A Filharmónia bérlet idei tanévben szervezett utolsó
koncertjén jártunk a napokban.
Ha ott lennétek, láthatnátok, milyen édesek ilyenkor a
gyerekek. Átsétálunk a helyszínre, várakozással, izgalommal telve elfoglaljuk
az előre jól kitalált helyünket, és elkezdődik a műsor.
Igen, előre kitalálom, hogy üljünk, mert ettől sok minden
függ. Az elsősökre a nagyobbak figyelnek, közéjük ülnek, példát mutatnak. A
felsős tudja, hogy felnéz rá a kisebb, utánozza, olyan akar lenni, mint ő. A
felelősséget is érzi, és élvezi, hogy valami jót taníthat a kicsinek. Együtt
kézen fogva sétálnak az utcán, beszélgetnek, és így is ülnek le.
A kicsik biztonságban érzik magukat, nem kell félniük, hogy
olyat tesznek, amit nem szabad.
A művészek ilyenkor választanak. Vagy eldöntik, hogy falura
jöttek, gyerekeknek játszanak, csak úgy lehadarják az előadást rutinból, aztán
tovább állnak, vagy komolyan veszik, és a legjobbat hozzák ki magukból. Ezt még a gyerekek is értik és érzik. Nem is
kell mondanom, hogy melyiket szeretjük.
A koncert előtt beszélünk arról, mit fognak hallani, hogyan
kell viselkedni kulturált és megfelelő módon. Utána pedig elmondják
véleményüket, tapasztalatukat érzéseiket a következő órán. Nem kritizálni
tanulnak meg, hanem az értékrendjük fejlődik, az ízlésük, a műveltségük.
Úgy 20 évnél is régebb óta viszek már gyermekeket erre a
bérletre. Nagy idő, belegondolva, hogy miket láttunk már. Nagy élmény, és főleg
egyik sem ismétlődött meg kétszer.
Vannak olyan falvak, ahol nincs zeneoktatás, nincs
felkészítés, a gyerekek végig beszélik az egész koncertet, telefonoznak közben,
zörögnek a cukros, chipszes zacskókkal… Nálunk ez nem fordulhat elő.
Rengeteg pedagógiai lehetőség rejlik ezekben a műsorokban. A
gyermekek olyan élményben részesülnek, amely ritka, otthon nem hallgatnak ilyen
zenéket, és nem találkoznak a hétköznapokban vele, csak az iskolában.
Az Amerikából jöttünk! c. előadás a ragtime és a dixieland
műfajával kínált meg bennünket. Láb ilyenkor nem marad nyugton, mert az ember
teste önkéntelenül felveszi a tempót, a lüktetést.
Gyermekeitek most is rendkívül aranyosak voltak,
fegyelmezettek, érdeklődők és ügyesek.
Hallhattunk egy frenetikus trombita szólót, melyet a Tell
Vilmos opera nyitányának átdolgozásakor adtak elő.
A dobos elképesztő ritmusokat produkált a háttérben, főleg
akkor, amikor megmutatta, hogy a mai zenék computerrel dobolt világában a jó
dobos élőben is képes arra, amit művileg előállítanak a stúdiókban. Nem mondok
újat, ha úgy gondolom, egyértelmű győzelmet aratott a gép felett.
A nagybőgős a maga szerénységével adta a basszust, nem is
akármilyen fordulatokkal.
Szeretném, ha értékelnétek, hogy van ilyen lehetőség, ha örülnétek
annak, hogy gyermekeitek ilyen irányban is fejlődnek. Nagyon sokat jelent az,
hogy olyan felnőttekké válnak, akiket nem lehet olyan könnyen megtéveszteni a
külsőségekkel a színpadon.
Szeretném, ha megtanulnák, hogy nem a körítés a fontos,
hanem a tudás.
Ezeken a koncerteken is láthatják, hogy a kitartás, a
gyakorlással, az akaraterő segítségével milyen magasságokig el lehet jutni. A
legjobb cél, melyet kitűzhetnek maguk elé az, hogy örömmel tudjanak élni annak
a tevékenységnek, amit szeretnek.
Széles spektrummal találkozik az a tanuló, aki minden ilyen
koncertet megnéz. A műveltségéhez nagyban hozzájárul, elképzelhetetlenül
fejleszti tudását.
Remélhetjük, hogy a jövő tanévben is eljönnek hozzánk azok a
zenészek, akik tisztelik a vidéken élő gyermekeket, akik örömmel zenélnek nekik,
akik nem csak rutinból játszanak szívvel-lélekkel.
Várjuk a következő sorozatot, hogy a zenetanulás továbbra is
fontos legyen ebben a faluban, ahogy az eddig mindig így volt a történelem
során.
M
Fotó: Scháling Anita
