Ha múlt vasárnap számomra oly kedves Art Deco stílust
mutattam be, akkor most nézzük meg közelebbről egy másik kedvelt stílust a
szecessziót.
Abban a nemzetközi mozgalomban gyökerezik, amely a 19.
század végén és a 20. század elején az egész világot bejárta Egyesült
Államoktól Európáig. Szembeszegülve a korábbi akadémikus és a 19. századi
eklektikus stílusokkal. A latin secessio - kivonulás - szóból ered.
Németországban Jugendstil lett a neve, Ausztriában Szecesszió, Katalóniában
Modernismo, Nagy-Britanniában Modern stílus, Olaszországban Liberty, Belgiumban
és Franciaországban az Art Nouveau szó jelölte.
A szecesszió fölébe kerekedett az előző század egészét uraló
eklekticizmuson, élni kezdett a technika új jelenségeivel és az ipari
termékekkel, bár ezeket mind átitatta a stílus finomsága és eleganciája.
Tagadta a múlt művészetét, az alkotók ekkor már közvetlenül a természetből
kívántak ihletet meríteni. Az új áramlatot a hangsúlyos linearizmus, a metamorf
alakzatok, a finom díszítés, valamint a választékos és kifejező - hol egyenes,
hol kanyargó - vonalhasználat volt. Előtérbe kerülnek a kirekesztett kultúrák
(ősi keleti, ázsiai és afrikai hatások), valamint a társadalomból kirekesztett
emberek, rétegek is. Mindez párosul a művészi életforma szinte vallásos
tiszteletével. A stílus veszélye a túlzás - minden tekintetben.
Clark mondta egyszer: "Amint a nyelvet le lehet fokozni
a mindennapi használatban és teljesen gondolatszegénnyé lehet üríteni, ugyanígy
a 19. századi realizmus is olyan mértékben alacsonyította le a realista
festészeti stílust, hogy végül is a legalacsonyabb zsurnalizmushoz lett
hasonlatos, és ekkor vált szükségessé a radikális megújulás.
Clark elsősorban ezt a mondatát a modern
"izmusok"-ra értette, de a 20. századi modern stílusoknak volt
előszele a szecesszió, majd (a már korábban említett) Art Deco.
