Szidás helyett

Ma szeretnék segítséget nyújtani a tanuláshoz. Már sokszor írtam erről, most sem hagyom ki.

Linkeket fogok ide írni, amelyre, ha rámentek, találtok számos érdekességet, és főleg kipróbálni valót.

Ne elégedjetek meg azzal, hogy rosszak a jegyek, és a gyerek úgysem tanul, mert dög lusta.

Lehet, hogy csak nem érti az anyagot, tanácstalan, kétségbe esett, vagy már feladta, mert magára maradt.

A legjobb segítség, ha tanulni tanítjuk, de ehhez először nekünk kell utána nézni a tudásnak, hogy át tudjuk adni a gyermekeknek.

Ezen az oldalon a 17. 21. oldal tájékától találtok kérdőíveket, melyeket, ha kitöltötök a gyermekeitekkel, rájöhettek, hol a hiba és főleg, hogyan lehet orvosolni a problémát. Természetesen érdemes tovább olvasni.

http://www.gardonyi-eger.hu/_user/browser/File/tantargyak_dokumentumai/Sport-testnevel%C3%A9s/tanulnitanulok.pdf

Itt nagyon sok mindent találhattok. Számos témáról írnak, rengeteg anyagot feltettek, melyet, ha a magatok képére formáltok kicsit, akkor hasznos lehet számotokra.

http://www.boldog-gyermek.hu/

Ha a gyermek már kamaszkorba lépett itt találtok segítséget.

http://www.lelkititkaink.hu/lelkivaltozasok_kamaszkorban.html

Itt pedig a diszlexia problémájáról olvashattok.

http://www.diszk.hu/tesztek/ADHD-D-TZ-teszt

Bátran keressetek oldalakat, nagyon sok értékes írást találhattok. Persze a józan ész határain belül szemlélődjetek. Hiszen azért nem kontrollálja senki a feltett anyagokat. 

Egyet nem szabad, a gyermeket magára hagyni, szidni, kiabálni vele, büntetni.

A sikertelensége nem csak az ő hibája. A felnőttek éppen úgy benne vannak. 

M

Kép forrása: http://www.asziv.hu/archivum/2013/szeptember/alapgondolat/figyelem-tanulas-alapja 

Zene-bóna tábor

Azt hiszem, mindannyian vágyunk valamire. Egy olyan világra, amelyben jól érezzük magunkat. Nem várhatunk arra, hogy a szivárvány után megtaláljuk ezt a világot, magunknak kell megteremtenünk, hogy gyermekeink egy számukra szép környezetben tudjanak élni.

A gyermekeknek és nekünk, akik velük vagyunk ezt a világot nyáron a Zene-bóna tábor jelenti.

Sok éve megszervezzük és lebonyolítjuk ezt az 5 napos programot, nem is számoljuk, hányadszor, nem ez a fontos, hiszen nem dicsekedni akarunk vele. Eddig mindig sok pozitív élményt nyújtott számunkra.

Barátnőimmel, Mártával és Annával kezdtük az elsőt, és aztán nem volt megállás.

Márta elképesztő szaktudásával, lelkesedésével, szeretetével példát mutatott, és megtanított arra, mi a lényege az ilyen táboroknak. Eljött ide hozzánk úgy, hogy még soha nem járt itt, nem ismert rajtam kívül senkit. Nem várt fizetést, nem várt ajándékot, csak jött, mert hívtam. Barátságból, szeretetből. 

Minden alkalommal, amikor belépek a díszterembe, ő jut eszembe. Hálás vagyok neki azért, mert itt volt velünk, és segített.

Mérhetetlenül szomorú vagyok, amiért már soha nem lehetünk így együtt hárman. Megtapasztalhattam, mire voltunk képesek hárman, három pedagógus, akik imádják a zenetanítást, és tudják, mi a jó a gyermekeknek. Egyet akartunk, ugyanazon elveket követtük, energiát adtunk egymásnak, és hitet abban, hogy jó, amit teszünk, és ahogy tesszük.

Minden évben valamilyen más témát választunk, amely egybe fogja a napok teendőit, és a végén gála műsor keretében bemutatjuk egész heti munkánkat.

A tábor a nevét nagymamámtól kapta, aki gyermekkorunkban sokszor használta ezt a kifejezést: „ bónás” ami körülbelül azt jelentette, hogy megszállott, kicsit bolond, de mindenképpen szeretetteljes.

A zene a mi bónánk, a mi megszállottságunk, és aki oda eljön, és velünk tölti a hetet, egy kicsit azzá válik akkor is, ha eddig nem volt az.

A gyermekek ilyenkor rengeteget tanulnak, gyakorolnak az udvar különböző pontjain, segítik egymást, és mindenek felett jól érzik magukat. Nem üvöltenek, nem bántják egymást, figyelnek a másikra.

Készítünk tárgyakat, díszletet, kellékeket. Lelkesednek egy közös célért, felelősséget vállalnak egymásért, vidámság és béke veszi körbe őket.

Nem válogatunk, nincsenek kikötések. Bárki jöhet, kicsi, nagy, zenész, nem zenész, mindenkinek találunk megfelelő feladatot. Nem az a fontos, hányan vagyunk, a lényeg, hogy együtt legyünk, és szép dolgokat hozzunk létre, mellyel örömet okozunk a gyermekeknek, és a közönségnek.

Nagyon fontos, hogy mindenki jól érezze magát, hogy a lehető legnagyobb békességben, és nyugalomban töltsük el a napokat.

Semmihez nem hasonlítható az ottani légkör, az a fajta környezet, amely olyankor létre jön, máskor nem alakul ki, mert csak azok az emberek képesek rá, akik ott vannak. A szülők és rokonok csak pénteken érezhetnek meg ebből egy szeletkét, és reméljük, megérzik, és magukkal viszik ezt a más világot, ezt a szavakkal le nem írható érzést.

Idén egy mesét választottunk, amely a barátságról, az otthonról, az észről, a bátorságról, a szívről, a szeretetről szól. A jó legyőzi a gonoszt, miközben megküzd saját magával is. S közben természetesen zene-zene és zene szól mindenhol.

 Az Óz a csodák csodája című történet minden olyan dolgot elmond, ami fontos egy ember életében. A család, a barátok, a helyes célok, és, hogy a rossz, a gonosz nem maradhat soká fent, mert a jó erősebb, a jó mellé állnak az emberek, mert nem tudja őket becsapni huzamosabb ideig.

A jó szelíd, halk szavú, kitartó, vannak igaz barátai, figyel a másikra, nem játssza meg magát, tudja, mi az igaz szeretet.

A gonosz harsány, magányos, bánatos, nincs benne szeretet, csak magával törődik, eltapossa azt, aki az útjában áll, könyörtelen, és azt hiszi, hogy ő a jó a történetben.

Mi már nagyon várjuk a július 6-át, amikor elkezdődik a táborlakók első napja.

Már mostantól lehet jelentkezni, egészen a tábor előtti hétig. 

M

Mai muzsikánk: 

https://www.youtube.com/watch?v=V1bFr2SWP1I

A kép forrása: http://kreativanyabanya.blogspot.hu/2015/01/jelmezek-hazilag.html

Városkép

A fém után nézzük meg, hogy egy másik anyag,  amely a mindennapjainkban körülvesz bennünket, mi mindent tud kifejezni avatott kezekben. (természetesen csak „csipegetés” szinten a teljesség igénye nélkül).

James McNabb munkáit hoztam a mai napra.

