A szimmetria jutott eszembe erről a fotóról, melyet a
természet maga alkotott meg ilyen tökéletesre.
Nem írom le, hogy az idő során mit jelentett ez a kifejezés.
Mindenki számára más és más. Manapság egy tengely mentén való tükrözést értik rajta.
Már a görögöket is foglalkoztatta, mert valahogy békességet,
nyugalmat, rendet sugall az ilyen kompozíció.
Gondoljunk csak arra, amikor rajzolnunk kellett egy tárgyat,
melynek két oldala egyforma. Ki kell vágnunk egy szívecskét, és már nehézségünk
támad, ha nem alkalmazzuk a félbehajtós technikát.
Ezen a fotón annyira irreális az égbolt és a tó kéksége,
olyan burjánzó a narancs árnyalataiban pompázó növényzet, a fák. Már szinte el
sem hiszem, hogy létezik ilyesmi.
A tél fehér, szürke, barna árnyalataival szemben üdítőleg
hathat a mai fotó. Kicsit átmelenget bennünket, hogy bírjuk még tavaszig.
Tisztaság, öröm, megkérdőjelezhetetlenség. A természet
munkája tökéletes, utánozhatatlan, de mindenképpen megóvandó.
Remek lenne, ha tavainkhoz ki mehetnénk sétálni, leülhetnénk
a padokra gondolkodni, beszélgetni. Zavartalanul körbe járhatnánk,
felmehetnénk, lejöhetnénk a dombocskákon.
Ha tisztán tartanák az emberek ezeket a helyeket, lépteink
közben nézhetnénk a tájat, a vizet anélkül, hogy attól kellene tartanunk, hogy
belelépünk valamibe.
Jobban kellene vigyáznunk a természet szimmetriájára, hogy
soká megmaradjon nekünk, és élvezhessük az általa biztosított adományokat,
melyeket ember csak óvni tud, de teremteni nem képes.
M
Fotó: Lengyel Zsolt
