Hetedik

7. éve készítünk advent idejére zenés naptárt. December elsejétől mindennap hallható, látható egy dal, zenemű, melyet előző este rakunk fel a Youtube-ra, hogy reggel már elérhető legyen. A facebook oldalamon is elérhetők a dalok annak, aki nem iratkozik fel a csatornára.

Képzeletbeli ablakocskák mögött rejtőzik a muzsika, mely bennünk él, s melyet az örömzenélés céljából játszunk fel.

Ebben az évben már jó előre felkészültünk, hiszen nem tudtuk, mi lesz ősszel. Már nyáron tanultunk, gyakoroltunk, és még a korlátozások előtt minden zenét fel is vettünk.

Köszönjük a lehetőséget, hogy a bezenyei templomban helyet kaptunk egy kis időre a videók felvételére! Köszönet Butsy Lajos plébánosnak!

Köszönet minden résztvevőnek, mindenkinek, aki segített bennünket, hogy elkészüljünk, hogy ne szakadjon meg a hagyomány!

Köszönjük Fajtai Andrásnak a videók szerkesztését!

A dalokat ismét több szereplővel játszottuk el. Láthatók a Kis Gézengúzok kamarazenekarai, hangszeren tanuló diákjaim, a Vox Carissima kórus, a Rose zenekar, s néhány meglepetés vendég is. Mindenki nagyon lelkesen készült, és igyekezett, hogy minél szebben sikerüljenek a felvételek. Vannak szereplők, akik csak pár hétig tanultak a hangszerükön, de olyan ügyesek, hogy be tudtak kapcsolódni a produkciókba.

Bár nagyon vicces volt nyáron 30 fokban énekelni és játszani a karácsonyi dalokat, most már tudjuk, muszáj volt ilyen korán kezdeni.

Reméljük, akik kinyitják velünk az ablakokat örömüket lelik a muzsikákban, és egy kicsit, arra a pár másodpercre megélhetik a hagyományt, átélhetik velünk a várakozás kellemes érzését, ha csak egy röpke pillanatra is, de megérzik a karácsony igazi üzenetét.

A résztvevők jó ablaknyitogatást kívánnak mindenkinek, aki velünk tart.

M

Borító készítője: Deák Viola Helena

Hatodik

Holnap indul a 6. Zenés Adventi Naptár, mellyel szeretnénk szebbé tenni a decemberi időszakot.

Minden nap megnyitunk egy kis ablakot, mely mögött ott lapul a dal, a muzsika, amit az elmúlt hónapokban vettünk fel számotokra.

Az idei naptárban ismét szerepel a Rose zenekar, a Vox Carissima kórus és sok-sok zenét tanuló diák. Olyan gyermekek is játszanak, akik idén kezdtek el megismerkedni hangszereikkel.

A Kis Gézengúzok Gyermekkórus ebben az évben énekel először. Nagy lelkesedéssel, és izgalommal készültek a felvételre.

Ismét változatos, és meglepetésekkel teli programot ajánlok Nektek.

A hagyományokhoz híven, mindig előző nap teszem fel a dalokat, hogy aki reggel szeretné meghallgatni, kedvére megtehesse.

Egy hagyományt valaki mindig elkezd, aztán sok emberen múlik, hogy folytatódik, vagy megszűnik. Mindig az emberek határozzák meg, hogy egy ötletből mi marad meg, és mi felejtődik el. Nem mindegy, hogy egy program elveszti a lényegét, azt a fontos elemet, mely miatt elkezdődött, vagy meg tud újulni, és megtartja az eredendő értékét.

Eddig minden évben valami más koncepciót találtunk ki, ez így történt most is, de egy valami nem változik a naptárban. Szeretnénk, ha látnátok, és tudnátok, hogy a zene, a dal azért létezik, hogy örömet okozzon mindenkinek, aki részese akar lenni. Viszont ahhoz, hogy ez az egész elérje a célját, az előadóknak rendelkeznie kell néhány létfontosságú tulajdonsággal: irtózatosan nagy szorgalommal, akaraterővel, kitartással, alázattal kell készülni, hogy aztán a végén mi is örülhessünk annak, amiért megdolgoztunk.

Ez az év más, mint az eddigiek. Sok minden változott, de sok-sok öröm is ért bennünket!

Az utómunkálatokat Fajtai András végezte, ezúton is köszönjük neki, hogy segített még jobb minőségű videókat készíteni.

90 településen, iskolákban, templomokban, Magyarországon, Szerbiában, Szlovákiában, Romániában /Erdélyben/ énekelik azt a dalt, melyet 2011-ben írtam az akkori tanítványaim számára. Az Adventi Gyertyák címet adtam ennek a négy részből álló dalnak, melyet nagy örömömre ilyen sokan adnak elő karácsony ünnepéig.

