A Zene Világnapja

„A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő. Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik.” Kodály szerint ez a megállapítás igaz. Azt hiszem, mint olyan sok mindenben, ebben is igaza volt.

Az Unesco Nemzetközi Tanácsa Yehudi Menuhin javaslatára nevezte ki október elsejét a Zene Világnapjának. 1975-ben Torontóban mondott beszédet a hegedűművész a nap tiszteletére.

Miért van jelentősége ennek a napnak? Vannak, akiknek fontos, és természetesen az emberek nagy részét nem érinti meg ez sem. Az arány szívszorítóan rossz. Sokkal kevesebben vannak, akiket nem érdekel, mint akiket igen.

Voltak időszakok, amikor igyekeztek a zenét is bizonyos eszmék szolgálatába állítani.

A zeneszerzők nagyon ritkán részesültek még életük során megbecsülésben, sőt, szegénységben, mellőzöttségben végezték dolgukat.

Már sokszor írtam a tehetségről, a zenetanulás pozitív tulajdonságairól, hasznosságáról. Ma már nem teszem ezt meg.

Legyen ez a nap a remény napja is egyben!

Reménykedjünk abban, hogy az emberek lassan megértik, és elhiszik, hogy a zene által megszépül a lelkünk, hogy elviselhetőbbé válik az életünk.

Vegyük észre a csodát, amely körülvesz bennünket! Ha máskor nem, hát legalább ezen a napon gondolkodjunk el róla, mit jelent számunkra.

Filmek tömege készült erről a témáról. Hogyan menti meg fogságban élő nők életét a kóruséneklés, árva vagy problémákkal küzdő gyermekek miként változnak át az éneklés hatására, vagy éppen egy zongora mennyire fontos egyetlen nő számára, aki messze él az otthonától mostoha körülmények között.

A lényeg mindig az, hogy a muzsika milyen gondolatokat ébreszt bennünk. Képes könnyre fakasztani, mosolyt csal az arcunkra, jobban felpörget, mint egy energiaital, de le is tud nyugtatni. A szívünk dobogása igazodik a lüktetéséhez, vele szerelmet vallhatunk, ha szavakkal nem merjük megtenni, kifejezhetjük bánatunkat, aggodalmunkat, üzenhetünk másoknak…

Igen, sokan visszaélnek ezzel a hatalommal. Ez így van, de akkor is meg kell találnunk benne a jót.

Milyen jó lenne, ha a gyerekek énekelhetnének mindennap. Fáj a szívem, amikor olvasom a 

véleményeket, akik azt hiszik, humorosan szidják ezt a kezdeményezést, pedig csak saját tájékozatlanságuknak adnak hangot. Sajnos ők vannak többen.

Nem baj, ha énekel az ember. Az énekléstől nem lesz semmi baja. Számtalanszor kerültem olyan helyzetbe, amikor inkább sírni lett volna kedvem, de az éneklés segített. Nem csak akkor kellene énekelni, amikor vidámak vagyunk. Az éneklés felemel, összeköt bennünket, közös élménnyé válik. Már a görögök is tudták, milyen fontos.

S hogy manapság sok a színvonalat nélkülöző zajongás? Hát igen, ez így van, de a szép, szívből jövő muzsika olyan erővel és akkora vehemenciával hatol be az emberek szívébe, hogy elsöpör minden mást, ami körülötte megszólal. Kiemelkedik, és nem lehet eltiporni.

De csak addig, amíg vannak olyan emberek, akik azon vannak, hogy lehetőleg minél többen megérezhessék ezt az érzést. Életükben legalább egyszer megtapasztalják hatását, még akkor is, ha nagyon igyekeznek magukat megvédeni ettől az élménytől. Mert, ha egyszer megérzik, onnantól nincs menekvés. Onnantól már ők is megfertőződtek és soha többé nem tagadhatják meg saját érzéseiket, saját lelkület.

Mindannyian érző, gondolkodó emberek vagyunk, nem mindegy, mire használjuk fel ezt.

Örökre szóló emlékeket, vidámságot, kedvességet, lélekgyógyítást adunk a zenével, vagy felhasználjuk saját érdekeink megvalósításához. Legyen ez mindenkinek saját dolga, és saját lelkiismerete szerint.

Rajkán, bátran kijelenthetjük, mindig volt színvonalas muzsikálás. Volt idő, amikor ezt jobban tudták az emberek, de megesik, hogy nem értékelik. Attól még létezik.

Legyen a zene mindenkié! Szerintem Kodály megengedné, hogy átfogalmazzuk ezt a szép mondatot: Legyen a jó zene mindenkié!

A Vox Carissima is ezért énekel erről ebben a dalocskában. Mi örömünket leljünk az éneklésben, szívesen jövünk össze hetente egyszer. Akinek kedve van, csatlakozhat hozzánk.

Hallgassátok meg a felvételt, ha van rá időtök, és nem baj, ha velünk daloltok! Ha ügyesek vagytok, nem hallja senki, és nem tudjuk meg, hogy megtettétek. De örülnénk neki, ha velünk énekelnétek. Mert tudjátok, nem gondolunk arra sem, hogy levegőt veszünk, folyamatosan szennyezzük, nem törődünk vele, másodlagosnak tartjuk, mégis milyen fontos.

