Olyan gyorsan elrepült 5 esztendő. Utoljára akkor voltunk
így együtt.
Nyolc éven át tanítottam őket, majd 4 évig voltam az
osztályfőnökük.
Ők voltak az első olyan osztályom, akiket végig vihettem.
Nagyon vártam, hogy találkozzunk, mert bár néha hallottam
róluk, de osztályként régen jöttünk össze.
Tablójuk ott lóg a falon az ének-terem és a mostani
osztályom terme között. Mindennap elmegyek előtte, és oda nézek. Mosolyt
csalnak az arcomra, mert jó érzés fog el, ha rájuk gondolok.
A tőlük kapott párnácskán még kisebb korukból származik a
fotó, mely az egyik székemen pihen a teremben.
Mi történt velük? Milyenné vált az életük? Vajon változtak,
vagy még felismerhető bennük az a sok minden, amitől egyediek, megismételhetetlenek,
és különlegesek voltak?
Már hetediktől mondogattam a fiúknak, velem csak ülve
beszéljenek, mert akkorát nőttek azon a nyáron. Sok mindenen keresztülmentünk,
megoldottunk problémákat, kaptak beírást, és dicséretet is bőven. Aztán eljött a
ballagás napja. Eljátszottuk a nekik írt dalocskát, közösen elénekeltük az
általunk kiválasztott dalt, mely végig kísért bennünket a mindennapokban,
bankettet tartottunk, majd mindenki elindult a maga útján.
Ma visszajöttek egy kicsit. Változtak, de rájuk ismertem.
Ugyanaz a kedves mosoly, a lányok bájos lénye, a fiúk humora, ugyanaz a hangulat, melytől
olyan jó volt velük lenni.
Sokra vitték. Tanulnak most is, ahogy akkor is, ki az
iskolában, ki az élet más területén, de küzdenek az álmaikért és nem adták
fel. Terveik vannak, és jót akarnak. Keményen dolgoznak, de nem veszítették el
a vidámságukat, és egymást sem. Többen barátok maradtak, figyelnek egymásra.
S tudjátok, amikor hazajöttem tőlük arra gondoltam, mindegy,
milyen nehéz ez az egész tanítás, mindegy, mennyit gyúrnak, szidnak, aláznak
bennünket. Irigyelhetik a nyári szünetet tőlünk, hibáztathatnak bennünket azért
is, amit nem tettünk meg. Nem számít.
De a világon nincs még egy olyan hivatás,
ahol ilyet tehetsz. Nincs még egy olyan munka, amit kimondatlan szavakkal,
tekintetekkel, mosollyal, apró öleléssel jutalmaznak. Nincs még egy olyan hely,
ahol ilyen sok jó dolog történik, és ahol ennyi év után is rájössz arra, hogy
amit tettél, az segített, ott van bennük, viszik magukkal, amit mondtál, amit
annyira akartál, hogy az övék legyen, mert pénzért nem vehetik meg.
Büszke vagyok Rátok Szabadság Vándorai! Drukkolok Nektek,
hogy boldogok legyetek, hogy megtaláljátok az értelmet az életetekben. Jó úton
jártok, ami őrülten nehéz, félelmetes, de izgalmas, és kihozhatjátok belőle a
legjobbat.
„Néha lelkeden nyiss egy ablakot,
Mert csak így érhetsz utol
Arra nézz, hová vágyad hív,
Mert mi ott leszünk valahol”
Arra nézz, hová vágyad hív,
Mert mi ott leszünk valahol”
M
Fotó: Szabó Csenge
