Már nagyon-nagyon régen is rendeztek dalversenyeket, csak akkor még egyetlen lanttal, egy énekes énekelt a vár úrnőjének, és a várnépe szórakoztatására történtek az események.
1956 óta rendezik meg évente az Eurovíziós Dalversenyt, mely
az Európai Műsorsugárzók Uniójának tagállamai között került megszervezésre.
Az országok kiválasztanak egy dalt, ezt küldik a versenyre,
ezután maguk az országok szavaznak, a saját dalukra természetesen nem. A
győztes dal országa rendezi a következő évben a dalversenyt.
Kezdetben mindenki a saját anyanyelvén énekelt, hat
színpadon álló szereplővel, élő nagy zenekari kísérettel. A karmester is a
stábhoz tartozott, minden csapat vitte magával őt is.
Ilyen egyszerű lenne. Kell hozzá egy nagyon jó dal, egy
klassz előadó, remek énekes, és a győzelem nem késlekedik.
Luganoban, az első ilyen megmérettetésen hét ország vett
részt, 14 dalt küldve. Aztán már csak egy nóta szólhatott országonként. Svájc
nyert.
A magyarok 1979-ben a Dschinghis Khan nevű együttesben
vettek részt, Leslie Mandoki és Késmárky Marika személyében. Szulák Andrea,
Bayer Friderika, Delhusa Gjon, a Nox, Rúzsa Magdi, Csézy, Ádok Zoltán, Wolf
Kati, Compact Disco, ByeAlex voltak a magyar küldöttek, a teljesség igénye
nélküli felsorolásban.
1966-ban Udo Jürgens, 1974-ben az ABBA, 1988-ban Céline
Dion, és sorolhatnám a győztesek listáját, de nem teszem.
Ha valaki azt szeretné tudni, hol tart az adott rendező
ország látvány- és hangtechnikában, nézze meg a műsort, mert évről-évre pazarabb
a körítés.
Ha azt akarjuk tudni, mi a legújabb divat, nézzük meg a
műsort.
Érdemes csukott szemmel végig hallgatni a dalokat, mert
akkor érzünk rá a valóságra, ha nincs mellette villogás, csillogás, ami
eltereli a figyelmünket, akkor csak a muzsika marad. Maga a dal.
A mi kis Bogink a maga szerénységével, egyszerűségével,
szolidságával labdába sem rúghatott ezen az idei versenyen. Mellette még egy
előadó tűnt fel nekem, aki a világnak mutatott úgy példát, hogy a világ fütyült
rá. Egy szépség ült a kerekesszékben, és énekelt. Mosolygott, boldog volt, hogy
ott lehetett, és minden tragikus esemény ellenére, mellyel a sors sújtotta
eddigi életében rávilágított volna arra, hogy még így is lehet értékes életet
élni, és soha nem szabad feladni.
Ha már üzenünk a világnak, hát ilyeneket üzenjünk. Mondjuk
ki, ordítsuk ki, hogy a jó dal, az akkor is jó dal, ha az ember egy pajtaajtó
előtt, a fűben ülve egy szál gitárral énekeli el.
Nem mindig a győztesek lesznek
aztán sztárok, de a vesztesek sokszor tűnnek el, sokszor jönnek ki rosszul
ebből az egészből. Nem tudni előre, hogy nagy szerencse, vagy óriási baklövés
részt venni ezen a hatalmas bulin.
Szép lenne, ha mondjuk nem is tudnánk, hogy melyik énekes,
milyen országból jött, ha lenne látvány, mert hiszen nem lehet megállítani az
időt, de élő zenekarok játszanának minden dalt, és mondjuk, nem lenne
bíráskodás, versengés. Minek? A műsor így is tökéletesen szép és szórakoztató lehetne.
Találtam egy összeállítást a győztes dalokból, nagyon
érdekes végig hallgatni, megmutatja, hogy változott meg minden.
M
https://www.youtube.com/watch?v=0Ya_JNZcbyU