M

Juraj Čutek

1957-ben született, Zsolnán, majd a szüleivel Pozsonyba költözött, a középiskolai tanulmányait Iparművészeti középiskolában végezte Pozsonyban, a főiskolai tanulmányait pedig Prágában az Iparművészeti Egyetemen. Főiskolai tanulmányai után visszatért Pozsonyba, és ott szabadúszó művészként működött.

Monumentális munkák és stúdió munkák egyaránt jellemzik, de a festészet is nagyon közel áll hozzá. Részt vett különböző hazai és nemzetközi szimpóziumokon, különféle műgyűjteményben szerepelnek munkái, a világ sok országában kerültek kiállításra munkái.

Előszeretettel dolgozik a fával és kombinálja azt fémmel vagy más anyaggal, viszont a monumentális munkákhoz szívesen használ követ.

G 

http://www.cutek.sk/galeria_verne_sk.html

Ősz

A nap színével búcsúztattuk a nyarat. Azt gondolom, akkor illő lenne mindjárt ezzel a színnel köszönteni az őszt is. Lassan a zöld tájból most minden sárga, majd bordó lesz, és felkészül a természet a téli álomra. Élvezzük hát ki ezt a rövid, de színeivel annál pompásabb időszakot.

T

Egy három éves levele a felnőttekhez

Elképzeltem, ha egy három éves ovis írni tudna, milyen levelet fogalmazna a felnőtteknek. Megpróbáltam összefoglalni, milyen lenne, ha felnőtt módjára el tudnák mondani a gondolataikat, érzéseiket. Így talán kicsit jobban beleélhetitek magatokat a helyzetükbe.

Kedves Nagyok!

Három éves lettem, ezt persze mindenki tudja. Holnaptól ovis leszek.

Már nem lehetek otthon anyuval, ahol azt csinálok, amit akarok. Anyu dolgozik, én pedig már nagyobb vagyok, de kicsi is, mert a házban nem maradhatok egyedül. Sajnálom, hogy már nem kelhetek fel akkor, amikor nekem tetszik, hogy nem nézhetem a meséket a tévében, ameddig csak kedvem tartja. Korán kell lefeküdnöm, mert hétköznap reggel az oviba visztek autóval. Ilyenkor igyekszem mindent elkövetni, hogy minél lassabban tudjatok felöltöztetni, és természetesen az sem baj, ha jól kiakasztok mindenkit a bőgésemmel, mert ekkor érdekes módon mindjárt csak rám figyeltek. A hisztitől sem riadok vissza, mert ezzel tök könnyen elérem Nálatok, amit szeretnék. Észre sem veszitek, milyen gyorsan teljesítitek a kéréseimet. Mindent elmondotok nekem sokszor, én pedig eljátszom, hogy nem hallak Benneteket. Megvárom, amíg megunjátok. Már annyiszor ki kellett mondanotok, hogy üljek le, ha eszem, hogy szépen belenyugszotok abba is, ha tótágast állok, miközben kanalazzátok a számba a főzeléket. Este a fogamat sem kell megmosnom, ha nagyon ellenkezem, mert ekkor már fáradtak vagytok. Szétdobálhatom a játékaimat, a padlón heverve hagyok mindent, mert nincs kedvem rendet rakni magam után. Nagyon sajnálom, hogy ilyen sokat kell dolgoznotok, és nem jut időtök arra, hogy leüljetek velem játszani, rajzolni, vagy mesélni. Ezért szomorú vagyok, de az élet érdekes, fel kell fedeznem, így nem hagyom magam, és inkább teszek-veszek, mászok, esek-kelek, mindent megfogok, megnézek. Nem tehetek róla, hogy Benneteket ezzel is idegesítelek.

Néhány nap múlva az ovi megkezdése után.

Nem gondoltam volna, hogy az oviban ilyen sok minden van, amit meg kell tanulnom. Sajnos, nem birkózom meg mindennel egyszerre, mert túl sok dolgot kell egyszerre megjegyeznem.

Ha játszom valamivel, azt el kell raknom magam után. S az óvó néni nem hagyja, hogy ne tegyem meg, amit kér. Muszáj pakolnom, ha játszani akarok.

Nem tudok fogat mosni, pedig itt mindenkinek kell, de én ettől nem érzem jól magam. Hiába szipogok, hiába hisztizek, nem számít. Itt nem érek el semmit vele.

Egyedül kell öltöznöm, de azt sem tudom, melyik az én ruhám, és melyik a többié. Otthon mindig felöltöztettetek, rám adtátok a ruhámat, a cipőmet… itt viszont nekem kell ezt is megtennem.

A fürdőszobában tisztán kell hagynom magam után a helyiséget. Le kell húznom a wc-t, alaposan, szappannal kezet kell mosnom, meg kell törölnöm a vizes kezemet.

Szót kell fogadnom a felnőtteknek. Ez nagyon nehezen megy. S valahogy nem hiszik el, hogy nem hallom, amit mondanak. Mondjuk, igazuk van, mert hallok mindent. Meg kell tennem mindent első szóra.

Az ebédnél asztalhoz ülünk, evőeszközzel eszünk, nem szeretik, ha kiöntök valamit, mert jó mókának tartom. Azt sem tudom, hogyan kell fogni a villát, nem ettem még villával, csak kanállal, és azt sem fogom jól. Minden kifolyik belőle.

Nem üvöltözhetek kedvemre, és türelmesen meg kell várnom, ha valaki előttem beszél.

Viszont olvasnak csodás meséket, báboznak, zenélünk, énekelünk, játszunk, és nagyon klassz barátaim vannak. Kimehetünk az udvarra, futhatok, mászhatok.

