Az 1953-ban Zürichben született világhírű hárfás. Egészen
különleges hangzású a zenéje. Meg kell hallgatni ezen a viharral, égzengéssel
kezdődő hétfői napon.
Elektro-akusztikus hárfán játszik, egyéni stílusban. Nagyon
kellemes hallgatni ezt a muzsikát. Keressetek rá bátran, bármelyik dalát
ajánlom mindenki számára.
A videó klipjeit maga rendezi, zenéit ő komponálja,
rendkívül kreatív ember. Minden zenéjében van valami érdekesség. Hol indiai,
hol afrikai, vagy éppen valami egészen más utalást fedezhetünk fel. S közben
jönnek a finom harmóniák. Biztosra vehetjük, hogy az ő nevét beírva minden
alkalommal valami klassz dolgot hallunk.
Rengeteg díjat zsebelt be, és bejárta a világot. Mindenhol
ismerik őt, s ez így van jól.
Soha nem csinálja meg ugyanazt kétszer egyformán. Minden
zenéje kicsit más. Az alappilléreken kívül ott van valami extra, valami kis
ajándék a hallgatóság számára. Szereti ezt az egész muzsikálósdit. Egy percre sem
érezzük, hogy a pénzért menne a dolog, pedig van benne elég. Ahogy azt sem
hallanánk, hogy másol másokat. S ez nagyon fontos.
Persze másolni is lehet, de akkor legalább jól kell
csinálni. Az igazán kreatív emberek minden munkájukba beleviszik önmagukat,
ötleteik kifogyhatatlanok, hajtja őket egyfajta vágy, hogy elérjék azt, ami a
gondolataikban megfogalmazódott. Eszükbe sem jut, hogy valamit rosszul
csináljanak, mert addig ötletelnek, amíg nagyon jó végeredményt nem kapnak. És
főleg, tudják, hogy mikor érték el a jó eredményt.
Kreatív emberekkel nagyon jó együtt dolgozni, együtt lenni.
Mert a beszélgetések során a végkifejlet valami olyan, ami nem csak saját
maguknak okoz örömöt, nem csak nekik jó, hanem mindenki másnak, aki hajlandó
arra, hogy megnézze, meghallgassa, átérezze azt, amit eléjük tárnak.
A kreatív embereket általában irigylik a tehetségtelen,
ötletekkel nem rendelkező emberek. Megpróbálják őket megalázni,
ellehetetleníteni, megakadályozni, hogy a terveik ne sikerüljenek. Sokszor ez
olyan mértékeket ölt, hogy feláldoznak minden mást, még a saját becsületüket,
családjukat is annak érdekében, hogy ne valósuljon meg valami, amit ezek a
kreatív emberek létre szeretnének hozni.
Pedig nagyon egyszerű lenne a megoldás. Michelangelot,
Leonardot, és még sorolhatnám, hány művészt támogattak mecénások, akik úgy
gondolták, ők nem lesznek attól kevesebbek, ha elismerik a másik tehetségét,
érdemeit, s ettől a valóságban ők is többek lettek. Vollenweider esetében
összeálltak emberek, alapítottak egy céget, hogy segítség őt, a muzsikáját.
Ezekből az összefogásokból mindig valami extra jó és nagy dolog született. Hát
igen. A két lehetőség mindig is adott volt.
Ki a kreatív ember? A vicces az egészben, hogy ezt nem lehet
megjátszani. Nem lehet csak úgy csinálni, mert mindenki rájön azon nyomban,
hogy ki akar kreatív lenni, és ki kreatív. Lehet lopkodni más gondolatait,
ötleteit, de a megvalósítás soha nem lesz olyan, mintha maga a kitaláló hozná
létre. Látszik, messziről kiált, egy-egy munkából tudni lehet. Érződik. Ahol az
emberek mosolyognak, beleélik magukat a művekbe, érzik, hogy valami történt
velük, ott kreatív emberek munkája van a dolgok mögött.
S hogy az ötleteiket honnan veszik? Ki tudja. Jönnek. Nem
csak úgy. Kell hozzá tanulmány, sok-sok munka, szorgalom, de még valami.
Valami, amiért mások megőrülnek, ha nekik nincs. Az a bizonyos
megfogalmazhatatlan valami, amitől Vollenweider zenéje ilyen sejtelmes, ilyen
sokat mondó, ilyen utánozhatatlan. S ezt a valamit a kreatív ember köszönettel
és hálával elfogadja, de tudja, mekkora felelősség ez, hiszen azért kapja, hogy
másoknak tegyen, mások kedvére, segítésére, vagy éppen szórakoztatására. Ez a
felelősség nem kevés. Ha valakiben megfogan egy ötlet, azt meg kell
valósítania, hajtja a hév, a lendület, de nem minden áron. Nem minden áron.
Hallgassátok meg, mi lett a mai korunkban egy ilyen
projektből. Hagyjátok, hogy elvarázsoljon Benneteket a hangzás, a különböző
hangulatok, és gondoljatok valami szépre, valami pozitívra, valami előre
mutatóra.
