Francia zeneszerző, zongorista műveit ajánlom a
mai hét kezdéshez.
Az 1800-as években élt, muzsikáit számtalan filmhez
felhasználták, és manapság is közkedvelt különleges és különös hangulata miatt.
A párizsi Konzervatóriumba felvették, de tehetségtelennek
mondták, ezért elküldték, viszont néhány év múlva vissza vették, ugyanúgy
elutasítva később.
Első nagy szerelmét rögtön feleségül kérte, s ő lett egész
életének egyetlen szerelme.
Paul Verlain barátja volt, és Maurice Ravelt is ismerte.
Sok műve maradt kiadatlan élete során, mert természetesen ő
is pénzszűkében élt, szinte mindig.
A versengések, kritikák, leminősítő gondolatok, nehézségek
előidézése őt sem kímélte. Ahogy az már szokás, a tehetségtelen kortársak őt is
megpróbálták a lehető legjobban bemocskolni. Ha nem adódott valós indok, hát
kitaláltak egyet, vagy kettőt annak érdekében, hogy ez a maga gondolataiért,
elveiért kiálló ember nem legyen annyira híres, annyira elismert.
A napokban olvastam egy könyvet, melynek szerzői: Monaldi és
Sorti a következőt írják:
„Ha a nemes úr jeles szónoknak nevezi a főtéren habogó
udvari bolondot, a valódi szónokok kénytelenek más mesterség után nézni.”
A valódi szónokoknak viszont nem szokásuk megadni magukat.
Még szerencse. Satie-t egészen biztosan elkedvetlenítette a róla mondott
kritika, de ő valahogy mégis tovább lépett, és milyen jó, hogy ezt tette. Ma
szegényebbek lennénk sok-sok finom, kellemes zenével.
Satie-t hallgatva az ember elgondolkodik azon, mit tett
eddig, mi történt vele a mai napig, és mi jön majd ezek után.
M