Délután alszunk is. Ilyenkor az óvó néni figyel ránk. Szépen olvas nekünk valami jó kis storyt a múltból, ami roppant szórakoztató is.

Szóval kedves Szüleim!

Kérlek Benneteket, bánjatok velem úgy, mint egy igazi három évessel. Nem vagyok már baba. Hagyjatok egyedül öltözködni, mutassátok meg, hogyan kell, és aztán legyetek türelmesek velem, amíg megtanulok mindent felvenni.

Üljünk le együtt az asztalhoz, együnk szépen, hogy én is meg tudjam tanulni, hogyan kell enni azokkal a csillogó eszközökkel.

Segítsetek nekem elrakodni a játék után, de játszatok velem Ti is.

Ne mondjatok el mindent tízszer, és főleg ne nyugodjatok bele abba, ha nem teszem meg, amit kértek.

Azt szeretném, ha szeretnének mások. Nem szeretnék akaratos lenni, elviselhetetlen, mert úgy nem érzem jól magam.

Legyetek szívesek figyeljetek rám, beszélgessetek velem, de ne azt kérdezzétek, hogy mi volt az oviban, mert annyi minden volt, hogy azt sem tudom, mivel kezdjem.

Amikor beszéltek hozzám, nézzetek rám, és ne csináljatok közben semmi mást.

Szánjatok rám egy kis időt, meséljétek el, mi lesz holnap, mit teszünk, és főleg, hogy mikor fogunk újra találkozni.

Esküszöm, felkelek időben, ha tudom, hogy így velem vagytok.

Úgy szeretném érezni, hogy igazán szerettek. Olyan meseszép lenne, ha jól éreznétek magatokat a társaságomban. Várlak ám Benneteket az ovi végén, és úgy dumálnék Veletek hazafelé séta közben. 

Megnézhetnénk mindent közben, ami érdekes az utcán. Annyi mindent tudnék mutatni Nektek, amit már észre sem vesztek.

Szóval legyetek Velem, és az igazat mondjátok nekem, ha kérdezek valamit.  

Ja, és marha jó oviban lenni, csak én nem tudom elmondani Nektek, hogy mennyi mindent tanultam már, hogy milyen őrült sok minden változott, mióta csak anyuval voltam.

Szeretlek Benneteket, és szükségem van Rátok.  Jó lenne, ha együtt működnétek az óvó nénivel, mert ő igazából nem akar nekem rosszat ám. Kezdem megszeretni őt, mert jó pofa.

Nekem most van három évem, hogy felkészüljek arra a következő dologra, amit iskolának hívnak. De addigra már egy sereg mindent akarok tudni.

Ezt a kis elgondolást azért írtam le Nektek, mert tudom, hogy nem könnyű a gyermekeket ott hagyni valahol, másokra bízni a gondozásukat, tanításukat. Nem megy másként. Muszáj megbízni azokban, akik ott dolgoznak, hiszen ez a szakmájuk. Ezt tanulták, és évek óta minden nehézség ellenére igyekeznek megtenni, ami tőlük telik.

A legjobb eredményt akkor éritek el, ha az együttműködés valamilyen szinten megvalósul. Igaz, a három évesek nem tudnak írni, de sok mindent mondanak, érdemes oda figyelni rájuk.

M

Fotó: Scháling Anita

A zene és a mindennapi élet

Sokak számára ez a cím csak annyit jelent, hogy beül az autóba, elindítja, és ezzel párhuzamosan bekapcsolódik a rádió is. Itt aztán az szól, ami éppen következik, akár aznap huszadszor.

Nagyon macerás zeneiskolába járni, mert délután tartják az órákat. Vannak, akik ennek ellenére is fontosnak tartják, hogy a gyermekek tanuljanak zenét, és vannak, akik marhaságnak, időpocsékolásnak gondolják.

Idén is lesz Filharmónia koncert a Faluházban. Három ebben a tanévben. Visszük rá a tanítványokat, szerencsére mindenkit. Ideális helyzet lenne, ha az összes gyermek ott lehetne egy kulturált környezetben, ahol megtanulhatja, miként kell viselkedni, értékelni tudná az ilyen fajta zene minőségét, az előadók profizmusát. A programból előre láthatóan remek kis koncertek alakulnak majd ki ezen a három napon.

Milyen körülmények szükségesek ahhoz, hogy ne legyen ez a program mindennapi?

A gyermek már reggel tudja, hogy aznap koncert lesz. Ha teheti, vegyen fel valami olyan ruhát, amely egy ici-picit eltér a mindennapi öltözéktől, hogy kicsit ünneplőbe öltöztethesse a lelkét várva egy másfajta élményre. Már előzetesen tudja, mi vár rá, mit fog látni, hallani, mert beszéltek róla órán, vagy ne adj Isten, otthon. Amikor átsétál az iskolából a helyszínre, ott le tudja rakni a kabátját, tiszta, fűtött helységben, ülve lehessen részese ennek a világnak, mely egyáltalán nem része a mindennapoknak. A nézőtér elsötétítve, csak a lámpák világítanak, de amikor elkezdődik a koncert, csak arra lehet figyelni, mert ott égnek a lámpák, ott történik a lényeg. A végén kisétálnak, és visszafelé már gyűjtik az észrevételeiket, hogy azt utána meg lehessen beszélni.

Otthon pedig elmeséli, mi volt, és meghallgatják, mert érdekli a szüleit is, hogy ő hol volt.

