Emelkedj és tisztulj odáig, ameddig csak bírsz

Ma egy kicsit összekapcsolom a zenét a neveléssel.

Elindult a tanév, s nekem ismét azzal a totális felismeréssel kellett szembesülnöm, hogy a felnőtteknek abszolút fogalmuk sincs arról, hogy mi a jó a gyerekeknek.

Egyre többször hallom azt, hogy megvonják a gyerekektől a zenét, a zenetanulást, a kulturált szabadidő eltöltésére szolgáló lehetőségeket.

Hogy miért? Ezt kérdezem én is.

Az indok mindig ugyanaz. Sok a gyerekek órája, a tanulás az első, a gyereknek az a dolga.

Ha leszámítom azt, hogy én még emlékszem arra, hogy milyen tanulók voltak azok a felnőttek, akik így gondolkodnak, akkor sem tudom hová tenni ezeket az elképzeléseket.

A gyermek nem attól lesz jó tanuló, hogy otthon ül a könyve felett és bámul befelé a saját fejébe. Nem attól fog boldogulni a világban, nem attól lesz jó gazdag, hogy nem csinál semmi mást, csak iskolába jár, majd otthon úgy tesz, mintha tanulna.

Micsoda valótlan világ az, amikor egy családban más sem történik egész héten, csak a következő:

Tanultál?

Igen.

Nem hiszem.

Menj vissza a szobádba és tanulj!

Már megtanultam mindent.

Akkor sem árt, ha megint tanulsz.

Folytathatnám az üres és semmit nem érő fecsegés idézetét, de nem lenne értelme.

A gyermek szenved, mert nem bíznak benne, mert hazugnak gondolják, mert állandóan zrikálják, és parancsolgatnak neki, mert nem szeretik úgy, ahogy szüksége van rá, mert nem beszélnek vele arról, amiről kellene.

A szülő lelkiismerete tiszta, mert ő aztán figyelmeztette, hogy tanuljon, de ez a kölök nem hajlandó, hát most mit csináljak vele, meg nem verhetem.

Nyolcadikban pedig már jó előre ijesztegetik a továbbtanulni már nem is annyira akaró gyermeket, hogy abban az esetben, ha nem lesz szín ötös, nem kerül be jó iskolába, és nem lesz belőle semmi.

Közben senki, de senki nem veszi észre, hogy a gyermektől mindent elvettek, ami számított. Elvették tőle az örömöt, a kedvet, a lelkesedést, és főleg a szeretetet.

A nyolcadikos nem tanulhat már zenét, pedig imádja, nem énekelhet, mert az nem jó semmire, nem járhat szakkörre, csak olyanra, ami kell a felvételihez…

Pedig a zene például csökkenti a stresszt, megnyugtat. „A komolyzene az életbe vetett hitet növeli.”

A romantikus muzsika stimulálja a képzelőerőt, a jobb agyféltekénket használjuk zenehallgatás közben, így a kreativitásunk is nőhet ilyenkor. Az agyunk endorfint termel, boldogabbnak érezzük magunkat.

A tempósabb zenéktől megemelkedik a pulzusunk, a légzésünk is felgyorsulhat. Energikusabbnak érezzük magunkat, aktívabbak, erősebbek leszünk.

A zene a felnőttekre és gyerekre egyaránt jó hatással van, a babák az anyaméhben is hallják. Agyi fejlődésüket, működésüket is pozitívan befolyásolják.

A szabadidő fontos mindenki számára. Nem lehet csak tanulni minden percben, és főleg minek?

Megkérdeztétek egyszer is a gyermekeiteket, hogy mi teszi őket boldoggá? Minek örülnek igazán? Nem a kütyükre gondolok, amiket megkapnak, az nem ér semmit, nincs rá szükségük.

A nyolcadikos élete egyik legnehezebb időszakában van. Segíteni kell neki, meg kell érteni, és bízni kell benne. Ha addig helyes nevelésben részesült, akkor jó úton halad, akkor minden rendben van vele, csak most kicsit fáradt, kicsit tele van a hócipője, és naaaagyon fél a jövőtől.

Nem kell neki a sok okoskodás, nem kell neki a tiltás, nem kell a kiabálás, a szidás. Megértés kell, igazi segítség. 
Nem tud tanulni, nem tudja, hogyan kell, nem tudja, mit akarnak tőle. Csak azt látja, hogy nincs kapaszkodó.

A gyermek-szülő-tanár háromszögben mindenki szid mindenkit. Semmi nem jó úgy, ahogy van, de amikor valami nem működik jól, akkor azon változtatni kell, ésszel, átgondolva. Ha mindent ugyanúgy teszünk, nem várhatjuk, hogy bármi is változzon. A végeredmény egy teljes katyvasz, totális sikertelenség. 
Mi lenne, ha egészen másképpen néznétek az életet, ha elfelejtenétek azokat a tévhiteket, amelyek már évtizedek óta valamilyen oknál fogva léteznek, de félre vezetnek mindenkit. 


Persze, hogy tanulni kell, de azért, hogy az ember ember maradhasson, hogy kulturáltan éljen. Azért, hogy tovább vigye az értékeket, a tudást, amiért mások megszenvedtek. Azért, hogy mindenkinek szebb legyen. Azért kell tanulni, mert ettől vagyunk azok, akik vagyunk. A tudásunk jellemez bennünket, s befolyásolja a gondolkodásunkat. Azért kell tanulni, hogy ne vezethessenek félre bennünket, hogy tudjuk pontosan mi a jó és mi a rossz között a különbség. 

A gyermekeknek szükségük van a szüleikre, és nagyon szeretnek benneteket. Benneteket választottak, ti kaptátok a bizalmat arra, hogy jó embert neveljetek belőlük. A legfontosabb felnőttek vagytok az életükben, ti hattok rájuk a legjobban. Legyetek velük, bízzatok bennük, segítsétek őket, figyeljetek rájuk. 

Hagyjátok élni a gyerekeket, és finoman, értelmesen kísérjétek őket az útjukon, amíg veletek tartanak! 

Az idő olyan gyorsan szalad, és pillanatok alatt azon veszitek észre magatokat, hogy messzire mennek, és már ti vágyakoztok arra, hogy figyeljenek rátok, hogy szeressenek benneteket, hogy bízzanak bennetek, és hogy segítsenek nektek. 

Weöres Sándor: Nem azzal c. írásából idéznék:

Nem azzal közeledni hozzád vagy bármihez: "ilyet és ilyet akarok, megfelelsz-e?", hanem azzal: "milyen vagy? Mert olyannak óhajtlak szeretni, amilyen vagy".

Teljes igénytelenség ez és teljes igény.

Mert nem csak az csendül belőle: "olyan legyél, amilyen vagy", hanem az is: "és saját hajlamaid által emelkedj és tisztulj odáig, ameddig csak bírsz."

M