Ma egy nagyon kedves igazán gyermekeknek való kisfilmet
ajánlok Nektek.
Hat percet kell rászánni, és egy hosszú beszélgetést.
Amikor gyermekekkel filmet nézünk, mindig beszélni kell a
látottakról. Nem elég egyszerűen leülni a tévé elé. Először lehet, hogy nehezen
megy, de később rákapnak az ízére és nagyon fogják élvezni.
Sok haszna van az ilyesfajta filmezésnek. Bővül a
szókincsük, elmondják, mi tetszett nekik, mi nem, feldolgozzák a hozzá
kapcsolódó érzéseiket, félelmeiket, gondolkodnak, önbizalmuk nő, a család
együtt tölt néhány percet, s közben ismerkednek egymással. Rájön, hogy a véleménye
számít, de sokat kell még tanulnia. Rá lehet vezetni arra, hogy úgy mondjon
véleményt, hogy közben figyel arra is, mit mond, s az milyen jelentéssel bír. Megtanulhat
meghallgatni másokat, együtt gondolkodni a többiekkel. Nem kritizálásra
gondolok, vagy arra, hol találjon hibát, negatívumot a filmben. Erre is ki kell
térni, de nem ez a lényeg.
Az Alan Barillaro rendezése alatt megalkotott kisfilm nem
csak cuki. No persze az, mert az ember legszívesebben a kezébe venné a kis
csöppséget és simogatná, becézgetné, de ennél sokkal több van benne.
A cukiság sem öncélú, oka van, ahogy annak is, hogy ennyire
szürreálisan, mértéktelenül édes, cirógatni való piciség a főszereplő. A
gyerekek is pontosan ilyenek, ezért nehéz nekik nemet mondani.
A kis madárka olyan védtelen, fél mindentől, ami a nagyvilágban
körülveszi. Születésétől fogva anyukája táplálta, óvta, vigyázott rá. Neki nem
kellett egyebet tennie, csak nőni. Most viszont megváltozik minden. A mamája
tudja, hogy meg kell őt tanítania sok-sok dologra, mert hamarosan saját magának
kell boldogulnia.
Megpróbálja őt biztatni, mutatja neki, hogyan kell ennivalót
szerezni. Nem adja a szájába a falatot, mert tudja, mit kell tennie ahhoz, hogy
az utóda életképes legyen. Ehhez viszont bátorság kell. Ott a víz, a tenger
hullámai, mely időnként kicsap a partra. Ott az aggódás, a féltés.
Az anyuka türelemmel és szeretettel segíti gyermekét, de nem
szolgálja ki, és nem enged a követelésnek sem. A madárka hiába kéri az ételt olyan
édesen, szívbe markolóan, minden húrt megpengetve, könyörögve, ő azt akarja,
hogy gyermeke saját maga tudjon enni, és ételt szerezni. A maga kis világában
megmutatja, mikor szeretjük jól gyermekünket. Nehéz feladat.
A madárka fél, elbújik, de aztán mégis erőt vesz magán,
bízik anyukájában, és próbálkozik. Rájön a praktikákra, gondolkodik, figyel a
környezetére, és kitalálja a saját módszereit, ötleteit.
Végül legyőzi félelmét, és a társai hasznára válik. Bátor,
vidám, életrevaló pindurka ugri-bugri libucmadárkává válik.
Felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt tanulságos, de
szórakoztató rövidfilm a Piper.
A mai legújabb technikákkal megvalósított alkotás, azok
számára, akik kézzel készített rajzfilmeken nőttek fel, talán túl sterilnek
számít, de ez mit sem von le pozitívumaiból.
Hat percben számtalan apró részletre odafigyelve,
kidolgozva, igazi mondanivalóval felruházva készítették el a kis „mesét” gyermekek és felnőttek számára. Egy film ugyanis nem lesz attól gyermekeknek való,
hogy gyermekek szerepelnek benne. Erre jobb, ha odafigyelünk.
M
Fotó: Scháling Anita
