Mashita Kenichi

A No Yona Mono címmel látta el alkotását a Szoborparkban. 

1965. augusztus 13-án született Japánban.

Tanulmányait 1984-88 a Mie University-n, majd 1988-90 között az Aichi University of Education-n végzett.

Japánban lakik.

Csoportos bemutatókon vett részt:

1990 Open Air, Kofu

1992 Ishinosato A kőszobrászat fesztiválja, Aji

Szimpóziumok:

1985 Ildaka

1986 Ildaka

1992 A Három Ország I. Nemzetközi Szobraszati Szimpóziuma, Oroszvár.

G
Forrás: 
Három Ország Szobrászati Szimpóziuma 1992 
Kiadó: Három Ország Nemzetközi Szobrászati Szimpóziuma,Bratislava, Szobrász szimpózium Villány, Szobrász szimpózium Lindabrunn, Szlovák Képzőművészeti Unió 1993 A Három ország egyesített szimpóziumai

Peter Roller

1948.július 7-én született Pozsonyban.

1963-67 iparművészeti középiskolában végezte tanulmányait, majd 1969-75-ig a Képzőművészeti Főiskola diákja.

1992-től a Képzőművészeti Főiskola tanára, 1996-tól docense, 2009-től professzora.

Készít monumentális nagyméretű szobrokat, valamint kisplasztikákat is, de ugyan úgy foglalkoztatja a rajz és a grafika.

1976-tól folyamatosan kiállító művész.

Egyéni kiállításai nem csak hazájában, hanem világszerte is megrendezésre kerültek. Munkássága során közel negyven nemzetközi szimpóziumon is részt vett.

Elsősorban a kővel dolgozik, de mostanában már szívesen kombinálja fémmel.

Peter Roller munkái arról tesznek tanúságot, hogy a művész különösen vonzódik a játékossághoz és a humorhoz, de mind ezek mellett leginkább a letűnt korok, civilizációk kultúrája és titkai foglalkoztatják.

Ő így vall erről: „mindig visszanyúlok régi civilizációk kultúrájához, formavilágához, mivel akkor még a szobrok szorosan hozzátartoztak az építészethez, filozófiához, valláshoz. A mai kor szobrainak már nincs ekkora lehetőségük.

Közel áll hozzá a geometriai absztrakció, de az ő munkáiban az elvont geometriai alakzatok jelzéssel bírnak, telve vannak jelentőséggel, mítosszal.

G

http://kultura.pravda.sk/galeria/clanok/58851-peter-roller-spaja-humor-a-tajomstvo/

http://www.osobnosti.sk/osobnost/peter-roller-1741

http://www.vsvu.sk/kontakt/zamestnanci/peter-roller/

Ha a terem beszélni tudna

Csütörtökön megrendezésre került a már szép hagyománynak örvendő tanári koncert.

Ennek kapcsán jutott eszembe, mit mondana nekünk a díszterem, ha beszélni tudna.

Én már az apácák idejében is itt álltam, nem vagyok mai csirke. Látszik ez a külsőmön is. Sok helyen elengedtem a vakolatot, falaimat átjárja a nedvesség, a pókok is szép hálókat szőnek a falaimon, de tartom magamat. Régen itt lakott az igazgató, ma boszi konyhát találnak bennem.

Volt itt már tanári szoba, az első osztályosok nálam tanultak meg írni, olvasni.

Egyszer jól rám ijesztettek, le akartak bontani, de szerencsére megúsztam. Tartom magam, nem törődöm a korommal, bár néha elszomorodom. Jó lenne egy kicsit megszépülni, de tudom, ez sokba kerül.

Néhány éve felpezsdült az életem. Belülről átalakítottak, és lett egy szép dísztermem. Akkor még nem sejtettem, mire fognak használni, de ma már senkivel nem cserélnék. A gyerekek jól érzik itt magukat. Sokszor jönnek be hozzám, s ilyenkor elfelejtek minden rosszat, nem foglalkozom mással, csak azzal, hogy még sokáig állhassak, és adhassak helyet a rendezvényeiknek.

Csütörtökön például olyan szerencsében volt részem, mely minden évben megörvendeztet. Még ma is hallom a szépséges hangokat, harmóniákat. A zeneiskolás tanárok évente egyszer elhozzák barátaikat, kollégáikat, és megkérik őket, hogy mindenféle anyagi fizetség nélkül játszanak nekünk néhány művet.

Idén Erdész Gábor, Lakatos Tamás, Nemes Zoltán az iskola pedagógusai mellett, Oláh Margit zongoraművész, Dombi Rajmond hegedűművész, János Norbert zongoraművész és a Halmos László ének együttes adott koncertet.

Nem tagadom, kiválóan éreztem magamat. Azért is, mert rendkívül kedves, szerény és alázatos emberek között lehettem, akik megmutatták, hogy létezik még az a fajta értékrend, amelyhez foggal-körömmel ragaszkodni kellene. Léteznek még a hatalmas szorgalommal, a rengeteg munkával, a művekhez különlegesen finoman nyúló emberek.

Különösen örültem annak is, hogy az itt tanuló növendékek szüleikkel eljöttek, és részesülhettek ebben az egyedülálló érzésben, élményben.

Nagyon tetszik, hogy kidíszítenek, és az alkalomhoz illően megszépítenek, hogy így fogadhassam az ide látogatókat.

Nem gondoltam volna soha, hogy én fogok helyet adni a község kulturális rendezvényeinek, hogy itt kerülnek megrendezésre azok a műsorok, előadások, melyek olyan értékeket képviselnek, olyan színvonalúak, amelyek sehol máshol nincsenek.

Boldog vagyok, hogy csodálatos muzsikákat hallgathatok, hogy a gyerekek éneklésében gyönyörködhetem, s hogy talán segíthetek a pedagógusoknak abban, hogy átadhassák azokat a szellemi táplálékokat, melyek nélkül az emberek éheznének, szomjaznának.

Itt nem a divat, vagy egyéb más tényezők határozzák meg a színvonalat, vagy a szereplőket, hanem a kultúra által megkövetelt összetevők.

Jó közöttük lenni, higgyétek el emberek, ide érdemes eljönni, mert úgy mehettek haza, ahogy ezen a csütörtökön is. Remélem, még sokáig jár majd a fületekben az a sok szép zene, melyet hallhattatok, és eljöttök a következőre is, mely december 11-én lesz. Az adventi

 koncert. Nem árulom el, mi lesz, de én már hallottam minden dalt, mert itt készültek el a felvételek, melyeket majd ti is megnézhettek, meghallgathattok a neten, december elsejétől minden nap.

Ha tudnék face-bookozni én biztosan like-olnám és megosztanám a videókat, mert a szívem is megtelt szeretettel, amikor láttam, hogyan igyekeznek, és mennyire sokat dolgoznak azon, hogy elkészüljön számotokra a meglepetés.

A zeneiskola, a gyermekek, mindenki azon van, hogy sokáig létezzen ebben a faluban az, amelyet már Békefi Ernő is fontosnak tartott. A zenélés, a zenetanulás megment bennünket. A koncertre járás, a muzsikálás összetartja az embereket, örömöt okoz hallgatónak, és szereplőnek egyaránt.

