Banks úr megmentése

Első hallásra film vagy könyvcímnek tűnik.

Mr. Banks valóban egy film és egy könyv szereplője. Családfő, apa, férj, és ő maga is fia valakinek.

Mindennap elmegy a munkahelyére, és hazamegy ugyanabban az időben. Megpuszilja a gyermekei feje búbját, felesége homlokát, és ugyanazokat teszi, szinte már rutinszerűen.

Az otthoni dolgok nem érintik meg túlságosan, nem folyik bele a gyermekek nevelésébe, amíg nem muszáj, a háztartást felesége vezeti, a gyermekeket nevelőnő okítja.

Saját szigorú elvein keresztül látja a világot, mindenről megvan a megváltozhatatlan véleménye, és valahogy mindenki elfogadja, hogy ő a család vezetője, s a többiek alárendeltként élik életüket úgy, hogy neki a lehető legkevesebb gondja legyen velük.

Igen, a Mary Poppins c. történet férfi szereplőjéről beszélek.

P.L.Travers írónő 20 évig nem tudott megegyezni Walt Disneyvel könyvének megfilmesítéséről.

Mary karakterét az írónő rokonáról, Helen Moreheadről  formálta meg. Banks az édesapja, Travers Goff. Tehát nagy többségében valós személyek voltak a könyv szereplőinek ihletői.

Ezek is érdekességek, és a film szépen megmutatja, hogy működött az akkori filmírás, milyen különbség volt az amerikai és az európai emberek hozzáállásában, életvitelében…

Mégis miért érdekes ez a történet, és miért érdemes megnézni?

A varázsolni is tudó dadus, azért érkezik a széllel, hogy a házban élő két gyermeket megmentse, és adjon nekik egy olyan indulást az életükben, amellyel már kedvezően tudnak boldogulni. Elveket, morális, erkölcsi normákat, viselkedési formákat, szokásokat, barátokat.

Ebben a filmben viszont az írónő, akinek semmi nem tetszik, szívből gyűlöli a negédes, mindig minden szép és jó, legyen még ez és az is csillogóbb és vidámabb amerikai életérzést, kimondja, mi a feladata a dadának.

Mr. Banks lelkét kell megmentenie. De miért? Ő felnőtt, férfi, mindene megvan, elégedett, kiegyensúlyozott, a maga komfort zónájában él, mindenki tiszteli, munkájában pontos, pedáns, a családja megfelelő anyagi körülmények között él. Akkor minek kell őt megmenteni? Mitől kell őt megmenteni?

Ugye senki nem gondolja, hogy itt egyszerűen egy férfiről van szó.

Olyan sok szó esik a nőkről, ami igenis fontos, és biztos vagyok abban, hogy nehéz dolgunk van, és rengetegszer vicc tárgyává teszik a törekvéseinket, mert nem is értik, mit szeretnénk. A női anya szereplő is a szüfrazsettek közé tartozik. Szóval ez az ellentét férfi és nő között mindig is megvolt, ma is megvan. A férfiakról is sok szó esik, de nem úgy, és nem arról beszélnek, amiről kellene.

Nézzük csak meg Banks életét.

Mint egy gép, úgy éli az életét. Ruhája kifogástalan, tartása magabiztos, beszéde jól átgondolt, tiszteletet parancsoló, és főleg támadhatatlan. A gyermekek sorra csinálják ki dajkáikat, a házban dolgozókat. A gyermekek okozzák a problémát.

Összeállítanak egy listát, hogy milyen legyen a dajkájuk. Átadják az apjuknak, aki elolvassa, felháborodik, mert a lista semmiben nem hasonlít az övére. Bedobja a kandallóba a gyerekek listáját, és a sajátját adja fel a hirdetésben.

A gyermekek szinte semmit nem látnak belőle, nem érzik a szeretetét, alig beszélget velük, ha mégis, érdektelen, nem figyel rájuk. Feleségével ugyanez a helyzet. Ő is menekül, beáll a jogaiért harcolni, de nem otthon, hanem inkább kint a városban.

A családban a látszólagos idill gyorsan megmutatja magát, főleg akkor, amikor megjelenik az esernyős, határozott nevelőnő, aki a gyermekek listájában leírtaknak felel meg tökéletesen.

A feszültség programozott, vagy  Banks, vagy Mary Poppins húzza a rövidebbet, és valakinek változtatnia kell az elvein.

Tudjuk, mi történik. A végén a családapa rájön, mi az, ami neki is hiányzik, és mi az, ami tényleg fontos az életben.

A gyermekeknek, a család tagjainak szüksége van az apára, a férjre. A férfi szeretete éppen olyan fontos, mint a nőé, az apáé úgy, ahogy az anyáé. Érezni kell, mindennap, és ki kell mutatni. Az odafigyelés, a másik meghallgatása úgy, hogy az érezze, tényleg rá figyelnek, és nem csak kötelességtudatból kérdeznek tőle valamit, sokat jelent.

A férfiak sok mindenhez értenek, amihez a nők nem, meg tudnak javítani egy sárkányrepülőt, játszani tudnak a gyerekekkel, ahogy senki más, nevetni, viccelődni is remekül tudnak.

A gyerekeknek nem igazán a remekbe szabott legújabb autóra, sok-sok pénzre, méregdrága jó messze lévő nyaralásra, tabletre, a legmenőbb telefonra, tévére, órára… van szüksége, hanem arra, hogy az édesapja tudja, mi van vele, hogy biztos bázis legyen a számára, aki megvédi őt, tanácsokat ad neki, megérti, ha szenved, ha problémája van, aki vele él a mindennapokban.

S jön ilyenkor a kifogás, valakinek melóznia is kell. Igen,ez így van, de ha igazán mélyen belegondolunk, akkor rájövünk, hogy rengeteg olyan munkát csinálunk, amely már azon felül van, hogy muszáj lenne.

A gyerekek meghúzzák a vészcsengőt azzal, hogy rosszul tanulnak, fegyelmezetlenek, leégetik a szüleiket mások előtt, otthon kibírhatatlanok. Ilyenkor nem az anyát kell mindenért okolni, hanem el kell azon gondolkodni, mikor volt együtt a család úgy igazán.

Igazán, hogyan kell együtt lenni? No, ez egy másik jó téma, amiről majd később írok.

Most legyen ez a film egy alapgondolat, amelyet érdemes akár együtt is megnézni a családdal, és elmélázni azon, mennyire hasonlít az ember Mr. Banksra, vagy az írónő igazi apjára, akiért rajong, mert mindig egy álomvilágban élhet a közelében, ahol boldogok, ahol együtt vannak, ahol biztonság van, ahol mindenki érzi azt a mélységes, őszinte, valódi szeretetet, amelynek hiányában az ember csak úgy van, él, teszi a dolgát, de valahogy minden csak olyan szürke és semmi értelme az egésznek.

Nem késő változtatni, nem késő másképpen élni. Soha nem késő. A jó apa, a jó férj nem egyértelmű kifejezés, de egészen biztosan nem mérhető csecsebecsékkel, vagy pénzzel.

Mivel mérhető? Szeretettel, együtt töltött idővel, a jól érezzük magunkat együtt feelinggel. S ha valakinek még most is az jutna eszébe, hogy hát persze, de nem kell a gyereknek az álomvilág, mert akkor életképtelen lesz ebben a világban.