  

Felhasználja a fa minden tulajdonságát, és elképesztő

hangulatot teremt a pontosan, már-már intarzia módon egymáshoz illesztett

faragott fadarabkákkal. Nem a természetet veszi górcső alá, hanem a várost. A

városi világképünket. Hogyan is élünk, milyen környezetben. Eredetileg nem is

felhőkarcolókat szándékozott készíteni. A városkép csak lassacskán kezdett

összeállni. Csak azután, miután vagy 250 darab különböző formájú kézzel

megmunkált fa darabkát egymás mellé illesztette.....

G

Még több infó és kép a munkásságáról Itt:

http://www.mcnabbstudio.com/gallery.html#city

Egyéb forrás, ahonnan megismertem a művész munkáit Itt:

http://www.thisiscolossal.com/2014/10/new-wood-cityscapes-sculpted-with-a-bandsaw-by-james-mcnabb/

Ahogy a csillagok az égen...

A múlt heti napfogyatkozás után ma legyen ismét az égbolt a téma. 

Most egy kicsit "csalok", mert a képet nem én készítettem, de jönnek a nyári esték és szeretném én is kipróbálni. 

Nem nehéz, csupán egy állvány kell hozzá, meg egy olyan gép, amelyen jó hosszú záridőt lehet beállítani. Az ember a tábortűz mellett, nyári meleg estéken a csillagokat nézegeti, persze nézheti bármikor máskor is, nem is gondolná mennyit mozognak a fejünk felett (vagyis pontosabban a föld mennyit forog közben).

Ez a kép megközelítőleg 2-3 órás záridővel készülhetett. Ugye milyen érdekes? 

Milyen fura, hogy az egyik nagyobb csíkot húz, a másik kisebbet? Vajon  miért van ez? Ebbe talán most nem mennék bele, akit érdekel, úgy is könnyen utána tud olvasni. 

Én csak erre az apró csodára szerettem volna felhívni a figyelmet, amit talán többször is észlelhetünk, mint egy napfogyatkozást.

Kellemes csillagfényes szombat estét mindenkinek.

T

Fotó forrása: http://www.csillagaszat.hu/tudastar/szferikus-csillagaszat-csillagkepek/03-az-egitestek-mozgasa-az-egen/ 03 – Az égitestek mozgása az égen www.csillagaszat.hu

Carpe diem!

Verőfényes napsütés, mindent beleng a tavasz illata, átjárja testünket a Nap melege… Milyen régóta vártunk rá!Hányszor próbáltuk fagyos, téli estéken felidézni ezt az érzést. Minden sejtünk kívánja már ilyenkor a napsugarakat, a virágok illatát, és ilyenkor még a bogarakat is szeretettel üdvözöljük

Engedjük meg magunknak, hogy kiélvezzük a tavasz első napjait! Olyan hamar elrepül… Ne zsörtölődjünk, panaszkodjunk! Ne azon háborogjunk, hogy reggel még milyen hideg volt, esett is és délután cipelhetjük haza a kezünkben a kabátot, meg az esernyőt, hanem örüljünk neki, hogy végre levehetjük egy kicsit a kabátunkat, és fürdőzhetünk a napsugarakban.

Carpe diem! – Élj a mának! Élvezd ki a percet, éld meg a jelent ahelyett, hogy a múlton rágódnál, vagy már előre rettegnél a jövőtől.

Állj meg egy pillanatra és vedd észre, hogy azt a rengeteg kincset, ami körülvesz és légy hálás érte!

W.

Kép forrása: https://img0.etsystatic.com/010/0/6344964/il_340x270.443666162_88tp.jpg 

Kódjátszma

Ami kimaradt a történelemkönyvekből...

A háborúk nemcsak a csatatéren zajlanak, rengeteg titkos dolog folyik a háttérben.

Alan Turingnak, a brit matematikusnak és csapatának sikerült feltörnie a németek Enigma rendszerét, ezzel teljesen megfordítva a második világháború menetét.

Mr. Turing nagy tudós volt, tele tervekkel, elméletekkel, amiket sikeresen meg is valósíthatott.

Egy ideig.

1952-ben kiderült a titka, ami végül a halálát okozta. Emberek életét mentette meg, nélküle most nem lenne számítógép, mégis a legtöbben elfordultak tőle. Az egész világ elítélte. Csak mert más volt.

2013-ban posztumusz királyi kegyelmet kapott.

1983-ban adták ki először Andrew Hodges által írt életrajzot, ami hatalmas háttérmunkát takar. Tele van elméletekkel, levelekkel, tanulmányokkal. Megmutatja, mennyire hatalmas koponya volt Mr. Turing. Megtalálható benne több tudományterület is: fizika, informatika, biológia, pszichológia, filozófia, mivel nem csak a matematika szerelmese volt, hanem több minden más is foglalkoztatta.

Idén a könyv megjelent magyarul és film is készült belőle, melyet január végén lehetett csekkolni a mozikban.

Érdemes megnézni és elolvasni, mert sok érdekes újdonságot tanulhatunk belőle. 

Ha nekem nem hiszitek el, mennyire zseniális, itt van Gergő kritikája: 

Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=ad9SwaVolN0

moly link: http://moly.hu/konyvek/andrew-hodges-kodjatszma

V

képek forrása: http://i.guim.co.uk/static/w-620/h--/q-95/sys-images/Guardian/Pix/pictures/2014/11/18/1416312708018/2a7ceb88-1896-4034-98d6-ca013d3aa6cd-620x372.jpeg

http://www.centerforinquiry.net/media/poi/images/alan.jpg

Húsvéti ajtódísz

Jövő hétvégén itt a kedvenc tavaszi ünnepünk a húsvét.

Még nem késő, hogy a várakozás jegyében beszerezzük vagy elkészítsük a tavaszi/húsvéti ajtódíszünket.

Ha ügyesek és kreatívak vagyunk, a képzeletünknek ne szabjunk határt.

Készítsük el magunk!

Nekem képzeletem lenne, de ügyes nem vagyok. Idén is a nagyon színes nagyon vidám színek a menők.

Az alapkoncepció a húsvéti tojás koszorú alapon megbolondítva akármivel ami a kezünk ügyébe kerül és tavaszi.

Lehet egy kiscsirke (természetesen nem élő), kisvirág bármiből akár gombokból. Ha élő díszítést szeretnénk, azt mindenképp hagyjuk az utolsó napokra. Nem igazán lenne szép kókadozó virágokkal.

A fotón látható díszhez nyilván nagyobb szakértelem szükséges, de egy-egy egyszerűbbet bárki megcsinálhat saját kezűleg. Jó készülődést!

Sz

Szabadban szabadabban

Jön a jó idő. Ilyenkor talán még nehezebb rávenni a gyerekeket arra, hogy délután még leüljenek tanulni. Mindegyik kint szeretne lenni a napsütésben.

Természetes ez a kívánságuk, ha jól belegondolunk, mi is ezt tennénk legszívesebben.

Alapvető probléma általában az időbeosztással és a súlypontozással van.

Mit tartunk igazán fontosnak, és mi az, ami halasztható? Ezt a kérdést sokszor feltehetjük magunknak, mégsem tesszük. A felnőttek szinte automatikusan, gyakran robotként dolgozzák végig a napot.

A jó idő tavasszal nagy ajándék. A feltöltődés fontos eszköze, és a gyermekek erre figyelmeztetnek bennünket is, amikor ki szeretnének menni a szabadba.

