Dalok versenye

Már nagyon-nagyon régen is rendeztek dalversenyeket, csak akkor még egyetlen lanttal, egy énekes énekelt a vár úrnőjének, és a várnépe szórakoztatására történtek az események. 

1956 óta rendezik meg évente az Eurovíziós Dalversenyt, mely az Európai Műsorsugárzók Uniójának tagállamai között került megszervezésre.

Az országok kiválasztanak egy dalt, ezt küldik a versenyre, ezután maguk az országok szavaznak, a saját dalukra természetesen nem. A győztes dal országa rendezi a következő évben a dalversenyt.

Kezdetben mindenki a saját anyanyelvén énekelt, hat színpadon álló szereplővel, élő nagy zenekari kísérettel. A karmester is a stábhoz tartozott, minden csapat vitte magával őt is.

Ilyen egyszerű lenne. Kell hozzá egy nagyon jó dal, egy klassz előadó, remek énekes, és a győzelem nem késlekedik.

Luganoban, az első ilyen megmérettetésen hét ország vett részt, 14 dalt küldve. Aztán már csak egy nóta szólhatott országonként. Svájc nyert.

A magyarok 1979-ben a Dschinghis Khan nevű együttesben vettek részt, Leslie Mandoki és Késmárky Marika személyében. Szulák Andrea, Bayer Friderika, Delhusa Gjon, a Nox, Rúzsa Magdi, Csézy, Ádok Zoltán, Wolf Kati, Compact Disco, ByeAlex voltak a magyar küldöttek, a teljesség igénye nélküli felsorolásban.

1966-ban Udo Jürgens, 1974-ben az ABBA, 1988-ban Céline Dion, és sorolhatnám a győztesek listáját, de nem teszem.

Ha valaki azt szeretné tudni, hol tart az adott rendező ország látvány- és hangtechnikában, nézze meg a műsort, mert évről-évre pazarabb a körítés.

Ha azt akarjuk tudni, mi a legújabb divat, nézzük meg a műsort.

Érdemes csukott szemmel végig hallgatni a dalokat, mert akkor érzünk rá a valóságra, ha nincs mellette villogás, csillogás, ami eltereli a figyelmünket, akkor csak a muzsika marad. Maga a dal.

A mi kis Bogink a maga szerénységével, egyszerűségével, szolidságával labdába sem rúghatott ezen az idei versenyen. Mellette még egy előadó tűnt fel nekem, aki a világnak mutatott úgy példát, hogy a világ fütyült rá. Egy szépség ült a kerekesszékben, és énekelt. Mosolygott, boldog volt, hogy ott lehetett, és minden tragikus esemény ellenére, mellyel a sors sújtotta eddigi életében rávilágított volna arra, hogy még így is lehet értékes életet élni, és soha nem szabad feladni.

Ha már üzenünk a világnak, hát ilyeneket üzenjünk. Mondjuk ki, ordítsuk ki, hogy a jó dal, az akkor is jó dal, ha az ember egy pajtaajtó előtt, a fűben ülve egy szál gitárral énekeli el.

Nem mindig a győztesek lesznek aztán sztárok, de a vesztesek sokszor tűnnek el, sokszor jönnek ki rosszul ebből az egészből. Nem tudni előre, hogy nagy szerencse, vagy óriási baklövés részt venni ezen a hatalmas bulin.

Szép lenne, ha mondjuk nem is tudnánk, hogy melyik énekes, milyen országból jött, ha lenne látvány, mert hiszen nem lehet megállítani az időt, de élő zenekarok játszanának minden dalt, és mondjuk, nem lenne bíráskodás, versengés. Minek? A műsor így is tökéletesen szép és szórakoztató lehetne.

Találtam egy összeállítást a győztes dalokból, nagyon érdekes végig hallgatni, megmutatja, hogy változott meg minden.

M

https://www.youtube.com/watch?v=0Ya_JNZcbyU 

Konceptuális "uraban" költészet az az Konceptuális polgári költészet

Talán kevesen gondolnak arra, hogy a "street art" valóban egy nagyon dinamikus művészi ág. Ugyan úgy a művészet periférián mozog, mint a múlt héten példaként említett tetováló szalon.

A ma bemutatott művész páros zseniálisan keveri a graffitire jellemző kissé kaotikus hatást a gondosan kidolgozott szoborszerű klasszikus mitológiai alakokkal.

Mi átlagos emberek, sosem gondoltuk volna korábban, hogy a két ellentétes világot össze lehetne kötni, mégis a spanyol  művész páros Pichi & Avo zseniálisan megalkotja a hidat.

Talán azért párosítják e két ellentétes világot, mert ezzel képesek leginkább láttatni, hogy szükség van a szilárdságra a mai bizonytalan korban.

G

http://designdautore.blogspot.it/2015/03/conceptual-urban-poetry.html#.VWrhHdKqqkq

Egy különleges barátság

Amatőr fotósként sokat figyelem a fotósokat, hátha elleshetek néha egy-egy jó trükköt.

Az utóbbi időben ezek közül is választottam a témáimat.

 Amire viszont most akadtam, az talán egy kicsit másképp érdekes. Talán, mert az ilyen barátság nem minden napi.

Sokan tartanak a rókáktól, de ha az ember közelében cseperedik fel egy igazi rókavérű, hát az valami elmondhatatlan.

Sokkal játékosabbak, sokkal szórakoztatóbbak. Sok mindenben túltesznek a kutyán. Persze ezzel nem azt mondom, hogy rohanjunk, és vegyünk egy háziasított rókát - vannak országok, ahol például a múlt századtól, több generáció óta sikeresen háziasították- de ha esetleg ismét jönne néhány borongósabb nap, érdemes leülni és nosztalgiázni egyet Vukkal.

Addig is ajánlom mindenki figyelmébe ezt a rövid cikket, ezzel a különleges képsorozattal:

http://www.nlcafe.hu/szabadido/20131208/kutya-roka-baratsag/

http://galeria.nlcafe.hu/files/760/066/000/66760/66760_535626_750x450.jpg

T

Hála

Individualista világunkban nem trendi hálásnak lenni. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy minden csak magunknak köszönhető, csak magunkra számíthatunk. Ez nagyon nyomasztó tud lenni… Nemcsak azért, mert óriási felelősség nehezedik a vállunkra, hanem azért is, mert nem kapunk elég pozitív visszajelzést a környezetünktől.

Rengeteg energiával tud feltölteni minket az, ha a nap végén, vagy például munkából hazafelé, gondolatainkban elmélyedve számba vesszük, hogy aznap mi mindenért, ki mindenkinek lehetünk hálásak. Az amerikai filmekben a mi pesszimista ízlésünknek talán „nyálasnak” tűnhet, amikor a vacsoraasztalnál a család minden tagja elmondja, hogy miért ad hálát… De gondoljunk bele, hogy ezzel milyen jó példát mutatunk a gyermeküknek, és nekünk is jól esik ezt kimondani. Ettől nem vagyunk gyengék vagy elesettek. Nem lehetünk önállóan, mások nélkül sikeresek, boldogok. És ezért hálásnak kell lennünk!