A mindennapi zenébe beletartozik sok minden. Műfajtól függetlenül elér hozzánk a muzsika. De néha különleges alkalmakkor élőben jön el. Az iskolában hallgatunk élő zenét, hiszen a pedagógusokkal sokat játszunk nekik mi magunk is.

A felnőttek már kevesebbszer részesülnek ilyen élményekben, és ha lehetőségük van rá, akkor sem 

élnek vele túl sokan. Pedig de jó lenne, ha a mindennapi gyűlölködést felváltaná a koncertek látogatása, ha a másik ember gyötrése helyett inkább igazán jó és élő zenét hallgatnának az emberek. Idilli lenne, ha mindenki számára teljesen világos lenne, mi az értékes zene, és mi nem az, ki az értékeket képviselő ember, és ki nézi csak a saját hasznát, miközben képes bármit elhitetni másokkal, ami számára éppen kedvező.  

Az élő zene mindig többet ér, mint a gépi. Aki ennek az ellenkezőjét állítja, az mit sem ért a muzsikához. Felelőtlenség azt gondolni és mondani, hogy az idegen emberek által előre, mű körülmények között felvett zene jobb, mint amit a helyben élő gyermekek, felnőttek játszanak élőben. Természetesen csak akkor van ez így, ha megfelelő színvonalon adják elő a darabokat, és ha szakember készíti fel a szereplőket az előadásra.

Mindennapjaink olyanok, amilyenné teszik mások, de nagy szerepünk van nekünk az alakításában. Használhatjuk ehhez a zenét is. Taníthatjuk gyermekeinket arra is, hogy hogyan tapossák ki maguknak, amit akarnak, vagy éppen arra, miként élhetnek értékes, szép, békés és örömteli életet. Rajtunk, felnőtteken múlik, hogy melyiket választjuk. Nehéz kitörni a megszokott mókuskerékből, és számos kifogás áll a rendelkezésre, hogy miért nem tesszük ezt.

 A zenében nincs pardon. Azt vagy le tudom játszani, vagy nem. Hát kérem, el lehet dönteni, le akarom játszani, és tanulok, küzdök addig magammal, hogy ez sikerüljön, vagy hagyom az egészet, és azt mondom, én már tudok zenélni, hátha elhiszi valaki akkor is, ha nem tudok. Ha „nagyon ügyes” vagyok, egészen biztosan lesznek, akik hisznek nekem.

Ezzel a döntéssel meghatározzuk, milyen jövőt hozunk magunknak, gyermekeinknek és a környező világnak.

M

Fotó: Scháling Anita

Dusan Králik

Dusan Králik egy a Hármashatáron létrehozott Szoborparkot  megalkotó 12 művész közül. Az Ő munkája az Apokalipszis nevet viseli.

1941-ben született. 1967-ben fejezte be tanulmányait a pozsonyi Képzőművészeti főiskolán, de már a 60-as évek elején lépett a művészeti pályára. Elkezdett plasztikákat készíteni, melyek a pop-art és szürrealisztikus figuratív elemek jegyeit viselték magukon és erősen emocionális töltetűek. Jellemzően a kor aktuális művészeti tendenciáit követő művész.

A 70-es évektől egyértelműen szubjektív élményből táplálkozó műveket alkotott. Elvarázsolja a tudományos-technikai fejlődés, ugyan akkor a másik oldalon aggasztja, hogy a technikai fejlődés mennyiben befolyásolja, vagy éppen károsítja az emberi civilizációt. Érzékenyen foglalkozik az emberi etikai kérdésekkel. Éppen ezért ikonografikus motívumokkal kezd dolgozni, melyek erősen szubjektív érzelmektől túlfűtöttek ugyanakkor érződik a művész hűsége a klasszikus szobrász mesterséghez.

A művész hatalmas felelősséget hordoz, munkái nem „szürkülhetnek” el.  A művészeti alkotásoknak összhangban kell lenni az épületekkel. Az építészetnek nem szabad kiüresednie, kell tartalmaznia harmonikus elemeket, úgy hogy az építészeti alkotások egységet alkossanak a művészeti tárgyakkal.

1998-ban egy cikkben így írtak róla: Dusan Králik munkásságán erősen érződik a feszültség az általa használt két elem közt, a kő és fém közt. A tökéletes megmunkálás, harmonikus gyakran szimmetrikusan használt elemek, nemes anyagok használata, nagyszabású koncepció és közben a részletekbe menő aprólékosság jellemzi.

G

  

 http://www.soga.sk/aukcie-obrazy-diela-umenie-starozitnosti/aukcie/79-aukcia-sucasneho-slovenskeho-umenia/dusan-kralik-bez-nazvu-16966

 http://www.sme.sk/c/2141758/sochar-dusan-kralik-vystavuje-v-petrzalskom-c-c-centre-svoje-diela-z-cyklu-vitajte-v-kozme.html

 http://www.supissoch.sk/category/bratislava/bratislava-5/rusovce/medzinarodne-socharske-sympozium-troch-krajin/

 http://www.supissoch.sk/category/bratislava/bratislava-4/dubravka/

 http://www.artgallery.sk/pouzivatel.php?getPouzivatel=246

Napraforgó

Idén nyáron két fő témát választottam. Az állandóan hevítő nap, és a víz adott ihletet a fotóimhoz. 

Azt hiszem ma végleg beköszöntött az ősz, és itt az ideje elbúcsúzni az idei nyártól.