Remélem, még sok-sok évig öltöztetnek fel, vigyáznak rám, mert én meghálálom nekik ezt a törődést. Várnak itt mindenkit, aki szereti a szépet, aki kinyitja a szívét, lelkét, hogy befogadja azt a sok mindent, amit itt kaphat, ha akarja.

Ha beszélni tudnék, kiabálnám olyan hangosan, ahogyan csak bírom, hogy „Emberek, gyertek! Itt a helyetek! Picik, nagyok, művészek és igyekvő zenekedvelők várnak benneteket!”

Persze nem rángathatok be mindenkit, de örülök, hogy Rajkán építettek meg, mert azt is tudom, hogy kevés olyan hely van, ahol ilyenben lehet részem.

Csütörtökön nem voltam egyedül, ott ült gyermek, és felnőtt, a fellépők olyan igyekezettel, odaadással játszottak nekik, hogy öröm volt nézni. Megrendített az a tény, hogy talán nem lesz ez mindig így. De amíg itt összejönnek emberek, és ápolják a hagyományokat, amíg mutatják az alternatívát, bizonyítva, hogy létezik egy értékes világ is, mely szép, melyben jobb élni, addig nem félek. Addig van egy ici-pici remény.

M

Fotó: Scháling Anita

Wendy Holden: Haatchi és Kicsi Pé

Három éve egy kölyökkutyát találtak a sínek között. Csodával határos módon, életben volt. A megmentői Haatchi-nak keresztelték el, a híres japán akita kutyáról, Hacsiról.

Úgy tűnt Haatchi életben marad. Csak az volt a bökkenő, hogy nem találtak szerető, gondoskodó gazdát neki.

Owen Howkins, egy angol 10 éves kisfiú. Schwartz-Jampel- szindrómában szenved, az izmai nem ernyednek el összehúzódás után. Több évig úgy élte az életét, hogy ő különc, el kell bújnia a világtól, mert utálta, ha megbámulták.

A kutyus és a srác sorsa egy napon összefonódott.

Kettejük tragikus mégis kalandokkal teli útját meséli el ez a történet.

Haatchi annyira menő lett, hogy 191.229 követője van a facebook-on. Nem semmi egy kutyától, nem igaz?

Ezt a könyvet el kell olvasnia mindenkinek! Egy igaztörténet két elválaszthatatlan barátról, kiknek az élete cseppet sem könnyű, mégis próbálják kihozni belőle a legjobbat.

moly

V

képek forrása: https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xla1/v/t1.0-9/12191080_1012719158750983_6387231434888080856_n.jpg?oh=8875816b134149f9865c205944c71c15&oe=56F50C40, https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xpf1/v/t1.0-9/12208505_1013961158626783_4389607461460288388_n.jpg?oh=a9b2a089e84e4dca61d00ebbf6546343&oe=56BA21D5, https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xfp1/v/t1.0-9/10268635_930684873621079_2921027974257702010_n.jpg?oh=386e74fb84e76c423cd1bdab46fdcbc8&oe=56F9CAC3, http://cdn.images.express.co.uk/img/dynamic/130/590x/06f34dog2-458210.jpg, 

A fáradtságról

„Általában a munkabírás hanyatlásával, a lényegfelismerő képesség gyengülésével és ingerlékenységgel jelentkezik.” A központi idegrendszer kimerülése váltja ki ezt, mely véd bennünket a túlterheléstől. Testünk így akarja megelőzni, hogy kifáradjunk.

Az ésszerű pihenés ilyenkor a legjobb módja annak, hogy újra feltölthessük lemerült elemeinket.

Mi is az ésszerű pihenés, és mennyi időt kellene, hogy igénybe vegyen.

Az agyunk kikapcsol, ha lazítani, pihenni tudunk. Gondolataink elkalandoznak, más jár a fejünkben, mint ami kellene, hogy foglalkoztasson bennünket. Mindegy, hogy munkáról, vagy tanulásról beszélünk.

Egy óra kitartó tanulás, olvasás után jó, ha tartunk 5-6 perc szünetet. Ha otthon tanulunk, a témáknál, a tantárgyak között 15 percet is pihenhetünk.

Többet ne! Ha hagyjuk, hogy teljesen kikapcsoljunk, nehezebb meggyőzködnünk magunkat a folytatásról, sokkal több energiára van szükségünk ahhoz, hogy ismét neki üljünk a tanulásnak.

Mit tegyünk ezekben a szünetekben?

Semmiképpen nem számítógépezésre kell gondolni. Lehet nyújtózkodni, néhány tornagyakorlatot elvégezni, ablakot nyitni, sétálgatni. Kimenni a teraszra, erkélyre. Kinézni az ablakon, akár egy lazító gyakorlatot is elvégezhetünk.

A szemtorna sem elhanyagolható dolog. Ha sokat nézünk oldalirányba, jól esik kicsit körözni a szemünkkel. Olvasáskor inkább a vízszintes irányú mozgás a jellemző, melyet szemünknek tartósan végeznie kell.

Az otthoni tanuláskor érdemes a tantárgyak között 5-6 percet pihenni, de ha olyan nagyon tetszik az anyag, és nem érezzük magunkat fáradtnak, akkor nem kötelező.

A legfontosabb az, hogy keressük meg számunkra a hasznosat, az érdekeset a tananyagban, örüljünk, ha sikerül valamit elkészítenünk, dicsérjük meg magunkat, ha ügyesek voltunk. Így nem lesz unalmas a tanulás, és nem is fáraszt le bennünket olyan nagyon.

M

Forrás: Oroszlány Péter: Könyv a tanulásról

Fotó: Scháling Anita

Szabó Magda: Születésnap

„Én az Eperjes Benjámin utcában születtem- írta gondolatban Bori-, és abban az undok, hosszúkás, háromemeletes házban lakom, ahol Eperjes Benjámin élt, s amelynek anyukám a házfelügyelője. Apukám is ebben az utcában dolgozik, ez a vonala. (Apukám trolivezető.)”

Ezekkel a sorokkal kezdi gondolatban Illés Bori az éppen aktuális dolgozatát. Nem tudja eldönteni, mit írjon. Az igazat? Az olyan uncsi. Találjon ki egy izgalmasabb történetet? Az hosszú időben telik.

A kislány alig várja a 14. születésnapját, mert úgy gondolja, az egy mérföldkő az ember életében. Onnantól fogva, hogy betöltötte a 14. életévét, mindenki felnőttként kezeli.

Csakhogy ez nem teljesen így történik.

Borinak rá kell jönnie, hogy a 14 is csak egy szám, ahogy a 18 és a többi. Nem attól lesz valaki felnőtt, és nem akkor fogják felnőttként kezelni, ha betölt egy bizonyos kort.  Sajnos nem kis megpróbáltatáson kell átmennie, hogy ezt megértse.

Minden álma egy kék ruha, hogy csinos lehessen, hogy megtalálhassa az ő Rudolfját. Olyan akar lenni, mint a legjobb barátnője, Auer Szilvia, aki már gimnazista és komoly udvarlója van. Vajon olyan-e Szilvia, amilyennek Bori elképzeli?