A dalt 2014-ben vettük fel a Vox Carissima és a Margaréták kórusokkal

Amikor kinyittok egy ablakot, gondoljatok arra, hogy a zenével Nektek adunk valamit, ami bennünk van legbelül. Megosztjuk veletek az érzéseinket, és azt szeretnénk, ha tudnátok, mennyire fontos, hogy ilyenekre is fordítsunk időt.

Az a gyermek, aki megtapasztalja, hogy a zene milyen sok mindenre használható, mennyi mindenen átsegít, már nem lesz ugyanaz soha többé.

Lassan eltűnik benne a durvaság, megszelidül, megtanul befelé is figyelni, jobb emberré válik. Számunkra fontos, hogy amit eljátszunk, az akkori legjobb tudásunk szerint történjen meg.

Aki lelkében meg tudja ezt érteni, naponta átélheti velünk ezeket az érzéseket, és talán kicsit jobb kedvvel tud munkába indulni.

Ha sikerül békésebbé, kedvesebbé, finomabbá tennünk a mindennapjaitokat, akkor megérte ismét felvenni ezeket a dalokat.

Legyen szépséges, nyugodt a decemberetek! S örüljetek velünk, hiszen annyira jó és különleges az, ha ennyi zenekedvelő kicsi és nagy együtt tud működni egy emberibb, minden negatív gondolattól mentes hagyomány fenntartásában.

M

Piroska és a farkas

Tegnap egy igazán felemelő báb előadást láttunk a Fehérló Közösségi Házban.

Majoros Ági egyszemélyes vásári bábjátéka bebizonyította, hogy egy százszor olvasott, hallott és látott mesét is érdemes megnézni újra.

Sári Miklós ötletes, ízléses, mesevilágba illő, a szó legnemesebb értelmében vett egyszerű, de lehengerlően varázslatos díszlete színesítette a történetet.

Az előadás minden pillanatában történt valami meglepő, érdekes, izgalmas.

Kiss Attila Etele bábjai csodásan hozták a szereplők karakterét. Egészen aprólékosan kidolgozott, kedves figurák /ugye a farkas kivételével/ mozogtak a színpadon, s még felnőttként is el tudtam vonatkoztatni attól, hogy nem élő személyek.

Szabó Attila szövege nem vett el semmit a mese értékéből, tanulságából, sőt hozzátett. Vidámmá, lényegre törővé alakította a mondanivalót.

A zene, mely Nagy Szabolcs munkája, gyermeknek és felnőttnek egyaránt nyújtott minőségi élményt. Letisztult és tiszta, hangzásában is izgalmas, de ugyanakkor óvatos, éppen csak annyira félelmetes, csak annyira édes, amennyire kell.

Olyan volt ez a bemutató, amilyennek lennie kell. Pontos, minden mozdulat stimmelt, kidolgozott minden egyes részletében, és ami nagyon fontos, gyermekközpontú.

Egészen alaposan átgondolt, a fontos részletek kiemelésével.

A szuperlatívuszokig érő kreativitás, a szinte minden pillanatban valami meglepő és érdekes történése mellett kaptunk helyet saját fantáziánknak ott, ahol kellett, ahol olyan történés következett, melyet mindenki a maga kis lelkével kellett, hogy átgondoljon, mert jobb az úgy, ha a rosszat nem emeljük ki.

A bábjátékos édes, aranyos ruhája szintén tele volt kedvesebbnél kedvesebb megoldásokkal. Színeiben, formájában egy tündéri mesélőt alakított, aki hangjával számtalan karaktert, érzelmet tudott megeleveníteni, s beépült a történetbe.

Írok néhány példát is:

A farkas lenyeli a nagymamát és Piroskát. Ez a legalább 4 féleképpen átalakítható színfalak mögött történik, mégis tudjuk, mi a helyzet, de ugye ezt azért mi képzeljük el, ki így, ki úgy, attól függően, mennyi horror filmmel találkoztunk már.

Ekkor előkerül egy kis fehér bőrönd. A színpad elé teszi, lenyitja nekünk a tetejét, és ott meglátjuk a két szereplőt, teljesen úgy, ahogy nagyban találkoztunk velük még néhány pillanattal ezelőtt, s ott a kis bőröndben, ami ugye a farkas gyomra beszélget a két szereplő. „Mindig jön a segítség” mondja a nagymama.

