Sokak számára ez a cím csak annyit jelent, hogy beül az
autóba, elindítja, és ezzel párhuzamosan bekapcsolódik a rádió is. Itt aztán az
szól, ami éppen következik, akár aznap huszadszor.
Nagyon macerás zeneiskolába járni, mert délután tartják az
órákat. Vannak, akik ennek ellenére is fontosnak tartják, hogy a gyermekek
tanuljanak zenét, és vannak, akik marhaságnak, időpocsékolásnak gondolják.
Idén is lesz Filharmónia koncert a Faluházban. Három ebben a
tanévben. Visszük rá a tanítványokat, szerencsére mindenkit. Ideális helyzet
lenne, ha az összes gyermek ott lehetne egy kulturált környezetben, ahol
megtanulhatja, miként kell viselkedni, értékelni tudná az ilyen fajta zene
minőségét, az előadók profizmusát. A programból előre láthatóan remek kis
koncertek alakulnak majd ki ezen a három napon.
Milyen körülmények szükségesek ahhoz, hogy ne legyen ez a
program mindennapi?
A gyermek már reggel tudja, hogy aznap koncert lesz. Ha
teheti, vegyen fel valami olyan ruhát, amely egy ici-picit eltér a mindennapi
öltözéktől, hogy kicsit ünneplőbe öltöztethesse a lelkét várva egy másfajta
élményre. Már előzetesen tudja, mi vár rá, mit fog látni, hallani, mert
beszéltek róla órán, vagy ne adj Isten, otthon. Amikor átsétál az iskolából a
helyszínre, ott le tudja rakni a kabátját, tiszta, fűtött helységben, ülve
lehessen részese ennek a világnak, mely egyáltalán nem része a mindennapoknak.
A nézőtér elsötétítve, csak a lámpák világítanak, de amikor elkezdődik a
koncert, csak arra lehet figyelni, mert ott égnek a lámpák, ott történik a
lényeg. A végén kisétálnak, és visszafelé már gyűjtik az észrevételeiket, hogy
azt utána meg lehessen beszélni.
Otthon pedig elmeséli, mi volt, és meghallgatják, mert
érdekli a szüleit is, hogy ő hol volt.
A mindennapi zenébe beletartozik sok minden. Műfajtól
függetlenül elér hozzánk a muzsika. De néha különleges alkalmakkor élőben jön
el. Az iskolában hallgatunk élő zenét, hiszen a pedagógusokkal sokat játszunk
nekik mi magunk is.
A felnőttek már kevesebbszer részesülnek ilyen élményekben,
és ha lehetőségük van rá, akkor sem
élnek vele túl sokan. Pedig de jó lenne, ha
a mindennapi gyűlölködést felváltaná a koncertek látogatása, ha a másik ember
gyötrése helyett inkább igazán jó és élő zenét hallgatnának az emberek. Idilli
lenne, ha mindenki számára teljesen világos lenne, mi az értékes zene, és mi
nem az, ki az értékeket képviselő ember, és ki nézi csak a saját hasznát,
miközben képes bármit elhitetni másokkal, ami számára éppen kedvező.
Az élő zene mindig többet ér, mint a gépi. Aki ennek az
ellenkezőjét állítja, az mit sem ért a muzsikához. Felelőtlenség azt gondolni
és mondani, hogy az idegen emberek által előre, mű körülmények között felvett
zene jobb, mint amit a helyben élő gyermekek, felnőttek játszanak élőben. Természetesen
csak akkor van ez így, ha megfelelő színvonalon adják elő a darabokat, és ha
szakember készíti fel a szereplőket az előadásra.
Mindennapjaink olyanok, amilyenné teszik mások, de nagy
szerepünk van nekünk az alakításában. Használhatjuk ehhez a zenét is.
Taníthatjuk gyermekeinket arra is, hogy hogyan tapossák ki maguknak, amit
akarnak, vagy éppen arra, miként élhetnek értékes, szép, békés és örömteli
életet. Rajtunk, felnőtteken múlik, hogy melyiket választjuk. Nehéz kitörni a
megszokott mókuskerékből, és számos kifogás áll a rendelkezésre, hogy miért nem
tesszük ezt.
A zenében nincs
pardon. Azt vagy le tudom játszani, vagy nem. Hát kérem, el lehet dönteni, le
akarom játszani, és tanulok, küzdök addig magammal, hogy ez sikerüljön, vagy
hagyom az egészet, és azt mondom, én már tudok zenélni, hátha elhiszi valaki
akkor is, ha nem tudok. Ha „nagyon ügyes” vagyok, egészen biztosan lesznek,
akik hisznek nekem.
Ezzel a döntéssel meghatározzuk, milyen jövőt hozunk
magunknak, gyermekeinknek és a környező világnak.
M
Fotó: Scháling Anita