Tényleg fontos az a bizonyos kék ruha?

Egy fantasztikusan meseszép regény Szabó Magdától.

Nekem nagyon tetszett. Remélem másnak is tetszeni fog.

moly 

V

képek forrása: http://s04.static.libri.hu/cover/9c/e/681569_5.jpg, http://www.szabomagdaiskola.hu/img/picture/540/szabo-magda-foto2.jpg

Elizabeth Gaskell: Észak és dél

Jane Austen és a Bronte nővérek mellett nem szabad megfeledkezni Elizabeth Gaskell munkásságáról se. (2007-ig egy regénye se jelent meg magyarul… )

Egyik regénye az Észak és dél, mely főként a 19. századi Angliának a megosztottságát igyekszik elénk tárni. Délen, az olykor paradicsomi hangulatot megidéző, békés Helstone, ahol főhősnőnk, Margaret Hale született és nevelkedett. Éppen hazatér londoni kalandjáról, mikor megtudja, hogy el kell hagynia családjával az otthonát. Aggodalommal telve kelnek útra, hogy megismerhessék a zord, füstös, északi Miltont. A két rész teljesen különbözik egymástól. Milton egy iparváros, ahol tulajdonosok és munkásemberek élik hétköznapi életüket. Teljes képet kaphatunk arról, hol kezdődött az egész iparosodás, hol indult meg a technikai fejlődés. Mindenki azt gondolná, ha ipar van Miltonban, a gazdagság melegágya, modern hely. Minden frankó. Épp ellenkezőleg. A szegénység hatalmas méreteket ölt, a tulajdonosok igyekeznek minél több bevételt szerezni, tartani a fejlődést. Közben szennyezik a környezetet, az emberek sorra megbetegednek. Észak maga a földi pokol. Margaret igyekszik megismerni a miltoni emberek gondolkodásmódját, lépést tartani az eseményekkel, hiszen neki teljesen új ez a világ. Itt ismerkedik meg Mr. Thornton-nal, akivel kezdetben sokat vitatkozik, mert teljesen más nézeteik vannak a világról.

Vajon sikerül a Hale családnak beilleszkedni a miltoni életbe?

A regényből egy négy részes mini sorozat is készült a BBC közreműködésével.

Előzetes magyarul az első részhez

Kedvenc összeállításom a zenékből:

Egy szuper blogbejegyzés itt

Moly

V

képek forrása: https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/736x/36/aa/6b/36aa6b681179795f904af14014880d6a.jpg

https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/736x/13/08/a9/1308a9151be9b0aa683e2a653123d8b9.jpg

Antonius Mijsbergh

Hollandiában született  1952-ben. Tanulmányait szintén Hollandiában végezte a Művészeti Főiskolán. Majd Ausztriába költözött, itt él, és alkot.

Számos szimpóziumon, csoportos kiállításon vett részt, de kerültek megrendezésre egyéni tárlatai.

Egyéni tárlatok:

Utrecht

Beograd

Siena

Csoportos bemutatók:

Central Museum Utrecht

Slot Zeist

Meudon Park, Brussel

Shimoneseki, Yamaguchi

Szimpóziumok:

1982, 1984, 1988 Nemzetközi Szobrászati Szimpózium Lindabrunn

1983  Nemzetközi Szobrászati Szimpózium Villány

1983 Forma Viva Portorozs

1983 Shimonoseki Yamagichi

1992 A Három Ország I. Nemzetközi Szobrászati Szimpóziuma, Oroszvár

G

Amikor egy koncert erőt ad

Tegnap ebben az őszi, szűnni nem akaró esőben átsétáltunk a Faluházba, hogy ott részt vegyünk a Mendelssohn Kamarazenekar koncertjén. Végre sikerült. A legkisebbeken kívül minden tanulónk ott lehetett ezen az eseményen.

Előre megbeszéltük az ének és a szolfézs órákon, hogyan kell viselkedni egy komolyzenei koncerten. A tanulók tudták, mire számíthatnak, és mikor mit kell tenniük.

A zenekar már elhelyezkedett, behangolt. A színpad megtelt vonósokkal, akik kedvesen, mosolygósan foglalták el helyüket. Nem foglalkoztak azzal sem, hogy a székeik karfái zavarták őket a játékban, ahogy az sem, hogy egy kis községben, gyermekeknek zenélnek. A színvonal mindenkinek jár, és ezt mi értékeltük is.

Az előadást összekötő szöveg kísérte, mely egyszerűen, kulturáltan, gyermekekhez szólóan elmondta, mit hallhatunk.

Büszkék lehetünk a tanítványainkra, mert a megbeszélt módon nézték végig a koncertet, és ezzel örömet okoztak az előadóknak is, akik a végén meg is dicsérték őket. Gondolhatnánk, mi sem természetesebb annál, mint hogy egy ilyen eseményen a közönség tudja, mit kell tenni. Nos, ez nem így van. Számtalan hangversenyen vettünk már részt, ahol zavart bennünket a beszélgetés, a mobilozás, vagy egyéb más hangoskodás.

A mi tanulóink évek óta járnak koncertekre, és tudják, mi a „divat” és mi a „menő” egy ilyen koncerten. Igen, szándékosan használtam ezt a két szót, mert szerintem pontosan ezek a kifejezések hordozzák magukban a legjobban azt, amire nevelni akarom őket.

Menő az, ha valaki kulturáltan viselkedik, divatos az, aki szerényen, de ízlésesen öltözik fel ilyenkor, hogy megkülönböztesse ezt a napot a többitől.

A koncert műsorában ismert és kevésbé ismert zeneművek szerepeltek. Corelli, Haydn, Britten, Bartók művei csendültek fel remek előadásban. A termet betöltötte a vonósok hangja, és a fülünktől a szívünkig ért a mondanivaló.

Bár a téma a zenekar fejlődése, kialakulása volt, a muzsikák mégis sok más mellékhatással bírtak. Ezek a mellékhatások hasznosak, és úgymond adnak valami pluszt, amelyre csak a zenészek által képes egy kottába jegyzett gondolat.

Még sokáig fogunk beszélgetni erről az egy óráról, és felelevenítjük a hallottakat az órákon. A következő jövőre lesz, de már várjuk nagyon.

Lehet, hogy igazán az boldogul majd az életben, aki a ma „divatos” tudással rendelkezik, de egészen biztosan tudom, hogy boldog pillanatokból tevődik össze az életünk.

Boldog pillanatokból, melyek összeadódnak, melyekre később már alig emlékezünk, csak belénk épül. S lehet, hogy ez a koncert évek múlva már elhomályosul, de az ember nincstelen, ha nem szól benne a muzsika, boldogtalan, ha nincsenek örömteli emlékei, és fásult, megkeseredett felnőtté válik, ha nem ismeri fel maga körül a szépséget, ha nem értékeli az első látásra haszontalannak tűnő, de oly nagy jelentőséggel bíró csodákat, amelyek csak úgy elhaladnak mellettünk.