Ma egy ilyen "témazáró" képpel tenném ezt, ahol a nap egyik földi forgója, és a víz alkotnak kellemes harmóniát.

Jövő héten pedig köszöntsük az őszt, és élvezzük gyönyörű színeit.

T

Agymenők

Tudom… tudom… Mindenki ismeri, legalább látott egy részt. De mi van akkor, ha mégse mindenki? Annak muszáj ajánlani, mert ha szerencsés három csatornán is elkaphat 1-2 részt. Muszáj megismerkedni Sheldon Cooperrel.

A sorozat a kaliforniai Pasadenában játszódik. Két tudós-barát él egy albérletben, Sheldon Cooper és Leonard Hofstadter, akiknél állandó vendég két haverjuk: Howard és Rajesh. 

Vígan élik kockaéletüket, mígnem betoppan az életükbe Penny, aki teljesen más gondolkodásmóddal és életfelfogással rendelkezik, mint a négy srác. A nagy különbségből valami fergeteges humor keletkezik és Penny is az albérlet mindennapi látogatója lesz.

Később pedig még jobban bonyolódnak a szituációk.

Jelenleg nyolc évada van az Emmy-, és Golden Globe- díjas sorozatnak.

Ha nem győztelek meg, itt találsz egy részletesebb bemutatást. 

Még ez sem volt elég? Akkor egy-két jelenet:

V

kép forrása:http://i2.cdnds.net/14/05/618x413/ustv-the-big-bang-theory-convention-conundrum-still-01.jpg

Emelkedj és tisztulj odáig, ameddig csak bírsz

Ma egy kicsit összekapcsolom a zenét a neveléssel.

Elindult a tanév, s nekem ismét azzal a totális felismeréssel kellett szembesülnöm, hogy a felnőtteknek abszolút fogalmuk sincs arról, hogy mi a jó a gyerekeknek.

Egyre többször hallom azt, hogy megvonják a gyerekektől a zenét, a zenetanulást, a kulturált szabadidő eltöltésére szolgáló lehetőségeket.

Hogy miért? Ezt kérdezem én is.

Az indok mindig ugyanaz. Sok a gyerekek órája, a tanulás az első, a gyereknek az a dolga.

Ha leszámítom azt, hogy én még emlékszem arra, hogy milyen tanulók voltak azok a felnőttek, akik így gondolkodnak, akkor sem tudom hová tenni ezeket az elképzeléseket.

A gyermek nem attól lesz jó tanuló, hogy otthon ül a könyve felett és bámul befelé a saját fejébe. Nem attól fog boldogulni a világban, nem attól lesz jó gazdag, hogy nem csinál semmi mást, csak iskolába jár, majd otthon úgy tesz, mintha tanulna.

Micsoda valótlan világ az, amikor egy családban más sem történik egész héten, csak a következő:

Tanultál?

Igen.

Nem hiszem.

Menj vissza a szobádba és tanulj!

Már megtanultam mindent.

Akkor sem árt, ha megint tanulsz.

Folytathatnám az üres és semmit nem érő fecsegés idézetét, de nem lenne értelme.

A gyermek szenved, mert nem bíznak benne, mert hazugnak gondolják, mert állandóan zrikálják, és parancsolgatnak neki, mert nem szeretik úgy, ahogy szüksége van rá, mert nem beszélnek vele arról, amiről kellene.

A szülő lelkiismerete tiszta, mert ő aztán figyelmeztette, hogy tanuljon, de ez a kölök nem hajlandó, hát most mit csináljak vele, meg nem verhetem.

Nyolcadikban pedig már jó előre ijesztegetik a továbbtanulni már nem is annyira akaró gyermeket, hogy abban az esetben, ha nem lesz szín ötös, nem kerül be jó iskolába, és nem lesz belőle semmi.

Közben senki, de senki nem veszi észre, hogy a gyermektől mindent elvettek, ami számított. Elvették tőle az örömöt, a kedvet, a lelkesedést, és főleg a szeretetet.

A nyolcadikos nem tanulhat már zenét, pedig imádja, nem énekelhet, mert az nem jó semmire, nem járhat szakkörre, csak olyanra, ami kell a felvételihez…

Pedig a zene például csökkenti a stresszt, megnyugtat. „A komolyzene az életbe vetett hitet növeli.”

A romantikus muzsika stimulálja a képzelőerőt, a jobb agyféltekénket használjuk zenehallgatás közben, így a kreativitásunk is nőhet ilyenkor. Az agyunk endorfint termel, boldogabbnak érezzük magunkat.

A tempósabb zenéktől megemelkedik a pulzusunk, a légzésünk is felgyorsulhat. Energikusabbnak érezzük magunkat, aktívabbak, erősebbek leszünk.

A zene a felnőttekre és gyerekre egyaránt jó hatással van, a babák az anyaméhben is hallják. Agyi fejlődésüket, működésüket is pozitívan befolyásolják.

A szabadidő fontos mindenki számára. Nem lehet csak tanulni minden percben, és főleg minek?

Megkérdeztétek egyszer is a gyermekeiteket, hogy mi teszi őket boldoggá? Minek örülnek igazán? Nem a kütyükre gondolok, amiket megkapnak, az nem ér semmit, nincs rá szükségük.

