Naponta találni cikkeket, írásokat nevelési tanácsokkal.
Egyiket kevésbé lehet követni, mint a másikat.
Egy dolog az elmélet, és más a gyakorlat.
Tanuljon a gyerek, mert nem lesz belőle semmi. Informatika?
A legfontosabb. Nyelvek? Nagyon fontos, ha lehet többet is egyszerre. A fő
tantárgyak? Csakis az. Semmi más nem olyan fontos, ebből van vizsga, felelet,
felmérések…
A többivel ne törődjünk. Nincs is idő rá, és különben is.
Azzal csak a gyöpik, a hülyék foglalkoznak, akik éhen akarnak halni, vagy más
pénzén élni.
Járjon Waldorfba a gyerek, mert ott nyugalom van, és a
gyereknek van ideje mindenre. Ne járjon Waldorfba, mert akkor nem fog
boldogulni a világban.
Miért milyen a világ?
Ahhoz, hogy tudjuk, mit tegyünk, le kell vakarni magunkról
azt a rengeteg piszkot, amit már eddig ránk erőszakoltak.
Óvodás korig a legfontosabb a gyermekek szabadon mozgása.
Mindent hagyjunk a maga tempójában megtanulni. Legyen sokat tágas és
biztonságos környezetben. Ne sétáljunk vele a két kezét az egekbe emelve. Ne
kényszerítsük arra, hogy menjen, amikor ő még nem tud egymaga. A fő szabály
ilyenkor: nem segítünk neki, hagyjuk, hogy saját maga tanulja meg lassan a
mozgásokat. Hogy miért?
Mert nem az a lényeg, hogy az utcán sétálva az anyukák
versenyeztessék a babákat, hogy kinek jött ki előbb a foga, ki mászik már, ki
jár, és ki mondja ki, hogy impresszionizmus már kábé 6 hónaposan.
Életre szóló jót tesz az a szülő a gyermekével, aki elég
türelmesen kivárja ezeknek a mozgásoknak a kifejlődését, biztonságos
megvalósítását, mert így a gyermekek agyterületei a lehető legoptimálisabban
fejlődnek ki. Ha valami kimarad a mozgásfejlődésben, vagy nem önmagától tanulja
meg a gyermek, akkor később sok nehézség akad a tanulásban…
Nem muszáj elhinni. Lehet vitatkozni is, de hát minek. Ami
elmúlt, elmúlt. Nos ez sem igaz.
Jöhet az óvodáskor. Játékok tömkelege várja a gyerekeket.
Drágábbnál drágább, csilli-villi, csipogó villogó, mozgó, interaktív… játéknak
mondott akármik. A gyerek folyton beteg, nem lehet mellettük dolgozni, dacolnak
velünk.
Ilyenkor is fontos a mozgás, sokat legyenek a szabad
levegőn. Játsszanak, de nem biztos, hogy a játéknak nevezett, előgyártott tárgy
a legjobb megoldás. A kreatív ember már ilyenkor megtanulja, hogy a játékhoz,
ahhoz, hogy jól érezze magát, nem a szülei pénze kell, hanem az esze. Bármiből
lehet játékot készíteni. A leporello lehet várfal, a takaró a kastély teteje,
vagy a kunyhó fedele. A barbie-t nem csak öltöztetni lehet, hanem a mesék
figuráivá is válhatnak, és egy papírzsebkendőből is készíthet neki gyönyörű
menyasszonyi ruhát egy perc alatt. Sorolhatnám a lehetőségeket.
Ebben a korban az a lényeg, hogy ne utáltassuk meg velük a
rajzolást azzal, hogy állandóan színezi a fénymásolt oldalakat, és az ízlését,
kreativitását fejlesszük jó irányba azzal, ha a körülötte lévő tárgyak
megfelelőek és azokat használhatja is a játékában.
A beszélgetés mindig fontos. Minden életkorban. Beszélgetni
úgy kell velük, hogy érezzék, értjük őket, megértjük őket, és figyelünk rájuk.
Nem csupán kérdezünk, ő válaszol valamit, aztán jóvan, letudtuk ezt is.
Az iskolában jön a kétségbeesés. Mivel töltse az idejét. A
gyerekek fáradtak, izgágák, hangosak, unottak, nem akarnak semmit csinálni. A
tanulás nyűg, emiatt kell velük a legtöbbet vitázni.
