A múlt héten, szerdán különleges élményben volt részem.
Fertődön, az Eszterházy kastély pálmaházában egy furulyaversenyen vettem részt.
A verseny izgalmát fokozta, hogy egy nem mindennapi
hangszeren kellett kísérnem a növendékeinket.
A képen látható csembaló hasonlított arra, amelyiken
játszhattam. A zongorán megszokott fehér billentyűk itt barnák voltak, és
sokkal rövidebbek.
Akár pengetős hangszernek is mondhatnám, hiszen billentyű
lenyomásakor egy pengető pendíti meg a húrt, mely rezeg, amíg a billentyű
lenyomott állapotban van, az elengedés után egy filccel bevont lapocska ér
hozzá a húr rezgő részéhez, ezzel megszűnik a hang.
A 16. században lett egyre népszerűbb. Polgári családokban,
nemesi házakban, az uralkodói palotákban a barokk idején játszottak rajta. Billentyűs
hangszerként a zenekar elengedhetetlen részévé vált. Akkordokkal kísérte a
darabokat,alapot biztosítva a basszus szólam felett.
Tudtam, hogy nem zongorán fogok játszani, és már alig
vártam, hogy beengedjenek bennünket a próbára.
A teremben ott állt, középen, méltóságteljesen. Gyönyörű
kidolgozású, kecses, vékony lábakon, magára vonta a figyelmet. Ezen a finom,
szépen megmunkált, és nagyon értékes hangszeren kellett játszanom.
Elérkezett a pillanat, odaülhettem és megszólaltathattam.
Először furcsa volt, hogy ilyen aprócska billentyűi vannak, hogy nem reagál a
billentés erősségére, hogy nincs az alján pedál.
Olyan érzés volt, mintha egy magabiztos, primadonna áriája
után egy énekes madárka hangját hallottam volna.
A madárka szótlanul tűrte, ahogy gyakorolok, és próbálgatom,
keresem a módját, hogy lehet a lehető legbiztonságosabban eljátszani a
kíséreteket.
Szívesen maradtam volna, amikor kiürül a terem, hogy többet
játsszam, ismerkedjem vele, és átélhessem, megélhessem, milyen ritka dologban
van részem.
Növendékeink csodásan játszottak, büszke voltam rájuk.
Büszke a bátorságukra, a szorgalmukra, és arra, hogy megbíztak bennem, hogy egy
teljesen új hangszeren is elő tudjuk adni a betanult darabokat.
Ott zenéltünk, ahol egykor Joseph Haydn volt udvari
zeneszerző. Talán a lábnyomába is beleléptünk. Micsoda környezet, micsoda
hangulat, és főleg, micsoda élmény.
A versenyt Esterházy Antal herceg nyitotta meg, aki már a
megjelenésével is különlegessé tette a rendezvényt, beszédében pedig biztatta a
gyermekeket, és valami megfoghatatlanul érdekes méltóságteljességgel töltötte
meg a termet.
Hazahoztuk magunkkal a szép eredményeinket és az emlékké
váló eseményeket.
Még most is mosolygok, ha visszagondolok erre a napra. Az
izgalomra, az igyekezetre, amellyel együtt segítettük egymást, hogy minél
jobban megszólaljanak a darabok.
Vannak pillanatok, amelyeket teljes mélységében meg kell
élni. Át kell érezni a fontosságát, a lényegét. Lehet, hogy másnak ez semmi,
még talán nevet is rajta, de nekem sokat jelentett. Sokat jelentett, mert a
világ, a hétköznapok nem ilyenek.
Remek dolog jó hangszeren játszani. Aki nem ért hozzá, az
csak a színét látja, és az vagy tetszik neki, vagy nem. Én tudom, hogy nem
mindegy, milyen a hangszer, amelyen játszani kell. Nagyon sokszor nem
találkozik a két összetevő, amely ahhoz kell, hogy élvezhető zenét halljunk.
Sokszor nem annak van jó hangszere, aki jól tud játszani, és sokan sajnos nem
is hallják a különbséget. A zenészt hangszer nélkül el lehet hallgattatni, meg
lehet akadályozni, hogy játsszon, hiszen a zenész egy furcsa mesterség. Lehet
nélküle is élni, jó zenész nélkül is lehet élni. Esterházy herceg tudta, hogy
mit jelent az, amikor Haydn a zeneszerzője, az udvari zenésze, ezért minden
koncerten színvonalas, értékes zenét hallgathatott, mert őt alkalmazta, ellátta
őt hangszerekkel, zenészekkel. Nem érte be kevesebbel, mint a legjobbal.
Hazajöttünk, de szívemben mindig ott lesz az a kecses, finom
érces hangon szóló, érzékeny, és méltóságteljes hangszer, amelyen nem
játszhattam sokat, mire belejöttem volna, mire kitanulhattam volna minden
fortélyát, véget ért a verseny, de soha többet nem fogom elfelejteni, milyen
az, amikor egy remek hangszeren játszhatok, amely az ujjaim alatt olyan szépen
énekel, akár egy madárka.
M
http://hu.wikipedia.org/wiki/Csembal%C3%B3#/media/File:Clavecin_flamand.png
