Ma elindítunk egy sorozatot, melyet „Észrevétlen szépségek”
címmel neveztünk el.
Hogy miért? Mert számos olyan dolog létezik körülöttünk,
melyre nem figyelünk fel. Elmegyünk mellette, vagy nem járunk arra felé. Minden
egyes esetben egy dolog közös bennük, hogy itt Rajkán találhatóak. Tehát nem
kell messzire mennünk.
Téli, hideg, fázós napjainkat éljük. A köd egyszerűen nem
akar arrébb menni. Teljesen elborítja kis falunkat. Reggel, este, nappal,
sokszor tejfehérben járunk-kelünk az utcákon.
A karácsony, az ünnepek már eltűntek. Amilyen gyorsan
jöttek, úgy távoztak, s még messze a következő. Ilyenkor valahogy üres lesz
minden, és ebbe az ürességbe befúrja magát a hétköznap szürkesége,
monotonitása. Ha nem vigyázunk, gyorsan belesüppedünk, és rossz kedvünk lesz.
Fáradunk, csak tesszük a dolgunkat, mert kell.
Segítünk, hogy legyen min csodálkozni, legyenek szép
gondolatok, és még ennél is szebb látványosságok. Igen. Látványosság lehet ez a
vízpart, a maga kékségével. Milyen sokféle lehet ez a szín. Mennyire érdekes a
víz mozgalmassága mellett a táj mozdulatlansága.
A sok ágas-bogas fa, bokor a frissen esett hó körül öleli a
türkiz árnyalataiban pompázó vizet, melyet az Arany Kárásszal szemben lévő úton sétálva találhatunk meg.
Érdemes csak úgy megállni, és nézni egy ideig a képet, talán
mindenkinek eszébe jut róla valami.
Igazi szombat esti csemege, amikor mi a meleg szobában ülve
egy gép előtt megláthatjuk, mennyire nem szürke a szürke, nem kék a kék, s hogy
a természet a legfantasztikusabb csodákat műveli nap, mint nap, és soha nem
unja meg.
M
Fotó: Scháling Anita
