Ma, ezen a forró nyári vasárnapon izzó, gyönyörű verseket
olvashattok s ezt a csodás montázst is megnézhetitek. A költők verseikkel,
szavaikkal ki tudják fejezni, amire mi nem találjuk meg a megfelelő
kifejezéseket. Kellemes pihenést kívánunk mindenkinek.
Kosztolányi Dezső:
A napraforgó, mint az őrült
A napraforgó, mint az őrült röpül
a pusztán egymaga,
a tébolyító napsugárban
kibomlik csenevész haja.
Bolond lotyó - fejére kapja
a sárga szoknyáját s szalad,
szerelmese volt már a kóró,
a pipacs és az iszalag,
elhagyta mind, most sír
magában,
rí és a szörnyű napra néz,
a napra, úri kedvesére,
ki részeg, s izzik, mint a réz.
Aztán eszelősen, bután
rohan a gyorsvonat után.
Oscar Wilde: A kert
Hervadt a liliom kelyhe már,
Töve körül arany a por:
S a bükk-erdőben haldokol
Az utolsó búgó madár.
A napraforgó bús fejét
Aszott szárára hajtja le:
S a kerti út vándor lelke
Holt lombokat szór szerteszét.
Halvány szirmok hullonganak,
Míg kész a tejszín hólepel:
S egy rózsa fekszik a gyepen,
Mint karmazsin selyemdarab.
/Ford.: Gyóni Géza/
Johann Wolfgang Goethe: Talált kincs
Jártam az erdőt,
csak így magam,
könnyű bolyongás
vitt céltalan.
Egy kis virág nyílt
az útfelen,
mint csillag égett,
mint drága szem.
Már nyúltam érte,
de suttogott:
Ha leszakítasz,
elhervadok!
Erre tövestől
kivettem őt,
virulj kertemben
házam előtt!
Ott jól beástam
gyökereit:
egész bokor már
és úgy virít!
Heinrich Heine: Holdezüstös hársvirágok
Holdezüstös hársvirágok
részeg illatot lehelnek,
fenn a légben és a lomb közt
fülemilék énekelnek.
Ugye, kedves,
milyen jó a
hársak alján ülni, hogyha
lombjukat a telehold-fény
sugarasan átragyogja.
Nézd csak jól meg: szív alakja
van ennek a hárslevélnek,
hársfa alá a szeretők
oly szívesen azért ülnek.
De mondd, kedves, mért
mosolyogsz
messze álmok rabja képpen,
mint akinek rejtett vágyak
ébredeznek már szívében.
Ó, bevallom neked, édes,
mire vágyom: azt kívánom,
hogy bundába burkolózva
üljünk, tarka, könnyű szánon,
szélkavarta hóviharban,
hangos csengők hangja
szálljon,
úgy suhanjunk, úgy repüljünk
át a réten, át a tájon.
/Ford: Lator László/
Heinrich Heine: A lótuszvirág menekülne
A lótuszvirág menekülne
a nap pompája elől,
feje várakozva lecsuklik,
álmodva az éj fele dől.
A hold az udvarlója,
fényével keltegeti:
s ő ájtatos virágarcát
bízón kitakarja neki.
Virul, izzik és virágít,
s némán a magasba mered:
szerelemtől, gyötrő vágytól
sír, illatozik, remeg.
/Ford: Tandori Dezső/
G
See Life by Joshua Abarbanel
https://www.facebook.com/designdautore
