„Nem elég,
hogy tehetséges vagy, magyarnak is kell lenned hozzá” – Robert Capa
(1913 – 1954)
2014. május 25-én van Robert Capa halálának 60. évfordulója.
A huszadik század egyik legjelentősebb fotóriportere Budapesten született Friedman
Endre néven.
Kassák hatására kezdett el foglalkozni az újságírással. 1931-ben
előbb Bécsbe aztán Prágába majd Berlinbe költözött, ahol elsajátította a
fotózást és a Német Politikai Főiskolán (Deutsche Hochschule für Politik)
újságírást tanult. 1933 Szeptemberében
költözik Párizsba. Akkoriban kevés sikerrel próbálja meg eladni képeit. Többet
éhezett, mint lakott jól. Az ifjú, még névtelen magyar André
Kertész segíti,
munkával, kapcsolatokkal, barátsággal, s Capát ismerve, bizonyosan némi pénzzel
is.
Párizsban változtatta meg nevét, valószínűleg barátnője és
fotótársa Gerda Taro segített neki ebben.
Egy 1947-ben tett interjúja alapján mindenki számára könnyen kiejthető
amerikaias hangzású nevet keresett.
Rövid élete során, 5 csatamezőn tudósított. Capában minden
fontos tulajdonság megvolt ahhoz, hogy sikeres haditudósító legyen: szívósság,
a szükséges erőszakosság a helyszínekre eljutásban, találékonyság és a
kapcsolatteremtő képesség, és ezen felül kiváló művészi érzékkel rendelkező
ember volt. Állandó belső vívódásként élte meg az újságírók örök jellemzőjét:
„hiénaként” jelen lenni és megmaradni passzív szemlélőnek, semleges tudósítónak,
még akkor is, ha éppen segítségre szorulnának a menekülők, elesettek. Nagyon
erős belső ösztön hajtotta, hogy megmutassa, amit igazán fontosnak tartott
elmondani, úgy, ahogy azt más nem tette, mert nem volt elég közel. „Ha nem elég
jók a képeid, nem voltál elég közel." – vallotta
Mikor nem a haditudósítás foglalta le, habzsolva, intenzíven
szenvedélyesen élte az életet, amelyben kódoltan benne volt a gyermektelenség,
a társasági magányosság, az otthontalanság és a sorsszerű halál.
Öccse így írt róla: „rövid földi pályafutása során sokat élt
és sokat szenvedett. Szegényen született, így is halt meg. Páratlan életútja
krónikáját hagyta ránk, és vizuális bizonyságát annak a meggyőződésnek, hogy az
emberiség sok mindent képes elviselni és időnként még győzni is.”