Kapcsoljuk össze a kellemest a hasznossal!

Alakítsunk ki egy kis helyet a kertben, erkélyen, teraszon, ahol a gyerekek szem előtt vannak, akár a házból is követhetjük őket. Ide a tanulnivalót is kivihetik. A szabadban tanulni a legjobb dolog.

Kompromisszum, melyet előtte meg lehet beszélni. Nem szabad előre sikertelennek nyilvánítani a kezdeményezést.

Úgysem fog oda figyelni, így sem tanulja meg, most is csak eltölti az idejét. Ez egyáltalán nem biztos.

Egy próbát megér.

Olvasni is lehet kint, írni, tanulni, leckézni. Ez mind lehetséges. Közben a jó levegő a csend kedvező hatással vannak agyunk működésére. Jobban alszunk majd éjjel.

A felnőttek pedig mérlegelhetik a dolgaikat. Tényleg ebben a pillanatban kell házi munkát végeznem? Nem ér rá még egy órát? Biztosan ráér, és akkor nyerek egy kis pihenőt, feltöltődöm, lenyugszom.

Mindig elhatározás kérdése az egész. Ha sikerül, örüljünk, és folytassuk tovább a kísérletezést. A gyerekek pedig szívesen segítenek a házimunkában, ha tudják, hogy az ő kéréseikre is odafigyelnek. Sokszor csak egy cseppnyi odafigyelés kell a békés otthoni élethez és minden sokkal szebbé, és elviselhetőbbé válik körülöttünk. 

M

Kép forrása: http://utazas.sk/wp-content/uploads/2013/03/debreceni-tavasz-2013.jpg 

A karmesterség

A napokban kaptam egy cikket, mely arról ír, hogy valaki a rádióban kijelentette, szerinte semmi szükség karmesterekre, mert totál felesleges, mit telleget egy pálcával a zenekar előtt egy ember. A zenészek úgyis tudják játszani a darabot, ha ott van, ha nincs.

Erre természetesen sokan felröhögtek, műsorvezető társaival egyetemben. Micsoda poén. Milyen jó, hogy vannak ilyen műsorok, ahol sokat lehet tanulni. Ja, hogy ez egy szórakoztató valami? Az már egészen más. Akkor szabad ilyeneket mondani.

Tényleg szabad? Reagálhatunk kétféleképpen. Hagyhatjuk, hadd mondja, úgysem ért hozzá, és úgyis mindegy, hogy mit mond, mert attól még nincs igaza, hogy mondja. Vagy felháborodhatunk, mert ekkora baromságot még nem hallottunk. A baj az, hogy hallottunk, és hallunk is nap, mint nap. Más témákban.

Sajnos a probléma forrása az arányokban leledzik. Mennyi az ostobaság, és mennyi az okosság, amely eléri a gondolatainkat. Mi mennyire bírjuk bemérni, melyik kategóriába tegyük be az elhangzott mondatokat.

Lehet nevetni azon, hogy egy ember ott áll egy zenekar előtt és integet. Micsoda őrület, ezért fizetni, ezért elmenni és ott tölteni az időnket. Alig jut másra is időnk, hát erre aztán már tényleg nem futja.

A karmester körülbelül annyira lényeges, mint mondjuk az, hogy mennyire és hogyan nő ki a rózsabokor a kertünkben. Ha értünk hozzá, szeretjük, tudjuk, mikor, mennyit kell levágni belőle, ha foglalkozunk vele, lesz egy gyönyörű ékességünk. Ha csak úgy hagyjuk nőni, hiszen a növény tudja, mit kell csinálnia, az eredmény több, mint valószínűleg egy tüskés összevisszaságra fog hasonlítani, és még Csipkerózsika is megirigyelné az eredményünket. Kimagyarázhatnánk a csúfságot azzal, hogy de a túltermesztett művirág nem szép. Bizony nem szép, de ennek semmi köze nem lenne a rózsához.

Szóval a karmester fontos a próbákon, a zene megszólaltatásának módjában, ő tartja össze a zenekart, segíti a tagjait, ő a lelke a muzsikának. Amilyen az ő elképzelése, amilyen az ő lelke, olyanná válik a zene előadása.

Aki ezt nem tudja, az nevet a fentebb említett kijelentésen. Véleményt alkotni valaki munkájáról csak akkor szabad, ha kellő információval rendelkezünk róla.

A karmesterek fontosak abban is, hogy a kultúránk fent maradjon. Kultúra nélkül az ember csak hülyeségeket beszél, de az is lehet, hogy csak provokálni akar. De tényleg legyintenünk kell, mondja csak, úgysem veszi senki komolyan?

Ezt döntse el mindenki maga. Mai ajánlatom Liszt Ferenc: Magyar rapszódiája.  

https://www.youtube.com/watch?v=x2LunPxZjlY

M

Mert a természet táncol...

A múlt héten arról írtam, hogy a művész mindig tudatosan választ anyagot a gondolatai kifejezéséhez. Sosem a véletlenen vagy a körülményeken múlik.

Számomra a múlt heti művész inkább a természethez való viszonyunkat szerette volna firtatni.

Hogyan is HASZNÁLJUK a természetet. A sok fakitermeléssel, papírhasználattal milyen környezetet teremtünk. Van-e jogunk ilyen mértékben kihasználni a természetet, ilyen módon visszaélni? Hova tartunk?

Ma szeretnék szintén a természeti formáknál maradni, de ma olyan művészt hozok, aki más alapanyagot választ a levélmintáihoz, ezáltal más légkört teremt.

Nem a környezethez való viszonyunkat firtatja.

Nekem sokkal inkább a természet csodálatos voltát fejezi ki.

A géppel szövött fém szálak szinte textil anyag szerű struktúrát alkotnak, amelyből a levélkék illetve a kis virág szirmok áttetsző törékenységű hatást keltenek. Mintha a legkisebb szellő is kárt tenne bennük.

Ritmikus sorrendbe összerakott alkotások. Elképzelem, az erdő avara milyen táncot jár, mikor átjárja a szellő...

De megmutatja a madarak és a pillangók, bogarak táncát, a fák szépséges ritmusát.... és sok mindent amit mi már észre sem veszünk....

Ezt a finom világot teremti meg a művész, csodálatos egyszerűséggel.

  

Persze ez csak az én látásmódom mondatja velem.

A nővérem művészettörténész, és mindig ő mondogatja, nem az a fontos, hogy helyesen ítéljünk meg egy alkotást. Sokkal fontosabb, hogy megnézzük, és egyáltalán valahogy viszonyuljunk hozzá, alkossunk véleményt. A Művész nyilvánvalóan üzenni akar valamit, de művészetben pont a szabad-szellem, a szabad véleménynyilvánítás, a bátor gondolkodás a legfontosabb. Nem fontos a tudálékos ismeret, sem a filozófia ismerete, egyszerűen csak élvezni kell vagy éppen felháborodni, vagy csak simán elutasítani, esetleg elgondolkodni... de a külvilághoz való viszonyulásunk (a hétköznapi környezethez és a művészethez egyaránt) mindig tükör, valójában azt mondja el mi van bennünk.

Bennem él egy apró kis gyerek, aki szereti nézni a szellő táncát, hát engem elvarázsolnak ezek a fém-csodák 

A művész, akinek a munkáit hoztam: U.K. művészt  Michelle Mckinney.  Nézzenek körül nála és alkossanak véleményt szabadon....

