Mit tehetünk, ha olyan könyörtelenül
eljön, hogy elindítsa a hetünket. Egy vigaszunk lehet, nagyon gyorsan ismét
péntek lesz. Az idő rohan, szalad, és mi csak azt látjuk, hogy a face-en egyik
pillanatban keseregnek a hétfő miatt,
másikban örülnek a pénteknek.
De közötte ott van sok-sok nap, amelyeket nem mindegy, hogyan töltünk el.
Keressük, hogy minek tudunk örülni, egyre jobban keressük, vagy egyre kevésbé, s valahogy nagyon nehéz megtalálni. Talán nem is vesszük észre, minek tudnánk örülni. Csak egy egészen kicsit.
Örülhetünk egy szép zenének, egy szép napos délutánnak, vagy annak, hogy végeztünk a nagytakarítással, felkészítettük a kertünket a télre. Jó érzés lehet meglátni egy még nyíló rózsát, megérezni egy finom illatot, észrevenni egy színpompás falevelet. Elmegyünk nap, mint nap a szépségek mellett, nem látjuk meg, amit látnunk kellene, mert rengeteg minden elvonja a figyelmünket.
S főleg nem vesszük észre a gyermekeinket. Ha jó tanulók, akkor az természetes, ha rossz az nyűg. Fáradtság, negatív érzések, sok munka, sok gond. Minden, minden erősebb érzés, jobban fókuszálja a figyelmünket. Pedig ott vannak ők a közelünkben.
Mindennap rácsodálkozom, mennyi tehetséges gyermek jár közöttünk. Milyen sok mély érzésű, jó ember bújik el még a legkomiszabb gyermekben is.
Tetszik tudni, azért jó gyermekek között lenni, mert ők még reménykednek, ők elhiszik, hogy képesek valamire, ha akarják, és meg is próbálják. Sokszor sikerül, sokszor nem, de nem ez a lényeg.
Amikor valamit eltervezek, és azt általában véghez is viszem, eddig minden egyes alkalommal ők álltak mellettem, és velük értük el azt, amit talán nem mindenki felejt el, vagy igyekszik másokkal elfelejtetni.
A felnőttek között falakba ütközöm. Szinte mindig. Nem egy falba, ezerbe. Ők minden ötletben azt keresik, hogy miért nem lehet azt megvalósítani. A gyermekek először nagyon megörülnek a lehetőségnek, melyet általam kapnak, aztán megteszik, amit lehet, hogy sikerüljön minden.
Nehéz dolguk van. Nagyon nehéz. Nem tudnak megfelelni a felnőtt elvárásoknak, mert az elvárások nem gyermekekhez mértek. Eleve kudarcot vallanak, ha senki nem hisz bennük.
Nem csak a tanulás fontos. Természetesen az is, de fontos, hogy a hétfő egy új kezdet, vagy valami szörnyű nap, amit át kell valahogy élni, és így a többit is.
Nem mindegy, mire tanítjuk őket. Én az új kezdetet választom, minden hétfő egy új kezdet, ahogy mindennap egy új kezdet velük.
December elsején megláthatják ismét, sokadszorra, mire képesek a gyerekek, ha bíznak bennük, ha örülnek velük együtt, ha zenélnek együtt, ha énekelnek együtt.
Legutóbb a zenetáborban láthatták, mit jelent egy olyan környezet, amelyben pozitív hangulat határozza meg a napokat, milyen magaslatokba emelhetünk teljesen különböző korú, fejlettségű gyermekeket. Tapasztalhatták, mit ér, ha hisszük, hogy minden gyermek jó valamiben.
Nem szeretem, amikor egy rendezvényen mosolytalan, rosszkedvű szülőket látok, s közben engem szétvet a boldogság, hogy megmutassam nekik, mire képesek a saját gyermekeik. Amikor már annyit dolgoztunk együtt, amikor már minden tartalék energiánkat összeszedjük, hogy az eredmény a lehető legjobb legyen, akkor azt látom, hogy ennek nem tud mindenki örülni. Nem akar, hibákat keres, kritizál, rosszindulatú… hm. Örülni is tudni kell, az sem jön magától. De szerencsére megadatik gyakran az is, hogy biztató, mosolygó, kedves tekintetek érkeznek felénk, ha kinézünk a közönségbe, s elég erőt ad ahhoz, hogy végig vigyük, amit szeretnénk. Ezért mindig hálásak vagyunk, és nem is tudják, milyen sokat jelent számunkra. A gyermekek is érzik ezeket az energiákat.