Innentől kezdve végleg eltűnik a pici baba, és helyette ott
marad a még nagyobb felelősség. Miattam lesz belőle valami vagy sem. Mit hallok
róla, ha bemegyek az iskolába…
Ekkor egy kérdést kell feltennünk, ami szülőként a
legfontosabb feladatunk. Mitől lesz boldog gyermek és felnőtt? Hiszen nem csak
a ma fontos.
Az előbb feltett kérdések ismét átvonulnak a fejünkben, és
nagyot sóhajtva azt mondjuk: fogalmam sincsen. Vagy ami még ennél is rosszabb,
hallgatunk azokra, akik rossz tanácsot adnak.
Ha valaki kihagyja az emberi tényezőt, amikor egy gyerekről
beszél, az nem lehet jó tanácsadó. A gyermek ember, vannak érzései, vannak
álmai, és vágyai. Ezeket figyelembe kellene venni. Meg kellene hallgatni, de
ugyanakkor nem tud még eleget, és nem lát előre. Ezért nem képes bemérni azt,
hogy amit ma tesz, annak milyen következményei lehetnek.
Lényeges kérdés, hogy miben tehetséges a gyermek. Ha ezt
tudjuk, akkor ebben az irányban indulunk el. De ne abban legyen tehetséges,
amiben a szülő akarja, és azt belebeszéli a gyerekbe.
Az én véleményem az, hogy az általános iskolában adjunk a
gyerekeknek alapokat, ismertessük meg őket a lehetőségeikkel. Legyen meg bennük
az érzés, hogy képes vagyok bármit elérni.
Tudjon nagyon jól olvasni, és szeressen olvasni. Ne féljen
az írástól, és ne legyen fontos, hogy mennyire ír gyöngybetűkkel. Legyen
magabiztos, de nem beképzelt. Fogadjon szót a felnőtteknek, de merjen kérdezni.
Tudjon gondolkodni, és ne csak végrehajtson.
Legyenek hobbyjai. A szabadidejében értelmes dolgokat
tegyen.
S végül jöjjön a kedvencem. Tanuljon zenélni! Miért? Az meg
minek?
Azért, mert a zenetanulásban minden benne van, amire
szüksége lehet. Ez kiegészíti az életét, egyensúlyba hozza, szebbé teszi,
megmenti egy sereg rossztól. Persze ezt akkor a legnehezebb elhinni, ha mi nem
éltünk így.
Tegnap volt egy remek koncert. Szomorú voltam, mert azt
láttam ismét, hogy a színvonalas szórakozás valahogy még mindig nem fontos.
Erre nem szánnak időt az emberek.
Arra van időnk, amire szánunk időt, és rajtunk múlik, hogy
mit tartunk fontosnak, és mit nem.
Mindenkinek saját szíve joga ezt eldönteni.
De a világot, ami kicsiben körülöttünk van, magunk is
alakíthatjuk. Olyanná formálhatjuk, amilyenné szeretnénk.
Amelyik családban csak a tanulás, csak a hajsza, csak minél több
pénz a fontos, oda nem tudom bejuttatni a zene örömét. Ott nincs helye az
érzéseknek, nincs helye egy koncertnek. Nincs helye a boldogságnak, és nincs
helye a szeretetnek sem.
Ha a világot gépek, divat, pénz, hatalom, robotolás,
törtetés, rohanás, embertelenség, boldogtalanság víziójában képzeljük el, akkor
ahhoz tényleg nem kell zene. Ahhoz nem kell más csak a gyerek fejébe valahogy
belegyömöszölni mindazt, amire egyébként később semmi szüksége nem lesz. Akkor tényleg
büntessük őt, ha négyest visz haza ötös helyett, tanuljon órákat, magoljon, és
este 10-ig el se hagyja az íróasztalát. Vegyünk nekik drága kütyüket, tanítsuk
meg arra, hogy a tévében nézze a sok zenés műsort, és verjük beléjük, hogy ne
mutassák ki az érzéseiket, mert akkor vesztesek lesznek.
Akkor aztán tényleg
olyan lesz a mi kis világunk is, amilyennek ma mondjuk. Akkor tényleg
felesleges Bachot hallgatni, vagy egy jó
kis jazz koncertre elsétálni, vagy legalább a gyereket elzavarni, hogy nézze
meg.
A választás nem könnyű. A labirintusban nem sokan jutnak el
a közepéig. Mint ahogy ezt az írást sem olvassák el annyian, amennyien kellene. Sajnos.
M
Kép forrása: http://www.zastavki.com/eng/People/Children/wallpaper-36040.htm