Örülök, hogy egy egész iskola részesült a tegnapi koncertben, és, hogy akkor, amikor már csak egyedül mondom, és írom, és emlegetem, hogy igen, fontos ez az egész, és mennyire az, akkor megélem azt az élményt, hogy mások is észreveszik, másoknak is lényeges az, ami nekem.

Mi az, amelyben a mi iskolánk egyedi, más kicsit, mint a többi? A zene. A zenetanulás, a számtalan pozitív mellékhatástól való félelem nélkül.

S ha valaki még most is azt állítja, hogy ez nem fontos, arra egy mosollyal tudok válaszolni. Hogy miért? Mert egyre többen tudják, hogy egy falu, egy iskola akkor élheti túl a sok történést, ha az emberek értéket képviselnek, adnak át az utódoknak, ha őrzik a kultúrájukat, mely a saját és az egyetemes kultúrából tevődik össze, s ha olyan értékeik vannak, amelyekkel csak ők rendelkeznek.

M

Fotó: Scháling Anita

Agatha Christie: Gyilkosság az Orient expresszen

Poirot kalandjai folytatódnak.

Először a nyomozó biztosan nem gondolt arra, mennyire kalandos útja lesz, mikor felszállt Isztambulban az Angliába tartó Orient expresszre. Pedig már az sem volt kis dolog, hogy egyáltalán találtak neki rajta helyet.

Egy amerikai fenyegető leveleket kap.

Mindenki gyanúsan viselkedik.

Végül megtörténik a váratlan. A havas tájakon száguldó vonaton meggyilkolnak valakit. Ki lehet a gyilkos?

Itt az ideje, hogy Hercule Poirot nyomozásba kezdjen.

Egy fantasztikus utazás, nemcsak vonaton utazóknak. Ezen az expresszen találkoznak különböző nemzetek, eltérő kultúrájú és vallású emberek. Valami elképesztően ravasz dolog sül ki az egészből. 

Senki se az, akinek kiadja magát.

(Imádom, hogy egy magyar házaspárral is megismerkedünk az események során!)

moly

V

képek forrása: http://m.blog.hu/fi/filmvilag/image/piszkos12/vonatos/gyilkoss%C3%A1g%20az%20orient.jpg, http://eletunk.com/wp-content/uploads/2014/10/ori2.jpg

 http://www.luxorium.hu/News/2011/05/~/media/News/2011/05/Orient_express_4.ashx

Hiroshi Koyama

Hiroshi Koyama 1955-ben született Kyotoban, majd 1987 óta Svédországban él és alkot.

Előbb építészetet tanult 1971-1976 között, majd pedig Kinzo Nishimura kőfaragó mester tanítványaként folytatta tanulmányait. Folyamatosan alkot, különböző díjakat nyert, jelen van a művészi életben, rendszeresen kerülnek megrendezésre magán kiállításai, illetve csoportos kiállítások társkiállítója, szimpóziumok résztvevője.

Hiroshi Koyama elsősorban Japánból származó, pontosabban Északkeleti Skane kőbányából származó fekete kővel dolgozik.

Mindjárt a munkássága elején rájött, hogy ez egy élethosszig tartó felfedezés lesz. Az egész, kérdése hogyan használjuk a szemünk a kezünk és gondolkodásunk, úgy hogy a kő segítségével felidézzük azt, ami időtlenül olvasható a felületen, felszínen.

A kő nem csak az idő időtlenségét vagy éppen mulandóságát idézi, ahogy a művész dolgozik, kontrasztot teremt: nyers-csiszolt, látható és láthatatlan, felületek és mélységek, vagy éppen megteremti a történelmi őskori és jelen közti ellentmondást a sötét és a világos által.

Munkáit erős csendes sűrített energia hatja át.

Ha mindennapi perspektívából nézzük, akkor munkái „egyszerű” gombok, ajtók, vasalók kikötők sorozata, de mégis azért ettől mindig többről van szó. Elvontak, korlátnok, összetettebb üzenettel bírnak.

Ilyen pl. a „Fekete lyuk” című sorozata, mely központi eleme egy fekete csiszolt kör, mintegy korona, mely körbe veszi az objektumot, és ez által egyszerre nyitja befelé és felfelé a teret. A szem gyorsan felfedezi, hogyan lehet egy színes fényforrásból tükröződés vagy éppen por.

Hiroshi Koyama munkássága során mindig azzal a ténnyel szembesül, hogy minél inkább kézzel foghatóbbá, közelivé próbálja teremteni a követ, az annál inkább megfejthetetlen. Hosszú kitartó türelmes munka kérdése, hogy sikerül-e megteremteni az egzisztenciális nehézség és könnyedség kontrasztját a kő által.  Munkája állandó keresés.

G

http://hiroshikoyama.com/biography/

Ősz

Azt mondják, az ősz a világon talán Észak-Amerika vidékein a legszebb. Még sosem jártam arra, hogy személyesen is meggyőződhessek róla, de a hatalmas juhar erdők (állítólag a juharfa pompázik ilyenkor a legtöbb színben), és havas hegycsúcsok keveredése valóban olyan, mintha a természet egy rövid időszakban arra törekedne, egyszerre mutassa meg az összes létező színt, és árnyalatát.

Mivel nekem még nem volt lehetőségem ezt a tájat a fényképezőgépem lencséjén keresztül szemlélni, ezért most kicsit más tollával, vagyis lencséjével vagyok kénytelen ékeskedni. Itt a vénasszonyok nyara, úgyhogy érdemes még kihasználni ezt a kellemes időt, és jókat sétálgatni, közben akár még jókat fotózgatni is.

T

Kép forrása: https://juno.hu/magazin/wp-content/uploads/2014/09/oszi26.jpg

A Zene Világnapja

„A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő. Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik.” Kodály szerint ez a megállapítás igaz. Azt hiszem, mint olyan sok mindenben, ebben is igaza volt.

Az Unesco Nemzetközi Tanácsa Yehudi Menuhin javaslatára nevezte ki október elsejét a Zene Világnapjának. 1975-ben Torontóban mondott beszédet a hegedűművész a nap tiszteletére.

Miért van jelentősége ennek a napnak? Vannak, akiknek fontos, és természetesen az emberek nagy részét nem érinti meg ez sem. Az arány szívszorítóan rossz. Sokkal kevesebben vannak, akiket nem érdekel, mint akiket igen.

Voltak időszakok, amikor igyekeztek a zenét is bizonyos eszmék szolgálatába állítani.

A zeneszerzők nagyon ritkán részesültek még életük során megbecsülésben, sőt, szegénységben, mellőzöttségben végezték dolgukat.

Már sokszor írtam a tehetségről, a zenetanulás pozitív tulajdonságairól, hasznosságáról. Ma már nem teszem ezt meg.

Legyen ez a nap a remény napja is egyben!

Reménykedjünk abban, hogy az emberek lassan megértik, és elhiszik, hogy a zene által megszépül a lelkünk, hogy elviselhetőbbé válik az életünk.

Vegyük észre a csodát, amely körülvesz bennünket! Ha máskor nem, hát legalább ezen a napon gondolkodjunk el róla, mit jelent számunkra.