Tudom, nem megy ez parancsszóra, de egy kis odafigyeléssel, a „hálaadást” a napi rutin részévé téve teljesebb életet élhetünk.

Hálás vagyok, hogy hétről-hétre írhatok Nektek, és olvassátok a bejegyzéseimet!

W.

http://m.blog.hu/uh/uh/postimage/3f73b1b9fe255d608dd246b9e677ecdc.jpg 

Jessica Park: Flat- out Love- Szeretni bolondulásig

Julie Bostonba költözése cseppet sem megy a tervek szerint. A lány eredetileg, egyetemi tanulmányai miatt, egy lakást akart bérelni Boston egyik részén. Kiderül azonban, hogy a hirdetés átverés volt és Julie egyedül áll a kicsit sem barátságos utcában kétségbeesetten.

Semmit sem így tervezett… Anyukája régi barátnőjénél kap szállást egy időre. Ideiglenesen maradt volna a Watkins családnál, egy idő után viszont véglegesen ott ragadt. A család kicsit sem mondható átlagosnak. Rettenetesen okosak és furcsák is egyben. Vegyük például a folyton otthon ülő, zseni Matt – et, aki mindent megtesz a húgáért, Celeste - ért. A kislányért, akit valami nagy trauma kellett, hogy érjen, hiszen távolról sem mondható normális tizenévesnek.  Hogy Fotó – Finnről már ne is beszéljünk.

Julie ilyen körülmények között csinálja végig első egyetemi évét és közben beleszeret olyanba, akit még sose látott és felforgatja olyanok életét, akik úgy gondolták, hogy többé már sosem képesek újra boldog családként élni.

moly

Í

képforrása: http://static.tumblr.com/018b50da65b0f5d81f29cf779aa06685/bzmugak/rvtmk6bm5/tumblr_static_dsc_1035.jpg

Vasárnap gyermeknap

1931 óta ünneplik a gyermeknapot Magyarországon. Gyermek hétnek nevezték akkoriban. 1950 óta május utolsó vasárnapján tartják meg.

Először Törökországban ünnepelték meg 1920-ban.

Nagyjából ennyi adat áll rendelkezésünkre, ha tudni szeretnénk valamit a nap fontosságáról. 

Valójában nem is lényeges egy napon megtartani valamit, ami utána egész évben nem is fontos, vagy talán igazából még azon a napon sem az.

Tényleg számít az, hogy a gyermekek kívánsága teljesüljön ezen a napon? Vagy inkább ezt is le kell tudni, ki kell pipálni, meg legyen, aztán jól van, haladjunk tovább?

A gyereknek úgyis minden tetszik, amiben van édesség, valami játék, és ennyi.

A hétköznapokról nem is beszélve. Tényleg a gyermekek jó élete, kedvező fejlődése, lelki békéje, nyugalma a legfontosabb a világon, vagy iszonyú távol állunk még ettől?

Mindenki másképpen gondolja, mi a jó a gyermekeknek, és sajnos sokan teljesen rosszul gondolják.

Most nem megyek bele a fizikai bántalmazásba, és sok egyéb szélsőséges gondolatba, inkább maradjunk a mindennapoknál.

Amikor a gyermek igazából bármit megtehet, csak maradjon nyugton, és mindent megkap, amit kiejt a száján, mert valamivel kompenzálni kell, hogy nem lehet vele az ember annyit, amennyit kéne, az jó neki?

Ha egy sereg felesleges dolgot követelnek meg tőle, olyan szabályokat tartatnak be vele, amelynek semmi értelme, az jó neki?

Ha olyan felnőtt példát lát, ahol mindenki rohan, nem törődik senkivel, átugrik, átgázol mindenkin, eltapos mindenkit, csak, hogy saját maga elérje a célját, az jó neki?

Ha az határozza meg egy ember értékét, hogy milyen márkájú ruhát hord, milyen autóban ül, milyen a háza, és mennyi pénze van, az jó neki?

Ha nincsenek barátai, és senkije, aki meghallgatja a gondjait, és segít neki, az jó neki?

Ha nem tanulhat művészeteket, mert az pénzkidobás, felesleges időtöltés, és úgysem ér el semmit az az ember, akinek vannak érzései, van lelkiismerete, az jó neki?

Sorolhatnám a kérdéseket, mi a jó és mi nem, de feleslegesen tenném. A gyermekneveléssel valahogy úgy vannak az emberek, mint az énekléssel. Mindenki ért hozzá, és aki valóban ért hozzá, azt pedig nem hallgatják meg, mert minek. Mindig annak van igaza, aki a legharsányabb, a legakaratosabb, és a legmézes-mázasabban tudja előadni a semmit. Szeretünk hinni nekik, mert nem állítanak szembe a problémákkal, és főleg eszük ágában sincs felhívni a figyelmünket arra, hogy mit teszünk rosszul. Könnyebb, egyszerűbb elhinni, hogy minden rendben van, mint elgondolni, mennyi munkával jár igazán segíteni egy gyereknek, mennyi odafigyelést, és időt igényel az, ha az igazi okokat megtaláljuk, és kitartóan, odaadóan végig visszük a szükséges teendőket. Könnyebb megharagudni arra, aki nem teszi a szépet, inkább segíteni akar, könnyebb azt alázni, szidni, bántani. 

Nehéz a gyermekeknek jót tenni, mert vissza kell mennünk a gyermekkorunkba, és át kell gondolnunk, mi volt jó és mi nem. Ehhez pedig mélyre kell jutni, nagyon tudni kell, hogy mi hova vezetett, és mire jutottunk tőle. Nem szabad elhinni a sok hülyeséget, amellyel tele van a net, és az újságok, sokszor még könyvet is írnak  a korszakalkotó újításokról, amelyek aztán egy egész nemzedék életére rányomják a bélyegüket. Szóval nehéz gyermeket nevelni, mert vannak akik nagyon magabiztosak a dolgukban, és vannak, akik kételkednek. A magabiztosság sokszor vezet félre, sokszor ad rossz tanácsot, és a nevelésben minden inkább később derül ki, később mutatja meg az eredményét, amikor már sokkal nehezebb javítani rajta. 

A gyermeknap a gyermekek napja, próbáljuk meg együtt eltölteni velük a vasárnapot, úgy, hogy közben érzik az igazi szeretetet, az igazi törődést, az igazi tiszteletet. Ehhez nem kell méregdrága program, nem kell messzire menni, nem kell hozzá semmi, csak érzések. S jó lenne, ha ez nem csak a gyermeknapon lenne így.

Legyen szép a gyermeknapotok együtt! 

M

Kép forrása: http://www.pilisszentkereszt.hu/blog/2013/05/gy 

Pünkösd

A húsvét utáni 7. vasárnapon és hétfőn – 50 nappal húsvét után - tartják pünkösd napjait a keresztény vallásban.

Legkorábban május 10-én, legkésőbb június 13-án szokás megtartani. A görög pentékoszté nevének jelentése is 50.

