Csíp a hideg. Ilyenkor a zord, remegős, reszketős napokban
természetesnek vesszük, hogy van hova befutni, megmelegedni. Milyen jó, hogy ez
így van.
Amikor ezt a fotót
megláttam, rádöbbentem, mennyire benne van a tél összes ridegsége. Az a pici
borostyán szín bezárta magába a nyári napsugarát. Ott is tartja, híven őrzi,
akkor is, ha körülötte minden szürke és fázós.
Rohanok az úton, hogy minél előbb célba érjek, s közben nem
tudok figyelni semmi másra, csak a lépteimre. Csontig hatol a szél, pedig
vannak helyek, ahol még ennél is többet mérnek a hőmérők.
Hiába, mostanában
ritkán van mínuszba csapó időjárás.
Valahol elmehettem az ágacska mellett, mely minden fuvallat
ellenére tartja a cseppecskét. Valahol láthattam, de nem vettem észre.
Nézem a képet, és csak egy szó jut eszembe. Gyönyörű.
Gyönyörű a maga egyszerűségében, a lecsupaszított szerénységben, ahogy
alázatosan lehatja fejét az ág. Bár törékeny, vékony, sérülékeny, mégis úgy
érzem, mindent kibír. S most már mi is látjuk, mi is észrevettük,
megörökítettük.
A január száguld velünk őrült módon. Zakatol a szombat, jön
a többi nap utána. Most ismét megálltuk egy picit, és sikerült elgondolkodnunk,
pedig ez csak egy kis ágacska. Egy apró, szótlan csoda.
M
Fotó: Scháling Anita
