Elképzeltem, ha egy három éves ovis írni tudna, milyen
levelet fogalmazna a felnőtteknek. Megpróbáltam összefoglalni, milyen lenne, ha
felnőtt módjára el tudnák mondani a gondolataikat, érzéseiket. Így talán kicsit
jobban beleélhetitek magatokat a helyzetükbe.
Kedves Nagyok!
Három éves lettem, ezt persze mindenki tudja. Holnaptól ovis
leszek.
Már nem lehetek otthon anyuval, ahol azt csinálok, amit
akarok. Anyu dolgozik, én pedig már nagyobb vagyok, de kicsi is, mert a házban
nem maradhatok egyedül. Sajnálom, hogy már nem kelhetek fel akkor, amikor nekem
tetszik, hogy nem nézhetem a meséket a tévében, ameddig csak kedvem tartja.
Korán kell lefeküdnöm, mert hétköznap reggel az oviba visztek autóval. Ilyenkor
igyekszem mindent elkövetni, hogy minél lassabban tudjatok felöltöztetni, és
természetesen az sem baj, ha jól kiakasztok mindenkit a bőgésemmel, mert ekkor
érdekes módon mindjárt csak rám figyeltek. A hisztitől sem riadok vissza, mert
ezzel tök könnyen elérem Nálatok, amit szeretnék. Észre sem veszitek, milyen
gyorsan teljesítitek a kéréseimet. Mindent elmondotok nekem sokszor, én pedig
eljátszom, hogy nem hallak Benneteket. Megvárom, amíg megunjátok. Már annyiszor
ki kellett mondanotok, hogy üljek le, ha eszem, hogy szépen belenyugszotok abba
is, ha tótágast állok, miközben kanalazzátok a számba a főzeléket. Este a
fogamat sem kell megmosnom, ha nagyon ellenkezem, mert ekkor már fáradtak
vagytok. Szétdobálhatom a játékaimat, a padlón heverve hagyok mindent, mert
nincs kedvem rendet rakni magam után. Nagyon sajnálom, hogy ilyen sokat kell
dolgoznotok, és nem jut időtök arra, hogy leüljetek velem játszani, rajzolni,
vagy mesélni. Ezért szomorú vagyok, de az élet érdekes, fel kell fedeznem, így
nem hagyom magam, és inkább teszek-veszek, mászok, esek-kelek, mindent
megfogok, megnézek. Nem tehetek róla, hogy Benneteket ezzel is idegesítelek.
Néhány nap múlva az ovi megkezdése után.
Nem gondoltam volna, hogy az oviban ilyen sok minden van,
amit meg kell tanulnom. Sajnos, nem birkózom meg mindennel egyszerre, mert túl
sok dolgot kell egyszerre megjegyeznem.
Ha játszom valamivel, azt el kell raknom magam után. S az
óvó néni nem hagyja, hogy ne tegyem meg, amit kér. Muszáj pakolnom, ha játszani
akarok.
Nem tudok fogat mosni, pedig itt mindenkinek kell, de én
ettől nem érzem jól magam. Hiába szipogok, hiába hisztizek, nem számít. Itt nem
érek el semmit vele.
Egyedül kell öltöznöm, de azt sem tudom, melyik az én ruhám,
és melyik a többié. Otthon mindig felöltöztettetek, rám adtátok a ruhámat, a
cipőmet… itt viszont nekem kell ezt is megtennem.
A fürdőszobában tisztán kell hagynom magam után a helyiséget.
Le kell húznom a wc-t, alaposan, szappannal kezet kell mosnom, meg kell
törölnöm a vizes kezemet.
Szót kell fogadnom a felnőtteknek. Ez nagyon nehezen megy. S
valahogy nem hiszik el, hogy nem hallom, amit mondanak. Mondjuk, igazuk van,
mert hallok mindent. Meg kell tennem mindent első szóra.
