Tavasszal mindenhol virágoznak a növények. Méz illata száll
felénk, ha elsétálunk egy fa mellett, s gyönyörű színekben pompáznak az
árvácskák.
Nagy élvezet kicsit kimozdulni, és mindezt megtapasztalni,
magunkba szívni a Nap, simogató sugarait.
Sokkal kevésbé élvezetes az, ami még körülvesz bennünket. A
természet maga is így gondolja, már nem bírja elviselni, amit az ember tesz
vele.
A kerítések mentén összehordja a szél a műanyag flakonokat,
a papírdarabokat, vagy bármi mást, ami csak úgy kiesik egészen véletlenül a
kezekből.
A buszmegállókban, messziről úgy tűnik, még mindig tél van,
mert a megszámlálhatatlanul sok cigaretta csikk miatt fehéren virít az a sáv,
ahova az utasok elhajítják őket, mert éppen érkezik a busz.
Még az iskola előtt is ott hever a rengeteg csikk, pedig ott
álldogál a kuka.
A rendben tartott házak elé egyszerűen ledobják a teli
szemetes zsákokat, hogy másnak kelljen eltakarítani.
A parkokban, tavak
környékén, a térkövezett, fűvel beültetett, virágzó helyeken nem lehet úgy
végig menni, hogy ne lépjünk bele a sétáltatott kutyák ott hagyott ürülékébe.
A kitett gyűjtőkukák már nem soká bírják, mert még akkor is
gyömöszölik bele a szemetet, amikor teljesen megtelt, s ami kihullik belőle,
azt viszi szana-szét a szél.
Az erdőkben sem jobb a helyzet. A nyugalom, a tiszta friss
levegő lassan csak szép emlék lesz.
Mára ismét szerveztek takarítást, ezért a gyerekekkel
pénteken végig mentünk a kijelölt részeken, és összeszedtük a szemetet. A
Hármashatár kft dolgozói folyamatosan igyekeznek széppé tenni a községet.
Nézzük meg, milyen pedagógiai tartalma, üzenete van ennek az
akciónak?
A szemeteléssel nem
csak a környezetünket szennyezitek, hanem gyermekeitek lelkét is.
Ezt üzenitek: Dobálj csak el mindent, majd más rendes ember
úgyis összeszedi helyetted.
Ezek a gyerekek, a ma szemetet szedők mások felelőtlenségét,
mások rendetlenségét, mások nem törődömségét hozzák helyre.
Az iskolában rászólunk a tanulókra, hogy ne szemeteljenek,
összeszedetjük velük, amit eldobtak, de kilépnek az ajtón, és rögtön szembesülnek
azzal, hogy amikor majd felnőnek, már nem kell ezt megtenniük, mert akkor már
szabad ezt is.
Azért kellenek ezek az akciók, mert a természetet óvnunk
kell, vigyáznunk kell a tisztaságra, mindannyiunk feladata figyelni a
környezetre akkor is, ha rengeteg olyan ember él körülöttünk, aki ezt nem
teszi. Mert a helyes magatartás és
cselekedet nem attól függ, hogy milyen népszerű, hogy mennyire sokan teszik, s
hogy van-e látszata, vagy éppen kapsz-e érte valami jutalmat. Azt csak úgy
tenni kell.
Naponta lehet a jóra tanítani, nem csak a saját gyermekünket.
Mindenkinek példa, ha látja, hogyan bánunk azzal, amire már nincs szükségünk.
Muszáj megtanítanunk a gyerekeknek, hogy nem lehet tönkre tenni mindent magunk
körül. Nem tudunk mindent megvenni újra, nem pótolható bármi.
Példát mutatni nem csak azzal lehet, hogy Nobel díjat
kapunk. Itt egy óriási lehetőség. De lehet kérem nem élni vele, lehet
szennyezni az internetet is, mocskolni mindent, ami csak körülvesz bennünket,
nem törődve az okozott károkkal. Lehet, persze, hogy lehet, hiszen általában
úgyis vannak olyan emberek, akik egyszer csak rendet tesznek, vagy éppen
túlélik az okozott károkat.
Úgy gondolom, ezzel kellene törődni, odafigyelni,
munkálkodni ezen. A mai nap egy lépés, amivel megőrizhetjük községünk szépségét.
Becsülni kellene azt, ami van. A megbecsülés az egyik legfontosabb dolog az
életben. Szenvedünk a hiányától, mert ha nincs megbecsülés, akkor megerősödik a
rossz, az ártó rombolás. S lehet, hogy egyszer csak eltűnnek azok az emberek,
akik feltakarítják a bűzös mocskot.
S még egy gondolat. Lehet úgy is élni, hogy csak a saját
részemmel törődöm, azt tartom rendben, és a többi nem érdekel, kint eldobom
azt, ami már nem kell, de a szél nem ismer kerítést, nem ismer határokat,
befújja a szemetet mindenhova. Nem menekül senki előle, de sok mindent lehet.