Szép vasárnapot

G  

Kép forrása: http://www.thisiscolossal.com/2014/05/ethereal-woven-metal-leaf-and-seed-installations-by-michelle-mckinney/

Napfogyatkozás

Ma a napfogyatkozást választottam témának, mert tegnapról még friss az élmény mindenki számára.

Jómagam 1999-ben lehettem szemtanúja egy teljes napfogyatkozásnak, Kőszeg közelében. Ilyet előtte 1842.július 8-án lehetett látni kis hazánkban.

Részleges napfogyatkozást azért ennél jóval gyakrabban lehet tapasztalni. De mi is ez? Mi történik ilyenkor? Egyszerűsítve annyi, hogy a Hold elhalad a Föld, és a nap között, és eltakarja azt. Árnyékot vetve a Föld egy kis részére. Ahol egy kis sávban lehet látni ezt, ott teljes, egy nagyobb sávban pedig részleges napfogyatkozásról beszélünk.

Egy részleges napfogyatkozás közel nem nyújt olyan élményt, mint egy teljes. Ilyenkor sokszor észre sem vesszük, hogy mi történik szabad szemmel. A fotón is alig kivehető, hogy ott van a hold a nap felső sarkában. Ezzel ellentétben mikor teljesen eltakarja, az valami leírhatatlan világvége hangulat. 

Minden elcsendesül, a levegő hirtelen nagyon lehűl, a Hold körül a Nap "tűztánca" látszik csak, és megjelennek a csillagok néhány percre a szinte vak sötétségben, és az ember pulzusa akaratlanul is az egekbe szökken. Nagyon nehéz leírni milyen élmény. Azt gondolom, hogy aki csak teheti, az élete során legalább egyszer próbálja ki.

Akit pedig kicsit jobban érdekel a téma, érdemes utána olvasni. Én például a wikipédián nagyon jó leírást találtam róla, és hogy ne kelljen keresgélni, itt a link:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Napfogyatkozás

Mindenkinek kellemes szombatot, és az estére kellemes csillagászkodást. Vagyis csak utána olvasgatást, mert elég borús az égboltunk mára.

T

Fotó: Ludvig Tibor

Emlékezz!

Mindig van ürügy az emlékezésre J Egy ismerős hang, illat, kezünk ügyébe kerülő képek, csetreszek a tavaszi nagytakarítás közben, közelgő születésnap... Mérlegelés, hogy mit őrizzünk meg materiálisan és mit „csak” az elménkben. Vannak olyan tárgyak, amiket még a tavalyi nagytakarításkor megkíméltünk, és visszahelyeztük az őket megillető helyre, idén viszont már úgy érezhetjük, hogy meg tudunk válni tőlük, hogy legyen hely az újaknak.

Két nagy csoportot lehet megkülönböztetni az emberek között, vannak akik gyűjtögetik és vannak, akik nem gyűjtögetik az emléktárgyakat. Van aki még mindig őrzi az első kiesett fogát, az első tincset, amit levágtak a hajából, az első randevú mozijegyét stb… Szépen elrendszerezi őket különböző dobozokba és időnként előszedi, leporolja őket és az összegyűjtött tárgyak segítségével visszaemlékezik az életére. A másik csoportba tartozók nem tulajdonítanak ekkora jelentőséget a tárgyaknak. Emlékeznek azok nélkül is.

Manapság már digitálisan is gyűjtögethetjük az emlékeket. Egy-egy (vagy ezer) jól sikerült fotó a kirándulásról, amik ott pihennek számítógépünk memóriájában és néha-néha megnyitjuk őket, hogy felidézzünk egy-egy kedves történést.

Igazából mindegy, hogy milyen formában gyűjtögetjük emlékeinket (mentálisan, materiálisan vagy digitálisan), a fontos az, hogy gyűjtögessük. Az apró pillanatokat, a vasárnapi húsleves illatát édesanyánk konyhájában, az első csók ízét, a gyermekünk első mosolyát. Ne feledjük el őket!

És emlékezzünk meg méltó módon! Ne csak kötelességből idézzük fel minden évben a szabadságharcok emlékét márciusban és októberben, ne kényszerként éljük meg, hanem ragadjuk meg az alkalmat, hogy elmerenghessünk…

W.

http://29.media.tumblr.com/tumblr_lnp30296f71qi7ipto1_500.jpg 

Kevin Hearne: Hounded – Üldöztetve (A Vasdruida Krónikái 1.)

Odin nevére! Milyen borzalmas vétek, hogy még nem tettem említést a drága Atticus O’Sullivan-ről! Hiszen ő az utolsó druida a Földön, aki Arizonában él a cukorfalat kutyusával, Oberonnal. Remek párost alkotnak. Mindkettő hatalmas arc. Tényleg. Nem viccelek.  Halálosan komolyan mondom.

A mi drága druidánk egy ezoterikus könyvesboltot vezet. Természetesen csak néhányan tudják, mennyire nem halandó… Csupán egy jóképű, ír srácot látnak, aki ritkaságokkal kereskedik.

Említettem már, hogy általában az édes ír farkaskutyája is elkíséri a munkahelyére?

Elárulom a titkát. Atticus már 21 évszázada éldegél a bolygónkon, energiáját a földből nyeri, így sok, király varázslatot képes elvégezni. Sőt! Egy bámulatos varázskard büszke birtokosa, aminek a neve: Fragarach.

Sajnos az a bökkenő, hogy ez a kard másnak is kell.

Hiába a jól megtervezett menekülés. A kelta isten rátalál.

Még szerencse, hogy a kutyusán kívül van egy vámpír és egy vérfarkas ügyvédhaverja, no meg ott van Morrigan, a halálistennő.

Na, ebből hogy mászik ki Mr. O’Sullivan?

Sajnos ezt már nem árulhatom el. Ehhez el kell olvasnod a regényt. Utána pedig ajánlom figyelmedbe a többi részt, mivel rá fogsz jönni, hogy a druidából sose elég.

moly link: http://moly.hu/konyvek/kevin-hearne-hounded-uldoztetve

V

képek forrása: tumblr

Tavaszi nagytakarítás

Néhány környezetbarát tipp a tavaszi nagytakarításhoz…

Néhány közönségesnek tűnő, de hatásos konyhai alapanyaggal helyettesíthetjük a méregdrága és sokszor egészségre is ártalmas háztartási tisztítószereket.

Citrom

A fém- és réztárgyakat kíméletesen, mégis nagyon hatásosan tisztítja.

A citromlé képes eltüntetni a gyümölcsfoltokat is.

Ecet

Kiváló vízkőoldó hatással bír, használjuk vízforralók, kávéfőzők, mosógép vízkőmentesítésére.

Ha az ablaküveget ecetes vízzel mossuk le, még fényesebb hatást érünk el, és a foltok miatt sem kell aggódnunk.

Langyos vízbe tegyünk egy kevés ecetet, és egy benedvesített ronggyal töröljük át a különböző fürdőszobai eszközöket, csapokat, a mosogató szélét és az egyéb rozsdamentes darabokat.

Szódabikarbóna

Csodákat képes művelni a műanyag felületekkel, így a hűtőszekrény és a fagyasztóláda tisztítására is alkalmas. Langyos vízzel átitatott szivacsra tegyünk egy kevés szódabikarbónát, és törölgessük át vele a hűtő belsejét. Szagtalanító hatásának köszönhetően nagy hasznát vehetjük a hűtőben uralkodó kellemetlen szagok eltüntetésében, csak tegyünk egy kinyitott szódabikarbónás tasakot a hűtőszekrénybe, hogy magába szívja az ételszagokat.