Miért is baj a mesevilág? Miért rossz a játék, a vidámság? Miért baj, ha a családban boldogság van, és öröm? Kint lehet zord tél, és fagyos vihar, ha bent ég egy pici gyertya lángja, és melegség veszi körül az ott lakó embereket, onnan kilépni sem olyan rossz, mert visszük magunkkal a télikabátunk alatt azt, amit kaptunk. Aztán ezt szórjuk szét, és adunk belőle másoknak. S lehet, hogy egyszer, ebből lesz egy nagyobb, egy többeket melengető tűz, amely talán átváltoztatja, megszünteti a vihart, a zord környezetet. 

Tudjátok meg férfiak, édesapák, hogy ebben nektek is van részetek és dolgotok. De valami biztatót is mondok nektek, ha kipróbáljátok, az nektek is jó lesz, baromira jó.

M

Fotó: Scháling Anita

Vivien Holloway: Moira – A szörnyeteg bennem

17 éves kortól ajánlott.

Moira egy rendőrségen dolgozik, ahol néha besegít a gyilkossági ügyekben is, bár saját bevallása szerint jobban kedveli a járőr kocsiban való furikázást és a családi perpatvarokat. Ettől függetlenül tehetsége van a gyilkossági ügyek megoldásához és ezt az egyik nyomozó észre is veszi.

Csakhogy egy véletlen találkozás egy ijesztő idegennel és minden megváltozik.

Rendőrből gyilkossá válik. Ott a bökkenő, hogy fogalma sincs arról, mit követett el.

Még nem is sejti mekkora nagy szerepe van az ősidők óta tartó kelta háborúban.

Hiszen ő a Morrighan. A halál istennője.

Egy kis ízelítő:

„– Rhiannon olyan, mint egy messziről is aktiválható riasztó. Távirányítású, könnyen kezelhető, még akkor is, ha a lakók házon kívül tartózkodnak. Ellenőrizhetik, mikor melyik ajtót védi mozgásérzékelő, hány fok van a lakásban, és tetszés szerint ki-be kapcsolgathatják az egyes funkciókat. – Hosszan, nyomatékosan nézett rám. – Te ellenben olyan vagy, mint egy időzített bomba, melynek még a kapcsolóját is széttaposták. Messziről nem lehet leállítani, csak nézni, ahogy a számláló pergeti vissza a másodperceket, egészen a kritikus pontig, míg végül felrobban az egész ház, ami elindít egy láncreakciót, és a végén az egész város kártyavárként összedől. Téged csak testközelből lehet hatástalanítani, de akkor is csak úgy, ha valaki tudja, melyik drótot vágja el.”

„– Azt majd meglátjuk. Ha nagyjából – húzta el a szó végét, ahogy minden bizonnyal az órájára pillantott – három percen belül ideérsz, meg tudom csinálni.

– Legyen öt perc, és viszek kávét – alkudoztam. Vele csak így lehetett egyezkedni.

– Kapsz hat percet, ha fánkot is hozol.”

moly
V

kép forrása: http://40.media.tumblr.com/tumblr_m28mtjG3C91rtrjudo1_500.jpg

Ízlés dolga, vagy nem ízlés dolga?

Ki dönti el? Ez a kérdés sok-sok másikat sorakoztat maga mögé.

Általában akkor halljuk téma befejezéséül ezt a mondatot: kár ezen vitázni, úgyis ízlés dolga, amikor nem jutnak közös nevezőre a vitázók.

Lássuk hát, mikor dönt az ízlés, és mikor más.

A kislexikon azt mondja: Az ízlés, vagy gusztus, az ember azon készsége, hogy az intuíció segítségével érzelmi értékítéleteket alkot a külvilág jelenségeiről, hatásairól. Ezen ítéletek mértékei az egyén ideáljai, s minthogy ezek szubjektívek, az ízlésítéletek is ilyenek, nem feltétlenül fejezik ki a megítélt tárgy objektív értékeit.

Az egyéni ízlést legtávolabbról az ember anyagi életkörülményei és neveltetése, valamint fizikuma-temperamentuma, legközvetlenebbül pedig életérzése és közérzete, fiziológiailag meghatározott érzelmei alakítják, fejlesztik. Amíg a magánélet keretein belül működik, az egyéni ízlés magánügy, ezeken túllépve azonban éppúgy társadalmilag szabályozandó, miként a közízlés is.

Nos ez a pontos meghatározása az ízlés kifejezésnek.

http://www.kislexikon.hu/izles_a.html

Tehát, ha ezt a néhány sort értelmezzük, akkor az ízlésünk belső tulajdonságainktól, neveltetésünktől, és tanultságunktól függ, és addig magánügy, ameddig a magánéletünkre van hatással. Addig nem szabályozzák.

Vagyis, otthon, a négy fal között olyan zenét hallgatunk, olyan tévéműsort nézünk, olyan könyvet olvasunk, olyan ételt eszünk, úgy öltözködünk,úgy töltjük az időnket, ahogy akarjuk. Senkinek semmi köze hozzá.

Mégis, valahogy ennél többet jelent az ízlésünk. Amikor gyermekeink születnek, saját ízlésünket nekik is átadjuk, rájuk is hatunk vele. Ha mi elcsavarjuk a rádiót, átkapcsoljuk a televízió csatornáját, ha ott verset szavalnak, vagy komolyzenét játszanak, vagy soha nem olvasunk egyetlen egy könyvet sem, valószínűsíthető, hogy gyermekünk is e képpen fog tenni. Ha szerencséje van, találkozik olyan emberekkel, akik nem így élnek, és követi őket.

Tehát az ember saját ízlése mégis kihat másokra. A munkahelyről nem is beszélek.

Mi a helyzet akkor, amikor egy személy ízlése annyira meghatározó, hogy az akár egy egészen nagy embercsoportra is hatással lehet? Mondjuk azért, mert olyan pozíciót tölt be, vagy, mert olyan munkát adnak a kezébe. Jó esetben hozzáértő egyénről beszélünk, aki kellő felelősséget birtokol, és tudja, hogy az ő ízlésétől függ egy széles körű embercsoport kulturális élete.

A meghatározás azt mondja, hogy itt már szabályokhoz kell kötni, mert az már közízlés. Milyen szabályokhoz, és ki állítja fel ezeket a szabályokat, s főleg ki kéri számon, ha ezt megszegik?

Maradjunk a zenénél. Nem is kell tovább mennünk, hiszen számtalanszor találkozunk olyan eseménnyel, ahol a nekünk egyáltalán nem tetsző zenét vagyunk kényszeredettek végig hallgatni.

A televíziót, rádiót legalább ki lehet kapcsolni. Hányszor jártunk már úgy, hogy gyermekünk énekelt egy dalt, amelynek hallgatása közben felmerült bennünk a nagy kérdés, ezt meg hol a jó fenében hallhatta, mert, hogy itthon nem az tuti biztos.

Nem említem most azt, hogy a különböző stílusú zenéknek is megvan a maga helye. Egy lagziban más a muzsika, mint egy koncerten, más egy discoban, és más egy teázóban. Ez így van jól. De akkor legalább szóljon minden stílusból azok zenéje, és adják elő azok, akik a legjobbak abban a műfajban.