A május első napján állított májusfákat, melyek az udvarlási szándékot bizonyították, pünkösdkor szokás lebontani.

Pünkösdi királyokat választottak ilyenkor, akik az ügyességi versenyeken szerzett győzelem jutalmaként minden esküvőre, ünnepségre hivatalosak lettek, a kocsmában ingyen ihattak. Egy hétig, vagy egy évig is eltarthatott a királyság.

Hajnalban a kerítést zöld ágakkal, virágokkal díszítették.

Négy lány körbe vitt a faluban egy kisebb lányt, énekeltek, jó kívánságokat ismételtek, az udvaron kendőt tettek a pünkösdi királyné feje fölé, körbe járták őt, varázsló mondókákat mondtak. Ajándékot kaptak a ház asszonyától.

Csíksomlyón ilyenkor tartják a búcsút. A katolikus hívek szombaton érkeznek meg, mise után a Somlyó-hegy közé vonulnak, mára ez az esemény a magyarság találkozóhelyévé vált.

Nálunk Rajkán hatalmas bálok voltak ilyenkor vasárnap. Estére a felnőttek hazavitték a gyerekeket, valaki vigyázott rájuk, amíg ők szórakozni mentek. Hajnalig tartott a mulatság.

A gyerekek a búcsúban számtalan érdekességgel találkoztak, olyan dolgokkal, amely az évnek csak ezen a napján létezett a faluban.

A céllövöldékben kihívás volt eltalálni a pálcákat, és megszerezni a babákat, a sehol máshol akkor nem kapható illatos szappanokat, vagy éppen valamilyen tárgyat, amely csak akkor lehetett az emberé, ha a megfelelő mennyiségű pálcát eltalálta a légpuskával.

Óriáskerék, hullámvasút, láncos hinta állt a téren, és egy gyönyörű kis körhinta.

Fehér, barna és fekete lovacskák, hintók, igazi régi alkotórészekből összeállított ringlspiel forgott körbe, bársonyos, flitteres anyaggal díszítve.

Ismertük a néniket, akik minden évben már egy héttel előbb ideköltöztek. A lakókocsik hátuljában éltek, az elején pedig ott volt a céllövölde. Beszélgettek a falu lakosaival, voltak, akiket gyerekkoruktól kezdve láttak felnőni.

A családok összejöttek, a messzebbre költözött utódok hazahozták gyermekeiket, délután pedig bementek a búcsúba. Ilyenkor csupa olyan régi ismerőssel lehetett találkozni, akiket egy éven keresztül nem is láthattunk.

Kesereghetnék azon, hogy mindez már történelem, és soha nem fog visszajön, és hogy manapság már nem arról szól a búcsú, amiről régen, de nem teszem.

Manapság már semmi nem arról szól, amiről egykor szólt, vagy szólnia kellene és szinte nem is tehetünk ellene semmit, vagy legalábbis egyedül nem.

A pünkösd, ahogy a karácsony és a többi ünnep mindenki számára másról szól, mást jelent. Emlékeink vannak, ezeket elmesélhetjük a gyermekeknek, hátha oda figyelnek ránk, és megjegyzik.

Mindenki olyan tartalmasan tölti el ezeket a napokat, ahogyan akarja, és mindenki arra használja, amire akarja.

Ilyen egyszerű ez. A hagyományok akkor jók, ha jelentenek valamit, és ha fontosak nekünk, ahogyan az ünnepek, a megemlékezések is akkor nyerik el értelmüket, ha olyanok készítik, akiknek fontos, vagy jelent is valamit, akik szívből vesznek részt rajta.

Megkeressük a számunkra sokat érő, jelentőségteljes részét, és azt tartjuk meg. Ma mást jelenthet, mint néhány éve, vagy gyermekkorunkban.

Jó visszaemlékezni a Kintiben átzenélt búcsúi bálokra, amikor az a rengeteg ember végig táncolta az éjszakát. Még ma is látom magam előtt Emma néni kedves, mosolygós arcát, kontyba kötött fekete haját, ahogy ott állt a céllövöldében, és töltötte egész nap a puskákat. Szomorú, de édes emlékként megjelenik előttem, amikor apukám tanít lőni, és biztat, hogy már csak egy pálca van, és enyém lehet a kiszemelt tárgy a lövöldében. Este, ahogy forog az óriáskerék, és a család benne ül, látjuk kicsit magasabbról a falut. Hallom halkan a zenét, miközben a papám rózsalugasa alatt ülök a kis széken, és fülelek, hogy miről beszélgetnek a felnőttek. Meleg szívvel tölt el az emlék, amikor az osztályom meghívott a bérmálására, és én ott álltam hátul, és olyan büszke voltam rájuk.

Forog a kis körhinta, a gyerekek ülnek a lovacskákon, az egész olyan, mint egy álom. Régen volt, de gyönyörű volt.

A pünkösd, a búcsú mit sem ér ezek nélkül, ezért mindenkinek mást jelent, és mindenki azt kezd vele, amit csak akar.

M

https://www.youtube.com/watch?v=5qcoHRQYkb0 

Testrajzok

Még mindig erősen foglalkoztat az a gondolat, hogy vajon hol húzódik a határ a kulturális formák innovatív használata és a globalizáció között.

Erre találtam egy érdekes példát. Maga a műfaj is szokatlan: egy tetováló művészt választottam.

http://www.dotstolines.com/

Sokáig a tetoválást nem tekintettem a művészet részének, talán mert elég konvencionálisan gondolkodtam.

Viszont egy idő után, amikor már mer szabadon véleményt alkotni a művészi alkotásokról, akkor sokkal szabadabban képes megfogalmazni, hogy számára mi művészet és mi nem az, és hogy e téren mik a kritériumok.

Nos, azt gondolom, hogy a fent említett művész nagyon is beletartozik a magam által definiált „művészet” kategóriába.

Persze ellent lehet nekem mondani, sőt, annak örülnék, ha elgondolkodnánk azon, művészet-e vagy sem az, amit ez a férfi alkot, hogy mennyire szakad el a saját kultúrájától, vagy éppen mennyire őrzi meg azt és ülteti át a nyugati kultúrába mintegy táncolva a még egészséges határon... vagy éppen mi az egészséges... mi az „egészséges” formailag?

Az egészséges-e, hogy tetoválunk a testünkre... vagy a test mindenképpen egy olyan vászon, aminek üresnek kell maradnia?

Ezek a munkák, még üres papíron is teljesek és egészek, többé váltak-e az által, hogy bőrre kerültek?

Szánt szándékkal nem válogattam túlságosan ornamentikus mintákat (az nagyon is arról beszél, hogy mennyire őrzi kultúrája formavilágát külföldi életvitele ellenére), azonban aki szeretne, az a művész oldalán meg tudja csodálni az összes munkáit. Magáért beszél mindegyik...

Inkább válogattam vonalas munkákat, amelyek inkább illenek a mai bal-agyféltekés gondolkodáshoz... a gépiesített világunkhoz. Vajon mit szeretnének elmondani ezek az emberek, akik ezeket a mintákat viselik?