Filmek tömege készült erről a témáról. Hogyan menti meg fogságban élő nők életét a kóruséneklés, árva vagy problémákkal küzdő gyermekek miként változnak át az éneklés hatására, vagy éppen egy zongora mennyire fontos egyetlen nő számára, aki messze él az otthonától mostoha körülmények között.

A lényeg mindig az, hogy a muzsika milyen gondolatokat ébreszt bennünk. Képes könnyre fakasztani, mosolyt csal az arcunkra, jobban felpörget, mint egy energiaital, de le is tud nyugtatni. A szívünk dobogása igazodik a lüktetéséhez, vele szerelmet vallhatunk, ha szavakkal nem merjük megtenni, kifejezhetjük bánatunkat, aggodalmunkat, üzenhetünk másoknak…

Igen, sokan visszaélnek ezzel a hatalommal. Ez így van, de akkor is meg kell találnunk benne a jót.

Milyen jó lenne, ha a gyerekek énekelhetnének mindennap. Fáj a szívem, amikor olvasom a 

véleményeket, akik azt hiszik, humorosan szidják ezt a kezdeményezést, pedig csak saját tájékozatlanságuknak adnak hangot. Sajnos ők vannak többen.

Nem baj, ha énekel az ember. Az énekléstől nem lesz semmi baja. Számtalanszor kerültem olyan helyzetbe, amikor inkább sírni lett volna kedvem, de az éneklés segített. Nem csak akkor kellene énekelni, amikor vidámak vagyunk. Az éneklés felemel, összeköt bennünket, közös élménnyé válik. Már a görögök is tudták, milyen fontos.

S hogy manapság sok a színvonalat nélkülöző zajongás? Hát igen, ez így van, de a szép, szívből jövő muzsika olyan erővel és akkora vehemenciával hatol be az emberek szívébe, hogy elsöpör minden mást, ami körülötte megszólal. Kiemelkedik, és nem lehet eltiporni.

De csak addig, amíg vannak olyan emberek, akik azon vannak, hogy lehetőleg minél többen megérezhessék ezt az érzést. Életükben legalább egyszer megtapasztalják hatását, még akkor is, ha nagyon igyekeznek magukat megvédeni ettől az élménytől. Mert, ha egyszer megérzik, onnantól nincs menekvés. Onnantól már ők is megfertőződtek és soha többé nem tagadhatják meg saját érzéseiket, saját lelkület.

Mindannyian érző, gondolkodó emberek vagyunk, nem mindegy, mire használjuk fel ezt.

Örökre szóló emlékeket, vidámságot, kedvességet, lélekgyógyítást adunk a zenével, vagy felhasználjuk saját érdekeink megvalósításához. Legyen ez mindenkinek saját dolga, és saját lelkiismerete szerint.

Rajkán, bátran kijelenthetjük, mindig volt színvonalas muzsikálás. Volt idő, amikor ezt jobban tudták az emberek, de megesik, hogy nem értékelik. Attól még létezik.

Legyen a zene mindenkié! Szerintem Kodály megengedné, hogy átfogalmazzuk ezt a szép mondatot: Legyen a jó zene mindenkié!

A Vox Carissima is ezért énekel erről ebben a dalocskában. Mi örömünket leljünk az éneklésben, szívesen jövünk össze hetente egyszer. Akinek kedve van, csatlakozhat hozzánk.

Hallgassátok meg a felvételt, ha van rá időtök, és nem baj, ha velünk daloltok! Ha ügyesek vagytok, nem hallja senki, és nem tudjuk meg, hogy megtettétek. De örülnénk neki, ha velünk énekelnétek. Mert tudjátok, nem gondolunk arra sem, hogy levegőt veszünk, folyamatosan szennyezzük, nem törődünk vele, másodlagosnak tartjuk, mégis milyen fontos.

M

Juraj Čutek

1957-ben született, Zsolnán, majd a szüleivel Pozsonyba költözött, a középiskolai tanulmányait Iparművészeti középiskolában végezte Pozsonyban, a főiskolai tanulmányait pedig Prágában az Iparművészeti Egyetemen. Főiskolai tanulmányai után visszatért Pozsonyba, és ott szabadúszó művészként működött.

Monumentális munkák és stúdió munkák egyaránt jellemzik, de a festészet is nagyon közel áll hozzá. Részt vett különböző hazai és nemzetközi szimpóziumokon, különféle műgyűjteményben szerepelnek munkái, a világ sok országában kerültek kiállításra munkái.

Előszeretettel dolgozik a fával és kombinálja azt fémmel vagy más anyaggal, viszont a monumentális munkákhoz szívesen használ követ.

G 

http://www.cutek.sk/galeria_verne_sk.html

Ősz

A nap színével búcsúztattuk a nyarat. Azt gondolom, akkor illő lenne mindjárt ezzel a színnel köszönteni az őszt is. Lassan a zöld tájból most minden sárga, majd bordó lesz, és felkészül a természet a téli álomra. Élvezzük hát ki ezt a rövid, de színeivel annál pompásabb időszakot.

T

Egy három éves levele a felnőttekhez

Elképzeltem, ha egy három éves ovis írni tudna, milyen levelet fogalmazna a felnőtteknek. Megpróbáltam összefoglalni, milyen lenne, ha felnőtt módjára el tudnák mondani a gondolataikat, érzéseiket. Így talán kicsit jobban beleélhetitek magatokat a helyzetükbe.

Kedves Nagyok!

Három éves lettem, ezt persze mindenki tudja. Holnaptól ovis leszek.

Már nem lehetek otthon anyuval, ahol azt csinálok, amit akarok. Anyu dolgozik, én pedig már nagyobb vagyok, de kicsi is, mert a házban nem maradhatok egyedül. Sajnálom, hogy már nem kelhetek fel akkor, amikor nekem tetszik, hogy nem nézhetem a meséket a tévében, ameddig csak kedvem tartja. Korán kell lefeküdnöm, mert hétköznap reggel az oviba visztek autóval. Ilyenkor igyekszem mindent elkövetni, hogy minél lassabban tudjatok felöltöztetni, és természetesen az sem baj, ha jól kiakasztok mindenkit a bőgésemmel, mert ekkor érdekes módon mindjárt csak rám figyeltek. A hisztitől sem riadok vissza, mert ezzel tök könnyen elérem Nálatok, amit szeretnék. Észre sem veszitek, milyen gyorsan teljesítitek a kéréseimet. Mindent elmondotok nekem sokszor, én pedig eljátszom, hogy nem hallak Benneteket. Megvárom, amíg megunjátok. Már annyiszor ki kellett mondanotok, hogy üljek le, ha eszem, hogy szépen belenyugszotok abba is, ha tótágast állok, miközben kanalazzátok a számba a főzeléket. Este a fogamat sem kell megmosnom, ha nagyon ellenkezem, mert ekkor már fáradtak vagytok. Szétdobálhatom a játékaimat, a padlón heverve hagyok mindent, mert nincs kedvem rendet rakni magam után. Nagyon sajnálom, hogy ilyen sokat kell dolgoznotok, és nem jut időtök arra, hogy leüljetek velem játszani, rajzolni, vagy mesélni. Ezért szomorú vagyok, de az élet érdekes, fel kell fedeznem, így nem hagyom magam, és inkább teszek-veszek, mászok, esek-kelek, mindent megfogok, megnézek. Nem tehetek róla, hogy Benneteket ezzel is idegesítelek.