A szabályok írottak, vagy íratlanok, a kulturált ember ismeri őket, és be is tartja. Hogy miért? Mert nem véletlenül hozták meg őket. Bővebben kifejtve: mert az ember feladata az igaz értékek megőrzése, amelytől fenn marad a társadalom, amelytől az ember, ember marad.

A kulturált ember is tud szórakozni, csak közben nem hagy maga után akkora szemetet, hogy úgy kell átgázolni rajta, vagy nem önt ki mindent totál beállva, ami a keze ügyébe kerül. S nem üvölt úgy, ahogy az a torkán kifér, és mondjuk, végig hallgatja a kenyéráldást, ha éppen az van soron.

Ilyen szabályok a zenében is bőven akadnak, de talán itt szegik meg a legtöbbször őket, mert a dalok a növényekhez hasonlóan nem tudnak ráripakodni az emberre, hogy „nooormális?”

Hogy miért szegik meg előszeretettel a szabályokat abban a biztos tudatban, hogy most aztán valami nagyon kreatívat találtunk ki? Amiért más szabályokat megszegnek. A pénz, az ismertség, talán a hatalom mások felett, vagy éppen csak az, hogy valakinek a saját akarata teljesüljön minden áron. A szellemi környezet szennyezés kifejezés találó arra az esetre, amikor már semmi nem számít ezek közül a szabályok közül.

A mindegy, mi szól, ezeknek úgyis csak ez meg az tetszik, vagy az ezt kapod, ezt kell szeretni, ha nem tetszik, há haza lehet menni nem éppen a legmegfelelőbb hozzáállás. Ahogy az sem határozhatja meg valaminek az értékét, hogy mennyit kell érte fizetni. A zenében ez egyáltalán nem mérvadó, és nagyon sokszor félrevezető.

Az egyik szabály az, hogy amit a zeneszerző leír, azt a lehető legjobban be kell tartani, azon változtatni nem szabad.

A másik, hogy a művek előadásánál törekedni kell arra, hogy azok az emberi fül számára kellemesek legyenek.

A harmadik, hogy ne csapjuk be a közönséget.

A negyedik, hogy az előadó felelőssége, hogy a zene megelevenedjen, éljen általa, és átadja azt a hallgatóknak.

Sorolhatnám még a szabályokat, de felesleges. Egyet mégis kiemelek, amelynek megszegése eléggé felháborító, s teljes mértékben elfogadhatatlan.

A magyar Himnuszt egykor Erkel Ferenc csodálatosan megírta. Zongorakíséret van hozzá, vagy szimfonikus zenekar, férfikar, nőikar, gyermekkar, vagy vegyes kar szokta énekelni. S az emberek is sokszor hajlandóságot mutatnak arra, hogy végig énekeljék. Nincs a kéziratban lejegyezve, hogy a zeneszerző kérése az, hogy úgy adjuk elő, ahogy azt az amerikaiak szokták, mert az egy egészen más stílusú zenemű, ugyanannyira értékes, mint a miénk. Hm. Akkor miért is történik meg mégis manapság olyan sokszor?

Minden néptől azt kellene átvenni, amelyben nagyon jók, de körültekintve, jól átgondolva. A mi Himnuszunk zeneileg a legkiválóbb, egyikhez sem hasonlít sem tempójában, sem előadásmódjában, sem hangzásában. A miénk. Nem szabad porrá zúzni, és tilos bemocskolni.

A Himnuszt eredetileg a verbunkos stílusához hasonló módon adták elő, érthető módon, mivel akkor ez a volt a szokás. Trianon után a tempó lelassult, az értelme mélyebbé és tragikusabbá vált az emberek számára. 1939-ben miniszteri rendelet szabályozta a következőket: az „előadásánál tapasztalható eltérések igen sok esetben megzavarták a hazafias ünnepségek hangulatát”. A miniszter előírta, hogy a „Himnusz áhitat-keltését célzó imádságos jellegének megfelelően csak komoly alkalmakkor adható elő”, így például sportrendezvényeken elvileg nem volt szabad játszani. Jó, hogy manapság már játsszák a sportrendezvényeken, kell is, csak az ég szerelmére, jól játsszák már le.

Itt olvashattok egy összefoglalót a Himnuszról.

https://www.facebook.com/ptebtk/posts/570953626312725

Ja, és ez nem ízlés dolga, hanem kulturáltság, magyarság, és hazaszeretet dolga. S ezen az sem változtat, ha nagyon neves, kiváló zenészek teszik a zenékkel azt, amit tesznek. Ez az igazi magyar tudat, ez az igazi magyar érzelem, és főleg akkor szeretjük a hazánkat, ha ezeket tudjuk. A magyar ember tudja a magyar kultúra szabályait. Alapvető dolog lenne.

Ne szennyezzük a környezetünket lelkileg, érzelmileg, fizikailag sőt semmilyen módon, mert aztán később a belső gps-ünk majd azt mondja: Jól van, most kanyarodj jobbra, állítsd le a motort, szállj ki, fordulj hátra, és nézd meg, mit csináltál. Ne hagyjuk eddig elmenni a dolgokat!

M

Fotó: Scháling Anita

Gaál Tamás

A mai nappal elindítunk egy sorozatot, amely minden héten bemutat egy-egy művészt azok közül, akik részt vettek a Három Ország Nemzetközi Szobrászati Szimpóziuma művészeti együtt működésben 1992-ben, és létre hozták a szoborparkot a hármashatárnál.

Két évvel ez előtt mikor Rajkára kerültem nagy érdekességgel hallgattam, hogy a hármashatáron létezik egy Szoborpark. Kíváncsiságom azonnal el is vitt oda. Azóta már négyszer látogattam meg a parkot. Valahogy visszatérő vendég lettem.

A minap beszéltünk egyik blogíró társammal, hogy jó lenne közelebbi információt szerezni az ottani szobrokról és alkotóiról és ezt vasárnaponként közzétenni.

Legyen az első művész a mai napon  Gaál Tamás.

Gaál Tamás – Imaginárius térségek. Ez a címe az alkotásnak, amellyel részt vett a három ország művészeit összekötő együttműködésben.

Az Imaginárius jelentése: nem a valóságban csupán képzeletben létező.

Valóban figyelemre méltó cím, hiszem a szobor, amely nagyon is létezik, nagyon is valós formákat közvetít. Igaz, nem szabályosak, egyik átbújik a másikba, kissé disszonánsak, vagyis nem egymáshoz illeszkedőek, rosszul illeszkedőek.

Gaál Tamás egyébként 1988-ban fejezte be tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. Különböző díjakat, ösztöndíjakat nyert. Talán a legkiemelkedőbb díjak közé tartozik: 1992: a Művelődésügyi Minisztérium díja, 1994: Munkácsy-díj, 2006: A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díja.

1987 óta kiállító művész, 1993 óta Janus Pannonius Múzeum Képzőművészeti Mesteriskola szobrász tanszékén tanít. 1997 óta egyetemi docens, valamint 1997-2000 között szobrász tanszékvezető.

Előszeretettel használ fát, fémet, kerámiát, követ az alkotásaihoz. Munkái absztrakt kompozíciók. A kubizmus és az orosz konstruktivista építészet hatását ötvözi.

