Gyerekkoromban, a
’90-es években nem voltunk ennyire „elkényeztetve” programokkal… A búcsú meg a
cirkusz volt a legnagyobb esemény egész évben! Úgy vártuk, mint a karácsonyt. Izgatottan lestük,
hogy mikor érkeznek meg az első búcsúsok, minden nap leellenőriztük, hogy
állnak a kipakolással, hány céllövölde lesz, itt van-e a kisringis, a
nagylánycos… És már vasárnap délelőtt rohantunk be, hogy minden percét
kiélvezhessük a forgatagnak. Bömböl a zene, minden színes, óriási kavalkád,
szinte beleszédültünk. Szemügyre vettük, melyik árus milyen portékával készült,
és próbáltuk a legjobb játékba befektetni a szüleinktől, rokonoktól kapott
zsebpénzt. Manapság ilyen érzésem van, amikor fesztiválra megyek Ez volt a mi
kis falusi fesztiválunk, minden évben.
De évről-évre kevésbé
vágytam már a búcsúba. Már nem olyan, mint 20 évvel ezelőtt. Megváltozott,
ahogy mi és a világunk is megváltozott. Már mások az igények, és már akármikor
kielégíthetjük ezeket az igényeket. Mehetünk ugriparkba, kalandparkba,
vidámparkba a hét bármely napján, már nem kell várnunk a búcsúig. Lecsökkent az
érdeklődés a búcsú iránt, már vasárnap délután is alig lézengenek a faluban,
nem beszélve a hétfőről, amikor egyenesen elszorul a szívem a néhány árus
láttán, akik még bízva egy kis bevételben, kipakolták portékáikat. A kereslet
csökkenésével természetesen a kínálat is csökkenni kezdett, és sok esetben
átvette a búcsú helyét a piacozás.
Vásárolhatunk ruhákat, bútorokat, talán még
tisztítószereket is… És igen, már nekem sincs kedvem kimenni a búcsúba, mert
szomorú leszek. Úgy érzem, meggyalázzák gyermekkori szép emlékeimet.
Nagy dilemma volt számomra,
hogy az idei évben kivigyem-e a kisfiamat… De úgy döntöttem, hogy nem hagyom
veszni a búcsút! Hiszem, hogy újjáéleszthetjük, újraértelmezhetjük ezt a
hagyományt, és ehhez az első lépés, hogy kimegyünk.
Jó búcsúzást
mindenkinek!
W.
Kép forrása: http://busho.hu/assets/images/hirlevel/k%C3%B6rhinta.jpg