A nyolcadikos élete egyik legnehezebb időszakában van. Segíteni kell neki, meg kell érteni, és bízni kell benne. Ha addig helyes nevelésben részesült, akkor jó úton halad, akkor minden rendben van vele, csak most kicsit fáradt, kicsit tele van a hócipője, és naaaagyon fél a jövőtől.

Nem kell neki a sok okoskodás, nem kell neki a tiltás, nem kell a kiabálás, a szidás. Megértés kell, igazi segítség. 
Nem tud tanulni, nem tudja, hogyan kell, nem tudja, mit akarnak tőle. Csak azt látja, hogy nincs kapaszkodó.

A gyermek-szülő-tanár háromszögben mindenki szid mindenkit. Semmi nem jó úgy, ahogy van, de amikor valami nem működik jól, akkor azon változtatni kell, ésszel, átgondolva. Ha mindent ugyanúgy teszünk, nem várhatjuk, hogy bármi is változzon. A végeredmény egy teljes katyvasz, totális sikertelenség. 
Mi lenne, ha egészen másképpen néznétek az életet, ha elfelejtenétek azokat a tévhiteket, amelyek már évtizedek óta valamilyen oknál fogva léteznek, de félre vezetnek mindenkit. 


Persze, hogy tanulni kell, de azért, hogy az ember ember maradhasson, hogy kulturáltan éljen. Azért, hogy tovább vigye az értékeket, a tudást, amiért mások megszenvedtek. Azért, hogy mindenkinek szebb legyen. Azért kell tanulni, mert ettől vagyunk azok, akik vagyunk. A tudásunk jellemez bennünket, s befolyásolja a gondolkodásunkat. Azért kell tanulni, hogy ne vezethessenek félre bennünket, hogy tudjuk pontosan mi a jó és mi a rossz között a különbség. 

A gyermekeknek szükségük van a szüleikre, és nagyon szeretnek benneteket. Benneteket választottak, ti kaptátok a bizalmat arra, hogy jó embert neveljetek belőlük. A legfontosabb felnőttek vagytok az életükben, ti hattok rájuk a legjobban. Legyetek velük, bízzatok bennük, segítsétek őket, figyeljetek rájuk. 

Hagyjátok élni a gyerekeket, és finoman, értelmesen kísérjétek őket az útjukon, amíg veletek tartanak! 

Az idő olyan gyorsan szalad, és pillanatok alatt azon veszitek észre magatokat, hogy messzire mennek, és már ti vágyakoztok arra, hogy figyeljenek rátok, hogy szeressenek benneteket, hogy bízzanak bennetek, és hogy segítsenek nektek. 

Weöres Sándor: Nem azzal c. írásából idéznék:

Nem azzal közeledni hozzád vagy bármihez: "ilyet és ilyet akarok, megfelelsz-e?", hanem azzal: "milyen vagy? Mert olyannak óhajtlak szeretni, amilyen vagy".

Teljes igénytelenség ez és teljes igény.

Mert nem csak az csendül belőle: "olyan legyél, amilyen vagy", hanem az is: "és saját hajlamaid által emelkedj és tisztulj odáig, ameddig csak bírsz."

M

Selfi

Az elmúlt napokban azt vettem észre, hogy a körülöttem lévő emberek olyan búskomorak. Leszámítva az egyik kollegámat, aki selfi mániás. A leglehetetlenebb helyzetekben, és szituációkban tudja magát fotózni. Minap éppen a szét szedett kávéautomatánál igazgatta a haját. Aznap én is kissé feszült voltam, de ez a pillanatkép amit elkaptam, olyan mérhetetlen groteszknek, és viccesnek tűnt egyszerre, hogy elszáll belőlem minden méreg, és valami felhőtlen hangos kacajba kezdtem. Hazafelé gondoltam utána olvasok, vajon honnan is eredhet ez a műfaj?

Az első találatomon először kicsit elgondolkodtam, de ezt is a humoros végéről fogták meg:

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xaf1/v/t1.0-9/11988536_984157844941033_2722674845358168326_n.jpg?oh=84d1899ac226057170793f9507d915ab&oe=5669FEFF

Több verziót is találni, mikor készülhetett az első selfi. Én megelégedtem azzal a válasszal, amit egy történész magazin oldalán találtam:

"A selfie nagyjából egyidős a fotográfia történetével és egy fiatal philadelphiai kémikushoz, Robert Corneliushoz (1809-1893) köthető. A holland származású pionír a közismert történet szerint 1839-ben kilépett apja üzletéből, felállította masszív fényképezőgépét, levette az objektívről a fényzáró sapkát, elé sietett, s egy percet töltött mozdulatlanul előtte, majd visszatette a sapkát - így készült el a világ első önarcképe."

http://mult-kor.hu/image/article/main/.640x380/40278.jpg

Gondoltam én is csinálok magamról egyet, de nem igazán sikerült olyan szituációt találnom, amit már valaki más nem csinált volna meg. Vagy mégis?

Nem volt egyszerű, gondoltam a szemgolyót fogom tükröző felületként használni.

Elsőre talán nem is lett olyan rossz?

T

https://scontent-fra3-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xta1/v/t1.0-9/10606061_945884118762416_2654551601403627999_n.jpg?oh=969f87f786cc73089b4bdc45cfc0fa0a&oe=56A0C58A

Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek

A Vajas Buci bezárt. Louisa Clark munkanélküli lett, pedig imádta azt a kis kávézót. Szeretett mindennap munkába menni és jól kijött a főnökével. Csakhogy egyik napról a másikra megváltozott minden.