A logikusan következő szabályos mintákon túl nekem még a pillangó-effektus is eszembe ötlik róluk... Tehát nem csak vonalak összessége... mélyebb értelmet is felfedezni vélek mindegyikben... (számomra ezért művészet, mert nem csak egy felszíni minta). De formailag hogyan köthető a közel-keleti kultúrához? Ez már kicsit a globalizáció része?

Önök hogyan vannak ezzel... Önök számára mi a művészet...????

Jó gondolkodást kívánok, és élvezetes nézelődést... amennyiben ez zavarja önöket, kérem tekintsenek el attól, hogy testre kerültek ezek a formák... mindegy hogy testre kerültek-e vagy vászonra... bár azt gondolom így testen sokkal izgalmasabb, és kicsit felteszi a kérdést, hogy mit kezdünk a testünkkel, egyáltalán kell-e vele valamit kezdeni... 

G

Az ablak két oldalán

A mai fotót böngészés közben találtam, és csak úgy megakadt rajta a szemem.

Minél többet nézem, annál több gondolat kavarog tőle bennem.

Ilyen rohanós borongós napok után jó egy picit leülni, és saját gondolatainkba mélyedni.

Szép szombatot, és kellemes gondolatiságot mindenkinek a mai napra.

T

Kép forrása: https://www.facebook.com/343625492361016/photos/a.344107335646165.85787.343625492361016/490262001030697/?type=1&theater

Búcsúzzunk

Egyre több ismerősömtől hallom, hogy elutazik a pünkösdi hétvégén, kifejezetten azért, hogy ne kelljen búcsúba menni a gyerek(ek)kel (Rajkán pünkösdkor van búcsú). Értelmetlen pénzkidobásnak tartják, úgy gondolják, hogy ennél jobban, értelmesebben eltölthetik az idejüket és elkölthetik a pénzüket. Valóban ezer meg egy lehetőség van manapság a családi kikapcsolódásra, az élményszerzésre.

Gyerekkoromban, a ’90-es években nem voltunk ennyire „elkényeztetve” programokkal… A búcsú meg a cirkusz volt a legnagyobb esemény egész évben! Úgy  vártuk, mint a karácsonyt. Izgatottan lestük, hogy mikor érkeznek meg az első búcsúsok, minden nap leellenőriztük, hogy állnak a kipakolással, hány céllövölde lesz, itt van-e a kisringis, a nagylánycos… És már vasárnap délelőtt rohantunk be, hogy minden percét kiélvezhessük a forgatagnak. Bömböl a zene, minden színes, óriási kavalkád, szinte beleszédültünk. Szemügyre vettük, melyik árus milyen portékával készült, és próbáltuk a legjobb játékba befektetni a szüleinktől, rokonoktól kapott zsebpénzt. Manapság ilyen érzésem van, amikor fesztiválra megyek Ez volt a mi kis falusi fesztiválunk, minden évben.

De évről-évre kevésbé vágytam már a búcsúba. Már nem olyan, mint 20 évvel ezelőtt. Megváltozott, ahogy mi és a világunk is megváltozott. Már mások az igények, és már akármikor kielégíthetjük ezeket az igényeket. Mehetünk ugriparkba, kalandparkba, vidámparkba a hét bármely napján, már nem kell várnunk a búcsúig. Lecsökkent az érdeklődés a búcsú iránt, már vasárnap délután is alig lézengenek a faluban, nem beszélve a hétfőről, amikor egyenesen elszorul a szívem a néhány árus láttán, akik még bízva egy kis bevételben, kipakolták portékáikat. A kereslet csökkenésével természetesen a kínálat is csökkenni kezdett, és sok esetben átvette a búcsú helyét a piacozás. 

Vásárolhatunk ruhákat, bútorokat, talán még tisztítószereket is… És igen, már nekem sincs kedvem kimenni a búcsúba, mert szomorú leszek. Úgy érzem, meggyalázzák gyermekkori szép emlékeimet.

Nagy dilemma volt számomra, hogy az idei évben kivigyem-e a kisfiamat… De úgy döntöttem, hogy nem hagyom veszni a búcsút! Hiszem, hogy újjáéleszthetjük, újraértelmezhetjük ezt a hagyományt, és ehhez az első lépés, hogy kimegyünk.

Jó búcsúzást mindenkinek!

W.

Kép forrása: http://busho.hu/assets/images/hirlevel/k%C3%B6rhinta.jpg

Leiner Laura: Késtél

Egy közösségi oldalon posztolt videó…

Minden ezzel kezdődött. Budai Rebeka 16 évesen pillanatok alatt lesz felkapott zenész a videó miatt, melyet barátjáról írt, aki folyton késett. A Késtél című dalnak köszönhetően talál rá Körte, aki a lány menedzserévé válik, és hamarosan megszületik Bexi.

Bexi a tinisztárok mindennapjait éli. Magántanuló, de természetesen sorozatokkal üti el a napjai nagy részét, húgával és édesanyjával él Pesten, esténként pedig koncertezni jár. A második albumának reklámozására azonban remek lehetőséget kap. Egy tehetségkutató elődöntőjében duettezhet az egyik versenyzővel, Nagy Márkkal. A fiú viszont még hírből sem ismeri a szerénység fogalmát és rettenetesen idegesíti Bexit. Vagy mégsem?

A könyv egy hét eseményeit meséli el és hiteles képet ad a tehetségkutatók világáról.

moly link 

Í

kép forrása: http://ananiila.blogspot.hu/2014/11/leiner-laura-kestel.html

Terasz

Mivel nagy terasz dilemmában vagyok mostanság, ma egy nagyon cuki kis miliőt mutatok nektek.

Ahhoz, hogy egy terasz vagy balkon úgymond élhető legyen - már ha tehetjük és nem készen kapjuk- akkor a tervezésnél gondoljunk arra, mennyire szeretnénk majd a későbbiekben valóban kihasználni ezt a lehetőségünket. Akkor jó egy terasz, ha elég fényes, de elég hűvös is, hogy használni tudjuk. Ha teljesen fedett, nyugodtan bebútorozhatjuk, ha nem, esőálló bútorokkal díszítsük.

Virág vagy zöld mindenképp szükséges ahhoz, hogy minél jobban érezzük magunkat. A képen látható „házrész” egy kicsit sok nekem, de egy kis finomítással valami hasonlót nagyon szívesen elfogadnék.

Sz

Kép forrása: https://www.pinterest.com/explore/shabby-chic-porch/

Régen minden más volt.?

A zeneszerzők és más művészek életéről csak akkor érdemes olvasni, ha levonjuk a számunkra fontos tanulságokat. Idővel sok minden változik, legendák születnek, anekdotákat mesélnek egymásnak az emberek róluk, s lassan már nem is tudjuk kitalálni mi lehetett igaz, és mi kitaláció.

Megpróbálhatunk megfigyeléseink alapján általánosságokat megállapítani, amely közös mindegyik életben időtől és helytől függetlenül.

