Sok olyan szokásnak élünk, melyről talán már nem is tudjuk, honnan
ered, ki kezdte el, és mi volt az igazi célja. Az ilyen szokások idővel
megváltoznak, lassan átalakulnak, attól függően, ki csinálja őket, és miért.
Valami, ami egykor egészen szép, önzetlen, minden negatívumot mellőző szokás volt,
átváltozhat akár az ellenkezőjére is.
Ezért kell mindig az elejére visszamennünk, átgondolnunk a lényegét, s
azt kivenni, megőrizni, ami jó volt abban, amit bizonyos időnként megteszünk.
A protestánsok között szokás volt már a 19. században a naptár
használata. Kézzel először 1851-ben készítettek ilyesmit. Kis bibliai képeket
tettek a falra, vagy éppen meggyújtottak egy gyertyát, esetleg krétával egy
vonalat húztak a padlóra, így várva a karácsonyt.
Az 1900-as években egy német édesanya találta ki az ablakos adventi
naptárt kisfiának. Kartonból vágott ki 24 ablakot, eléjük tett egy-egy
cukorkát, és a fiúcska mindennap egyet elvehetett. Később 1908-ban ez a fiú,
Gerhard Lang nyomtattatott naptárt, melyen kis színes képek voltak, egyet
lehetett feltűzni belőle naponta egy kemény lapra. Évek múlva már ő adta ki az
ablakos verziót is, melyben minden nap egy vallásos témáról szóló képet
lehetett látni a nyitott szárnyak mögött.
Az adventi naptárakat a Sankt Johannis Printing Company készítette,
bibliai idézetekkel. Mire az 1930-as években Gerhard bezáratta a nyomdáját már
nagyon sokféle variáció létezett.
1946-ban készült el Richard Sellmer által a háború utáni adventi
kalendárium, majd ebből aztán 1958-ban a csokis verzió.
Láthatjuk, hogy hova jutott a szokás. Itt is az történt, ami mindenkor
máskor. Egy kis csoport, vagy egy ember elkezdett valamit, melyet mások jónak
találtak, és átvettek tőle.
A gyerekek és a felnőttek mindennap olvastak egy elgondolkodtató
idézetet, vagy megnéztek egy képet, melynek szintén üzenete volt számukra. Így
indult a napjuk.
A naptár mára átváltozott csokivá, ami nem lenne baj, ha megmaradt
volna mellette a lényege, a gondolkodás.
Három éve készítünk zenés adventi naptárt. Idén is elkészültünk vele.
Minden évben más-más dalokat, zenéket játszunk gyermekekkel, felnőttekkel.
Különböző szerzőktől, népektől, a lehető legváltozatosabban. Jöhet bárki,
akinek kedve, kitartása és szorgalma van hozzá.
Egy pici kamerával vesszük fel, volt, hogy fényképezőgéppel készültek
az anyagok.
Mindig nagy izgalom ez a folyamat, a készülés, a gyakorlás. Magunk is
megtapasztaltuk, milyen nehéz elkészíteni.
Célunk ezzel az, hogy egy pici örömöt okozzunk annak, aki hallgatja,
hogy jól induljon a nap, hogy legyen egy kis csapat, akik együtt énekelnek,
zenélnek. S hogy ez az egész rajkai, nem idegen, és nem kerül pénzbe. Nem
drága, de azért értékes, mert a miénk. A mi gyermekeink készítik, nekünk.
Sok rajkai jó és egyedi dolgunk volt már, amit elfelejtett az ember,
mert beférkőzik közé valami más. Rengeteg mindent birtokoltunk, amely sehol
máshol nem létezett csak itt, de elmúlt, megszűnt, vagy éppen lerombolták. Az
értéket ma a pénz határozza meg. Ha valami ingyen van, azt nem tartják
értékesnek, ha valami helyi, az nem fontos, nem számít.
December elsején kezdünk, aki szeretné, tartson velünk. December 16-án
este 6 órakor megrendezzük hagyományos adventi koncertünket, mely már nagyon
régóta szintén hagyomány nálunk.
Szépséges plakátunkat, mint mindig Deák Írisz Hermina készítette.
Köszönjük!
Legyen szép, békés az adventi időszakotok! Keressétek a jót, a kedvességet,
segítsétek egymást, őrizzétek, óvjátok az értékeinket, melyek nem mérhetők
forintban, hátha ez is szokássá válik, és advent után is megmarad. Csak úgy,
mert így sokkal jobb lenne.
M