Egy másik példa a vadász vicces figurájának beépülése a történetbe. Miután eltűnik a farkas a bravúrosan szép ágyban fekve, egy ablakot látunk, csipke függönnyel, boltíves első résszel. Ki is lehet nyitni, látjuk kicsiben, ahogy a vadász még alszik. A gyerekekkel felébresztjük, majd a régi papír öltöztetős játékokhoz hasonlóan meg is kapja ruháját, hogy aztán a nagy báb is bejöhessen és megoldja a feladatot, mely a történetben ráhárul.

Piros, fehér pettyes tál és bögre egyszer csak csicsergő madarak fészkévé válik, hogy aztán mint egy különleges motoros repülőcske elszálljon velük.

Nem tudom leírni, mennyire örültem, hogy ilyen szuper előadást láthattunk. Erre van szüksége a gyermekeknek. Erre, mert igényes, mert ötletes, mert tiszteli őket annyira, hogy egy esztétikus környezetben briliánsan előadott darabot tesz eléjük, mert kitűnően megtalálja a balanszot a készen adom neked, és a képzeld el között.

Élmény volt. Élmény és jó érzés, hogy van ilyen is. Élmény, hogy tudhatjuk, nem kell beérnünk ennél rosszabbal, ennél primitívebbel.

Nagyon jó, hogy ebben a közösségi házban lehetőség van arra, hogy ilyen színvonalat láthassanak a gyerekek. Jó, hogy igyekeznek értékeket átadni az odalátogató gyermekek számára.

A gyermekek nem ehhez vannak hozzászokva, de muszáj erre mennünk. Muszáj a mesék varázsával tanítani őket, s megmutatni nekik, hogy létezik olyan is, amikor a lényeget látják, azt, amivel szebbé tehetik a saját életüket is.

Reméljük, lesz még sok ilyenben részünk.

Gratulálok a művészeknek, akik létrehozták ezt az előadást, és a ház szervezőinek is, hogy tudják, merre vezet az az út, amelyről a mese szerint sem szabad soha letérni.  

M

kép forrása: https://www.szabadter.hu/programok/item/9650-majoros-agi-babszinhaza-piroska-es-a-farkas.html#.XcZzOzNKjIU

Csipike

Fodor Sándor mesekönyvét újra kiadták, most minden történet egy kötetben megtalálható.

Pásztohy Panka illusztrálta a Manó könyvek, Líra kiadó által újragondolt Régi kedvencek sorozatban megjelentetett történeteket.

Az erdőben élő kis állatkák és a törpe kalandjai nem csak gyerekeknek ajánlható. Számtalan bölcsesség, szép gondolat rejlik a sorok között, s a szereplők viselkedése, beszéde mindennapi életünk bámulatos példáit jeleníti meg a mese eszközeit felhasználva.

Találhatunk benne érdekes, aranyos, kedves, vagy éppen találó kifejezéseket, melyeket nem használunk, de akár meg is jegyezhetjük, s berakhatjuk aktív szókincsük dobozába.

Gyermekeink találkozhatnak mindazon problémákkal, emberi magatartások által előidézett gondokkal, bánatokkal, félelmekkel, melyek már oly sokszor, és annyira sok helyen megtörténtek.

Tanulságos könyvecske, melynek belső borítója is Csipike ruháját idézi. A régi kiadást Rusz Lívia illusztrálta, s mi felnőtt korba lépett gyerekek ezekből a kiadásokból emlékezhetünk az „enyhén” hatalommániás főszereplőre.

A neten megtalálhatjuk hangoskönyvként is, de sokkal jobb lenne, ha felidéznétek gyermekeitekkel együtt ezeket a történeteket, és élőben olvasnátok el a kedves olvasmányokat.

A meseregény 5 történetét 1966 és 1990 között adták ki. Mindegyik részben van egy-egy mondat, melyet magukkal vihetünk, lelkünkben tarthatjuk, hogy beépüljön a gondolkodásunkba. pl: „Csak azokon van hatalmam, akiket szeretek, és ártani is csak azoknak tudok.” „Amíg gonosz volt, példátlanul gonosz és az Erdő Réme, senki se mosolygott. És ez volt az a bizonyos valami, ami netovább óta hiányzott neki.” „Az igazságért soha nem szabad megsértődni.”

