Ismét eltelt egy esztendő. Az
immár hagyománnyá vált tanári koncertre invitálok mindenkit, aki szereti a
klasszikus zenét.
Intézményvezetőnk, Farkas
János ma egy különlegesen szép plakátot tett ki az iskola oldalára. Köszönet
érte.
Nem csak a zeneiskolás
növendékeknek, és rokonaiknak játszunk, bárkit szeretettel várunk.
Ilyenkor kollégáim magukkal
hozzák barátaikat, akik fellépnek velük.
Érdekes hangszereket,
dallamokat hallhat a közönség, s eltölthet egy órácskát azokkal, akik évek óta
a gyermekeket tanítják iskolánkban.
Fontos ez egy község
életében. Az iskola is nagyon fontos. Igazából csak ott tudják mennyire, ahol
már nincsen. A zeneiskola létezéséről már sokat írtam.
Egy olyan világban, ahol
nem számít a kultúra, nem fontos a művészet, nagyon nehéz zeneiskolát
működtetni.
Ahol nem lételem a
szorgalom, és a kitartó törekvés, hogy elérjünk egy fejlettebb szintre, ott
nehéz arról írni, mit jelent egy ilyen aprócska koncert.
Ahol oda sem figyelnek a
gyermekekre, ha azok Mozartot, vagy Bachot játszanak, nehéz elmondani, milyen
jelentőséggel bír az, ha szervezünk egy előadást.
Mégis mindig megtesszük.
Mégis minden évben ilyenkor összejövünk, próbálunk, gyakorlunk, izgulunk, mint
a növendékeink. S nem tagadom, jó érzés velük együtt lenni. Az a délután
egészen más, mint a többi. Különleges, mert kedves, figyelmes emberek vannak
együtt, akik szeretnék, ha a gyermekek és családjaik valami szépet hallanának.
Idén kiemelt szerepet
kapnak a magyar zeneszerzők művei, hiszen feladatunk magyarságunk megőrzése,
erősítése, kultúránk továbbadása, megismertetése.
Néhány napja elhunyt Kocsis
Zoltán egyszer azt mondta, neki nagyon nagy csalódás volt az, amikor
megtapasztalta, hogy nem minden ember szereti a komoly zenét. Addig ő
gyermekként elképzelhetetlennek tartotta, hogy ne hallgassanak otthon ilyen
muzsikát. Nem kell elmondani, ki volt ő, és milyen űrt hagyott maga után.
Mi nem művészeket nevelünk,
egyszerűen azért játszunk, mert azt gondoljuk, hogy a zene olyan, mint egy
bűvös felhő, mely képes bevonni mindenkit, aki hagyja, s amíg szól, valahogy
kikapcsolja az ember gondolatait, akkor, abban a néhány percben összeköt
bennünket.
Összeköti a játékost és a
hallgatót. Nem válogat, mindenkihez eljut, de, hogy kiből mit vált ki, kinek
milyen gondolatai lesznek tőle, ki mit érez, az már attól függ, hogy kinek „milyen
szép a lelkében az ének.”
Várunk Benneteket! Hozzatok
magatokkal jó kedvet, kedvességet, figyelmet, s ha szomorúak vagytok, akkor is
gyertek, hátha sikerül Benneteket felvidítani.
M
