A mai napon a magyar irodalmi kánon egyik kiemelkedő
alakjáról, Madách Imréről szeretnék rendhagyó módon megemlékezni, aki 150 évvel
ezelőtt, 1864. október 5-én hunyt el. „Egykönyves” szerzőként tartják számon a
legtöbben, de nemcsak Az ember tragédiája fűződik a nevéhez (pl. Lantvirágok,
Mária királynő, Csák végnapjai, Mózes). Sok olvasónak talán elsőként a magyar
érettségi jut eszébe Madáchról és Az ember tragédiájáról, elkezd kutatni
gondolatai között, hogy miről is szólt a dráma, melyik szín hol játszódott…
Irodalmunk kiemelkedő alakjait, így Madáchot is ritkán tudjuk hús-vér emberként
szemlélni, akiknek az élete nagyrészt ugyanolyan hétköznapokból állt, mint akár
a miénk: szerelem, szenvedély, megcsalás, anyagi gondok stb.
Madách életét beárnyékolta feleségével, Fráter Erzsébettel
való kapcsolata. Kortársai kimondottan szépnek tartották a hölgyet, fiatal
korában több udvarló közül választotta Madáchot férjének.
Madách több
karakterében is halhatatlanná tette felesége alakját (pl. Keplerné, Miltiádész
felesége) – melyik nőtársamnak ne ez lenne a romantikus vágya?! – A házasság
azonban nem volt idilli, megkeserítette azt az anyóssal való rossz viszony, aki
hűtlenséggel vádolta menyét. A feleség élete végégig tagadta a vádat, de férje
mégis elvált tőle, inkább anyjának hitt. Még a gyermekeiket is a nagymamának
ítélte a bíróság. Ennyi év távlatából nem tudjuk megítélni, hogy az anyós-meny
vitában kinek volt igaza, de hasonló történetekkel a szűkebb vagy tágabb
ismeretségi körünkben is találkozhatunk. A válás után 20 évvel Madách
exfelesége már hajléktalanként jár-kel Nagyvárad utcáin.
Az asszony életének végjátéka azonban az igazi emberi
tragédia, ahogy arról a Temesi Lapok 1876. november 26-ai cikke számolt be:
„Madách Imre az Ember tragédiája halhatatlan szerzőjének neje szomorú véget
ért. Férje halála óta mindig mélyebbre-mélyebbre taszították a csapások, míg
végre a napokban elzüllött létét a biharmegyei közkórházban fejezte be. Ott
fekszik közszemlére kitéve.
Gyermekei távol, gazdag rokonai közel bár, de mégis
távol tőle. Egy rokon maradt hű hozzá az ínségben, a nyomorban is: egy
szellemgazdag rokon, ki gondoskodik, hogy az elhunyt a végtisztességben
részesüljön, de ez - maga is szegény lévén - csak azon reményben teszi, hogy
távollevő gyermekei fedezendik a költséget.”
W
Forrás: Nyáry Krisztián: Éva hajléktalan
http://www.litera.hu/netnaplo/eva_hajlektalan
