Individualista
világunkban nem trendi hálásnak lenni. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy
minden csak magunknak köszönhető, csak magunkra számíthatunk. Ez nagyon
nyomasztó tud lenni… Nemcsak azért, mert óriási felelősség nehezedik a
vállunkra, hanem azért is, mert nem kapunk elég pozitív visszajelzést a
környezetünktől.
Rengeteg
energiával tud feltölteni minket az, ha a nap végén, vagy például munkából
hazafelé, gondolatainkban elmélyedve számba vesszük, hogy aznap mi mindenért,
ki mindenkinek lehetünk hálásak. Az amerikai filmekben a mi pesszimista
ízlésünknek talán „nyálasnak” tűnhet, amikor a vacsoraasztalnál a család minden
tagja elmondja, hogy miért ad hálát… De gondoljunk bele, hogy ezzel milyen jó
példát mutatunk a gyermeküknek, és nekünk is jól esik ezt kimondani. Ettől nem
vagyunk gyengék vagy elesettek. Nem lehetünk önállóan, mások nélkül sikeresek,
boldogok. És ezért hálásnak kell lennünk!
Tudom,
nem megy ez parancsszóra, de egy kis odafigyeléssel, a „hálaadást” a napi rutin
részévé téve teljesebb életet élhetünk.
Hálás
vagyok, hogy hétről-hétre írhatok Nektek, és olvassátok a bejegyzéseimet!
W.
http://m.blog.hu/uh/uh/postimage/3f73b1b9fe255d608dd246b9e677ecdc.jpg
