2015. szeptember 20., vasárnap

A zene és a mindennapi élet

Sokak számára ez a cím csak annyit jelent, hogy beül az autóba, elindítja, és ezzel párhuzamosan bekapcsolódik a rádió is. Itt aztán az szól, ami éppen következik, akár aznap huszadszor.
Nagyon macerás zeneiskolába járni, mert délután tartják az órákat. Vannak, akik ennek ellenére is fontosnak tartják, hogy a gyermekek tanuljanak zenét, és vannak, akik marhaságnak, időpocsékolásnak gondolják.

Idén is lesz Filharmónia koncert a Faluházban. Három ebben a tanévben. Visszük rá a tanítványokat, szerencsére mindenkit. Ideális helyzet lenne, ha az összes gyermek ott lehetne egy kulturált környezetben, ahol megtanulhatja, miként kell viselkedni, értékelni tudná az ilyen fajta zene minőségét, az előadók profizmusát. A programból előre láthatóan remek kis koncertek alakulnak majd ki ezen a három napon.

Milyen körülmények szükségesek ahhoz, hogy ne legyen ez a program mindennapi?
A gyermek már reggel tudja, hogy aznap koncert lesz. Ha teheti, vegyen fel valami olyan ruhát, amely egy ici-picit eltér a mindennapi öltözéktől, hogy kicsit ünneplőbe öltöztethesse a lelkét várva egy másfajta élményre. Már előzetesen tudja, mi vár rá, mit fog látni, hallani, mert beszéltek róla órán, vagy ne adj Isten, otthon. Amikor átsétál az iskolából a helyszínre, ott le tudja rakni a kabátját, tiszta, fűtött helységben, ülve lehessen részese ennek a világnak, mely egyáltalán nem része a mindennapoknak. A nézőtér elsötétítve, csak a lámpák világítanak, de amikor elkezdődik a koncert, csak arra lehet figyelni, mert ott égnek a lámpák, ott történik a lényeg. A végén kisétálnak, és visszafelé már gyűjtik az észrevételeiket, hogy azt utána meg lehessen beszélni.

Otthon pedig elmeséli, mi volt, és meghallgatják, mert érdekli a szüleit is, hogy ő hol volt.
A mindennapi zenébe beletartozik sok minden. Műfajtól függetlenül elér hozzánk a muzsika. De néha különleges alkalmakkor élőben jön el. Az iskolában hallgatunk élő zenét, hiszen a pedagógusokkal sokat játszunk nekik mi magunk is.

A felnőttek már kevesebbszer részesülnek ilyen élményekben, és ha lehetőségük van rá, akkor sem 
élnek vele túl sokan. Pedig de jó lenne, ha a mindennapi gyűlölködést felváltaná a koncertek látogatása, ha a másik ember gyötrése helyett inkább igazán jó és élő zenét hallgatnának az emberek. Idilli lenne, ha mindenki számára teljesen világos lenne, mi az értékes zene, és mi nem az, ki az értékeket képviselő ember, és ki nézi csak a saját hasznát, miközben képes bármit elhitetni másokkal, ami számára éppen kedvező.  

Az élő zene mindig többet ér, mint a gépi. Aki ennek az ellenkezőjét állítja, az mit sem ért a muzsikához. Felelőtlenség azt gondolni és mondani, hogy az idegen emberek által előre, mű körülmények között felvett zene jobb, mint amit a helyben élő gyermekek, felnőttek játszanak élőben. Természetesen csak akkor van ez így, ha megfelelő színvonalon adják elő a darabokat, és ha szakember készíti fel a szereplőket az előadásra.

Mindennapjaink olyanok, amilyenné teszik mások, de nagy szerepünk van nekünk az alakításában. Használhatjuk ehhez a zenét is. Taníthatjuk gyermekeinket arra is, hogy hogyan tapossák ki maguknak, amit akarnak, vagy éppen arra, miként élhetnek értékes, szép, békés és örömteli életet. Rajtunk, felnőtteken múlik, hogy melyiket választjuk. Nehéz kitörni a megszokott mókuskerékből, és számos kifogás áll a rendelkezésre, hogy miért nem tesszük ezt.

 A zenében nincs pardon. Azt vagy le tudom játszani, vagy nem. Hát kérem, el lehet dönteni, le akarom játszani, és tanulok, küzdök addig magammal, hogy ez sikerüljön, vagy hagyom az egészet, és azt mondom, én már tudok zenélni, hátha elhiszi valaki akkor is, ha nem tudok. Ha „nagyon ügyes” vagyok, egészen biztosan lesznek, akik hisznek nekem.

Ezzel a döntéssel meghatározzuk, milyen jövőt hozunk magunknak, gyermekeinknek és a környező világnak.

M
Fotó: Scháling Anita