Néhány nap múlva az ovi megkezdése után.

Nem gondoltam volna, hogy az oviban ilyen sok minden van, amit meg kell tanulnom. Sajnos, nem birkózom meg mindennel egyszerre, mert túl sok dolgot kell egyszerre megjegyeznem.

Ha játszom valamivel, azt el kell raknom magam után. S az óvó néni nem hagyja, hogy ne tegyem meg, amit kér. Muszáj pakolnom, ha játszani akarok.

Nem tudok fogat mosni, pedig itt mindenkinek kell, de én ettől nem érzem jól magam. Hiába szipogok, hiába hisztizek, nem számít. Itt nem érek el semmit vele.

Egyedül kell öltöznöm, de azt sem tudom, melyik az én ruhám, és melyik a többié. Otthon mindig felöltöztettetek, rám adtátok a ruhámat, a cipőmet… itt viszont nekem kell ezt is megtennem.

A fürdőszobában tisztán kell hagynom magam után a helyiséget. Le kell húznom a wc-t, alaposan, szappannal kezet kell mosnom, meg kell törölnöm a vizes kezemet.

Szót kell fogadnom a felnőtteknek. Ez nagyon nehezen megy. S valahogy nem hiszik el, hogy nem hallom, amit mondanak. Mondjuk, igazuk van, mert hallok mindent. Meg kell tennem mindent első szóra.

Az ebédnél asztalhoz ülünk, evőeszközzel eszünk, nem szeretik, ha kiöntök valamit, mert jó mókának tartom. Azt sem tudom, hogyan kell fogni a villát, nem ettem még villával, csak kanállal, és azt sem fogom jól. Minden kifolyik belőle.

Nem üvöltözhetek kedvemre, és türelmesen meg kell várnom, ha valaki előttem beszél.

Viszont olvasnak csodás meséket, báboznak, zenélünk, énekelünk, játszunk, és nagyon klassz barátaim vannak. Kimehetünk az udvarra, futhatok, mászhatok.

Délután alszunk is. Ilyenkor az óvó néni figyel ránk. Szépen olvas nekünk valami jó kis storyt a múltból, ami roppant szórakoztató is.

Szóval kedves Szüleim!

Kérlek Benneteket, bánjatok velem úgy, mint egy igazi három évessel. Nem vagyok már baba. Hagyjatok egyedül öltözködni, mutassátok meg, hogyan kell, és aztán legyetek türelmesek velem, amíg megtanulok mindent felvenni.

Üljünk le együtt az asztalhoz, együnk szépen, hogy én is meg tudjam tanulni, hogyan kell enni azokkal a csillogó eszközökkel.

Segítsetek nekem elrakodni a játék után, de játszatok velem Ti is.

Ne mondjatok el mindent tízszer, és főleg ne nyugodjatok bele abba, ha nem teszem meg, amit kértek.

Azt szeretném, ha szeretnének mások. Nem szeretnék akaratos lenni, elviselhetetlen, mert úgy nem érzem jól magam.

Legyetek szívesek figyeljetek rám, beszélgessetek velem, de ne azt kérdezzétek, hogy mi volt az oviban, mert annyi minden volt, hogy azt sem tudom, mivel kezdjem.

Amikor beszéltek hozzám, nézzetek rám, és ne csináljatok közben semmi mást.

Szánjatok rám egy kis időt, meséljétek el, mi lesz holnap, mit teszünk, és főleg, hogy mikor fogunk újra találkozni.

Esküszöm, felkelek időben, ha tudom, hogy így velem vagytok.

Úgy szeretném érezni, hogy igazán szerettek. Olyan meseszép lenne, ha jól éreznétek magatokat a társaságomban. Várlak ám Benneteket az ovi végén, és úgy dumálnék Veletek hazafelé séta közben. 

Megnézhetnénk mindent közben, ami érdekes az utcán. Annyi mindent tudnék mutatni Nektek, amit már észre sem vesztek.

Szóval legyetek Velem, és az igazat mondjátok nekem, ha kérdezek valamit.  

Ja, és marha jó oviban lenni, csak én nem tudom elmondani Nektek, hogy mennyi mindent tanultam már, hogy milyen őrült sok minden változott, mióta csak anyuval voltam.

Szeretlek Benneteket, és szükségem van Rátok.  Jó lenne, ha együtt működnétek az óvó nénivel, mert ő igazából nem akar nekem rosszat ám. Kezdem megszeretni őt, mert jó pofa.

Nekem most van három évem, hogy felkészüljek arra a következő dologra, amit iskolának hívnak. De addigra már egy sereg mindent akarok tudni.

Ezt a kis elgondolást azért írtam le Nektek, mert tudom, hogy nem könnyű a gyermekeket ott hagyni valahol, másokra bízni a gondozásukat, tanításukat. Nem megy másként. Muszáj megbízni azokban, akik ott dolgoznak, hiszen ez a szakmájuk. Ezt tanulták, és évek óta minden nehézség ellenére igyekeznek megtenni, ami tőlük telik.

A legjobb eredményt akkor éritek el, ha az együttműködés valamilyen szinten megvalósul. Igaz, a három évesek nem tudnak írni, de sok mindent mondanak, érdemes oda figyelni rájuk.

M

Fotó: Scháling Anita

A zene és a mindennapi élet

Sokak számára ez a cím csak annyit jelent, hogy beül az autóba, elindítja, és ezzel párhuzamosan bekapcsolódik a rádió is. Itt aztán az szól, ami éppen következik, akár aznap huszadszor.

Nagyon macerás zeneiskolába járni, mert délután tartják az órákat. Vannak, akik ennek ellenére is fontosnak tartják, hogy a gyermekek tanuljanak zenét, és vannak, akik marhaságnak, időpocsékolásnak gondolják.

Idén is lesz Filharmónia koncert a Faluházban. Három ebben a tanévben. Visszük rá a tanítványokat, szerencsére mindenkit. Ideális helyzet lenne, ha az összes gyermek ott lehetne egy kulturált környezetben, ahol megtanulhatja, miként kell viselkedni, értékelni tudná az ilyen fajta zene minőségét, az előadók profizmusát. A programból előre láthatóan remek kis koncertek alakulnak majd ki ezen a három napon.

Milyen körülmények szükségesek ahhoz, hogy ne legyen ez a program mindennapi?

A gyermek már reggel tudja, hogy aznap koncert lesz. Ha teheti, vegyen fel valami olyan ruhát, amely egy ici-picit eltér a mindennapi öltözéktől, hogy kicsit ünneplőbe öltöztethesse a lelkét várva egy másfajta élményre. Már előzetesen tudja, mi vár rá, mit fog látni, hallani, mert beszéltek róla órán, vagy ne adj Isten, otthon. Amikor átsétál az iskolából a helyszínre, ott le tudja rakni a kabátját, tiszta, fűtött helységben, ülve lehessen részese ennek a világnak, mely egyáltalán nem része a mindennapoknak. A nézőtér elsötétítve, csak a lámpák világítanak, de amikor elkezdődik a koncert, csak arra lehet figyelni, mert ott égnek a lámpák, ott történik a lényeg. A végén kisétálnak, és visszafelé már gyűjtik az észrevételeiket, hogy azt utána meg lehessen beszélni.