A Szoborparkról a weboldalunkon olvashattok.

http://rajkaikultkor.uw.hu/szoborp.html

További információ a művész tevékenységéről, szakmai életrajzáról itt található. A szoborpark munkája a „Művek köztereken, középületekben” címszó alatt található.

http://www.old.art.pte.hu/index.php?p=contents&cid=604

Egyéb infó: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/gaal-tamas-535

Egy érdekes cikk róla itt:

http://vaol.hu/sarvar/gaal-tamas-romai-motivumokkal-is-dolgozik-1641643

képek innen:

http://artportal.hu/lexikon/muveszek/gaal-tamas-535

http://www.sarvaranno.hu/feltolto.php?n=2&page=6&keres=6273

http://paksihirnok.hu/2014/04/01/nem-falaknak-a-kozonsegnek-dolgozik/

G

Víztükör

Legutóbb a víz tükröződéséről írtam, amelyhez a szappant hívtam segítségül. De minek szappan, ahhoz, hogy a víz tükröződjön?

A kérdés jogos lenne, mert hát tükör az anélkül is.

Ime néhány példa rá:

http://www.les-sarments-de-sauvage.fr/images/paysages/bordeaux_miroir_d_eau.jpg

http://www.unicafe.hu/images/2011-03/unicafe.hu-szent-tuz-001.jpg

http://onlinebalaton.hu/wp-content/uploads/2015/07/tapolca-lukacsklaudia.jpeg

http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/wp-content/uploads/2015/01/96_1195x800.jpg

T

Rick Riordan: A villámtolvaj

Percy Jackson nem éppen a mintadiákok közé tartozik. Egyetlen tantárgy, ami érdekli és még a tanárjának a véleményét is fontosnak tartja, a mitológia. Sajnos az évvégén a jelenlegi iskolájából is eltanácsolják, pedig ő nem keresi direkt a bajt. A baj talál rá állandóan.

Percy-nek lassan rá kell jönnie, hogy nem közönséges halandó, hanem félvér. Egy görög isten gyermeke.

Bizton állítható hogy nem lesz unalmas a nyara.

Ismerd meg Percy segítségével a görög mitológiát! Csatlakozz a kalandhoz! 

V

moly

képek forrása: 

http://files.semideusesdoolimpo.webnode.com.br/system_preview_detail_200000012-45af446a6b-public/heroisdoolimpo.tumblr.com%202.jpg

Ezek a mai fiatalok

Olyan sokszor olvashatunk manapság arról, milyen nehéz a fiatalokkal, a serdülőkkel. Fontos tudni, hogy amikor ebben a korban gond van, az sajnos sokkal korábbi okokra vezethető vissza.

Nézzük végig, mire van igazán szüksége a fiataloknak, nemtől függetlenül, anélkül, hogy belemennénk nagyon a részletekbe. Megjegyzendő így az elején egy fontos tény: lehet, hogy első olvasásra nem tűnik lényegesnek a felsorolás, de jobban belegondolva, ezek a legalapvetőbb okok, hiányosságok, melyek miatt problémák adódnak az úgymond „felnőttek” és a fiatalok között.

Igazi szeretet kifejezés sokat hangoztatott, mégis ezzel kell kezdenem. Nem olyan szeretetről beszélek, amely csak a saját lelkiismeret megnyugtatásából ered, és valójában nem is szeretet, csak megjátszás. A gyerekek, a fiatalok nem ostobák, megérzik, ha valaki hazudik nekik, ha csak megjátssza, hogy szereti őket.

Egyszerű, és betartható, értelmes szabályok kellenek. Nem olyanok, amelyek azért vannak, hogyha nem tartják be, legyen miért büntetni őket. Nem olyanok, amelyeknek semmi értelme, mert úgysem lehet betartatni sem.

Továbbá szükség van arra, hogy odafigyeljenek rájuk. Nem úgy, hogy közben valami mást tesznek, vagy máson jár az eszük. Teljes odafigyelésről van szó. Legalább naponta néhány percre.

Beszélgetni is kellene velük, de nem lenézve a problémáikat, nem állandóan példálózva, észt osztva. Párbeszédre van szükség, arra, hogy elmondhassák, mi bántja őket, mi történt velük.

Hiteles felnőttekre van szükség, akik emberek, tévedhetnek, és azt be is vallják, de mindig az igazat mondják nekik. Akik példát mutatnak viselkedésükkel, beszédükkel, a napjaik lebonyolításával.

Emberség kell, minden körülmények között, hogy ők is emberségesek legyenek másokkal.

Fontos lenne, hogy lássák legalább egy kicsit a jövőbeni énjüket. Hogy tanulhassanak a megfelelő iskolában, amelyben ők szeretnének, és nem abban, amelybe a szüleik akarják. Hogy elmehessenek egyetemre, akkor is, ha nincs pénzük rá. Szükségük van arra, hogy olyan munkájuk legyen, ahol a képességeikhez képest végezhetik a dolgukat, mert másként boldogtalanok lesznek örök életükben.

Szükséges, hogy a felnőttek ne vágják ki tőből, vagy esetleg gyökerestől az összes ötletüket a maguk pesszimizmusával. Támogatni kell őket, kísérni az útjukon, ameddig az útjaik a felnőttekével párhuzamosan haladnak.

Türelemre van szükségük. Sok-sok türelemre, és biztatásra.

A következetességet sem szabad kihagyni. Nehéz észrevenni az adott helyzetben, hogy sokszor, milyen érthetetlenül, szélsőségesen, össze-vissza bánnak velük.

A felnőtt tele van tüskékkel, sértettséggel, szomorúsággal, keserűséggel, boldogtalan, nem leli örömét semmiben, mert annyi rossz történt már vele, ezt a fiatalok érzik, de nem akarnak ilyenekké válni ennyi idősen.

Kedves, bátorító környezet kell, ahol jól érezhetik magukat, ahol nem kell félniük, ahol nem alázzák őket porig, ha hibáznak, ahol lehet kérdezni, és a kérdésekre megfelelő, őszinte választ kapnak.

Az igazán jó közösségben való létezésnek megvan a maga haszna. Egymástól tanulnak, és barátokat szereznek, de a család mindig meghatározó szerepet játszik az életükben. Ezért a családot, az ott megtanulandó dolgokat nem lehet máshol pótolni, és nem is szabad, mert annak lehet, hogy egészen más következménye lesz.

A bölcsőde, az óvoda, az iskola, a katonaság, a munkahely, az élet nem tudja bepótolni azt, amit a családban nem kapott meg a fiatal.

Ő akkor tud szeretni jól, és igazán, ha otthon szerették, akkor tud emberséges lenni, ha a szülei is azok, akkor lesz ügyes, kedves, szorgalmas, kulturált, ha otthon is ilyenek a körülette élők.

Az értékrendet otthonról hozza, a bátorítás, a figyelem nagy részét ott kell, hogy megkapja.

Ahogy vele bánnak, úgy fog ő is bánni később másokkal. Hiába akarják bizonygatni oly sokan, hogy mekkora szerepe van mindennek a gyermek körül, ez így van, de a legmeghatározóbb, a legfontosabb a család, és az ott megtanult dolgok.

Ezért hát, a megoldás sokkal egyszerűbb, de egyben nehezebb is. Változtatni saját magunkon a legnehezebb, de nem változik körülöttünk semmi, ha mi nem változunk. Persze csak akkor kell változni, ha az jó eredményeket okoz, azért nem kell, hogy jobb helyünk legyen valahol, ahol egyébként a rossz dolgok vannak előtérben.