Az ebédnél asztalhoz ülünk, evőeszközzel eszünk, nem
szeretik, ha kiöntök valamit, mert jó mókának tartom. Azt sem tudom, hogyan
kell fogni a villát, nem ettem még villával, csak kanállal, és azt sem fogom
jól. Minden kifolyik belőle.
Nem üvöltözhetek kedvemre, és türelmesen meg kell várnom, ha
valaki előttem beszél.
Viszont olvasnak csodás meséket, báboznak, zenélünk,
énekelünk, játszunk, és nagyon klassz barátaim vannak. Kimehetünk az udvarra,
futhatok, mászhatok.
Délután alszunk is. Ilyenkor az óvó néni figyel ránk. Szépen
olvas nekünk valami jó kis storyt a múltból, ami roppant szórakoztató is.
Szóval kedves Szüleim!
Kérlek Benneteket, bánjatok velem úgy, mint egy igazi három
évessel. Nem vagyok már baba. Hagyjatok egyedül öltözködni, mutassátok meg,
hogyan kell, és aztán legyetek türelmesek velem, amíg megtanulok mindent
felvenni.
Üljünk le együtt az asztalhoz, együnk szépen, hogy én is meg
tudjam tanulni, hogyan kell enni azokkal a csillogó eszközökkel.
Segítsetek nekem elrakodni a játék után, de játszatok velem
Ti is.
Ne mondjatok el mindent tízszer, és főleg ne nyugodjatok
bele abba, ha nem teszem meg, amit kértek.
Azt szeretném, ha szeretnének mások. Nem szeretnék akaratos
lenni, elviselhetetlen, mert úgy nem érzem jól magam.
Legyetek szívesek figyeljetek rám, beszélgessetek velem, de
ne azt kérdezzétek, hogy mi volt az oviban, mert annyi minden volt, hogy azt
sem tudom, mivel kezdjem.
Amikor beszéltek hozzám, nézzetek rám, és ne csináljatok
közben semmi mást.
Szánjatok rám egy kis időt, meséljétek el, mi lesz holnap,
mit teszünk, és főleg, hogy mikor fogunk újra találkozni.
Esküszöm, felkelek időben, ha tudom, hogy így velem vagytok.
Úgy szeretném érezni, hogy igazán szerettek. Olyan meseszép
lenne, ha jól éreznétek magatokat a társaságomban. Várlak ám Benneteket az ovi
végén, és úgy dumálnék Veletek hazafelé séta közben.
Megnézhetnénk mindent
közben, ami érdekes az utcán. Annyi mindent tudnék mutatni Nektek, amit már
észre sem vesztek.
Szóval legyetek Velem, és az igazat mondjátok nekem, ha
kérdezek valamit.
Ja, és marha jó oviban lenni, csak én nem tudom elmondani
Nektek, hogy mennyi mindent tanultam már, hogy milyen őrült sok minden
változott, mióta csak anyuval voltam.
Szeretlek Benneteket, és szükségem van Rátok. Jó lenne, ha együtt működnétek az óvó
nénivel, mert ő igazából nem akar nekem rosszat ám. Kezdem megszeretni őt, mert
jó pofa.
Nekem most van három évem, hogy felkészüljek arra a
következő dologra, amit iskolának hívnak. De addigra már egy sereg mindent
akarok tudni.
Ezt a kis elgondolást azért írtam le Nektek, mert tudom,
hogy nem könnyű a gyermekeket ott hagyni valahol, másokra bízni a gondozásukat,
tanításukat. Nem megy másként. Muszáj megbízni azokban, akik ott dolgoznak,
hiszen ez a szakmájuk. Ezt tanulták, és évek óta minden nehézség ellenére
igyekeznek megtenni, ami tőlük telik.
A legjobb eredményt akkor éritek el, ha az együttműködés
valamilyen szinten megvalósul. Igaz, a három évesek nem tudnak írni, de sok
mindent mondanak, érdemes oda figyelni rájuk.
M
Fotó: Scháling Anita