A meg nem értettség talán az első helyet foglalja el. Egy korszak elején a zeneszerzők még az előző vívmányokat, technikákat, stílusjegyeket is használják, amikor mindenki törtet előre. A virágkorban megjelenik a teljesen új, más ízlést, és szemléletet igénylő muzsika, majd a végén az előre mutató, finom újítások mellett az összegzés következik. Mindezt nem egy művész viszi véghez, mind ugyanazzal a nehézséggel küzd. A közönség nem tudja befogadni, vagy nem akarja befogadni a zenéjüket. Persze vannak kivételek is.

Nem kevés problémát idéz elő a mellőzöttség, mely a meg nem értés egyenes következménye. A mában élő ember, legyen az bármelyik időben, sokszor nem képes, vagy nem néz előbbre néhány nappal sem. Nem foglalkozik olyan gondolatokkal, amelyekből nem lehet megélni, amely nem ad számára anyagi biztonságot, jólétet. A művészek ezzel ellentétben újat, mást, eredetit alkotnak, de ehhez nyitottságra, széles látókörűségre van szükség.

Kihagyhatatlan a következő láncszem, a megélhetés. Voltak idők, amikor a zenészeket szinte szolgáknak tekintették. Csak nagyon kevesüknek sikerült elismert, megbecsült emberré válnia a saját életében. Kihasználták őket, alkalmazták, éhbérért dolgoztatták, vagy éppen nem kaptak semmit, és örülhettek, hogy a maradék ételt megehetik. Rettenetes életkörülmények között élték le életüket.

Szilárd kitartásuk a minőség mellett nem könnyítette meg az életüket. A kontárok és pancserek mindig is jobban boldogultak. Gyorsabban elkészültek, nem voltak annyira drágák, vagy éppen könnyebben emészthető, egyszerűbb zenéket írtak. Nem szerette senki, ha rádöbbentették, mennyire kulturálatlan, tanulatlan, és talán kicsit sem ért az igazi zenéhez.

Gyorsan rátapasztották a zenészre, hogy elviselhetetlen, rossz természetű, vagy éppen nagyképű. Fenn hordja az orrát, ennek semmi nem elég, mit akar még, csak nem gondolja, hogy majd ő fogja megmondani, hogy mi legyen egy operában… az előbb említett kontárok modora behízelgő volt, könnyen simultak mások természetéhez, felismerték, mikor mit kell mondani, mert a másik azt akarja hallani, és nem riadtak vissza a legnagyobb hazugságoktól sem. Soha nem szálltak vitába senkivel, nem ütköztek, nem ellenkeztek, mert nem volt céljuk, nem volt helyes értékrendjük. Az emberek pedig inkább választották őket, mert, ha nem cél a színvonal, és nem norma, csak üres fecsegés az igazság, ha nem fontos a minőség, akkor gyorsan belemagyarázzák a fércmunkába is a művészi értéket, és mindig található sok-sok ember, aki el is hiszi ezt.  

Nem elhanyagolható láncszem az irigyek társasága, mely minden zeneszerző életében jelen volt. Kinél erősebben, kinél gyengébben, de ott volt, és hatott rájuk. Megnehezítették, vagy ellehetetlenítették a művészek életét, sokszor még meg is akadályozták fellépéseiket, alkotásaik bemutatását. Viszont az ő neveikre a zenetörténészeken kívül nem emlékszik szinte senki, a művészekkel ellentétben.

A zeneszerzők nagy része elköltözött szülővárosából, mert nem tudott ott létezni sem. Mert mindig többet ért az, aki messziről jött, az idegen, akiről semmit nem tudtak. Sokszor még az országot is elhagyták, és másutt találtak menedéket, megélhetést.  

A művszek a mindennapi nehézségekkel csak úgy tudtak megküzdeni, hogy rendelkeztek bizonyos tulajdonságokkal. Tehetségesek, szorgalmasak, kitartóak voltak, a kételkedéseik ellenére végül mindig a helyes utat választották. Nem is tehettek mást, hiszen ez volt a dolguk ezen a Földön.

Melyek tehát a tanulságok? Gondolkodjunk kicsit előre, mert mai döntéseinknek később látjuk az eredményét. Figyeljünk oda és segítsük azokat az embereket, akik megmutatják nekünk a szépet, azt, amitől életünk nem lesz egysíkú, szürke, unalmas és elviselhetetlen. Nem baj, ha nem értünk mindenhez, s nem baj, ha ezt be is valljuk, magunknak, és másoknak, ha szükséges. Nem kell megakadályozni azok munkáját, akik jót tesznek nekünk, és másoknak, kár az időért, fáradtságért, energiáért, mert nem érnek el vele semmit. Az emberek mindig emlékeznek azokra, akikre emlékezni kell, csak éppen nem mindegy, hogy úgy marad fenn egy név, hogy igen, ő volt az, akinek sikerült megakadályoznia, hogy létre jöjjön, elkészüljön, bekövetkezzen valami jó és fontos az életünkben.

Hányszor kell megismétlődnie permanensen ennyi ember életében, mire rájövünk, hogy a dolgok akkor mennek jól, ha mindenki azt teheti, amihez ért, amihez tehetsége van, és amire született? Amíg nem ez a fő építő eleme életünknek, addig csak színjáték minden, amelyben általában nem az igazi színészek játsszák a főszerepeket, így aztán nem is értünk a darabból semmit, elmarad a katarzis élmény, és maximum annyit remélhetünk, hogy közben, vagy a végén jót röhögünk a színpadon végbe menő szerencsétlenkedésen. Vagy inkább a sírást választhatjuk. Ez is egy döntés, mely a jövőben mutatja meg az eredményét.

M

Miként vélekedik egy magyar művész New York-ról?

Krüzsely Gábor munkáit hoztam mára. A Design.hu oldalon találkoztam a festő alkotásaival, és nagyon megtetszett. Felismerhetően építkezik régi nagy művészek látásmódjából, mégis újdonságot hoz.

Múlt vasárnap a kultúrához való hűségről beszéltem és arról, hogy ez a művész világban a formahasználatban válik felismerhetővé... most pedig egy magyar festőnkről szeretnék néhány szót ejteni. Egy magyar festőművészről, aki kimegy New York-ba hogy kiállítást szervezzen a munkáiból. 

Számomra New York a kultúrák keveredése, ezáltal a globalizáció egyik nagyon szép példája.

Hogy miként vélekedik New York világáról maga a művész: „Az Egyesült Államokban, mint a világ gazdasági központjában természetes, hogy szigorúan minden a pénzről szól. Ez a művészeti szférára is áll. Nálunk Magyarországon sok esetben úgy működnek a kiállítóterek, hogy az ember kiállít, aztán vagy történik valami, vagy nem, de általában nem kell előre semmit fizetnie.

Amerikában ez a gyakorlat maximum csak nyomokban van jelen. A legfontosabb különbség szerintem, hogy itt, a Kárpát-medencében hangsúlyosabbak a spirituális gyökerek, amit az 

Újvilágban javarészt a pénzzel helyettesítettek. A legideálisabb az volna, ha létezne egy híd a két világ között, ha működne a kettő szintézise.”

Érdekes gondolat. Önök miként vélekednek ez ügyben?