Otthon pedig elmeséli, mi volt, és meghallgatják, mert érdekli a szüleit is, hogy ő hol volt.

A mindennapi zenébe beletartozik sok minden. Műfajtól függetlenül elér hozzánk a muzsika. De néha különleges alkalmakkor élőben jön el. Az iskolában hallgatunk élő zenét, hiszen a pedagógusokkal sokat játszunk nekik mi magunk is.

A felnőttek már kevesebbszer részesülnek ilyen élményekben, és ha lehetőségük van rá, akkor sem 

élnek vele túl sokan. Pedig de jó lenne, ha a mindennapi gyűlölködést felváltaná a koncertek látogatása, ha a másik ember gyötrése helyett inkább igazán jó és élő zenét hallgatnának az emberek. Idilli lenne, ha mindenki számára teljesen világos lenne, mi az értékes zene, és mi nem az, ki az értékeket képviselő ember, és ki nézi csak a saját hasznát, miközben képes bármit elhitetni másokkal, ami számára éppen kedvező.  

Az élő zene mindig többet ér, mint a gépi. Aki ennek az ellenkezőjét állítja, az mit sem ért a muzsikához. Felelőtlenség azt gondolni és mondani, hogy az idegen emberek által előre, mű körülmények között felvett zene jobb, mint amit a helyben élő gyermekek, felnőttek játszanak élőben. Természetesen csak akkor van ez így, ha megfelelő színvonalon adják elő a darabokat, és ha szakember készíti fel a szereplőket az előadásra.

Mindennapjaink olyanok, amilyenné teszik mások, de nagy szerepünk van nekünk az alakításában. Használhatjuk ehhez a zenét is. Taníthatjuk gyermekeinket arra is, hogy hogyan tapossák ki maguknak, amit akarnak, vagy éppen arra, miként élhetnek értékes, szép, békés és örömteli életet. Rajtunk, felnőtteken múlik, hogy melyiket választjuk. Nehéz kitörni a megszokott mókuskerékből, és számos kifogás áll a rendelkezésre, hogy miért nem tesszük ezt.

 A zenében nincs pardon. Azt vagy le tudom játszani, vagy nem. Hát kérem, el lehet dönteni, le akarom játszani, és tanulok, küzdök addig magammal, hogy ez sikerüljön, vagy hagyom az egészet, és azt mondom, én már tudok zenélni, hátha elhiszi valaki akkor is, ha nem tudok. Ha „nagyon ügyes” vagyok, egészen biztosan lesznek, akik hisznek nekem.

Ezzel a döntéssel meghatározzuk, milyen jövőt hozunk magunknak, gyermekeinknek és a környező világnak.

M

Fotó: Scháling Anita

Dusan Králik

Dusan Králik egy a Hármashatáron létrehozott Szoborparkot  megalkotó 12 művész közül. Az Ő munkája az Apokalipszis nevet viseli.

1941-ben született. 1967-ben fejezte be tanulmányait a pozsonyi Képzőművészeti főiskolán, de már a 60-as évek elején lépett a művészeti pályára. Elkezdett plasztikákat készíteni, melyek a pop-art és szürrealisztikus figuratív elemek jegyeit viselték magukon és erősen emocionális töltetűek. Jellemzően a kor aktuális művészeti tendenciáit követő művész.

A 70-es évektől egyértelműen szubjektív élményből táplálkozó műveket alkotott. Elvarázsolja a tudományos-technikai fejlődés, ugyan akkor a másik oldalon aggasztja, hogy a technikai fejlődés mennyiben befolyásolja, vagy éppen károsítja az emberi civilizációt. Érzékenyen foglalkozik az emberi etikai kérdésekkel. Éppen ezért ikonografikus motívumokkal kezd dolgozni, melyek erősen szubjektív érzelmektől túlfűtöttek ugyanakkor érződik a művész hűsége a klasszikus szobrász mesterséghez.

A művész hatalmas felelősséget hordoz, munkái nem „szürkülhetnek” el.  A művészeti alkotásoknak összhangban kell lenni az épületekkel. Az építészetnek nem szabad kiüresednie, kell tartalmaznia harmonikus elemeket, úgy hogy az építészeti alkotások egységet alkossanak a művészeti tárgyakkal.

1998-ban egy cikkben így írtak róla: Dusan Králik munkásságán erősen érződik a feszültség az általa használt két elem közt, a kő és fém közt. A tökéletes megmunkálás, harmonikus gyakran szimmetrikusan használt elemek, nemes anyagok használata, nagyszabású koncepció és közben a részletekbe menő aprólékosság jellemzi.

G

  

 http://www.soga.sk/aukcie-obrazy-diela-umenie-starozitnosti/aukcie/79-aukcia-sucasneho-slovenskeho-umenia/dusan-kralik-bez-nazvu-16966

 http://www.sme.sk/c/2141758/sochar-dusan-kralik-vystavuje-v-petrzalskom-c-c-centre-svoje-diela-z-cyklu-vitajte-v-kozme.html

 http://www.supissoch.sk/category/bratislava/bratislava-5/rusovce/medzinarodne-socharske-sympozium-troch-krajin/

 http://www.supissoch.sk/category/bratislava/bratislava-4/dubravka/

 http://www.artgallery.sk/pouzivatel.php?getPouzivatel=246

Napraforgó

Idén nyáron két fő témát választottam. Az állandóan hevítő nap, és a víz adott ihletet a fotóimhoz. 

Azt hiszem ma végleg beköszöntött az ősz, és itt az ideje elbúcsúzni az idei nyártól.

Ma egy ilyen "témazáró" képpel tenném ezt, ahol a nap egyik földi forgója, és a víz alkotnak kellemes harmóniát.

Jövő héten pedig köszöntsük az őszt, és élvezzük gyönyörű színeit.

T

Agymenők

Tudom… tudom… Mindenki ismeri, legalább látott egy részt. De mi van akkor, ha mégse mindenki? Annak muszáj ajánlani, mert ha szerencsés három csatornán is elkaphat 1-2 részt. Muszáj megismerkedni Sheldon Cooperrel.

A sorozat a kaliforniai Pasadenában játszódik. Két tudós-barát él egy albérletben, Sheldon Cooper és Leonard Hofstadter, akiknél állandó vendég két haverjuk: Howard és Rajesh. 

Vígan élik kockaéletüket, mígnem betoppan az életükbe Penny, aki teljesen más gondolkodásmóddal és életfelfogással rendelkezik, mint a négy srác. A nagy különbségből valami fergeteges humor keletkezik és Penny is az albérlet mindennapi látogatója lesz.

Később pedig még jobban bonyolódnak a szituációk.

Jelenleg nyolc évada van az Emmy-, és Golden Globe- díjas sorozatnak.

