Ha azt mondom Gordon Matthew Thomas Sumner? Kiről írok?
Természetesen zenész, énekes, dalszövegíró, színész,
aktivista. Brit származású.
Az egyik fellépésükkor felvett egy fekete-sárga csíkos
pulcsit, az akkori zenekarvezetőtől Gordon Solomontól kapta becenevét, és azóta
mindenki csak „fullánk”-ként ismeri őt. Az a mindenki pedig tényleg mindenki.
Wallsendben született, 1951-ben. Nagymamája adta adta neki
az első gitárt, amely nem volt éppen a legjobb állapotban, de ő ki sem adta a
kezéből. Ami nagyon fontos. Igazán akkor tanulunk meg egy
hangszeren, ha akarunk. Az akarat nagyon fontos hozzá. Csak
úgy ímmel-ámmal, néha egy kicsit kivenni a dobozából nem megy. Az első
időszakban főleg kell, hogy az embert hajtsa valami erős késztetés arra, hogy minél
gyorsabban, minél többet megtanuljon azon a bizonyos hangszeren. S azt hiszem,
ez nem csupán a hangszerek esetében igaz.
Ilyenkor két emberi viselkedés figyelhető meg. Az egyik, aki
Stinghez hasonlóan megtanul játszani, a másik, aki pár perc alatt rájön, hogy
ez meló, és időt igényel, kitartást, türelmet, aztán még kétszer ránéz a
hangszerre, ami akár egy drága szuper hangszer is lehet, de pénzzel nem lehet
megtanulni zenélni. Ezután gyorsan kitalál valami indokot, ha kell többet is,
hogy miért nem tanult meg rajta semmit. Itt vége a történetnek.
Stinget is jobban érdekelte a zene a tanulásnál, úgy
gondolta, a zenéléssel ki tud lépni a szegénységből. Igaza lett. Rengeteg
hangszeren tud játszani: gitár, basszusgitár, bőgő, mandolin, szaxofon, pánsíp,
lant, zongora, harmonika, amellett kitűnő énekes.
Közben dolgozott kalauzként, építőmunkásként, volt
adóhivatali dolgozó, mirelitüzemben. Később beiratkozott az Észak-Angliai
Tanítóképző Főiskolára. Tanítói képesítést szerzett 1974-ben.
A Police nevű zenekart Stewart Copelanddel és Henri
Padovanival alapították, akit később Andy Summers váltott fel.
Több, mint 35 filmben használták fel a zenéit, és
színészként is szerepet kapott.
Sok alapítványt támogat, és kiáll az általa fontosnak
tartott eszmékért, ügyekért.
Ő azok közé a zenészek közé tartozik, akikre soká emlékezni
fog az emberiség, akinek nem csak egy dala van, és aki nem a felületes
pénzszerzésért, és népszerűségért teszi, amit tesz. Persze, az is jól jön,
hiszen jó, ha az ember ismert, és nem kell éheznie, de ő ezzel segíteni tud
másoknak.
Olyan sok jó dala van, hogy nem is tudom, melyiket ajánljam.
Ez a 2010-es Berlinben tartott koncert példa arra, milyen igényesen, szolidan
szól ma az ő zenéje. Érdekes, hogy az emberben végig az az érzés él, hogy
mennyire könnyeden, mennyire magától érthetően történik ott a színpadon minden,
pedig egy ilyen produkció mögött totál sok munka van. Tanult zenészek, rengeteg
előkészülettel, próbával a hátuk mögött nyújtanak ilyen élményt a hallgatóknak.
A gyakorlás nem szégyen, a tanulás nem titkolandó, a
zenetanulás nem kidobott idő, haszontalan tevékenység, még akkor sem, ha nem
leszünk Stingek.
Nekem olyan szerencsém van, hogy foglalkozhatom zenét tanuló
gyerekekkel, és bátran mondhatom, nincs ennél jobb „munka” a világon. Nem
könnyű, sőt nagy küzdelem, mert a felnőttek egyszerűen nem értik meg, milyen
jót tesznek saját gyermekükkel, ha taníttatják őket zenélni, de bízom benne,
hogy valamikor, egyszer, talán tudni fogják, hogy ez így van.
M