Eléggé nehezen ment neki a munkakeresés. Szüksége volt az egész családnak arra, hogy munkát találjon, mert konkrétan az ő fizetéséből élnek.

Egy nap a „személyes tanácsadója” talált egy neki megfelelő állást. Először vonakodott, nem tudta, képes-e rá. Végül elment az állásinterjúra. Egy kvadriplégiás beteg gondozója mellett lesz segítő.

Nem kis feladat, de Clarknak dolgoznia kell.

Végül megbirkózik vele és több lesz az egész, mint egy állás. Lassan már nem a pénz lesz a fontos.

Vajon kimentheti Lou a depresszióból Willt?

Egy fantasztikusan szívszorító történet Jojo Moyes tollából. 

A nagy sikerű regényből film is készül, melyet jövőre fognak játszani a mozik. 

moly

V

képek forrása: http://i.dailymail.co.uk/i/pix/2015/05/16/08/28B95A7B00000578-3084188-image-a-33_1431762871863.jpg, https://paintandbutterfliesbooks.files.wordpress.com/2015/06/me-before-you-1.jpg

Bencsik István

Ma egy újabb művészt mutatnék be, Bencsik István Kossuth-díjas szobrászművészt.

1931-ben született Marcaliban. 1951-1957-ig a Magyar Képzőművészeti Főiskola diákja. 1974 és 1977 között a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Szimpózium Bizottsága titkára,1982-től a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Kar rajz tanszékének tanára, majd docense. 1990-től a volosi művtelep (GR) igazgatója. 1991-ben egyik alapítója volt a pécsi Képzőművészeti Mesteriskolának. 1993 óta a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára, 1995-től a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja.

Számos díjat tudhat magának, rengeteg kiállításon vett részt.

Pályája kezdetén figurális szobrokat alkotott, majd művészetében fokozatosan egyre nagyobb tért hódított az objektíven ábrázolt torzók. Érdekelték a fémszobrok is, a fémtárgyak átalakítása amorf alakzatokká valamint a drótplasztikák.

Majd a 80-as évektől, mint egy a torzó sorozat folytatásaként nagyméretű fa és márványból készült új-részletből álló sorozata vált hangsúlyossá.

Művei főleg közgyűjteményekben találhatóak meg, mint pl. székesfehérvári Szent István Király Múzeumban, a pécsi Múzeum Modern Magyar Képtárában, avóloszi Kortárs Szobrászati Gyűjteményben és a Magyar Nemzeti Galériában.

Csak egy érdekesség: A Genezis nevet viselő háromtonnás lefelé mutató  ujjtorzó, amely Isten ujját hivatott ábrázolni, jelenleg Tettyén látható, a romok előtti füves területen helyezkedik el, hosszú idő után került kifizetésre a művész 81 éves korában. Pécs város vezetősége a pécsi önkormányzat megszavazta, hogy 23 millió forintot fizet ezért a szobráért.

 G

 http://artportal.hu/lexikon/muveszek/bencsik-istvan-19

http://www.bama.hu/baranya/kozelet/a-kossuth-dijas-bencsik-istvan-tettyei-szobraert-23-milliot-fizetnek-468512

http://www.bama.hu/baranya/kozelet/a-kossuth-dijas-bencsik-istvan-tettyei-szobraert-23-milliot-fizetnek-468512

https://hu.wikipedia.org/wiki/Bencsik_Istv%C3%A1n

Ladik

A múlt héten kint jártam a zsilipnél, megmutattam, milyen hatalmas víz alatti tájat lehet látni a Szlovákiából érkező szivárgó mederben.

Akkor ígértem, hogy kis betekintést adok a "másik oldalról".

Nagy bánatomra, ott a fodrozódó víz alá nem tudok befotózni,  de órákat el lehet tölteni azzal, hogy a halakat nézegetem, vagy a hínárok táncába merülök bele éppen.

Kicsit arrébb  van egy holt tér, ahol a két csatorna zubogó vízfolyama kioltja egymás erejét.

Ott látható ez a kis békésen libegő ladik. Kicsit olyan, mintha a Tüskevár Matula bácsija hagyta volna ott, s azóta is ott libegne.

Azt gondolom ez is egy újabb bizonyíték lehet ara, hogy meseszép vidéken lakunk itt Rajkán.

T

A farmer

A múlt nyáron készítettem farmer anyagból táskákat. Összegyűjtött, már nem használt nadrágok, szoknyák szolgálták az alapanyagot. Hozzá csipkét, más színes textíliákat kombináltam, érdekes gombokkal, masnikkal díszítettem őket.
A gyűjtés nem hagytam abba azóta sem, mert ez az anyag nagyon sok mindenre használható.
Idén az osztályom dekorációjához is felhasználtam néhányat. Zsebekből ellenőrző tartót, a többiből faliújságot varrtam.
Kerestem néhány fotót, amelyek nagyon szépek, ízlésesek, és nem is olyan nehéz elkészíteni őket. Hátha mások is kedvet kapnak a varráshoz ezáltal.

Szalvéta gyűrűk:                                                     

                    

Lámpa ernyő: 

















Szőnyeget, vagy ágytakarót: 

A táskák formája, színe, nagysága szinte kimeríthetetlen ötletek tárát képezi. 

A gyakorlott varrók belefoghatnak bonyolultabb projektbe is, de nem kell hozzá nagyon sokat tudni, hogy elkészíthessünk egyszerűbb darabokat saját magunk örömére. 