G

A teljes beszélgetés a művésszel elolvasható Itt:

http://design.hu/magazin/art-design-muzeum/portre/new-york-egy-magyar-festo-szemevel

Fotózás mobillal

Mindig is szerettem volna egy profi fotós cuccot, de hát ki nem, aki fotózni szeretne. Évekig gyűjtögettem mire összejött rá a pénzem, de rá kellett jönnöm, hogy hiába van profi gépem, ha nem tudom beállítani. Ha nem tudom, honnan fotózzam az adott témát, hogy legyen mondanivalója a képnek, ne csak egy "üres" kattintás legyen.

Ekkor megtanultam, sokszor nem is azon múlik, hogy az embernek milyen eszköz van a kezében, hanem, hogy azt hogyan tudja használni.

A mobillal is lehet nagyon jókat kattintgatni, na de ilyen nekem még sem sikerült.

Nem hiába lett díjnyertes a fotó. Engem annyira meggyőzött, hogy most megyek, és körbe fotózok mindent a mobilommal amit csak találok.

Szép szombatot, és kellemes mobilfotózást mindenkinek.

T

A képről bővebben itt olvashatsz:

http://index.hu/tech/2015/04/02/igy_keszult_a_dijnyertes_mobilfoto_a_nyugatiban/

Rugalmasság

Újdonsült anyaként még mindig küzdök a rugalmassággal. Sokszor azt érzem, hogy folyamatos újratervezés az életem. Néha dugóba kerülök, néha lefagy a rendszer és nem tudom, merre menjek, de azért az esetek többségében sikerül az újratervezés, sikerül rugalmasnak lennem.

A rugalmassághoz nagy adag empátiára és az elengedés képességére van szükségünk. El kell fogadnunk, hogy nem alakul mindig, minden úgy, ahogy akarjuk, ahogy terveztük és alkalmazkodnunk kell a megváltozott helyzetekhez. Ez rettenetesen kimerítő, és bevallom, nem mindig sikerül elengednem az elképzeléseimet… És akkor kezdődik egymás hergelése. Én nem akarok engedni, a hét hónapos fiam pedig még nem tud. Szerencsére egyre ritkábban fordul elő, de eleinte napi szinten „harcoltunk” egymással, mire képes voltam elfogadni alárendelt helyzetemet. Most nekem kell alkalmazkodnom, és nem hozzám alkalmazkodnak, most nekem kell újraterveznem, nekem kell elengednem, és nem mellékesen nekem kell példát mutatnom.

Persze nem vagyok egyedül. Ha lefagy a rendszer és nem sikerül az újratervezés, akkor jön apa, aki benyomja a reset gombot, vagy hagyja feltöltődni a lemerült aksijaimat és egy váratlan ötlettel példát mutat nekem rugalmasságban 

W.

https://encrypted-tbn3.gstatic.com/images?q=tbn%3AANd9GcSHKA4_Ce8FveqyEIQTOUDoxp6WDWb9-dQNGXN-V2VQfLo0xvAtxg

John Green: Papírvárosok

Bosszú…

Ki ne gondolt volna még arra, hogy bosszút áll azokon, akik elárulták? Mindenkinek eszébe jut olykor - olykor, de a legtöbben elvetik az ötletet. Hiszen eléggé gyerekes, ha az éjszaka közepén döglött halat rejtesz el valakinek a kocsijában, vagy éppen leborotválod az illető szemöldökét, nem igaz?

Margo Roth Spiegelmant azonban látszólag semmi sem állíthatja meg a bosszúja végrehajtásában. Segítségére lesz Quentin, a fiú, aki már évek óta titokban csodálja a lány bátorságát. Az együtt töltött egész éjszakás, kalandos bosszúállás után Margo eltűnik. Egy rejtéllyé válik. Quentin és barátai mindent megtesznek, hogy megtalálják a lányt. Szerencsére Margo hagyott maga után nyomokat, melyek, mint kis kenyérmorzsák vezetik a csapatot maga után. A rejtvény viszont nem olyan egyszerű…

John Green könyve a felnőtté válásról, az útkeresésről és arról szól, hogy bizony mindannyian egy elcseszett papírvárosban élünk.

moly 

Í

képek forrása: http://www.ew.com/article/2015/03/18/first-photos-john-greens-paper-towns-hit, http://www.fashiongonerogue.com/watch-cara-delevingne-paper-towns-trailer/

A horgolás reneszánsza

Egyre többször találkozhatunk interneten, újságokban horgolásokkal. Terítők, csipkék, függönyök, kiegészítők, ruhadarabok, sapkák, sálak... vége nincs a felsorolásnak. Lehetőségeinknek csak a fantáziánk szabhat határt. 

Elegáns, finom, bájos, romantikus, mutatós. 
Nem utolsó sorban pedig remek hobby, amelyre ha valaki rákap, többé soha nem unja meg. 

Nyugtat, örömet okoz a kész munka, és soká széppé teszi a ruhát, a lakást. 
Ez a szoknya is elképesztően csinos, és nem is olyan nehéz elkészíteni. 
Ne féljetek tőle, egyáltalán nem nehéz. 

Emlékszem, mi az iskolában, a technika órán tanultunk meg horgolni, és kötni is. 
Nagyon jó volt, hogy mindig olyan munkákat készítettünk, amely szép, és nem csak számunkra értékes. A kézimunkázás megtanulása pedig egy emberöltőn át velünk marad. 

Soha nem késő elkezdeni, először persze lassan megy, de belejövünk, és meglátjuk, ez is egy olyan elfoglaltság, mely szebbé teszi az életünket. 

Közben lehet zenét hallgatni, beszélgetni, tévét nézni. 
Bátorság! Csak a kezdet nehéz. 
M
https://www.etsy.com/listing/218594931/crochet-lace-skirt-summer?ref=market

Pek-torna

Pektor Gabriella módszerét ajánlom ma mindenkinek. Pektor Gabriella tanító, gyógytestnevelő, sportrekreáció edző.

Ez a módszer 3-10 éves korig, beilleszkedési, mozgáskoordinációs zavarokkal, tartás problémákkal küzdő gyermekek számára megfelelő és ajánlott.

A program áll az alapgyakorlatokból, nagylabda gyakorlatokból, lábtornából, masszírozásból, finommozgást fejlesztő gyakorlatokból és természetesen sok-sok játékból.

Nézzetek utána, milyen ez a magyar módszer, és ajánljátok azoknak a szülőknek, akiknek szüksége lehet arra, hogy gyermekeik ezzel a programmal fejlődjenek.

Labdázni, mozogni, játszani minden gyermek szeret, így nem okoz gondot motiválni őket, hogy részt vegyenek ezeken a foglalkozásokon.

Tényleg érdemes után érdeklődni, nagyon érdekes, és tanulságos.

http://www.mozaik.info.hu/Homepage/Mozaportal/MPcont.php?bid=MS-9341

Ezen az oldalon elolvashatjátok könyvének tartalomjegyzékét, láthatjátok a könyv borítóját.

