Az egész fürdőkád telis tele volt szegfűvel, egy nappal
nőnap előtt. Műszaki rajzlapok hevertek a nagy asztalon, színes filctollak
társaságában. Ezekből készültek a kártyák, melyek másnap reggelre a virágokkal
együtt köszöntötték a nőket.
Nyomtató, fénymásoló, számítógép nem létezett nálunk még
akkor. A betűk mégis gyönyörűen egy irányban dőlve, árnyékolva sorakoztak
egymás mellett a sok-sok példányban előállított lapocskákon.
Egész este az asztalnál ültem, és figyeltem a kezet, amely
fáradhatatlanul készítette ezeket a szépségeket. Édesapám betűit, kézírását
igyekeztem megtanulni, mert amit ő tudott, én is tudni akartam. Később én
húzhattam meg a vonalakat, melyek aztán eltűntek a kész művekről, de hasznosak
voltak, és nélkülözhetetlenek.
Hogy miért készültek? Ez éppen tegnap jutott eszembe. A nagy
kérdés. Miért kell a nőnapot megünnepelni? Figyelemmel kísértem, mekkora
szenvedést okoz ez a nap némelyik férfi számára. Milyen sok variációt
kidolgoztak arra, miért nem kell ezzel foglalkozni.
Régebben ezekben a hetekben nem volt megállás. Szinte
mindennap zenéltünk egy-egy összejövetelen, ahol a nők egy kicsit szórakoztak.
Számtalan beszédet végig hallgattam, köszöntő műsorokat, mondatokat, melyek
hangzatos idézetekkel, versekkel méltatták a nők fontosságát.
Már akkor arra gondoltam, mit ér mindez, ha előtte és utána
nincs tisztelet, nincs megbecsülés, és nincs szeretet. Ha mindez kényszerből
történik, mert a beszélő közben azt gondolja, hogy legyen már vége, essek túl
rajta, akkor majd egy évig megint nyugtom lesz ettől a sok nőtől.
Hányszor halljuk, az igazi férfi ilyen, meg olyan. Igazi
férfi nélkül nincs igazi nő. Idézetek tömkelege röpköd most már az interneten,
de még ez sem számít semmit.
A nőnap lényege nem az a szál virág, vagy csoki, ahogy a
többi valamilyen nap sem azért fontos, mert az a napja. Ezért nem kellene
elbagatellizálni. Napjainkban éppen olyan aktuális a nőkről beszélni, segíteni
őket, mint régen bármikor. A dolgok változnak, de egyáltalán nem lehet
kimondani, hogy most már minden rendben van.
A férfiaknak nincs napjuk? Hát legyen. Találják ki, mikor. S
mi nők, majd megünnepeljük velük. Miért ne?
A nők olyanok, mint a zene. Van jó zene, van rossz zene, van
szép zene, van csúnya zene, van hangos zene és van halk zene. Van mosolygós
zene, és van morc zene. Létezik kedves zene, iszonyatos, gonosz, boszorkás,
angyalos. Mindenféle.
Egy biztos. Lehet szidni őket, lehet hibáztatni őket, lehet
lekicsinyelni, amit tesznek, lehet ócsárolni őket, de egyet nem lehet.
Máté Péter énekelte: „Zene nélkül mit érek én” –
Lefordítanám ezt a párhuzamra kedves igazi férfiak. Nők nélkül mit értek ti. S
persze kedves nők! Férfiak nélkül mit értek ti.
Álljon hát itt most ez a gyönyörű Bach muzsika, mely
valahogy tükrözi azt a hangulatot, amelyet manapság érzünk, amikor a nőkről van
szó. Nem kell róluk beszélni, csak bánjatok jól velük. Ilyen egyszerű az egész.
https://www.youtube.com/watch?v=-ywL_zokELE
M
Csigapárt készítette: Töltési Henriett
fotó:Michaela Dobsovic