Ha nem győztelek meg, itt találsz egy részletesebb bemutatást. 

Még ez sem volt elég? Akkor egy-két jelenet:

V

kép forrása:http://i2.cdnds.net/14/05/618x413/ustv-the-big-bang-theory-convention-conundrum-still-01.jpg

Emelkedj és tisztulj odáig, ameddig csak bírsz

Ma egy kicsit összekapcsolom a zenét a neveléssel.

Elindult a tanév, s nekem ismét azzal a totális felismeréssel kellett szembesülnöm, hogy a felnőtteknek abszolút fogalmuk sincs arról, hogy mi a jó a gyerekeknek.

Egyre többször hallom azt, hogy megvonják a gyerekektől a zenét, a zenetanulást, a kulturált szabadidő eltöltésére szolgáló lehetőségeket.

Hogy miért? Ezt kérdezem én is.

Az indok mindig ugyanaz. Sok a gyerekek órája, a tanulás az első, a gyereknek az a dolga.

Ha leszámítom azt, hogy én még emlékszem arra, hogy milyen tanulók voltak azok a felnőttek, akik így gondolkodnak, akkor sem tudom hová tenni ezeket az elképzeléseket.

A gyermek nem attól lesz jó tanuló, hogy otthon ül a könyve felett és bámul befelé a saját fejébe. Nem attól fog boldogulni a világban, nem attól lesz jó gazdag, hogy nem csinál semmi mást, csak iskolába jár, majd otthon úgy tesz, mintha tanulna.

Micsoda valótlan világ az, amikor egy családban más sem történik egész héten, csak a következő:

Tanultál?

Igen.

Nem hiszem.

Menj vissza a szobádba és tanulj!

Már megtanultam mindent.

Akkor sem árt, ha megint tanulsz.

Folytathatnám az üres és semmit nem érő fecsegés idézetét, de nem lenne értelme.

A gyermek szenved, mert nem bíznak benne, mert hazugnak gondolják, mert állandóan zrikálják, és parancsolgatnak neki, mert nem szeretik úgy, ahogy szüksége van rá, mert nem beszélnek vele arról, amiről kellene.

A szülő lelkiismerete tiszta, mert ő aztán figyelmeztette, hogy tanuljon, de ez a kölök nem hajlandó, hát most mit csináljak vele, meg nem verhetem.

Nyolcadikban pedig már jó előre ijesztegetik a továbbtanulni már nem is annyira akaró gyermeket, hogy abban az esetben, ha nem lesz szín ötös, nem kerül be jó iskolába, és nem lesz belőle semmi.

Közben senki, de senki nem veszi észre, hogy a gyermektől mindent elvettek, ami számított. Elvették tőle az örömöt, a kedvet, a lelkesedést, és főleg a szeretetet.

A nyolcadikos nem tanulhat már zenét, pedig imádja, nem énekelhet, mert az nem jó semmire, nem járhat szakkörre, csak olyanra, ami kell a felvételihez…

Pedig a zene például csökkenti a stresszt, megnyugtat. „A komolyzene az életbe vetett hitet növeli.”

A romantikus muzsika stimulálja a képzelőerőt, a jobb agyféltekénket használjuk zenehallgatás közben, így a kreativitásunk is nőhet ilyenkor. Az agyunk endorfint termel, boldogabbnak érezzük magunkat.

A tempósabb zenéktől megemelkedik a pulzusunk, a légzésünk is felgyorsulhat. Energikusabbnak érezzük magunkat, aktívabbak, erősebbek leszünk.

A zene a felnőttekre és gyerekre egyaránt jó hatással van, a babák az anyaméhben is hallják. Agyi fejlődésüket, működésüket is pozitívan befolyásolják.

A szabadidő fontos mindenki számára. Nem lehet csak tanulni minden percben, és főleg minek?

Megkérdeztétek egyszer is a gyermekeiteket, hogy mi teszi őket boldoggá? Minek örülnek igazán? Nem a kütyükre gondolok, amiket megkapnak, az nem ér semmit, nincs rá szükségük.

A nyolcadikos élete egyik legnehezebb időszakában van. Segíteni kell neki, meg kell érteni, és bízni kell benne. Ha addig helyes nevelésben részesült, akkor jó úton halad, akkor minden rendben van vele, csak most kicsit fáradt, kicsit tele van a hócipője, és naaaagyon fél a jövőtől.

Nem kell neki a sok okoskodás, nem kell neki a tiltás, nem kell a kiabálás, a szidás. Megértés kell, igazi segítség. 
Nem tud tanulni, nem tudja, hogyan kell, nem tudja, mit akarnak tőle. Csak azt látja, hogy nincs kapaszkodó.

A gyermek-szülő-tanár háromszögben mindenki szid mindenkit. Semmi nem jó úgy, ahogy van, de amikor valami nem működik jól, akkor azon változtatni kell, ésszel, átgondolva. Ha mindent ugyanúgy teszünk, nem várhatjuk, hogy bármi is változzon. A végeredmény egy teljes katyvasz, totális sikertelenség. 
Mi lenne, ha egészen másképpen néznétek az életet, ha elfelejtenétek azokat a tévhiteket, amelyek már évtizedek óta valamilyen oknál fogva léteznek, de félre vezetnek mindenkit. 


Persze, hogy tanulni kell, de azért, hogy az ember ember maradhasson, hogy kulturáltan éljen. Azért, hogy tovább vigye az értékeket, a tudást, amiért mások megszenvedtek. Azért, hogy mindenkinek szebb legyen. Azért kell tanulni, mert ettől vagyunk azok, akik vagyunk. A tudásunk jellemez bennünket, s befolyásolja a gondolkodásunkat. Azért kell tanulni, hogy ne vezethessenek félre bennünket, hogy tudjuk pontosan mi a jó és mi a rossz között a különbség. 

A gyermekeknek szükségük van a szüleikre, és nagyon szeretnek benneteket. Benneteket választottak, ti kaptátok a bizalmat arra, hogy jó embert neveljetek belőlük. A legfontosabb felnőttek vagytok az életükben, ti hattok rájuk a legjobban. Legyetek velük, bízzatok bennük, segítsétek őket, figyeljetek rájuk. 

Hagyjátok élni a gyerekeket, és finoman, értelmesen kísérjétek őket az útjukon, amíg veletek tartanak! 

Az idő olyan gyorsan szalad, és pillanatok alatt azon veszitek észre magatokat, hogy messzire mennek, és már ti vágyakoztok arra, hogy figyeljenek rátok, hogy szeressenek benneteket, hogy bízzanak bennetek, és hogy segítsenek nektek. 

Weöres Sándor: Nem azzal c. írásából idéznék:

Nem azzal közeledni hozzád vagy bármihez: "ilyet és ilyet akarok, megfelelsz-e?", hanem azzal: "milyen vagy? Mert olyannak óhajtlak szeretni, amilyen vagy".

Teljes igénytelenség ez és teljes igény.

Mert nem csak az csendül belőle: "olyan legyél, amilyen vagy", hanem az is: "és saját hajlamaid által emelkedj és tisztulj odáig, ameddig csak bírsz."

M