Sz

http://www.alkupon.hu/akar-8900-ft-ert-bizd-masra-a-piszkos-munkat-ha-unod-a-porcicak-kergeteset-hagyd-hogy-egy-profi-csapat-vegezze-el-helyetted-az-akar-100-negyzetmeteres-lakasod-hazad-vagy-irodad-nagytakaritasat/2817/

Születésnap

Emlékeimben olyan, mint egy igazi tündér.

Hófehér haja, törékeny testalkata, mozgása, lágy arcvonásai finom lelkét tükrözik.

Megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan hatással volt rám. Sokszor gondolok azokra a pillanatokra, amikor találkoztam vele. Gyermek voltam még, és sok mindent elfelejtettem abból az időből, de őt nem.

Testnevelést tanított, osztályfőnök volt, tanár volt.

Férjével mindennap sétáltak esténként a faluban. Ő tanácsolta nekem, hogy amikor nem érzem magam jól, menjek ki a szabadba, sétáljak, szívjam magamba a friss levegőt.

Igazi gyöngybetűkkel írt, finom tollvonásokkal jegyezte le a szavakat. Van egy fotó, melyen a lányokkal egy kis műsorszámot tanultak be. Papírból készültek a ruhák,  finom, légies darabok, a lányok pedig bájosak.

Volt egy barna pianinojuk, melynek két oldalán gyertyatartó állt fehér gyertyákkal. Ma rendelő van a házban, ahol a férjével laktak.

Látom őt magam előtt, ahogy írok, és eszembe jut, milyen érzés volt a közelében lenni. A bűvkörébe vont, és magával ragadott. Kedvesen mesélt a gyermekkoráról, amikor vasárnaponként a családdal piknikre mentek. Elmondta, milyen szép volt az élet akkor, és milyen boldog gyermekkora volt.

Nekem megadatott az a szerencse, hogy vele is készíthettem egy előadást. Még állt az Ifjúsági Ház. Tél volt. Az egyik teremben kis színpad állt, oda pakoltuk fel a hangszereket.

Akkoriban egy nagyon édes nyugdíjas klub működött Rajkán. Csupa szív, kedves emberekkel. Amikor valamit ünnepeltek, összejöttek, mindig mi zenéltünk nekik. Az asztalok ízléses díszekkel terítve, várták a vendégeket. Gréti néni mindent megszervezett, elpróbált, elintézett. Volt valami a levegőben, valami titokzatos, valami megismételhetetlen, ami csak az emberektől lehet ilyen. A bácsik és nénik olyan szépen tudtak táncolni, énekeltek velünk, jól érezték magukat együtt. Gréti néni műsort szervezett nyitó produkcióként. Már a próbákat is nagyon élveztük, és az előadás is remekül sikerült.

Mit tanultam tőle? Azt, amit nem lehet elmondani, megfogalmazni, csak érezni lehet, és megőrizni. Megőrizni, amíg csak él az ember, mert meg kell őrizni.

Azóta láttam róla osztályképet, mindennap elmegyek az egyik előtt, mielőtt a termembe érek. Ő ott ül az első sorban.

Dégay Zoltánné vasárnap tölti be a századik életévét. Az egyik osztálya meglátogatta őt nem rég, ők mesélték nekem, milyen friss és mennyi mindenre emlékszik.

Békében él, szépen, a jót keresve, és észrevéve. Rajkán tanított, itt élt velünk. Most Győrben lakik.

Rajkaiak! Az nem lehet, hogy ezek az emberek eltűnjenek a gondolataitokból! Nem lehet, hogy elfelejtsétek azokat, akik mintát, példát mutattak és mutatnak nekünk!

Rajka halálát csak az okozhatja, ha felejtetek, ha elfelejtitek a jót, ha nem gondoltok azokra, akik megérdemlik.

Most álljatok meg egy kicsit, és gondoljátok végig, minek van értelme az életetekben! Vagy rohanjatok tovább, és akkor minden szépség elmúlik mellőletek.

Gréti néni minden egyes nap eszembe juttatja, milyen egy tanár, egy nő, egy igaz és jó ember.

Azon a kis fekete-fehér fotón egy alak a sok közül, de kitűnik. Elhiteti velem, hogy van lelki béke, belső nyugalom, kedves, bölcs gondolkodás.

Boldog születésnapot Gréti néni, és köszönünk mindent!

M

Soha vissza nem térő alkalmak

Van olyan pillanat, amit nem szabad kihagyni.

Ha kihagyjuk őket, magyarázhatjuk magunknak és másoknak, miért nem voltunk ott abban a pillanatban. Nem hiszem, hogy azoknak, akik jelen vannak, sokat számít, hogy ki nincs ott.

Aki viszont nincs ott, az egyszerűen kimarad valamiből.

A soha vissza nem térő alkalmakért érdemes létezni. Mert azok megismételhetetlenek, csak akkor értjük, ha ott vagyunk. Csak akkor érezzük azt, amit, ha elmegyünk, és benne vagyunk.

Tévében, felvételen már minden más. Ott már csak egy kivonat marad, mely szintén azok számára készül, akik jelen voltak, mert ők ilyen módon ismételten megélhetik, ami ott történt.

Hogyan válasszuk ki, mire érdemes menni, és mit jobb kihagyni?

Ehhez jó ízlésre van szükségünk, bizonyos információk birtokában kell lennünk, vagy hallgathatunk másokra, és főleg akarnunk kell, hogy a jót válasszuk ki. Le kell fejtenünk a sok maszlagot, ki kell válogatnunk a férgesét, és meghagynunk a még épségben maradt apró szemecskéket.

Mi tartozik ezekhez a pillanatokhoz? Ha a gyermekem valahol szerepel. Az csak akkor történik meg. Egyszer elsős, egyszer ballag, egyszer mondja el azt a verset, és egyszer énekeli el azt a dalt.

Ha egy kedves barátom vesz részt valamiben, mert ezzel kimutathatom neki, hogy mellette állok, és figyelek rá, osztozom a sikerében is.

Ha jó indulattal meghívnak az eseményre, és nem azért, mert muszáj, hanem azért mert szeretettel várnak engem, nekem is készül a bemutató.

Már számtalanszor éltem meg soha vissza nem térő alkalmat, és nagyon szomorú voltam, hogy miért nincs ott mindenki és éli meg velem ezeket a perceket. Saját szereplések, mások koncertjei, előadásai…

Ezek az alkalmak az én lelkemet gazdagították. Én éltem meg a gyerekekkel a zene örömét, a sok gyakorlás eredményét, én hallhattam kollégáim csodás játékát, vagy éppen zenélhettem velük együtt, én láttam a jelenlévők szemében a csillogást, és én emlékezhetek vissza ezekre a szép eseményekre. 

Aki nem volt ott, számára elfelejtődött az, ami engem éltet, és tovább segít.

A szív egy különös dolog. Csak akkor képes szeretni, ha kinyitják, ha beengedik azt, ami jó, ami szép, amire szüksége van az embernek. A közös alkotások, az együtt előadott produkciók a szereplőknek is örömöt jelentenek, és összekovácsolják az embereket.

Manapság már sok felnőtt nem akarja, hogy a gyermeke megélje ezeket az érzéseket. De ezáltal kimaradnak valami nagyon fontos élményből.