Én azért izgulok, hogy a bennük rejlő tudás, és lehetőség megmutatkozzon, s nem, hogy ne kelljen szégyenkezni miattuk.
Soha egyszer sem kellett még senki miatt szégyenkeznem, akivel együtt léptem fel. Igaz, a rengeteg gyakorlás, és előkészítés nagyban hozzájárult az eredmény minőségéhez.
Higgyünk a gyermekekben! Az ötleteknek pedig próbáljunk meg örülni, s gondolkodjunk inkább azon, mivel tudjuk segíteni a megvalósulását. Egy ötletből akkor lesz valami jó dolog, ha az emberek megvalósítják.
A gyermekek sokkal bölcsebbek, sokkal jobbak annál, mint azt sokan hiszik róluk. Nem kell felettük pálcát törni naponta többször. Nem azért élnek a földön, hogy nekünk munkát adjanak, hogy bennünket elszomorítsanak.
Tudják, ha visszagondolok arra sok évre, a sok szereplésre, a sok izgulásra, készülődésre, mindig ugyanaz jut eszembe.
Küzdelem azért, hogy a felnőttek segítsenek, hogy megértsék, mit szeretnék, és a másik oldalon a gyermekek, akik az első pillanattól velem vannak mindig, kitartóan készülnek velem, együtt nevetünk, együtt szomorkodunk, együtt zenélünk.
Ezért, ha bejönnek hozzám, az mindig egy új remény, egy új kezdet, valami jó folytatása.
S közben persze van minden, de az eltörpül a sok szép mellett.
Mindennap egy új kezdet, amit elrontottam tegnap, ma helyre hozhatom, amit elkezdtem tegnap, ma folytathatom. S talán jól folytathatom, mindig egy kicsit jobban.
Milyen szép gondolat ez így hétfő délelőtt. Legyen szép a hetetek.
M
De közötte ott van sok-sok nap, amelyeket nem mindegy, hogyan töltünk el.
Keressük, hogy minek tudunk örülni, egyre jobban keressük, vagy egyre kevésbé, s valahogy nagyon nehéz megtalálni. Talán nem is vesszük észre, minek tudnánk örülni. Csak egy egészen kicsit.
Örülhetünk egy szép zenének, egy szép napos délutánnak, vagy annak, hogy végeztünk a nagytakarítással, felkészítettük a kertünket a télre. Jó érzés lehet meglátni egy még nyíló rózsát, megérezni egy finom illatot, észrevenni egy színpompás falevelet. Elmegyünk nap, mint nap a szépségek mellett, nem látjuk meg, amit látnunk kellene, mert rengeteg minden elvonja a figyelmünket.
S főleg nem vesszük észre a gyermekeinket. Ha jó tanulók, akkor az természetes, ha rossz az nyűg. Fáradtság, negatív érzések, sok munka, sok gond. Minden, minden erősebb érzés, jobban fókuszálja a figyelmünket. Pedig ott vannak ők a közelünkben.
Mindennap rácsodálkozom, mennyi tehetséges gyermek jár közöttünk. Milyen sok mély érzésű, jó ember bújik el még a legkomiszabb gyermekben is.
Tetszik tudni, azért jó gyermekek között lenni, mert ők még reménykednek, ők elhiszik, hogy képesek valamire, ha akarják, és meg is próbálják. Sokszor sikerül, sokszor nem, de nem ez a lényeg.
Amikor valamit eltervezek, és azt általában véghez is viszem, eddig minden egyes alkalommal ők álltak mellettem, és velük értük el azt, amit talán nem mindenki felejt el, vagy igyekszik másokkal elfelejtetni.