A bezzeg az én időmben, és a neked is kellene fiam, ott majd megtanulnád a magyarok Istenit kezdetű dumák csak azt eredményezik, hogy a fiatal végleg elveszíti a bizalmát, és megpróbál egyedül boldogulni. Ami viszont nagyon nehéz. Rejteget egy sereg buktatót.

Ha a felnőttek nem értik meg a fiatalokat, nem várhatják el, hogy ők ugyanezt megtegyék velük.

A bizalomról már ne is beszéljünk. Elsőben félnek attól, hogy a gyerek vajon megtanul-e írni, olvasni, hogy boldogul. Addig ne tanuljon zenét, ameddig nem tud írni, olvasni. Hát ez mekkora remek ötlet. 

Közben simán, könnyedén meg tudná tanulni mindkettőt, de nem. Nem bíznak a gyermekbe, mert neki nem sikerülne. Aztán jön a többi év, és mindig ott van, hogy nem fog neki menni. Bizonyítja, hogy megy, de talán dicséretet sem kap eleget, inkább valamit vesznek neki. Aztán a továbbtanulásnál nem mehet oda, ahova szeretne, mert ott úgyis gengszter lesz belőle, vagy azzal nem lehet semmit kezdeni, mindegy, hogy ő mit képzelt el magának. Végig hajtják a középiskolán, nyelvvizsgázik, versenyekre jár, ha kell, ha nem, állandóan megmérettetik, bírálják, kritizálják, és utána nem tanulhat tovább, mert mondjuk, van egy olyan munkahely, ahol bár a képességeinek nem megfelelő dolgot kell művelnie nap, mint nap, de legalább marha jól keres. A gyerek jó úton van, lesz sok pénze, háza, ruhája, étele… csak éppen nem lesz soha boldog.

Igen, a legfontosabb szempontnak a boldogságnak kellene lennie. De nem az. Sajnos nem az.

Csak abban lehet reménykedni, hogy kiharcolják maguknak, amit szeretnének, és ha kell, nem a legrövidebb úton, hanem némi kitérővel, és később, mint ahogy lehetne, de megtalálják a maguk célját, és boldogságát. De akkor kérem szépen, miért nem lehet nekik ebben segíteni?

Az igazi, jó segítség önzetlen, nem vár érte semmit, és úgy segít, hogy az másiknak legyen jó, és ne a segítő álmát nyugtassa meg.

Bízom és reménykedem abban, hogy minden fiatal megtalálja a maga igaz útját, amelyben nincs agresszió, nincs félelem, nincs kegyetlenség, nincs bizalmatlanság, nincs megalázás, nincs boldogtalanság. Ha ez így lenne, abban a világban nagyon jó lenne megöregedni, és élvezettel figyelni, hogyan tették ők jobbá a világot, ha már a mai embernek nem sikerül.

M

Fotó: Scháling Anita

Üvegbe zárt időtlenség

Ezen a forrónak ígérkező vasárnapon egy kedves művészemet hoztam.

Gondolkodtam valami "nyári" témában, ami valahogy kötődik az évszakhoz, hűvösséget sugall vagy épp ellenkezőleg valami forró témát. Aztán úgy döntöttem elég hűvösség érkezik hozzánk a századelőből. Legalább is nekem a letűnt korok hűvös eleganciáját idézik a munkái. Valami titok van bennük, ékszerbe zárt mozdulatlanság, még akkor is, ha nagyon dinamikusak a munkák.

René Lalique ötvösként kezdte munkáját. Meghatározó jellemzője az üveg használata. Később nem csak ékszert készített, hanem parfüm üvegeket tervezett, üvegplasztikákat de jelentősebb munkái közé tartozik a Paris és az Ile de France nevű óceánjárók belső díszítése valamint Londonban található Hotel Claridge üvegajtói.

G

Képek innen: https://www.google.hu/search?q=Ren%C3%A9+Lalique&biw=1280&bih=631&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0CAcQ_AUoAWoVChMI09CYwb_mxgIVhLgUCh2clQBu#imgdii=iyAAG_22xU2ywM%3A%3BiyAAG_22xU2ywM%3A%3BBfPSjZ9cvR_0PM%3A&imgrc=iyAAG_22xU2ywM%3A

Lalique munkáiról többet: https://en.wikipedia.org/wiki/Ren%C3%A9_Lalique

Buborék

A nyárból a július eleje a kedvencem. Ilyenkor mindig kiveszek egy hét szabadságot, és le sem rakom a fényképezőgépem, maximum, ha a gitárt akasztom a nyakamba. Ez nem azt jelenti, hogy csak úgy céltalanul, éppen azt csinálom, amihez éppen kedvem van, hanem nagyon is meg van mindenek az ideje!

Mindez nem azért, mert magammal ennyire szigorú lennék, hanem mert minden évben ilyenkor van a Zene-bóna Tábor, melynek úgy érzem, aktív tagja lehetek, a szabad foglalkozások alatt fotósként, próbák alatt basszusgitáros ként ( persze néha ilyenkor is kezembe akad a fényképezőgép, mert vannak pillanatok amiket vétek lenne kihagyni), néha pedig egy-egy pillanatra gyermek kacagtatóként.

Én nagyon élvezem ezt a fajta aktív pihenést. A gyerekek, és az ilyenkor velük foglalkozó néhány pedagógus óriási teljesítményt nyújtanak évről-évre, amit a tábor végén egy előadás keretében meg is mutatnak. Mindezt olyan könnyedséggel, mintha ez a legtermészetesebb lenne, és mindemellett mindenki jól érzi magát. Úgy gondolom ez egy igazi csoda, egy varázslat, mint egy szép álom, aminek azt szeretnénk, hogy soha ne legyen vége. Sajnos véget ért, és most nagy űr van bennem, de azt gondolom most mindenkiben, aki részt vett benne.

Egész nyárra fő témámnak a vizet terveztem, no de hogy is illik ide?

Hát úgy hogy meleg volt, és mint mondtam ilyenkor a víz az első, amire az ember gondolni tud, de mi van, ha belekerül egy kis szappan? Meginni nem fogjuk, akkor vagy megmosakszunk, vagy csak egyszerűen buborékokat fújunk belőle.

Jó móka ilyen nagy melegben, és kicsik, és nagyok élvezik egyaránt!

Fotózás szerelmeseinek pedig felhívnám a figyelmét arra az érdekes optikai jelenségre, amit ezek a csuda kis formák produkálni tudnak.

Szép szombatot, és jó buborékfújogatást mindenkinek.

T

Fotó: Ludvig Tibor

Anna Banks: Poszeidón

Első benyomás: Sablonos sztori. Egy csajszi, aki nem tudja miféle; egy srác, aki rejtélyes, szívdöglesztő; és egy titok. Csak itt most nem vámpírok és vérfarkasok vannak, hanem szirének.

Egy idő után elmélyedsz a sorok között és azt veszed észre, hogy mindjárt vége. Izgulsz, kíváncsi vagy. A végén pedig követeled a következő részt.

Emma nyaralása nem mindennapi. Először találkozik egy tökéletes sráccal, majd a kocka fordul egyet és bekövetkezik a katasztrófa. A lánynak sok mindent kell megemésztenie, miután hazatér. Még nem is sejti, mennyire meg fog változni az élete, hogy a nyaralás csak a kezdet volt. Plusz rá kell jönnie, nem is az, akinek hitte magát.

