A napokban arra voltam kíváncsi, ténylegesen hány autó jár
az útjainkon.
Sokszor hallom, a lakók emlegetik, mennyire sok a jármű, és
milyen nagy a forgalom.
Magam is tapasztalom, de érdekelt, mennyire képzeljük,
milyen mértékben túlozzák el érzelmeink a valóságot.
A Petőfi Sándor utcát figyeltem, mindkét oldali forgalmat.
Íme az eredmény:
Egy vasárnapi délután, fél 3-tól 3 óráig, 92 jármű hajtott
el a szemem előtt.
Megnéztem, hogy hétfőn reggel, fél 8-tól 8-ig mi történik.
Ekkor 104 jármű haladt el, ebből 14 a falu felé, 90 pedig a Bem Apu utca
irányába tartott.
A járművek ekkor lényegesen gyorsabban mentek, mint
vasárnap.
Egy másik hétköznap délután 4 órától fél 5-ig 99 autó közlekedett,
majd fél 4-től 5-ig 90 autó. 5 órától fél 6-ig 125 jármű robogott el mellettem,
s mondanom sem kell, hogy a legtöbben a falu felé érkeztek.
Nem vagyok nagy matekos, de ez átlagosan percenként 3-4
járművet jelent, vagyis 15-20 másodpercenként jár egy autó.
A Kossuth Lajos utcát nem néztem, és az iskola előtt sem
figyeltem 8 óra tájékán a forgalmat, csak látom, mennyire sok autó jön és megy
akkor, amikor a gyerekek megközelítik az épületet.
Lehetne fokozni a megfigyelést, de nekem ennyi elég volt.
Nem tudom, mennyire sok ez, vagy kevés, más dolgok járnak a fejemben.
A legjobban azt bánom, hogy ezek a tények egyéb
következményeket vonnak maguk után.
Régebben a gyerekek beszélgetve érkeztek az iskolába, és
sétáltak haza, ma kiszállnak az autóból, és beszállnak a nap végén. Érthető,
hogy a szülők nem merik őket egyedül kiengedni az utcára.
Egykor el tudtak menni egyedül boltba, fagyizni, sétálni,
játszhattak társaikkal.
Volt idő, amikor friss levegőben ültünk a kertben, és nem
töröltünk port naponta a házban.
Vasárnap délután a csendet, nyugalmat és a madarak énekét
hallgattuk az udvaron.
Nem mérték a sebességet az iskola előtt, és át tudtunk menni
az úton zebra nélkül is.
A gyerekek megtanultak bicajozni, és kényelmesen el tudtunk
jutni a-ból bébe, a nap bármely szakában, ha felpattantunk kerékpárunkra. A
házak előtt nem kellett lezárni a kétkerekűeket, csak úgy ott hagytuk, és azok
ott is maradtak.
Elmúltak ezek a napok, és nem vagyok biztos abban, hogy
valaha is visszatérnek.
Nem baj, hogy már nem kell éveket várni az autókra, és nem
baj, hogy sokaknak megadatik, hogy ezzel járjanak. Egyáltalán nem baj. A sok
mellékhatás… hát az már nem olyan jó.
M
