Most vasárnap számomra egy nagyon kedves művészt hoztam.
Ugyan nem a mai napra esik az évfordulója, 88 éve június 10-én hunyt el Antoni
Gaudí katalán építész (* 1852), de annyira kiváló művész, oly annyira
jellegzetesek és egyediek a munkái, nem tudtam őt nem megemlíteni.
Laikus műkedvelő vagyok. Ezért mindig úgy tekintek egy-egy
alkotásra, mint egy gyermek, aki először lát havazást. Hagyom, hogy magával
ragadjon: utálom, ha nem tetszik és hosszú- hosszú perceken át merengve
bámulom, ha megfog.
Emlékszem a pillanatra, mikor az interneten, egy oldalon
váratlanul megláttam a Casa Batlló palotáját. Csak egy részletet láttam belőle,
de az olyan elementáris erővel hatott rám... Biztos mindenki már átélt ilyet.
Gaudínak talán a legismertebb alkotása a Szent Család
templom, amit egész életében tervezett, és amit hosszú évtizedek óta építenek,
mégis mind a mai napig befejezetlen, de így félig kész állapotában is lenyűgöző
látvány. A templom mellett sok más meghatározó alkotása van Barcelonában. Meg
volt róla győződve, hogy még élete folyamán akad majd követője, de tévedett.
Alapvetően a gótikus építészetet tartotta követendő példának, bár az akkori
korszellem a "mindent szabad" elvet vallotta.
Például ennek kitűnő
példája az eklektikus stílusban épült budapesti Parlamentünk.
Közvetlen kapcsolatot tartott az építőkkel, a munkásokkal.
Sosem rajzolta agyon épületei terveit, hanem a helyszínen alakította azokat,
ehhez pedig elengedhetetlen volt a munkatársakkal való jó kapcsolat, az
összhang. De nem csak az épületeket tervezte, hanem ő maga készítette a
belsőépítészeti munkákat, bútorokat, sőt még a míves csempéket is. Olyan mester
volt, amilyenek csak a középkorban éltek.
Ismert tény, hogy amikor szerencsétlen balesetét követően
bevitték a kórházba (Gaudít június 7-én elütötte egy villamos, majd 3 nap
múlva, június 10-én elhunyt), nem ismerték fel őt, holott a katalán
nagyvárosban mindenki hallott róla, és csodálta különleges épületeit. Amikor
magához tért, és megtudták, ki is ő, át akarták helyezni egy külön szobába, mert
a szegények között feküdt, de ezt elutasította, mondván, jó helyen van.
Szerényen, visszafogottan, majdhogynem szegényen élt. A temetésén viszont a fél
város jelen volt.
Nem szerettem volna sok életrajzi adattal untatni a kedves
olvasót. Inkább szeretném megkérni, hogy ezen a szép vasárnapon egy finom
reggeli kávé mellett merengjen el velem a szép és szokatlan épületeken, és
fedezzük fel együtt különleges ritmusát, gyönyörű részlet gazdagságát, a mély
harmóniáját és bennük az életszeretet. Aki ilyet tud alkotni, annak nagyon
kellett szeretnie az életet.
G