Nem szabadna megengedni, hogy a gyermekek magányos felnőtté váljanak. Hogy még csak nézőként sem mehetnek el egy előadásra. Nem arra kell őket tanítani, hogy egyedül is boldogulnak, és senkire nincs szükségük. Nem létezhet ember egyedül, mert akkor boldogtalan lesz örök életében. Ha egy csoporthoz tartozik, az biztonságot ad, de felelős is lesz a többi tagért. Megéli, hogy számítanak rá, hogy fontos, hogy van szerepe, dolga. Ha kitépjük őt ebből a környezetből különböző indokokkal, akkor nem csak a csoport sérül tőle, sokkal nagyobb kárt okoz a gyermekben, akit kivettek onnan.

Válogatni lehet. Ki mit tart értékesnek. Kinek mi az elfogadható. A felelősség több emberé. A készítőké a legnagyobb. Csak olyan produkciót szabad másokkal megosztani, amely általános normákkal mérve is értékes, színvonalas. Ez a mérce nem lehet túl alacsony, mert akkor az egész teljesen értelmetlenné válik. A másik felelősség a nézőké. Sok esetben a felnőtteké. Sokszor nem tudni előre, mit kapunk, de azért gyakran ki lehet következtetni.

Mi ismét szerveztünk egy ilyen soha vissza nem térő alkalmat.

Pénteken, ír estet tartunk. Hangulatos ír muzsikákat énekelünk, és játszunk. Már a próbákon is nagyon jól éreztük magunkat. Minden, amit nap, mint nap tanulunk, csak akkor nyeri el az értelmét, ha abból örömöt kovácsolunk szereplő és néző számára egyaránt.

Aki úgy érzi, hogy szüksége van arra, hogy egy órára kiugorjon a napi gyötrődésből, és képes arra, hogy átadja magát a muzsika erejének, aki fontosnak tartja, hogy személyesen értesüljön arról, milyen igaz tehetségek élnek közöttünk, jöjjön el. Elindulni nehéz. Az első lépés után már egyre könnyebb. Az ajtó nyitva áll mindenki előtt.

Szombaton már késő lesz. Akkor már csak annak lesz több boldog pillanata a boldogságos batyujában, aki ott volt.

M

Muzsika ajánlat: https://www.youtube.com/watch?v=_y1EOWBr78E

Kép forrása: http://szepkepek.bloglap.hu/oldalak/magany-idezetek-22055/ 

Papírból természet, vagy természetből papír? Hogy is van ez?

A mai nap folytatnám az előző hetek témáit, azaz hogy a művészet nem egy elvont valami, amihez képest a hétköznapi ember fényévekre áll, hanem nagyon is megközelíthető, testközelbe hozható, és érthető, ha vesszük a fáradságot hozzá.

Szándékosan mutatom be az ilyen művészek munkáit.

Vegyük elsőre az Yuken Teruya érdekes szobrait. Egyszerű papírhulladékból, vagy éppen papírból készült használati eszközökből készíti a munkáit. Véleményem szerint nem véletlen az anyaghasználata. A közvetítendő gondolathoz szerintem szorosan hozzátartozik.

Mi elmegyünk ezek mellett az anyagok mellett. Konvencionálisan gondolkodunk, eszünkben sem jut, hogy általuk kifejezhetünk valamit.

Munkáinak megfigyelése közben elgondolkodom, milyen a természethez való viszonyunk, mennyire használjuk ki az adottságainkat.

Önöknek mi jut eszükbe róla?

 G

http://www.yukenteruyastudio.com/projects-1/coner-forest

http://www.moksha.hu/art/fa-papir-fa/

Gyermek fotók

Amatőr fotósként többször fotóztam már gyerekeket. Nem egyszerű feladat. A legjobb, legőszintébb képeket róluk lehet készíteni, de fotós legyen a talpán, akinek ez egyből sikerül. Nincs idő beállításokkal vacakolni, nem lehet azon gondolkodni, hogy vajon milyen objektívet kéne

használnom, honnan legyen megvilágítva, stb. Néha azt gondolom, hogy egy láthatatlan természetfotósnak is könnyebb dolga van, mint annak, aki gyerekeket szeretne fotózni. Persze egy kisgyerek mindig "cuki", és ezt kihasználják sokan.

Sokszor látunk olyan képeslapokat, amikor az egyik kisgyerek megfogja a másik kezét, vagy ad neki egy puszit, de azért ezeknek igen csak "műanyag" ízük van. Ezek mind úgy készülnek, hogy pontosan beállított műteremben berendeznek mindent. Hátteret, környezetet, világítást, az összes apró részletet, de sokszor még így is órákba telik elkapni azt a megfelelő pillanatot, amit a megrendelő megkíván a fotóstól. Néha a gyerekek elvesztik a türelmüket, és elegük van abból, hogy a felnőtt azzal a masinával a kezében dirigál, elegük lesz, és akkor nem lehet velük bírni. Ilyenkor jönnek azok a képek, amik vagy elmosódott pacák lesznek, vagy hiányzik róluk minden, vagy semmi sincs rajtuk amit szeretnénk, vagy egyszerűen jön egy olyan őszinte reakció amitől kiakad a "cukiság mérő".

Nos a mai kép kb. 50 éve készült, abban az időben, amikor még nem lehetett százával képeket készíteni, az első kockának sikerülnie kellett, mert nagyon drága volt egy-egy fotó elkészítése, előállítása. Egy igazán jól sikerült gyerek fotó ez, egy igazán őszinte reakcióval. Ránézek mindig elmosolyodom. Vajon a fotósból volt elege, a fiúnak, vagy az első "szerelmi konfliktus" egyik pillanatát sikerült megörökíteni. Végül is a lényegen nem változtat. Itt a szerelem évszaka, és valami ezzel kapcsolatos képet kerestem, de ennél jobbat nem is találhattam volna. Itt készült a falunkban, a háttérben a régi Jókai Mór utca egyik részlete vehető ki, stb.

Mivel ma amúgy is kicsit borongós az idő, azt javasolom, hogy ha van rá lehetőség szedjük elő a régi képeket a gyerekkorunkból, vagy még régebbről, biztos akad jócskán olyan, amin mosolyoghatunk egy jót.

Kellemes szombatot, és képnézegetést mindenkinek.

T

fotók forrása: http://sronika-kepeslap.qwqw.hu/kepeslap_kuldes.php?u=42063&t=1&a=58569

http://orsvezer.blog.hu/2014/02/15/gyerekfotok_1

Modern család

Nőnap kapcsán elgondolkodtam azon, hogy mit is jelent NŐnek lenni… Nehéz manapság definiálni a nemi szerepeket, a család vagy akár a házasság fogalmát. Éles viták zajlanak kocsmaasztaloknál és a sajtóban, sőt még a parlamentben is, hogy mi a NORMÁLIS. Nevelhet két férfi vagy két nő gyermeket, szabad-e homoszexuálisoknak házasodniuk… Emellett a válások nagy száma miatt egyre gyakoribbak a patchwork családok is. Nem egyszerű a helyzet…

