Ahogy a múlt héten, ma is szeretnék egy magyar büszkeségről
beszélni, hiszen mi magyarok képesek vagyunk sok értéket létrehozni. Igaz nem
egyforma a recept, minden érték teremtéshez és sikerhez, más és más
vérmérséklet és világszemlélet szükségeltetik. Ez a szép az egészben.
De nézzük meg miről is beszélek.
A Zsolnay porcelán sikerének titka az újítás volt, hogy
haladt a korral, figyelte a vásárlók igényeit, nem csak technológia terén
újított, hanem mindig teret adott tehetséges fiatal végzősöknek, hogy
kibontakozhassanak.
Herend inkább zártabb, sokkal inkább épít a hagyományra és a
tradicionális mintákra.
A manufaktúrát 1826-ban Stingl Vince alapította, akkor még
Porczellán Fabrika néven. Majd tőke hiányában Fisher Mórral társult. 1839-ben
teljes mértékben Fischer tulajdonává vált a manufaktúra, aki azt
felvirágoztatta.
1842-ben "a honi műipar örvendetes fejleményének díszes
jeleiként" üdvözli Kossuth Lajos a
herendi porcelánok bemutatását az első Magyar Ipar-műkiállításon.
Ugyan ebben az esztendőben a gyár elnyeri a "császári,
királyi kiváltságos porcelángyár" címet.
1843-ban gyújtogatás pusztít a gyárban, de ennek ellenére
1845-ben újból remekel, bécsi Ipar-műkiállításon. Herend ekkor vált a kiváló
csak csekély réteg számára megadatott minőség irányadójává. Főúri
megrendeléseknek tesz eleget. A világot akkor lázban tartó világkiállításokon
sorban nyeri az elismeréseket, Londonban még Viktória királynő is rendel a
lepkés virágos mintás étkészletből. Ez a minta 1855-óta ismert a világon mint
„Viktória minta”. A gyár diadalmenete töretlen, egészen míg Farkasházy Fischer Mór 1874-ben a gyárat
fiainak adja át, kik az exkluzivitást kevésbé fontosnak tartották, s ennek
következményeként a gyár hamarosan csődöt kénytelen jelenteni.
Farkasházy Jenő, Fisher Mór unokája, 1896-tól veszi át a
gyár irányítását, aki visszahozza a régi művészi szellemet, folytatja nagyapja
művészeti örökségét, újból felvirágoztatja a gyárat, és a gyarapítja a gyár
sikereit.
Ő kezdte el elsőként biztosítani a tanoncképzést, a 20
század legelején, létrehozza a tanoncképzőt, amely biztosítja az utánpótlást.
Azonban az unoka mivel művészi hajlamú és megelégszik a saját költségeinek előállításával,
így a nagy siker ellenére a gyár leépül. A 20. században a gyár a hányatott
sorsú, Jenő halála után részvényesek vezetik a gyárat, államosítják, 1992-ben
privatizálják, amikor újból megkezdődik a fellendülés.
Herend titka a minőségben a művészi kivitelezésben és a
tradícióban van.
Idézet a Herend történeti leírásából a Herendi Porcelán
honlapjából:
„Ma ezer alkalmazott őrzi a hagyományt - melynek csaknem
fele kézifestő: húszan festő mesterek -, ám azt is meg kell tanulniuk, hogyan
viselkedjenek a XXI. század hajnalának sokszor kíméletlen elvárásaival szemben.
Nehéz feladat, de ha sikerül, egy megvalósult álom élhet tovább: a porcelánba
fagyott tökéletesség”
G
