Mindig
van ürügy az emlékezésre J Egy ismerős hang, illat, kezünk ügyébe kerülő
képek, csetreszek a tavaszi nagytakarítás közben, közelgő születésnap...
Mérlegelés, hogy mit őrizzünk meg materiálisan és mit „csak” az elménkben. Vannak
olyan tárgyak, amiket még a tavalyi nagytakarításkor megkíméltünk, és
visszahelyeztük az őket megillető helyre, idén viszont már úgy érezhetjük, hogy
meg tudunk válni tőlük, hogy legyen hely az újaknak.
Két
nagy csoportot lehet megkülönböztetni az emberek között, vannak akik gyűjtögetik
és vannak, akik nem gyűjtögetik az emléktárgyakat. Van aki még mindig őrzi az
első kiesett fogát, az első tincset, amit levágtak a hajából, az első randevú
mozijegyét stb… Szépen elrendszerezi őket különböző dobozokba és időnként
előszedi, leporolja őket és az összegyűjtött tárgyak segítségével
visszaemlékezik az életére. A másik csoportba tartozók nem tulajdonítanak
ekkora jelentőséget a tárgyaknak. Emlékeznek azok nélkül is.
Manapság
már digitálisan is gyűjtögethetjük az emlékeket. Egy-egy (vagy ezer) jól
sikerült fotó a kirándulásról, amik ott pihennek számítógépünk memóriájában és
néha-néha megnyitjuk őket, hogy felidézzünk egy-egy kedves történést.
Igazából
mindegy, hogy milyen formában gyűjtögetjük emlékeinket (mentálisan,
materiálisan vagy digitálisan), a fontos az, hogy gyűjtögessük. Az apró
pillanatokat, a vasárnapi húsleves illatát édesanyánk konyhájában, az első csók
ízét, a gyermekünk első mosolyát. Ne feledjük el őket!
És
emlékezzünk meg méltó módon! Ne csak kötelességből idézzük fel minden évben a
szabadságharcok emlékét márciusban és októberben, ne kényszerként éljük meg,
hanem ragadjuk meg az alkalmat, hogy elmerenghessünk…
W.
http://29.media.tumblr.com/tumblr_lnp30296f71qi7ipto1_500.jpg