Szüleink fiatal korában még nem volt kérdés, hogy mit jelent nőnek vagy férfinak, apának vagy anyának lenni, mit jelent a házasság, és teljesen egyértelmű volt, hogy a család egy férfi és egy nő házasságán alapul, és közösen, egy háztartásban nevelik közös gyermekeiket. Az is normális volt, hogy a háztartás szinte 100%-ban a nő gondja, persze a teljes munkaidős állás és a gyermeknevelés mellett. Magyarországon egy furcsa kettősség figyelhető meg még napjainkban is, aminek a súlya sajnos a mi generációnk nőtagjaira is ránehezedik. A nemi szerepeket illetően meglehetősen tradicionális, konzervatív a felfogás (a nőnek a konyhában a helye), de az egykeresős családmodell elég ritka, ezért a nők is dolgoznak. Sokan azonban arra vágynak, hogy a férfi el tudja tartani a családot és a nő teljes valójában a családra koncentrálhasson (elismerem, nem túl trendi felfogás, mert manapság a szupernőség dívik). Rengeteg feszültség származik ebből családon belül is. Tipikus helyzet: a nő végez a munkahelyén, összeszedi a gyermekeket az iskolából, óvodából, bölcsödéből, hazarohan, ellenőrzi a leckét, közben vacsorát főz, mos és jó feleséghez méltón próbál közben a férjével is cseverészni. Eközben a férfiak általában – tisztelet a kivételnek – megnézik a tévében a híradót, miközben várják, hogy elkészüljön a vacsora… Egész nap dolgoztak, és elfáradtak…

Ezzel szemben Svédország élen jár a hagyományos nemi szerepek felszámolásában… A svéd szülők 480 napig maradhatnak otthon a kisbabával, és ennek a nyolcadát (60 napot) csak a férfi használhatja fel. Tulajdonképpen az állam „kötelezi” az apákat arra, hogy 60 napot a gyermekükkel töltsenek. Érdekes következménye az intézkedésnek, hogy az apukák által otthon töltött idő növekedésével csökkent a válások száma. Kicsit talán idegenkedünk ettől a felfogástól. Sokan úgy érzik, hogy ezzel „kiherélik” a férfiakat. És nem, nemcsak a férfiak, hanem a nők is… Rámernénk bízni párhónapos gyermekünket, hogy egész nap apukával legyen, amíg mi dolgozunk? Ki tudnánk adni a kontrollt a kezünkből? Megbíznánk az apukában, hogy ő is jól csinálja (ha nem is úgy, mint ahogy mi csinálnánk)?

W.

http://payload344.cargocollective.com/1/7/241864/9196037/00049438_525.jpg 

Stephen King: Carrie

Gondolkodtam azon, milyen korhatárba soroljam a regényt. A filmek 18-asok, de én megkockáztatnám a 16 évet. Sőt, ha bírja a gyerek lelke, akár hetediktől olvastatnám, de talán már akkor is késő. No mindegy. Szerintem a legtöbben hallottak már róla és el tudják dönteni, hogy elolvassák vagy sem. Én csak ajánlani tudom.

Carrie White egy tizenhat éves, gimnazista lány, aki az érettségi küszöbén áll. Se az iskolában, se otthon nincsen nyugta. A suliban a diáktársai gúnyolják állandóan. Édesanyja vallási fanatizmusa lassan őrületbe kergeti és ezt Carrie-n próbálja levezetni. Már azt is bűnnek tartja, hogy Carrie megszületett.

Egy idő után a felgyülemlett feszültség, valahogyan ki akar törni a lányból. Előtör belőle telekinetikus képessége, amit lassan megtanul használni és végül bekövetkezik a katasztrófa az érettségizők bálján.

King első megjelent regénye, ami méltón elindította a világhírnév felé.

Ahogy sok molytársamat, engem is a szekálódás, csúfolódás fogott meg benne. Zseniálisnak tartom a kicsit talán túlzásokba eső leírást, hogy elgondolkodjunk rajta, miken mehetnek keresztül azok, akiket bántanak nap, mint nap. Mekkora lelkierő kell hozzá, hogy felkeljenek, és újra elmenjenek az iskolába, végigcsinálják a napot, mint egy ragadozóra váró préda. Ha nem történt semmi, a végén megkönnyebbülten mennek haza. Ha nem kerülhetik el a napi támadást, akkor legjobb esetben kibírják hazáig és otthon törnek össze. Elgondolkodnak rajta, mi a baj velük, miért nem tudják mások elfogadni őket. Esetleg csak annyi a probléma velük, hogy máshogy öltözködnek, mert nincs pénze a családnak menő, márkás cuccokra, akár máshogy akarják magukat kifejezni, mint a többi egyforma ember. Vagy máshogy viselkednek, gondolkodnak, mint a többiek. Sőt, manapság már az is gáz, ha okos és tanul valaki, ha valamivel kitűnik a társadalomból. Borzasztó tud lenni az ember és gyakran ő maga se tudja, miért mond/tesz olyat, ami a másiknak nagyon fáj.

Miután elolvastad az izgalmas és tanulságos regényt, hasonlítsd össze a filmekkel. Több is van belőle :D

A legutóbbi film előzetese: https://www.youtube.com/watch?v=FRopUudFLBQ

moly link: http://moly.hu/konyvek/stephen-king-carrie

V

képek forrása: http://cdn2-b.examiner.com/sites/default/files/styles/image_content_width/hash/04/81/048167ad2e1c262f273e14107cbf6d0e.jpg?itok=_ky6qKZN

http://www.gamechannel.hu/pictures/blog/filmajanlo_carrie_2013_1.jpg

http://media1.giphy.com/media/eNa9rEWmdCOsg/200_s.gif

Kokárda "divat"

A nemzeti ünnep közeledtével sokan már most kitűzik kabátjukra a nemzeti színű kokárdát. Mint minden más ez is sokat változott az évek alatt. Emlékszem diákéveimből, hogy mivel minden iskolai ünnepségen szerepeltem nekünk hatalmas kokárdát kellett viselnünk március 15-én. Akkor ezt olyan kiváltságosnak éreztem. 

Mostanában mindenféle kokárdát láttam már és nagyon tetszik. A nemeztől a gyöngyig ma már mindenből készítik. Legutóbb a kislányaim kaptak az oviban egy nagyon aranyos madárkát nemzeti színekből készítve, amit nagyon lelkesen májusig le sem engedtek szedni a kabátjukról.

Szóval ebben is nyugodtan elengedhetjük a fantáziánkat.

Sz

Útvesztőben

Egyre inkább nem találjuk a kiutat. Merre kell haladni? Hogy neveljem a gyermekemet? Mi a jó neki? Kire hallgassak?

Naponta találni cikkeket, írásokat nevelési tanácsokkal. Egyiket kevésbé lehet követni, mint a másikat.

Egy dolog az elmélet, és más a gyakorlat.

Tanuljon a gyerek, mert nem lesz belőle semmi. Informatika? A legfontosabb. Nyelvek? Nagyon fontos, ha lehet többet is egyszerre. A fő tantárgyak? Csakis az. Semmi más nem olyan fontos, ebből van vizsga, felelet, felmérések…

A többivel ne törődjünk. Nincs is idő rá, és különben is. Azzal csak a gyöpik, a hülyék foglalkoznak, akik éhen akarnak halni, vagy más pénzén élni.

Járjon Waldorfba a gyerek, mert ott nyugalom van, és a gyereknek van ideje mindenre. Ne járjon Waldorfba, mert akkor nem fog boldogulni a világban.

Miért milyen a világ?

Ahhoz, hogy tudjuk, mit tegyünk, le kell vakarni magunkról azt a rengeteg piszkot, amit már eddig ránk erőszakoltak.