Derítsd ki Emma és a szirének titkát ezeken a meleg nyári napokon! Tökéletes kikapcsolódás egy pohár hideg limonádé mellé.

moly

V

kép forrása: http://bellasshelf.com/wp-content/uploads/2013/06/tumblr_mnv2o0RY4k1ruonemo1_500.png

http://walls4joy.com/thumbs/animals/dancing-starfish-sand-sea-750979-480x320.jpg

5 perc nyelvtanulás

Ma egy rendkívüli ötlettel ismeretem meg az olvasóinkat.

Nehéz dolog nyelveket tanulni, vagy semmiség? Könnyen megy, vagy egy sor probléma elé állít bennünket?

Szalai Nóra, egy fiatal családanya, aki mellesleg nyelvész is. Átforgatta, megváltoztatta, modernné tette, érdekessé, változatossá, viccessé, aktuálissá alakította az angol nyelvtanulást.

Ma már nem csak könyvei elérhetőek, de a neten a face-bookon, a weboldalukon, és a havonta megjelenő újságban is követhetők a mini leckék.

A témák mindig figyelem felkeltőek, a szövegek rövidek, szószedetekkel ellátottak.

A hagyományos küzdelem a múlté, mert ez a fajta tanulás könnyebbé teszi az angol nyelv tanulását.

Igeidők, Kezdőknek és Újrakezdőknek c. könyve letisztult, lényegre törő, igazi segítség mindenki számára.

Különösen fontos, hogy ingyen is elérhető rengeteg minden, a tananyagokban szerepelnek nyelvtani részek, hanganyagok, videók, és az üzleti angollal is foglalkozik. Felkészülhetünk belőle írásbeli nyelvvizsgára is.

Akár a napi nyelvleckéket követve is haladhatunk.

Jó lenne ilyen, vagy ehhez hasonló németből, és más egyéb nyelvekből is.

Az egészben az a legjobb, hogy haladhatunk saját tempónkban, úgy, ahogy nekünk a legmegfelelőbb.

Segítséget nyújt, és megszeretteti velünk a nyelvtanulást.

Nem kell, hogy unalmas szövegeket fordítsunk, állandóan szavakat magoljunk – persze azért a szavak tudása nélkül nem lehet beszélni egy nyelvet sem – de nem ezen van a hangsúly.

Sorolhatnám az előnyeit, de inkább javaslom, nézzen utána mindenki, akinek felkeltettem az érdeklődését.

A gyermekek is tanulhatnak belőle, igaz, nem ovisoknak, és kisgyermekeknek készült, de felsősök már bátran keresgélhetnek az anyagok között.

A leges legjobb az egészben az, hogy el is felejthetjük a szót, tanulás, miközben keresgélünk, olvassuk a szövegeket…

Szalai Nóra a legjobb példa arra, hogy nem kell belenyugodni abba, ha valami nem megy, vagy nem működik jól. Nincs jó segédanyag? Készít egyet. Nem megy a nyelvtanulás? Általános probléma, hát megalkotja, és megvalósítja az ő elképzelését. Gondoskodik arról is, hogy akinek nem áll módjában megvenni az újságot, a könyveket, annak is tudjon segíteni.

Leporolta a régi, sorban újra nyomtatgatott tankönyveket, színessé, modernné alakította a sajátját, és használja a jelen technikai vívmányait.

Akinek olyan telefonja van, akár mindennap olvashatja a süti recepteket, híreket, érdekességeket, vagy éppen az új nyelvtani kérdést a buszon, vonaton, munkába menet.

Jó tanulást, jó böngészést mindenkinek.

M

https://www.facebook.com/5percangol?fref=nf

http://www.5percangol.hu/

Fotó: http://hu.123rf.com/photo_14491017_angol-z%C3%A1szl%C3%B3-pillang%C3%B3-rep%C3%BCl%C3%A9s,-elszigetelt,-feh%C3%A9r,-h%C3%A1tt%C3%A9r.html 

Zene-bóna tábor 2015.

Véget ért a Zene-bóna tábor.  Nem is tudom már, hányadik. Mindegy, nem az a lényeges, nem számolom, nem akarok dicsekedni azzal, hogy már mennyit megtartottam, hiszen ez nem mérvadó, a számoknak nincs jelentősége ebben az esetben, nem ezzel mérjük azt, ha valami jó. Emlékeink a fontosak, azok az órák, napok, amelyeket együtt tölthettünk a gyermekekkel.

Soha nem tudjuk, ki is jön el biztosan, még egy nappal az ingyenes tábor kezdése előtt sem. Zenész, nem zenész, óvodás, iskolás, kimaradt, középiskolás... Csak néhány szabályunkat kell betartania. 

Ezek a szabályok első hallásra hülyeségnek tűnhetnek, de nem azok.

Az első, nem kiabálunk. A második, senkit nem bántunk. A harmadik, megpróbáljuk jól érezni magunkat, és gondoskodunk arról, hogy a többiek is jól érezzék magukat. Ez vonatkozik gyerekre, felnőttre egyaránt.

Köszönet azoknak, akik segítettek bennünket.

A Békefi Általános Iskoláért Alapítvány, a Szülői Munkaközösség anyagiakkal támogatták a tábor működését.

Nagy Rózsa mindig azonnal mellettünk áll, és köszönetet nem várva segít nekünk.

Farkas Istvánra is mindig számíthattunk, ha problémánk akadt, ott volt, és megoldotta.

Nader Ádámnak köszönjük a nyomtatást.

Pongrácz Anitának köszönet a rendszeres segítségért, mellyel támogatja munkánkat.

Keresztes Éva kreatív ötleteivel, tehetségével, szakértelmével áll mindig mellettünk.

Juhász Gabriella a zenékben, dalokban, játékokban, kreatív munkában, mindenben ott volt, ahogy az lenni szokott.

Wiedermann Gabriella kedves és bájos jelenléte, segítsége a kellékek, díszletek elkészítésében sokat jelentett számunkra.

Ludvig Tibor remek fotóival tette emlékezetesebbé az öt napot, jókedvével, humorával megnevettette a gyermekeket, felnőtteket egyaránt.

Somodi Gyula az Óz szerepét vállalta magára, és a maga csendes, segítőkész, szeretetre méltó természetével biztosította számunkra a mindennapok lebonyolításának sikerességét.

Erdész Gábor klarinét és furulya játékával a zenei betétek előadását tette színvonalasabbá, segített kottákat írni, átiratot készített Schumann – A vidám földműves c. zongoradarabjából.

Deák Viola Helena, Deák Írisz Hermina, Kovács Nóra régi táborlakók már, az elsőn is ott voltak gyermekként. Most is részt vesznek benne, és ott segítenek, ahol csak kell. Játszanak, énekelnek, rajzolnak, festenek…

A nagyik és anyukák sok-sok finomsággal látták el a táborlakókat, amit nagyon szépen köszönünk.

A tábort működtető felnőttek mindig meghatározzák a hangulatot, a pedagógiai elveket, melyek szerint az oda eljövő gyermekek élnek, akkor, abban a néhány napban. Nem mindegy, hogy ők milyenek, ettől függ az egész hét lebonyolítása. Fontos, hogy minden segítő jól érezze magát, és a sok munka mellett értékes feltöltődés lehetősége, szeretet, bizalom vegye őket körül, hogy a végén úgy érezzék, elfáradtunk, de valahogy mégis jó volt itt lenni, mert mindenki azt tehette, amihez ért, amit szeret, és amiben örömét leli. Ehhez persze az kell, hogy szeressenek a gyermekekkel együtt lenni, hogy megfelelő és lehetőleg közel azonos elveket valljanak a nevelésről, és, hogy megbízzanak egymásban.