M

Kép forrása: http://www.scamp.hu/Webaruhaz/Termekek/Ovis-jelek-ruhara/405/oldal=90 

A csembaló

A múlt héten, szerdán különleges élményben volt részem. Fertődön, az Eszterházy kastély pálmaházában egy furulyaversenyen vettem részt.

A verseny izgalmát fokozta, hogy egy nem mindennapi hangszeren kellett kísérnem a növendékeinket.

A képen látható csembaló hasonlított arra, amelyiken játszhattam. A zongorán megszokott fehér billentyűk itt barnák voltak, és sokkal rövidebbek.

Akár pengetős hangszernek is mondhatnám, hiszen billentyű lenyomásakor egy pengető pendíti meg a húrt, mely rezeg, amíg a billentyű lenyomott állapotban van, az elengedés után egy filccel bevont lapocska ér hozzá a húr rezgő részéhez, ezzel megszűnik a hang.

A 16. században lett egyre népszerűbb. Polgári családokban, nemesi házakban, az uralkodói palotákban a barokk idején játszottak rajta. Billentyűs hangszerként a zenekar elengedhetetlen részévé vált. Akkordokkal kísérte a darabokat,alapot biztosítva a basszus szólam felett.

Tudtam, hogy nem zongorán fogok játszani, és már alig vártam, hogy beengedjenek bennünket a próbára.

A teremben ott állt, középen, méltóságteljesen. Gyönyörű kidolgozású, kecses, vékony lábakon, magára vonta a figyelmet. Ezen a finom, szépen megmunkált, és nagyon értékes hangszeren kellett játszanom.

Elérkezett a pillanat, odaülhettem és megszólaltathattam. Először furcsa volt, hogy ilyen aprócska billentyűi vannak, hogy nem reagál a billentés erősségére, hogy nincs az alján pedál.

Olyan érzés volt, mintha egy magabiztos, primadonna áriája után egy énekes madárka hangját hallottam volna.

A madárka szótlanul tűrte, ahogy gyakorolok, és próbálgatom, keresem a módját, hogy lehet a lehető legbiztonságosabban eljátszani a kíséreteket.  

Szívesen maradtam volna, amikor kiürül a terem, hogy többet játsszam, ismerkedjem vele, és átélhessem, megélhessem, milyen ritka dologban van részem.

Növendékeink csodásan játszottak, büszke voltam rájuk. Büszke a bátorságukra, a szorgalmukra, és arra, hogy megbíztak bennem, hogy egy teljesen új hangszeren is elő tudjuk adni a betanult darabokat.

Ott zenéltünk, ahol egykor Joseph Haydn volt udvari zeneszerző. Talán a lábnyomába is beleléptünk. Micsoda környezet, micsoda hangulat, és főleg, micsoda élmény.

A versenyt Esterházy Antal herceg nyitotta meg, aki már a megjelenésével is különlegessé tette a rendezvényt, beszédében pedig biztatta a gyermekeket, és valami megfoghatatlanul érdekes méltóságteljességgel töltötte meg a termet.

Hazahoztuk magunkkal a szép eredményeinket és az emlékké váló eseményeket.

Még most is mosolygok, ha visszagondolok erre a napra. Az izgalomra, az igyekezetre, amellyel együtt segítettük egymást, hogy minél jobban megszólaljanak a darabok.

Vannak pillanatok, amelyeket teljes mélységében meg kell élni. Át kell érezni a fontosságát, a lényegét. Lehet, hogy másnak ez semmi, még talán nevet is rajta, de nekem sokat jelentett. Sokat jelentett, mert a világ, a hétköznapok nem ilyenek.

Remek dolog jó hangszeren játszani. Aki nem ért hozzá, az csak a színét látja, és az vagy tetszik neki, vagy nem. Én tudom, hogy nem mindegy, milyen a hangszer, amelyen játszani kell. Nagyon sokszor nem találkozik a két összetevő, amely ahhoz kell, hogy élvezhető zenét halljunk. Sokszor nem annak van jó hangszere, aki jól tud játszani, és sokan sajnos nem is hallják a különbséget. A zenészt hangszer nélkül el lehet hallgattatni, meg lehet akadályozni, hogy játsszon, hiszen a zenész egy furcsa mesterség. Lehet nélküle is élni, jó zenész nélkül is lehet élni. Esterházy herceg tudta, hogy mit jelent az, amikor Haydn a zeneszerzője, az udvari zenésze, ezért minden koncerten színvonalas, értékes zenét hallgathatott, mert őt alkalmazta, ellátta őt hangszerekkel, zenészekkel. Nem érte be kevesebbel, mint a legjobbal.

Hazajöttünk, de szívemben mindig ott lesz az a kecses, finom érces hangon szóló, érzékeny, és méltóságteljes hangszer, amelyen nem játszhattam sokat, mire belejöttem volna, mire kitanulhattam volna minden fortélyát, véget ért a verseny, de soha többet nem fogom elfelejteni, milyen az, amikor egy remek hangszeren játszhatok, amely az ujjaim alatt olyan szépen énekel, akár egy madárka.

M 

http://hu.wikipedia.org/wiki/Csembal%C3%B3#/media/File:Clavecin_flamand.png 

Mert fontos a kultúrához való hűség

Ez elmúlt 3 vasárnap magyar büszkeségeinkről beszéltünk. Most engedjék meg, hogy kicsit szemléletmódot váltsak, és bemutassak Önöknek egy művészt.

Nem magyarországi. Bár nagyon eltérő kultúrából érkezik mégis a gondolkodásmódja követendő példa, legalábbis számomra.

Minden csapból a globalizáció folyik, az egységes gondolkodás, ízlésvilág. Hogy eltűnnek a népi különbségek, népi motívumok, formavilág, szokások. Uniformizálódik a mai társadalom. Egy budapesti munkásember, vagy éppen értelmiségi pont ugyan úgy néz ki mint a new yorki.

Mikor találkoztam a munkáival, az első gondolatom az volt, hogy: HŰŰŰ de szép, és különleges, mennyire újító gondolat, mennyire más mint amivel találkozok általában...és mikor közelebbről megnéztem, a pakisztáni kultúrához való hűséget láttam.

Igen, vannak újító gondolatok, és nem hagyományos népi technikáról beszélnünk, természetesen mondanak új gondolatot a munkák, mégis mivel pakisztáni, ezért kilóg a sorból.

A pakisztáni művész , pontosabban az iszlám művészet formavilágával dolgozik.

Amit látnak az egy lézerrel vágott feketére festett fa doboz, ami egy teljesen üres szobában lett felállítva. Az iszlám szent terek szellemiségét idézi.

Természetesen az üzenet sokkal bonyolultabb, mint hogy csak a szent terek szellemiségét idézze. Több a szent mecsetek formavilágát hozó fa doboznál, amelynek a mintáját kivetítik a falra. Nagyon érdekes kérdéseket feszeget. Viszont mer beszélni a kultúráját érintő kínos kérdésekről.

Vajon mi merünk békével beszélni a minket érintő kérdésekről, úgy hogy ön-azonosak maradunk, kultúránkhoz hűen?

