„A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő. Sokan
csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik.” Kodály szerint ez a
megállapítás igaz. Azt hiszem, mint olyan sok mindenben, ebben is igaza volt.
Az Unesco Nemzetközi Tanácsa Yehudi Menuhin javaslatára
nevezte ki október elsejét a Zene Világnapjának. 1975-ben Torontóban mondott
beszédet a hegedűművész a nap tiszteletére.
Miért van jelentősége ennek a napnak? Vannak, akiknek
fontos, és természetesen az emberek nagy részét nem érinti meg ez sem. Az arány
szívszorítóan rossz. Sokkal kevesebben vannak, akiket nem érdekel, mint akiket
igen.
Voltak időszakok, amikor igyekeztek a zenét is bizonyos
eszmék szolgálatába állítani.
A zeneszerzők nagyon ritkán részesültek még életük során
megbecsülésben, sőt, szegénységben, mellőzöttségben végezték dolgukat.
Már sokszor írtam a tehetségről, a zenetanulás pozitív
tulajdonságairól, hasznosságáról. Ma már nem teszem ezt meg.
Legyen ez a nap a remény napja is egyben!
Reménykedjünk abban, hogy az emberek lassan megértik, és
elhiszik, hogy a zene által megszépül a lelkünk, hogy elviselhetőbbé válik az
életünk.
Vegyük észre a csodát, amely körülvesz bennünket! Ha máskor
nem, hát legalább ezen a napon gondolkodjunk el róla, mit jelent számunkra.
Filmek tömege készült erről a témáról. Hogyan menti meg fogságban
élő nők életét a kóruséneklés, árva vagy problémákkal küzdő gyermekek miként
változnak át az éneklés hatására, vagy éppen egy zongora mennyire fontos
egyetlen nő számára, aki messze él az otthonától mostoha körülmények között.
A lényeg mindig az, hogy a muzsika milyen gondolatokat
ébreszt bennünk. Képes könnyre fakasztani, mosolyt csal az arcunkra, jobban
felpörget, mint egy energiaital, de le is tud nyugtatni. A szívünk dobogása
igazodik a lüktetéséhez, vele szerelmet vallhatunk, ha szavakkal nem merjük
megtenni, kifejezhetjük bánatunkat, aggodalmunkat, üzenhetünk másoknak…
Igen, sokan visszaélnek ezzel a hatalommal. Ez így van, de
akkor is meg kell találnunk benne a jót.
Milyen jó lenne, ha a gyerekek énekelhetnének mindennap. Fáj
a szívem, amikor olvasom a
véleményeket, akik azt hiszik, humorosan szidják ezt
a kezdeményezést, pedig csak saját tájékozatlanságuknak adnak hangot. Sajnos ők
vannak többen.
Nem baj, ha énekel az ember. Az énekléstől nem lesz semmi
baja. Számtalanszor kerültem olyan helyzetbe, amikor inkább sírni lett volna
kedvem, de az éneklés segített. Nem csak akkor kellene énekelni, amikor vidámak
vagyunk. Az éneklés felemel, összeköt bennünket, közös élménnyé válik. Már a
görögök is tudták, milyen fontos.
S hogy manapság sok a színvonalat nélkülöző zajongás? Hát
igen, ez így van, de a szép, szívből jövő muzsika olyan erővel és akkora
vehemenciával hatol be az emberek szívébe, hogy elsöpör minden mást, ami
körülötte megszólal. Kiemelkedik, és nem lehet eltiporni.
De csak addig, amíg vannak olyan emberek, akik azon vannak,
hogy lehetőleg minél többen megérezhessék ezt az érzést. Életükben legalább
egyszer megtapasztalják hatását, még akkor is, ha nagyon igyekeznek magukat
megvédeni ettől az élménytől. Mert, ha egyszer megérzik, onnantól nincs
menekvés. Onnantól már ők is megfertőződtek és soha többé nem tagadhatják meg
saját érzéseiket, saját lelkület.
Mindannyian érző, gondolkodó emberek vagyunk, nem mindegy,
mire használjuk fel ezt.
Örökre szóló emlékeket, vidámságot, kedvességet,
lélekgyógyítást adunk a zenével, vagy felhasználjuk saját érdekeink
megvalósításához. Legyen ez mindenkinek saját dolga, és saját lelkiismerete
szerint.
Rajkán, bátran kijelenthetjük, mindig volt színvonalas
muzsikálás. Volt idő, amikor ezt jobban tudták az emberek, de megesik, hogy nem
értékelik. Attól még létezik.
Legyen a zene mindenkié! Szerintem Kodály megengedné, hogy
átfogalmazzuk ezt a szép mondatot: Legyen a jó zene mindenkié!
A Vox Carissima is ezért énekel erről ebben a dalocskában. Mi
örömünket leljünk az éneklésben, szívesen jövünk össze hetente egyszer. Akinek
kedve van, csatlakozhat hozzánk.
Hallgassátok meg a felvételt, ha van rá időtök, és nem baj,
ha velünk daloltok! Ha ügyesek vagytok, nem hallja senki, és nem tudjuk meg,
hogy megtettétek. De örülnénk neki, ha velünk énekelnétek. Mert tudjátok, nem
gondolunk arra sem, hogy levegőt veszünk, folyamatosan szennyezzük, nem
törődünk vele, másodlagosnak tartjuk, mégis milyen fontos.
M