Az első tábort két barátnőmmel vittük végig. Mártát és Annát az ELTÉN sodorta hozzám az élet. Két nagyszerű kolléga, zenész, akik eljöttek ide hozzánk, hogy velük megtarthassuk a legelső tábort.

Ők mutatták meg nekem, milyen eszméletlenül jó érzés úgy dolgozni, hogy közben vidámság van, egyetértés, kommunikáció. Akkor éreztem meg először, mennyire felemelő, milyen sok energiával tud feltölteni egy ilyen együtt működés.

Amikor egy rövid megbeszélés után mindenki tudja és érti a dolgát, boldog, hogy ott lehet, igyekszik, megteszi a tőle telhető legtöbbet, és hát mondjuk ki bátran, amikor van egy olyan fajta együtt lét, amikor a levegő is megtelik jósággal.

Egy napon, bejött hozzám, az ének-terembe Keresztes Éva barátnőm, és azt mondta: Idén csináljuk meg az Ózt. Ahogy általában ez történni szokott, egymás ötletei befúródnak a fejünkbe, és gondolatban tovább fűzzük azt, meg próbáljuk megvalósítani, megkeresni a lehetőségeinket, hogy realitássá váljon a pillanatnyilag megfogant gondolat.

Aztán rájöttem, mennyire aktuális ez a régi film, a dalaival együtt. Elgondolkodtam azon, hányszor akartam már innen elmenni, ahogy Dorothy is Kansasből. Milyen sokszor éreztem azt, hogy nem bírom már tovább, nem tudok létezni már itt. Hát igen, de valahogy mégis itt maradtam. Azért, mert itt születtem, itt van az otthonom.

Az Óz egy kis mese, gondolhatnánk, gyerekek játsszák el, 5 nap alatt tanulták be. Istenem, hát ez ennyi, nincs több benne. Jól elvoltak, elszórakoztak, lemegy ez a gála, és megyünk haza.

Az Óz ennél sokkal többet jelent. Szól arról, hogy nem mindig annak van a legtöbb esze, akiről azt mondják, hogy okos, nem biztos, hogy tudja magáról, ha senki nem biztatja őt, és mondja neki meg, hogy mi rejlik igazán benne.

Szól arról is, hogy nem annak van a legnagyobb szíve, aki egyfolytában döngeti a mellkasát, és hangoztatja, hogy ő szeret mindenkit a legjobban.

Továbbá arról is szól, hogy nem az a legbátrabb, aki a leghangosabban üvölt.

Szól arról is, hogy attól még, hogy valakiről mindenki azt mondja, hatalmas, bármit megtehet, lehet, hogy valójában cseppet sem bír mások felett semmiféle hatalommal.

Szól még talán arról, hogy a humor, a hűség, milyen nagy dolog, mennyi mindenen átsegít bennünket.

Ezek az apró emberkék olyan dolgokat élnek át minden évben velem, amit nem tudok elmagyarázni és megértetni senkivel, mert ezt itt át kell élni. Hiába próbáltam eddig, rá kellett jönnöm, hogy nem megy. A zene, és az, ami ebben a táborban történik nem mondható el szavakkal, a távoli szemlélőnek minden egyforma.

Nem tudom, talán kellene egy vörös cipellő, vagy egy igazi varázsló, talán valami egészen más. Talán meg kellene változni, másképpen kellene tenni a dolgunkat.

Nem hiszem. Ha ez így lenne, akkor jöhetne a vihar, amely mindent széttép, tönkretesz.

Idén is, ahogy minden évben, már a múlté a tábor. Azokban a régi termekben, ahol pillanatok alatt mindenkit áthatott az izgalom, a tenni akarás, az igyekezet, ahol énekszó hallatszott egész nap, most ismét csend lett.

Aki eljött a gálára, mit láthatott? Mit hallhatott? Négy és fél nap alatt kívülről tudott mindenki minden szerepet, élőben szóltak a muzsikák. Mesés jelmezekben a gyermekek teljes átéléssel és örömmel adták elő a történtet úgy, hogy egyszer sem kellett őket fegyelmezni a héten, vagy noszogatni, hogy tanulják a szöveget. A közönség érezhette azt is, hogy a gyerekek jó helyen voltak, hogy nagy élvezettel és buzgalommal élték meg a hét első forró napjait is. S megtapasztalhatták azt, hogy ahol szeretet van, ott minden rendben van.

Hm. Hogy mégis dicsekedtem? Nem. Büszke vagyok a táborlakókra, felnőttekre, gyermekekre egyaránt, és boldog vagyok, hogy ismét sikerült úgy lebonyolítani, ahogy elképzeltük akkor, azon az első táboron. Miért kellene hallgatni róla, miért kellene eltitkolni? Csak azért, mert én vezettem a tábort? A tények magukért beszélnek, s mindenki képet alkothatott arról, hogy miről írtam ma. 

Már kitaláltuk a következő tábor témáját is, de ez legyen még egy évig titok, addig forognak a gondolatok bennünk. A résztvevőkben, és a közönségben pedig tartson jó soká az öröm, és a vidámság.

Jó pihenést a nyárra mindenkinek!  

M

Homokszobor kicsit másként

Még mindig tombol a nyár, vagy csak most tombol igazán! Most kezdődik a szünet, sokan most indulnak nyaralni.

Nem szeretnék ebben a melegben nyakatekert fejtegetésekbe bonyolódni, inkább csak egy könnyű kis szórakozást hoztam mára, persze azért kicsit szokatlan módon.

A témánk a homok. Ami nem egy  "művész" anyag. Mégis a homok is alkalmas meghökkentő dolgok kifejezésére. Hoztam ezért egy ilyen szobrot. A kanadai  Guy-Olivier Deveau készítette, és még jó néhányat, a linken megtekinthető a többi alkotás is.

Kicsit furák, szokatlanok, érdekesek, de lehet, hogy némelyiküknek csak ellenszenvesek... ez is jó, mert reakciót vált ki.

Önök is utánozhatják, ha éppen homokos strandon járnak. Felszabadító érzés formázni, megalkotni a fejünkben és aztán anyagba gyúrni,  valamit megfogalmazni...

G

http://elet-erzes.blog.hu/2013/10/15/hihetetlen_homokszobrok

17. Art Flexum Nemzetközi Művésztelep

Ma 11 órakor tartották a már egy hete működő művésztelep záró kiállításának megnyitóját Rajkán, az Arany Kárász Kempingben.

A napsütés forró ragyogásában a látogató szembe találta magát az asztalokon elhelyezett fafaragásokkal, kerámiákkal, a mögé felfüggesztett festményekkel, rajzokkal, fotókkal.

Már a környezet is megteremtette a maga hangulatát, de így, az arra sétáló alkotókkal kicsit átalakult a Kemping szokásos idillje.

Különös dolog a művészet. Kire hogy hat, nem számítható ki előre. Az alkotó elvégzi a dolgát, és aztán a néző, a szemlélő oda áll elé. Valami módon hat mindenkire, de soha nem egyformán. Mindenki más, ezért a művek sem ugyanúgy érik el az egyének gondolatvilágát. Amilyen a szemlélő, olyan a hatás.

