Blog író társam a múlt héten arról írt, hogy létezik-e jó
iskola.
Érdekes, milyen egyszerű lenne a válasz, és a megoldás is
egyben, ha átsúlypontozhatnánk a fontossági sorrendet.
Naponta megbizonyosodom arról, mekkora nagy jelentősége van
a művészeteknek, hogy nem egyszerű hóbortról van szó. Igenis van realitása
annak az állításnak, miszerint a gyermekeknek művészetek között kellene
felnőnie.
Hogy miért?
Azért, mert attól minden szebb, és könnyebb is kicsit. A
művészetek más emberré tesznek, igaz, akik nem így nevelkednek, nem fogják őket
érteni, de ha mindenki ilyen környezetben nőne fel, ez a gond is megszűnne egy
idő után.
A felnőtt ember attól függően sorolja be saját fontossági
sorrendjébe a művészeteket, hogy ő mennyit kapott belőle gyermekkorában, és
annyit is akar a saját gyermekének adni belőle.
Kivéve akkor, ha közben rájön, mit jelenthet, mit
változtathat, ha ő mást tesz, és másképpen kezd el gondolkodni.
Szintén a múlt héten voltunk egy zongoraversenyen. Mindig
elmondom, mennyire nincs jó hatással a gyermekekre, ha versenyeztetik őket. A
személyiségükre káros hatással van. Hiszen ők anélkül is érnek valamit, hogy
mások besorolják őket valamilyen kategóriába, és, ha ezt megszokják, majd
mindig erre fognak várni, az önértékelésük, később az önbizalmuk szenvedi meg
ennek hiányát…
Arról nem is beszélve, hogy nem tudnak közösségben,
csoportban dolgozni, és azt hiszik, hogy mindig nekik kell lenniük a
középpontban. A szorongásról nem is beszélve.
Az emberek büszkék azokra, akik nyernek, és nem számít már
sokszor a második helyezet sem. Csak az első. Elsőnek lenni magányos hely. A
legmagányosabb.
Számos kifogást hallok, miért nem nyertek, mi volt baj, hogy
utána el tudjanak menni egy újabb versenyre.
Most valahogy mégis más történt. Ezen a versenyen a gyerekek
jól érezték magukat, melyet el is
mondtak nekünk.
Persze izgultunk értük, ők is izgultak kicsit, de ezen a
napon nem egy szokványos versenyen vehettünk részt.
A szervező zenepedagógusok mosolyogva fogadtak bennünket,
kedvesek voltak, megdicsértük egymás növendékeit, beszélgettünk. A zsűritagok
rendkívüli tisztelettel és szeretettel beszéltek a gyerekekhez. Az ízlésesen,
nagy műgonddal kialakított környezetben érezhettük az odafigyelést, s egymás
megbecsülését.
Ilyen helyen a gyermekek is jobban teljesítenek, a felnőttek
is jól érezhetik magukat, miközben dolgoznak. Nagyon emlékezetes, és több
szempontból is tanulságos volt ez a nap.
Ezt követően, másnap egy Radnóti verset hallgattunk a
megemlékezésen. Ez a vers egyébként is szívet tépő, de Latinovits Zoltán
előadásában mindenki lelkét megérintette.
Hányszor hallgatunk verseket, nem szeretjük őket, mert nem
mondanak semmit számunkra, vagy éppen nem azt, amit bele kellene magyaráznunk.
Számtalanszor hallom, hogy a gyermekeket már nem éri el
semmi, mert csak a durvaság, csak a média számít. Hát kérem ez részben igaz,
részben nem. Ugyanis ezt kapják. Az esetek túlnyomó részében ezt teszik eléjük.
Nincs választási lehetőségük sem.
Azért nem érdekli
őket semmi, mert nem érik be egyébbel, mint az igazi tehetséges művészek
előadásával, de abból igen kevés jut el hozzájuk.
Most már ott tart a világ, és azt hiszem, ez rossz
kifejezés, mindig is ott tartott a világ, hogy ténylegesen, egészen mélyen csak
a művészek hatolhatnak be a lelkek mélyére.
Hiába hiszik azt oly sokan, hogy mindegy, milyen színházi,
vagy zenés előadást lát, hall a gyermek, úgysem lehet hatni rájuk. A mennyiség
a fontos, nem a minőség. Ez nem igaz.
Nem én találtam fel ezt az elvet, Kodály is vallotta, a
Waldorf iskolákban is meghatározó élmény.
Még a táblarajzaik is felérnek egy-egy művészi alkotással,
füzeteik saját tankönyvekké válnak, melyet nem dobnak a kukába év végén.
Naponta énekelnek, rajzolnak, alkotnak.
A ma embere ezeket a tevékenységeket teszi a „tök felesleges”
kategóriába, hiszen ezzel nem lehet pénzt keresni, és nem lehet karriert
befutni. Hát igen. Nem lehet, valóban nem lehet, de értékes, szeretetre méltó,
tisztességes és boldog emberként lehet leélni az életet, mely számunkra
megadatott.
Ha ez nem jelent semmit, akkor tényleg baj van. Nagy baj.
M
Ahogy minden évben, múlt héten megrendezésre került a
Könyvfesztivál, amelyről nekem a Kánaán jut eszembe. Nem is értem miért. Tele
van kiadókkal, írókkal, olvasókkal, bloggerekkel a Millenáris. Maga a
Paradicsom. 