Óvodás korig a legfontosabb a gyermekek szabadon mozgása. Mindent hagyjunk a maga tempójában megtanulni. Legyen sokat tágas és biztonságos környezetben. Ne sétáljunk vele a két kezét az egekbe emelve. Ne kényszerítsük arra, hogy menjen, amikor ő még nem tud egymaga. A fő szabály ilyenkor: nem segítünk neki, hagyjuk, hogy saját maga tanulja meg lassan a mozgásokat. Hogy miért?

Mert nem az a lényeg, hogy az utcán sétálva az anyukák versenyeztessék a babákat, hogy kinek jött ki előbb a foga, ki mászik már, ki jár, és ki mondja ki, hogy impresszionizmus már kábé 6 hónaposan.

Életre szóló jót tesz az a szülő a gyermekével, aki elég türelmesen kivárja ezeknek a mozgásoknak a kifejlődését, biztonságos megvalósítását, mert így a gyermekek agyterületei a lehető legoptimálisabban fejlődnek ki. Ha valami kimarad a mozgásfejlődésben, vagy nem önmagától tanulja meg a gyermek, akkor később sok nehézség akad a tanulásban…

Nem muszáj elhinni. Lehet vitatkozni is, de hát minek. Ami elmúlt, elmúlt. Nos ez sem igaz.

Jöhet az óvodáskor. Játékok tömkelege várja a gyerekeket. Drágábbnál drágább, csilli-villi, csipogó villogó, mozgó, interaktív… játéknak mondott akármik. A gyerek folyton beteg, nem lehet mellettük dolgozni, dacolnak velünk.

Ilyenkor is fontos a mozgás, sokat legyenek a szabad levegőn. Játsszanak, de nem biztos, hogy a játéknak nevezett, előgyártott tárgy a legjobb megoldás. A kreatív ember már ilyenkor megtanulja, hogy a játékhoz, ahhoz, hogy jól érezze magát, nem a szülei pénze kell, hanem az esze. Bármiből lehet játékot készíteni. A leporello lehet várfal, a takaró a kastély teteje, vagy a kunyhó fedele. A barbie-t nem csak öltöztetni lehet, hanem a mesék figuráivá is válhatnak, és egy papírzsebkendőből is készíthet neki gyönyörű menyasszonyi ruhát egy perc alatt. Sorolhatnám a lehetőségeket.

Ebben a korban az a lényeg, hogy ne utáltassuk meg velük a rajzolást azzal, hogy állandóan színezi a fénymásolt oldalakat, és az ízlését, kreativitását fejlesszük jó irányba azzal, ha a körülötte lévő tárgyak megfelelőek és azokat használhatja is a játékában.

A beszélgetés mindig fontos. Minden életkorban. Beszélgetni úgy kell velük, hogy érezzék, értjük őket, megértjük őket, és figyelünk rájuk. Nem csupán kérdezünk, ő válaszol valamit, aztán jóvan, letudtuk ezt is.

Az iskolában jön a kétségbeesés. Mivel töltse az idejét. A gyerekek fáradtak, izgágák, hangosak, unottak, nem akarnak semmit csinálni. A tanulás nyűg, emiatt kell velük a legtöbbet vitázni.

Innentől kezdve végleg eltűnik a pici baba, és helyette ott marad a még nagyobb felelősség. Miattam lesz belőle valami vagy sem. Mit hallok róla, ha bemegyek az iskolába…

Ekkor egy kérdést kell feltennünk, ami szülőként a legfontosabb feladatunk. Mitől lesz boldog gyermek és felnőtt? Hiszen nem csak a ma fontos.

Az előbb feltett kérdések ismét átvonulnak a fejünkben, és nagyot sóhajtva azt mondjuk: fogalmam sincsen. Vagy ami még ennél is rosszabb, hallgatunk azokra, akik rossz tanácsot adnak.

Ha valaki kihagyja az emberi tényezőt, amikor egy gyerekről beszél, az nem lehet jó tanácsadó. A gyermek ember, vannak érzései, vannak álmai, és vágyai. Ezeket figyelembe kellene venni. Meg kellene hallgatni, de ugyanakkor nem tud még eleget, és nem lát előre. Ezért nem képes bemérni azt, hogy amit ma tesz, annak milyen következményei lehetnek.

Lényeges kérdés, hogy miben tehetséges a gyermek. Ha ezt tudjuk, akkor ebben az irányban indulunk el. De ne abban legyen tehetséges, amiben a szülő akarja, és azt belebeszéli a gyerekbe.

Az én véleményem az, hogy az általános iskolában adjunk a gyerekeknek alapokat, ismertessük meg őket a lehetőségeikkel. Legyen meg bennük az érzés, hogy képes vagyok bármit elérni.

Tudjon nagyon jól olvasni, és szeressen olvasni. Ne féljen az írástól, és ne legyen fontos, hogy mennyire ír gyöngybetűkkel. Legyen magabiztos, de nem beképzelt. Fogadjon szót a felnőtteknek, de merjen kérdezni. Tudjon gondolkodni, és ne csak végrehajtson.

Legyenek hobbyjai. A szabadidejében értelmes dolgokat tegyen.

S végül jöjjön a kedvencem. Tanuljon zenélni! Miért? Az meg minek?

Azért, mert a zenetanulásban minden benne van, amire szüksége lehet. Ez kiegészíti az életét, egyensúlyba hozza, szebbé teszi, megmenti egy sereg rossztól. Persze ezt akkor a legnehezebb elhinni, ha mi nem éltünk így.

Tegnap volt egy remek koncert. Szomorú voltam, mert azt láttam ismét, hogy a színvonalas szórakozás valahogy még mindig nem fontos. Erre nem szánnak időt az emberek.

Arra van időnk, amire szánunk időt, és rajtunk múlik, hogy mit tartunk fontosnak, és mit nem.

Mindenkinek saját szíve joga ezt eldönteni.

De a világot, ami kicsiben körülöttünk van, magunk is alakíthatjuk. Olyanná formálhatjuk, amilyenné szeretnénk.

Amelyik családban csak a tanulás, csak a hajsza, csak minél több pénz a fontos, oda nem tudom bejuttatni a zene örömét. Ott nincs helye az érzéseknek, nincs helye egy koncertnek. Nincs helye a boldogságnak, és nincs helye a szeretetnek sem.

Ha a világot gépek, divat, pénz, hatalom, robotolás, törtetés, rohanás, embertelenség, boldogtalanság víziójában képzeljük el, akkor ahhoz tényleg nem kell zene. Ahhoz nem kell más csak a gyerek fejébe valahogy belegyömöszölni mindazt, amire egyébként később semmi szüksége nem lesz. Akkor tényleg büntessük őt, ha négyest visz haza ötös helyett, tanuljon órákat, magoljon, és este 10-ig el se hagyja az íróasztalát. Vegyünk nekik drága kütyüket, tanítsuk meg arra, hogy a tévében nézze a sok zenés műsort, és verjük beléjük, hogy ne mutassák ki az érzéseiket, mert akkor vesztesek lesznek. 

Akkor aztán tényleg olyan lesz a mi kis világunk is, amilyennek ma mondjuk. Akkor tényleg felesleges  Bachot hallgatni, vagy egy jó kis jazz koncertre elsétálni, vagy legalább a gyereket elzavarni, hogy nézze meg.

A választás nem könnyű. A labirintusban nem sokan jutnak el a közepéig. Mint ahogy ezt az írást sem olvassák el annyian, amennyien kellene. Sajnos.

M 

Kép forrása: http://www.zastavki.com/eng/People/Children/wallpaper-36040.htm