan rájön, hogy ebben a szuper világban a
csecsemőket kemény teszteknek teszik ki, és aki nem felel meg, aki pl. sokat
sír egy injekció után egy papírdobozba teszik, és leeresztik egy
szemétcsúszdán. Akikkel valami gond van, eltűnik.
És persze nem hallják a muzsikát, nem léteznek hangszerek,
nincs énekszó, nem is tudnak a létezésükről sem.
Mindennap a házból kilépve a csuklójukat egy géphez tartják,
ahol egy tűszúrással elintézik, hogy ne érezzenek semmit, ne emlékezzenek, és
főleg, ne legyen lelkiismeretük. Az emberek erről persze nem tudnak.
Tulajdonképpen emberi robotokká vált mindenki.
A fiú a szokásos történet hőseként megment egy halálra ítélt
csecsemőt, és elmenekül ebből a világból. Amikor átlépi a határukat visszatér
minden, és a többi ember is másképpen látja a világot. Egy ember megmenti a
többit, hogy érezzenek, és hogy tudják, mit tesznek.
Felmerülhet a kérdés bennünk, miért kell egy ilyen regényt
kötelezővé tenni.
Talán azért, mert van mondanivalója. Talán azért, mert
könnyen érthető, talán azért, mert tényleg rossz, hogy manapság a gyerekek
ülnek egymás mellett, és mindenki a tabletjét, vagy a telefonját nyomkodja.
Talán nem jó az, hogy a gyerekek egy része állandóan külön órákra jár, a másik
része pedig semmire nem megy. Talán nem jó az, ha nem tudnak játszani
szünetekben. Talán nem jó, ha a családok nem beszélgetnek igazán egymással.
Talán nem jó, ha azt látják a gyerekek, hogy az a
legfontosabb, hogy ilyen sokat jelent a ház, az autó, a pénz. Talán nem jó,
hogy szégyellni kellene az érzéseket, és hogy hülyének nézik azt, aki pénz és
elismerés nélkül teszi a dolgát, mert szereti a szülőfaluját, városát. Talán
nem jó az, hogy az embereket semmi nem érdekli, és nem mennek el egy színházi
előadásra, egy koncertre, egy rendezvényre, akkor sem, ha ingyen van, és a
gyermekeiket is erre tanítják. Talán nem jó az, hogy a gyerekek azt csinálnak,
amit akarnak, csak maradjanak csendben, és békében.
Nem. Nem talán, hanem biztosan nem jó. Egészen biztosan nem
jó, ha érzések nélkül élünk, ha célok nélkül létezünk, ha nincs lelkiismeret,
ha nem számítanak a belső értékek. Ha az üres, igénytelen, embereket butító,
ostobaságokat hangoztató gondolatok lengik be az életünket.
S hogy mi a megoldás? Tanulni kell. Mások hibáiból, mások jó
cselekedeteiből, a sajátjainkból, tanulni könyvekből, internetről, bárhonnan.
Nem kell mindennap külön óra, de kell hobby, kell okos szabadidő eltöltés.
A gyerekek tanuljanak meg játszani, tanuljanak meg szeretni,
tanuljanak meg megbecsülni, tisztelni, és tanuljanak meg tanulni. Mindez pedig
nem csak az iskola dolga. Nem. Nem csak az iskoláé. Mindenkié.
A felnőttek pedig igenis vegyék rá magukat, hogy örüljenek
annak, amit elértek, mindegy, hogy milyen kis dolog. Örüljenek annak, ha a
gyermekük mesél nekik, ha együtt lehetnek.
A világból akkor nem lesz fekete-fehér lét, ha megmarad a
lelkiismeret, ha megmarad a tudás, és ha megmarad a szeretet. S ezeket az
értékeket nem egy embernek kell cipelnie, ahogy a könyvben.
Ezért lehet ez a könyv kötelező olvasmány.
S hogy erre nincs időnk, ahogy semmi másra sem, akkor nincs
más hátra. Jöhetnek a drónok, jöhetnek a kamerák, jöhet a muzsika nélküli
világ. Jó lesz az nekünk?
M
A képen Czenkiné Töltési Henriett munkája látható.
