Már
hetek óta fontolgatom, hogy a kötelező olvasmányokról írok Nektek. Aktuális
téma ez nyár közepén, amikor sok szülőnek azzal kell „kínoznia” iskolás
gyermekét, hogy olvassa ki nyár végére a kötelezőket. Ennyi év távlatából,
magyar szakos diplomával a kezemben bevallhatom, hogy bizony én sem olvastam el
minden kötelezőt… Kislányként képtelen voltam Az egri csillagoknak a végére érni.
Jókaival rengeteget küzdöttem.
Bár nagy nehezen végére értem a Kőszívű
ember fiainak, azóta sem fogtam a kezembe Jókai regényt… Úgy érzem ez a
szenvedés egy életre elvette a kedvemet tőle. De többek között A két Lottit, a Szent Péter esernyőjét, a Vörös
és feketét imádtam. Tanárként még a Szigeti
veszedelmet is megszerettem, de gimnáziumban nem tudtam megbirkózni vele
(bár kiváló magyartanárom volt).
Újra
és újra felmerül a kérdés nemcsak a szakemberek körében – magyartanárok,
olvasáskutatók –, hanem a médiában, baráti beszélgetésekben, hogy mi a teendő a
kötelezőkkel. Két ellentétes álláspont szokott a legtöbbször ütközni: 1. ezek a
művek az általános műveltséghez tartoznak, ezért minden magyar embernek illik
ismernie őket; 2. a gyerekek nem szeretnek olvasni, és úgysem olvassák el a
kötelezőket, ezért teljesen feleslegesek. Mindkét érv mellett hozhatunk fel
bőségesen pro és kontra érveket, és véleményem szerint mint az élet számos
területén, itt is az érvek ütköztetése után kialakított arany középút lehet a
megoldás.
Először
is érdemes lenne feltenni a kérdést, hogy mi is a célja a kötelező olvasmányok
olvastatásának: az alapműveltség bővítése, az olvasás megszerettetése, az
irodalmi ismeretek elmélyítése vagy esetleg valami más? Igazából két pedagógiai
elképzelés húzódik meg a háttérben: a tudás önmagáért valósága (általános
műveltség) és a funkcionális gondolkodásmód. Sokszor irigykedem az amerikai
filmek, sorozatok diákjaira, amikor egy-egy irodalomórán a drámapedagógia
módszereivel felelevenítik, igazán magukévá teszik a műveket. Sajnos még mindig
sok irodalomórán nagyon „száraz”, élettelen, a valóságtól teljesen elrugaszkodott
módon dolgozzák fel a kötelező olvasmányokat: olvasónapló, dolgozat (általában
„idióta” kérdésekkel). Ezek még általában azokat a diákokat is lelombozzák,
akiknek tetszett a mű.
Az
olvasás megszerettetéséhez biztos nem az a legjobb út, ha ráerőltetünk a
gyerekekre olyan könyveket, amik nem érdeklik őket. De azzal sem tudok egyet
érteni, hogy csak a népszerűség alapján válogassunk olvasnivalót irodalomórán.
Miért is nem lehet ezeket a szempontokat egyszerre figyelembe venni a tanmenet
összeállításakor?
Nektek
mi a véleményetek a kötelezőkről? Volt-e kedvencetek?
Érdekes
cikkek a témában:
Lepereg Nemecsek nyomora a Harry
Potter-nemzedékről
http://www.origo.hu/itthon/20120318-miert-nem-olvassak-szivesen-a-diakok-a-kotelezo-olvasmanyokat.html
Magyar lúzerképző: kihez szólnak a
kötelező olvasmányok?
Ki
érdekel a kötelező olvasmány?
Kötelezőkről
– röviden
Egy
nyolcéves mém, avagy átkozott-e a körtemuzsika
Nyári
program: kötelező olvasmányok
Kötelezők
– szabadon
W.
