Miért olyan nehéz következetesnek lenni, és miért lenne
annyira fontos?
-
Tudom, hogy nem kellene hagynom, mégis
megteszem. Nem szabadna, de olyan fáradt vagyok, hagyom, hadd csinálja,
legalább békén hagy. Most az egyszer még nem szállok vitába vele, úgysincs
semmi értelme. Előbb utóbb eléri, amit akar, megunom, hogy ellent mond, inkább
tegye meg. Attól még nem történik semmi. Nem fontos. Ha nem engedem meg, nem
fog szeretni, megutál, gyűlölni fog, egye fene, legyen az, amit ő akar.
-
Egészen biztosan nem úgy, ahogyan engem
neveltek. Nem jó, ahogy az elődeink foglalkoztak a gyerekekkel. Nem akarom
ugyanúgy, nekem akkor nem tetszett, nem volt jó.
De akkor hogyan? Ki mondja meg, mikor mit mondjak, hogyan
reagáljak?
S hirtelen észre sem vesszük, eltelt sok-sok év, a gyerkőc
serdülő kamasz lett, és megőrjít mindenkit azzal, hogy már oda sem figyel a
szüleire, nem is érdekli, amit mondanak neki.
Vekerdy Tamás szerint: „A gyermeknek tudnia kellene, hogy én
minden értelemben mellette vagyok, mögötte állok, a külvilággal szemben
megvédem őt akkor is, ha nem értek egyet azzal, amit csinál. Azt külön fogom
vele rendezni, de nem fogom őt két malomkő közé.”
„ A szabadságra nevelés nem egyenlő a csinálj, amit
akarsz-szal.”
Néhány egyszerű szabály betartásával nem fog megutálni bennünket
a gyermek, sőt, ha hitelesek maradunk előtte, később is tisztelni fog. Ha
hibázunk, látja majd, hogy emberek vagyunk, és nem felette ítélkező, büntető,
dicsérő, mindenekfelett álló lények.
Nem adjuk neki oda az ételt a boltban, fizetni kell előbb
érte. Indulás előtt elmondjuk, mire kell figyelni. Csak akkor vásárolhatunk, ha
megvárod, amíg fizettünk. Ha mégis jönne a követelőzés, bevállaljuk, hogy más
is meghallja. Ezt követően elmondjuk, hogy ami a másé, azt nem vehetjük el. Ha
más helyzetekben is így reagálunk, megelőzzük a további hisztiket. A gyerekek
pontosan tudják, kivel lehet próbálkozni, és kivel nem érdemes.
Nem jöhetsz el pólóban, ha tíz fog van kint, mert megfázol. Reggel
nem az utolsó pillanatban kapkodunk, este mindent szépen elkészítünk. Akkor van
idő arra, hogy ő is elmondja, mit szeretne felvenni. Reggel már csak öltözni
kell. S utána, ha igazán jót akarunk tenni, a reggeli után megfogjuk a kezét,
és elsétálunk vele az iskolába, óvodába, közben sokat-sokat beszélgetve arról,
amiről csak szeretne. Megéri a korábban kelést. Ja, hogy nincs rá idő? Biztosan
nincs?
A gyermekemmel életre szóló jót teszek, ha megtanítom arra,
hogy váljon szerethetővé, hogyan élhet tisztességesen, becsületesen, ha nem
hagyom, hogy napi rutinná váljon, hogy másokat manipulál, és nulla lelkiismeret
furdalást érez akkor, ha a saját érdekeinek érvényesítése okán nem néz senkit,
csak minden eszközzel azon van, hogy azt megkapja, amit akar. Beszélni kell,
beszélgetni, hogy érezze, fontos, amit gondol, még akkor is, ha akkora, mint
egy nagyobb plüss maci. Nem úgy, mintha ostobák lennének, s főleg nem azért
élnek a Földön, hogy bennünket idegesítsenek. Nem rosszak, csak néha rosszat
tesznek, és ez nem mindegy.
M