Sőt a gyermekszobából sem muszáj kihagyni ezt a fajta megnyugtató, de mégis játékos kékséget. 

Jó varrást, szabást és sok örömöt kívánok mindenkinek, aki kipróbálja. 
S ne feledjétek! Soha nem olyan szép az, amit vásároltok, mint amit saját magatok készítetek. Még akkor sem, ha nincs egyetlen egyenes varrás, ha itt-ott kicsit félre sikerül a darab.
M
http://www.meska.hu/ProductView/index/582434 
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhnWusjS_DjEAG0XaZgipYikXf6I6Il8nJmddp0eRjx87GxTYrs_7knx1EyaX1xswYj0S2DaYqt9qKrs98OTU1DQ7NSszoeZwVMza8y5EXPXQHd4tLgiSeMluqcWc2GveJDxF80c7tFOWI/s1600/farmer+l%C3%A1mpa.jpg 
http://mentootlet.blogspot.hu/2014/05/foltvarras-farmerbol.html 
http://ribizzli.blogspot.hu/2014/09/regi-farmer-ujrahasznositas.html 
http://hobbyturmix.com/tag/ujrahasznositas/ 

Színezzük ki a világot!

Az utóbbi napokban gyakrabban látok olyan hirdetéseket, melyek felnőtteknek ajánlanak színező könyveket.

Először hülyeségnek tartottam, mert nem szeretem azt sem, amikor a gyerekek festegetik ki a színezőket. Jobb, ha ők rajzolják meg maguknak a kis műveiket, mert ezáltal feldolgozhatnak sok-sok lelki panaszt, problémát, kifejezhetik önmagukat, érzéseiket, véleményüket.

Színezők léteznek. Vannak szépek, és kevésbé színvonalasak. Aztán olvastam róluk, és elgondolkodtam.

A legtöbb dolog akkor hasztalan, káros, ha túlzásba visszük. Így van ez a színezéssel is.

Nem szabad, hogy a gyerekek nagyon gyakran kapjanak ilyen feladatokat, mondván, addig is elvannak. Megfájdul a kis kezük a sok egyforma mozgástól, megunják, nem találják érdekesnek egy idő után. Szorongást okozhat számukra, ha kimennek a vonalból.

Viszont, lehet ezt jól is csinálni, ahogy minden mást. A jól végzett munkához éppen annyi idő, erőfeszítés, kitartás kell, mint a pocsék melóhoz, de a végeredmény esetében már különbség van. A jó munka magáért beszél, a rosszat lehet kimagyarázni akár órákon, napokon át. A jó munka akkor is az marad, ha megpróbálják mások rosszá beszélni. A rossz munka viszont rombol, akár hosszú távon is. Így van ez a színezéssel is.  

Fontos, hogy a gyermekek rajzolhassanak kedvükre, és elmondhassák, mi áll a képen. A madárka kék, zöld és sárga, a lovacska éppen lila is lehet, vagy ami általában szürke, válhat gyorsan rózsaszínné, vagy bármi mássá.

Hagyjuk őket alkotni, ahogy ők akarnak, és egy kicsit se bíráljuk el a végén, amikor megmutatja nekünk, mit készített. Örüljünk, ha az elefánt piros és ne javítsuk ki, hogy az csak és mindig szürke lehet.

Mi a helyzet hát a színezéssel, és ezekkel a felnőttek számára készült könyvekkel. Tény, nagy üzletté vált ezen a nyáron az ilyen kiadványok készítése. Nézzük meg, keressük meg benne a pozitívumot!

Már sokszor megfigyeltem, hogy a kézimunkázás, horgolás, hímzés, kötés, gyöngyfűzés, origamizás megnyugtatja a felnőtteket is. Miért? Az ujjaink hegyén olyan kis végződések vannak, melyek ezekkel a finommozgásokkal megnyugtatják az embert.

Ki tudunk kapcsolódni közben, elengedjük a negatív gondolatainkat, lassan lehiggadunk, és közben általunk keletkezik valami szép. Mindenkinek olyan színes, olyan különleges a műve, amilyen a lelkivilága.

Láttam sok mese szépen kiszínezett rajzot, voltak egyszerűbbek. Mindegy. Sokkal jobb, ha a színezéshez folyamodunk, mintha őrjöngünk, iszunk, gyógyszer szedünk, vagy dohányzunk.

A felgyülemlett feszültséget ilyen módon is ki lehet adni. Sok felnőtt félelemmel szemléli az elé tett fehér lapot, ha arra rajzolnia kell, hiszen nem tanuljuk meg, hogyan kell betölteni a fehérséget színekkel. Vagy rájövünk magunk, vagy összehoz a sors bennünket egy jó rajztanárral, esetleg később megtaláljuk számunkra ezt a kifejezésformát.

Ha mégsem, választhatjuk a színezést, idővel magunk is merítünk annyi bátorságot, hogy megpróbáljuk azt a bizonyos fehér lapot megrajzolni és kiszínezni.

Addig is, tegyünk különbséget az öncélú, értelmetlen színezgetés és a kellemes érzésekkel eltöltő nevezhetjük lelkünket gyógyítgató tevékenység között.

S ha elég bátrak vagyunk, készíthetünk a képen látható motívumokat, csigavonalakat, vagy magunk által kitalált apróságokat. Ezekből később akár füzetborító is válhat.

Jó szórakozást és kellemes lazítást!

M

Rajz: Deák Írisz Hermina