A felnőttek között falakba ütközöm. Szinte mindig. Nem egy falba, ezerbe. Ők minden ötletben azt keresik, hogy miért nem lehet azt megvalósítani. A gyermekek először nagyon megörülnek a lehetőségnek, melyet általam kapnak, aztán megteszik, amit lehet, hogy sikerüljön minden.
Nehéz dolguk van. Nagyon nehéz. Nem tudnak megfelelni a felnőtt elvárásoknak, mert az elvárások nem gyermekekhez mértek. Eleve kudarcot vallanak, ha senki nem hisz bennük.
Nem csak a tanulás fontos. Természetesen az is, de fontos, hogy a hétfő egy új kezdet, vagy valami szörnyű nap, amit át kell valahogy élni, és így a többit is.
Nem mindegy, mire tanítjuk őket. Én az új kezdetet választom, minden hétfő egy új kezdet, ahogy mindennap egy új kezdet velük.
December elsején megláthatják ismét, sokadszorra, mire képesek a gyerekek, ha bíznak bennük, ha örülnek velük együtt, ha zenélnek együtt, ha énekelnek együtt.
Legutóbb a zenetáborban láthatták, mit jelent egy olyan környezet, amelyben pozitív hangulat határozza meg a napokat, milyen magaslatokba emelhetünk teljesen különböző korú, fejlettségű gyermekeket. Tapasztalhatták, mit ér, ha hisszük, hogy minden gyermek jó valamiben.
Nem szeretem, amikor egy rendezvényen mosolytalan, rosszkedvű szülőket látok, s közben engem szétvet a boldogság, hogy megmutassam nekik, mire képesek a saját gyermekeik. Amikor már annyit dolgoztunk együtt, amikor már minden tartalék energiánkat összeszedjük, hogy az eredmény a lehető legjobb legyen, akkor azt látom, hogy ennek nem tud mindenki örülni. Nem akar, hibákat keres, kritizál, rosszindulatú… hm. Örülni is tudni kell, az sem jön magától. De szerencsére megadatik gyakran az is, hogy biztató, mosolygó, kedves tekintetek érkeznek felénk, ha kinézünk a közönségbe, s elég erőt ad ahhoz, hogy végig vigyük, amit szeretnénk. Ezért mindig hálásak vagyunk, és nem is tudják, milyen sokat jelent számunkra. A gyermekek is érzik ezeket az energiákat.
Én azért izgulok, hogy a bennük rejlő tudás, és lehetőség megmutatkozzon, s nem, hogy ne kelljen szégyenkezni miattuk.
Soha egyszer sem kellett még senki miatt szégyenkeznem, akivel együtt léptem fel. Igaz, a rengeteg gyakorlás, és előkészítés nagyban hozzájárult az eredmény minőségéhez.
Higgyünk a gyermekekben! Az ötleteknek pedig próbáljunk meg örülni, s gondolkodjunk inkább azon, mivel tudjuk segíteni a megvalósulását. Egy ötletből akkor lesz valami jó dolog, ha az emberek megvalósítják.
A gyermekek sokkal bölcsebbek, sokkal jobbak annál, mint azt sokan hiszik róluk. Nem kell felettük pálcát törni naponta többször. Nem azért élnek a földön, hogy nekünk munkát adjanak, hogy bennünket elszomorítsanak.
Tudják, ha visszagondolok arra sok évre, a sok szereplésre, a sok izgulásra, készülődésre, mindig ugyanaz jut eszembe.
Küzdelem azért, hogy a felnőttek segítsenek, hogy megértsék, mit szeretnék, és a másik oldalon a gyermekek, akik az első pillanattól velem vannak mindig, kitartóan készülnek velem, együtt nevetünk, együtt szomorkodunk, együtt zenélünk.
Ezért, ha bejönnek hozzám, az mindig egy új remény, egy új kezdet, valami jó folytatása.
S közben persze van minden, de az eltörpül a sok szép mellett.
Mindennap egy új kezdet, amit elrontottam tegnap, ma helyre hozhatom, amit elkezdtem tegnap, ma folytathatom. S talán jól folytathatom, mindig egy kicsit jobban.
Milyen szép gondolat ez így hétfő délelőtt. Legyen szép a hetetek.
M