Sokszor irigylem a képzőművészeket, mert ők egyszer megalkotnak valamit, saját magányukban, ha kell elzárkózva mindentől, és amikor kész a mű, megmutatják. A zenésznek újra, és újra kell megteremteni a muzsikát, minden alkalommal számolva a jelennel, a pillanatnyi hangulattal, körülményekkel. De nem ilyen egyszerű a képzőművészek dolga sem. Amit egyszer elkészít, fel kell vállalnia. A zenésznek van lehetősége javítani, másképp előadni, módosítani, jobbá tenni valamit. A képzőművész egyszer készíti el a művét, s amikor oda teszi a közönsége elé, minden ahhoz fűződő gondolatot, véleményt, magyarázatot be kell vállalnia. Két különböző művészeti ág, mégis mennyire hasonlít egymáshoz.

Hogy mit gondolunk egy-egy alkotásról, az szinte teljesen mindegy. A legfontosabb az az érzés, az első benyomás, amelyet szavakkal nem kell, és nem is lehet elmondani. Amit akkor érzek, ha először megpillantom azt a csillogó tárgyat, vagy a szemem elé függesztett képet.

Láthatunk egy festményen egy csúnya nőt, aki fürdőzik a vízben, vagy valakit, aki mosolyog, aki abban a percben boldog, mert a forróságban hűs hullámok között élvezi a szabadságot, a nőiességet.

Egy fotó, melyet a fotós éppen akkor örökített meg, egy olyan szögből, amelytől az egész egyedi és egyszeri lesz, jelenthet egy érdekességet, és jelenthet sok-sok minden mást is.

A művészetben az a jó, hogy létezik, hogy van, hogy hat ránk. Ki tudja azt is fejezni, amelyre nincsenek szavaink, mert másképpen nem is lenne értelme.

Vegyük sorra, kik laktak ezen a mesés helyen ebben az utóbbi néhány napban.

Almási Róbert, festő, grafikus, Egyháztarcsán született. A Pozsonyi Szépművészeti Főiskolában tanult, Dunaszerdahelyen él és alkot. Munkái között megtalálhatók falfestmények, borító- és kötéstervek, grafikák, táblafestmények. Szeret a gyermekek színes világából meríteni, de a mindennapok, a természet által felajánlott témákat is gyakorta ébreszti fel műveiben.

Király László, Zircen született, majd saját maga jött rá, mit hogyan alkosson meg, amíg a Szombathelyi Tanárképző Főiskola matematika-rajz szakára fel nem vették. A fa, mint alapanyag, melynek megmunkálásából valami egészen más, valami egyedi formálható, kedvencévé vált az idők folyamán. Ma is tanít Szekszárdon, az Ady Endre Középiskola rajztanáraként. A „Lukács evangélium” c. sorozatát 300 tusrajzzal készítette el, de faragott óvodai kültéri játékokat is, és beltéri pergolát, függönytartót, famennyezeteket.

Lipovics János, keramikus-formatervező. Edényszobrokat készít, minden egyes alkotása egyedi, és megismételhetetlen. A japán kultúrából vette át a raku máztechnikát és égetést. Itt a művésztelepen is készített ilyen alkotásokat, s helyben égette ki őket. Aki elment, megnézhette magát az égetés folyamatát is. A győri Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karán főiskolai docens, a Művészeti Intézet vizuális nevelési tanszékén tanít.

" Tárgyaim nem gondolatébresztők - gondolatok hordozói! "- mondja saját műveiről.

„Nem akarok „divatos, aktuális” művész lenni.”

„A klasszikus emberi - szakmai, művészi értékek elkötelezett hívének vallhatom magam.”

                                                                                         

A Művésztelep díját Magyar Mónika kapta. Férjével, Sz. Szőcs Gézával és fiúkkal vettek részt az egy hetes alkotótáborban.  

Magyar Mónika Nyíregyházán a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán földrajz-rajz tanári diplomát szerzett, majd a Magyar Képzőművészeti Egyetem vizuális nevelőtanári szakán végzett. A Handler Nándor Szakképző Iskolában tanít a művészeti tagozaton.

Sz. Szőcs Géza grafikus művész Vásárosnaményban született. Tagja művész egyesületeknek, szövetségeknek. Rendszeres kiállításai vannak hazánkban és más országokban is.

Sáfár Szabolcs a környéken sétálva kapta lencsevégre azt a három képet, melyet láthattunk mi is.

A Művésztelep alkotói általában véve tanárok, pedagógusok is egyben. Kodály álma kicsit bennük él. Neveljük a gyerekeket művészetek között. Nem kell, hogy művész legyen belőlük, de vegye őket körül a művészet, éljenek benne, létezzenek benne, alkossanak általa. Milyen szép gondolat. A rajzot, éneket, magyart művészetként tanulni, vagy művészek által tanulni nem ugyanaz. Az egyik egy távoli száraz, megtanulandó valami, a másik az enyém is. Bennem van, általam is létezik, belőlem ered, és az is marad, bennem is marad, és megváltoztat, átformál, alakít, jobbá tesz, harcol bennem, de felépít, a személyiségem része akkor is, ha már nem abban a környezetben élek.

Sokszor csak az kell hozzá, hogy ne menjünk el mellette. A természet művészetét vette észre Szirtl György. Igen, a természet is nagy művész, talán a legnagyobb, és utánozhatatlan. Azon a kis asztalon láthattuk az ő alkotásait. A természet az emberhez hasonlatosan megalkotja a művét, de rajtunk múlik, hogy észre vesszük-e, vagy elmegyünk mellette, mint ahogy ezek mellett a fák mellett is megannyi ember elhaladt, és ott hagyták, talán átlépték.

Igen, azt hiszem, a művészet fontos összetevője a figyelem. Hogy meglássák, meghallják, észre vegyék mások. Hogy egy festményre, egy alkotásra, egy zenére ne csak azért mondják, hogy művészet, mert azok a bizonyos emberek rámondják, hogy az, hanem azért, mert valamit jelent, valamit mond, valamit, amit egyébként nem tudunk elmondani.

Csendes szócsövek az alkotások, csendesek, de tudnak hangosak lenni, ha az arra fogékony, lelkiekben gazdag, fantáziájukban nyitott emberek adnak hangerőt nekik. Hirdetni kell, kérem szépen, az internet arra való, hogy kitegyük ezeket az alkalmakat, hogy tudjon mindenki róla, hogy kik jönnek ide, és kik teszik érdekesebbé a környék életét.

Szükség van az igazi művészetre, a hiteles, minden sallangtól mentes művészetre.

Menjetek, nézzétek meg a műveket, és gondolkodjatok el rajtuk, érdemes!

Köszönet a meghívóért. 

M

http://artportal.hu/lexikon/muveszek/almasi-robert-3792

http://volgylako.n4.hu/szobrok/index.html

http://lipovicsjanos.mindenkilapja.hu/html/18953942/render/ars-poetica

http://www.kortarsonline.hu/2014/01/arch-magyar-monika-sz-szocs-geza-muveszhazaspar/21683

http://septem.hu/alkotok_MM.htm

http://www.kortarsonline.hu/2014/01/sz-szocs-geza-alkotasai/21704