Mindenki kedvére utána olvashat ebben a cikkben, itt még több képet talál.

http://designdautore.blogspot.it/2015/02/intersections-project.html#more

G 

Tavaszi virágözön

A meleg szellő meghozta a kedvem egy kis kerti virágfotózáshoz a héten:

Íme az eredmény.

Remélem nem csak én vettem észre milyen szépségek nyiladoznak mostanában?

Fotók: Ludvig Tibor

Érettségi

Május első heteiben felbolydul az egész ország. Mindenki érettségi lázban ég, mert mindenkinek van kinek szorítani, van kiért izgulni. Nem beszélve az érettségizők lelkiállapotáról! És ilyenkor talán egy kicsit nosztalgiázunk is… Nem is volt olyan rég, hogy mi izgultunk csinosan felöltözve – ha a matrózblúz csinosnak nevezhető ;)

Nagy mérföldkő ez az időszak. Életre szóló döntéseket kell meghoznunk, már nem vállalhatja senki sem helyettünk a felelősséget. Nem írhatja meg helyettünk senki a vizsgát, és akkor is ki kell hoznunk magunkból a legtöbbet, ha épp rossz napunk van.

De olyan jó lesz túl lenni rajta! Irigylem az érettségizőket, mert még előttük áll egy felejthetetlen nyár. A nagy mumus már nem fenyeget – hányszor „riogatták” őket a Zéretségivel J Az ábrándozásé, a várakozásé, a tervezgetésé lesz a főszerep. Mi lesz velük ősztől? Új iskola, új élet, új ismerősök, barátok. Rengeteg új és izgalmas élmény vár rájuk!

Élvezzük ki ezeket a fordulópontokat életünkben!

Minden érettségizőnek egy kalappal, szorítok Nektek!

W.

http://mefi.be/img/blog/erettsegi_bizonyitvany.jpg

Vikingek

16 éven aluliaknak nem ajánlott!

Mai nap során északra utazunk, a rettegett vikingek világába.

A történet középpontjában, Ragnar Lothbrok áll, aki társaival elsőként hajózott nyugatra és érte el Nagy Britanniát, ahelyett, hogy a jarl utasításait követte volna. Találkoztak egy teljesen más kultúrával, ami Ragnar kíváncsiságát roppant mód felkeltette, így haza is vitt magával egy katolikus papot.  Vajon Athelstan túléli ezt a nagy kalandot?

A nagy harcok közepette megismerhetjük Kattegat hétköznapjait, legfőképpen a viking kultúrát. 

Egy ismeretlen világ fantasztikus képi elemekkel és történeti csavarokkal.

Nemrég lett vége a harmadik évadnak és a rajongók nagy örömére jövőre jön a negyedik! Az első két évadot már nálunk is adta a Viasat3.

Egy kis ízelítő

Főcímdal

V

képek forrása: http://www.eonline.com/eol_images/Entire_Site/2014017/rs_560x415-140117111655-1024.Vikings.2.ms.011714_copy.jpg

http://www.gannett-cdn.com/-mm-/cca83398ae9ab99a445406b4f318b1b96e51c3db/c=726-534-2436-1819&r=x404&c=534x401/local/-/media/USATODAY/test/2013/10/14/1381789760000-Vikings.jpg

Pécsi Géza

1921. május 22-én született Pécsett. Karnagy, zenepedagógus.

Ének-zene szakon végzett a főiskolán.

Vallásossága miatt elbocsátották a siklósi, majd a komlói általános iskolából.

1956-ban a tanári pályát is el kellett hagynia, fizikai munkás lett egy autójavítóban.

1958-ban történelmet tanított egy olyan intézményben, ahol nem volt énektanítás, ennek ellenére  nagy létszámú vegyeskart szervezett, és szép sikereket ért el velük.

Az ő nevéhez fűződik tankönyvünk, a Kulcs a muzsikához címet viseli, melyből már régóta tanulnak gyermekeink. A komplex művészeti nevelés megvalósulása nagy fontossággal bír a diákok tanulásában. Az ő tankönyvében rendkívül összefogottan, egyértelműen és egyszerűen elmagyarázva található meg a tananyag, és még ennél sokkal több.

A tanulók egyben láthatják a különböző művészetek fejlődését, időrendben a történelmi eseményekkel a különböző országok kultúrájában.

A könyvhöz zene is tartozik, mely teljessé teszi az összeállítást. Bátran kijelenthetjük, hogy ez az eddig megjelent legjobb tankönyv, amelyből a gyermekeink tanulhatnak. Használhatják történelem, magyar, rajz, és szinte minden tantárgyhoz. Színes, színvonalas a külseje.

Az Énektárban pedig műfajok, zeneszerzők szerint csoportosítva sorakoznak a dalok.

Az ember csak egyszer kell, hogy megvegye, és sok-sok évig használhatja, ha még a középiskolában is e szerint haladnak.

Kedves hangját hallhatjuk, amikor magyarázatait lejátsszuk, de az interneten szerencsére megnézhetjük néhány előadását is.

88 évet élt, ebből  58 évet házasságban.

Gyermekei Rita és Géza.

Április 28-án ment el, és hagyta itt a szenvedéssel teli földi életet. Hálás vagyok neki, hogy adott egy ilyen értéket számunkra, mellyel dolgozhatunk, és amely remélhetőleg mindenki így gondolja még sokáig lesz kulcs, mellyel a gyermekek és az érdeklődők közelebb kerülhetnek a művészetekhez.

Rengeteg munkával jár egy ilyen könyv megírása, összeállítása, tankönyvvé nyilváníttatása, főleg akkor, ha ennyire a tökéletességre törekszik valaki. Bőven kijutott neki a hátráltatókból, azokból, akik nem értették őt meg, akik nem támogatták.

Tiszteletre méltó, hogy hányszor állt talpra, amikor szinte a megsemmisülés fenyegette. Hányszor kezdte újra, hányszor találta meg a fogódzót, és ment tovább.

Élete és munkássága példa értékű, és egyben vigaszt is jelent számunkra.

Példa, mert hozzáértése, szakértelme, elhivatottsága, hite segítségével nagyot tudott alkotni.

Vigasz, mert igyekezete, kitartása, szeretete, meggyőződése bizonyíték arra, hogyha valaki ezekkel a tulajdonságokkal bír, akkor azok, akik nem képesek önállóan semmi jót alkotni, csakis azért élnek, hogy a kreatív, értékes embereknek gátakat szabjanak, azért léteznek, hogy megakadályozzák, lehetőleg minél jobban tönkre tegyék a már létrejött egyébként számukra is nagyon hasznos alkotásokat, soha nem érhetik el a céljukat.

Neve, emléke élni fog Rajkán is tovább. Mert hiszem, hogy ilyen emberekre van szüksége a világnak, hiszem, hogy nélkülük minden elveszne, és nem maradna semmi más, csak sötétség.

M

http://bookline.hu/product/home.action?_v=Havasi_Janos_Egy_hangszer_voltam_az_Isten_kezeben_Pecsi_Geza_palyakepe&id=104177&type=22