Nem mondanám magamról, hogy elitista, neadjisten szhnob
lennék, de – talán a magyar szakos bölcsész diplomámnak köszönhetően – mindig
is óvakodtam a bestsellerektől. Elvből nem olvastam olyat, ami a sikerlisták
élén szerepel. Akkor dőlt meg ez az elvem, amikor a legjobb barátnőm
unszolására belekezdtem Stieg Larsson Millennium-trilógiájába… Korábban a
krimik, bűnügyi történetek sem keltették fel az érdeklődésemet. A három kötet
(A tetovált lány; A lány, aki a tűzzel játszik; A kártyavár összedől) több ezer
oldalát azonban néhány nap alatt „felfaltam”.
Elkezdett foglalkoztatni, hogy miben rejlik ennek a
trilógiának az ereje, és rábukkantam a skandináv krimik titokzatos,
intelligens, lebilincselő birodalmára. Ebbe a világba szeretnék egy kis
betekintést nyújtani ezen a héten. A skandináv államokról bennem egy utópisztikus
kép élt korábban: demokratikus, szabad, értelmes országok, ahol szívesen élnék
Ezek a művek azonban éles kritikával bírálják ezeket a
„tökéletesnek tűnő” társadalmakat. A jólét nem zárja ki a bűnözést, a deviáns
viselkedésformákat, az elmebetegséget, a gyilkosságokat, sőt! És ez a
társadalomkritika ejtett rabul engem! Maj Sjöwall és Per Wahlöö a ’60-as,
’70-es évekbeli munkásságából gyökerezik ennek a szimbiózisnak
(krimi+társadalomkritika) az alapja.
A bűnügyi regény, mint műfaj azonban jóval korábbra nyúlik
vissza. Edgar Allan Poe nevéhez köthető az első detektívregény (A Morgue utcai
gyilkosság, 1841), de már őt megelőzően is használták az írók a krimi néhány
elemét, technikáját (pl. Dickens, Balzac).
A műfaj leglényegesebb eleme, hogy a cselekmény
középpontjában egy bűntény áll. Sajátossága továbbá, hogy a bűntény
elkövetőjére a hosszas, izgalmas nyomozást követően, csak a regény
végkifejletében derül fény.
Olvassatok krimiket, főleg skandináv krimiket!
W.
Kép forrása: http://www.bbc.co.uk/newsround/26380362