Csipike azt hiszi, hogy miatta működik minden az erdőben, Madár miatta énekel, a virágok miatta nyílnak. Mindennapjainak jó részében kedves parancsolgatásokkal vezetgeti barátait, társait, törődik velük, és az amúgy teljesen magától és természetesen végbemenő folyamatokról azt gondolja, miatta haladnak, mennek végbe úgy, ahogy.  Azt hiszi, hogy másoknak tesz jót, értük él, ő feláldozza magát az erdőért, a lakóiért. Szentül és teljes meggyőződéssel gondolja magáról, hogy csakis miatta olyan a világ, amilyen, s amikor kiderül, hogy ez nem igaz, gonosszá válik, s bejárja a gonosszá válás minden lépését, míg végül már saját barátainak életét is fenyegeti, s csúnyán bánik mindenkivel. Aki ellentmond neki, azt gyűlöli, és tervezgeti, hogyan készítse ki.

Kitalálja Réz Urat, akitől félni kell, és az erdő lakói félni is kezdenek, hiszen Csipike annyit mondogatja, hogy félni kell, és annyit fenyegeti őket. Mindenki másképpen reagál, de Csipike eljutt addig, hogy már azt képzeli, hogy a hegy is elvándorol arra a helyre, ahova ő mondja.

Két Szarvasbika a Szeressük egymást gyerekek c. dal éneklése közben verekedik össze, mert Csipike azt hiszi, annyira ügyes, hogy meg tudja akadályozni, hogy a természet rendjét megváltoztassa.

Ellensége a Kecskebéka, aki nem fél tőle, és visszabeszél. Csipike azért akar nagyra nőni, hogy belerúghasson. Kecskebéka ellentmond neki, és kimondja, amit mások nem mernek, ezért a törpe még a gólyát is rá akarja hívni, de nem sikerül. A békán kívül mindenki elviseli, s hagyja, hogy intézkedjen, hogy dirigáljon, s megtartják abban a hitben, hogy ő a világ nagy rendezője, és miatta megy minden előre. Persze ez egyáltalán nem igaz, de senki nem akar vele szembe szállni, senki nem szeretné, ha Csipike megtudná, hogy senkit nem érdekel, mit tesz, mert mindenki a maga dolgát végzi, és neki senki felett nincs hatalma, mert aki nem akarja, hogy beleszóljon a dolgaiba, az egyszerűen távol tartja magát tőle. A többiek pedig a közöny leplébe öltözve nézik végig, ahogy Csipike élteti saját magát.

Csipikének becézték a családban a horgászni szerető, 190 cm magas Szász Imre írót, akit egyszer meghívott egy horgászatra a könyv megalkotója. Madárnak Szász Imre feleségét hívták, lányuk pedig a Nyúl becenevet kapta. Szász Imrének tetszett a meseregény.

Kapjunk hozzá kedvet mi is, és osszuk meg gyermekeinkkel a történeteket, hiszen mi marad más nekünk, amikor hazaérünk, és fáradtan megpihenünk, mint a fantázia világa, a mesék birodalma.

Mi már olvassuk a tanulókkal magyar órákon. S bár Csipike mindenkit ostobának néz, és sok olyan dolgot tesz, ami nem jó és nem segít senkinek vele, mégis szeretjük őt, mert belátja, ha rosszat tesz, s gondolkodik azon is, hogyan teheti jóvá azt, amit elszúr.

Milyen jó volna, ha ez nem csak a mesékben lenne így!

M

forrás:  https://www.mmalexikon.hu/kategoria/irodalom/csipike 

https://librarius.hu/2015/12/23/kideritettuk-kirol-mintazta-fodor-sandor-csipike-alakjat/

Régmúlt Rajka 3.

Amikor elkezdtem a gyűjtést és az írást, még nem gondoltam, mennyi olyan dologra bukkanok, amely ma már nem is létezik.

Alkalmam nyílt rendkívüli emberekkel találkozni, levelezni, akik emlékeiben még él az a Rajka, amelyről ma már csak írni tudok. Hálás vagyok nekik, hogy ennyi időt, energiát szántak erre a munkára, és lehetővé tették, hogy elkészítsem az írást.

A képek egy rég elmúlt időszakot idéznek. Rajkán élt, munkálkodott oly sok ember, akik már nincsenek közöttünk. Őket nem csak a családjuk körében kell emlékezetben tartani.

Igyekszem mindenki számára érdekesen lejegyezni, összegyűjteni az emlékeket, hogy megmaradjanak a jelen és a jövő emberei számára. 

Minden forrást felhasználok arra, hogy ezt a célt elérjem, s melyek megadatnak munkám során.

Számomra rendkívül fontos, hogy legalább ezekben a kiadványokban megörökítsem, kik kezdeményezték pl. a Hősök szobrának megalkotását, vagy milyen ételeket ettek az akkor élő rajkaiak, milyen házakban éltek, hogy teltek mindennapjaik. Szeretném összegyűjteni azokat az értékeket, melyek hihetetlenül fontosak lennének mindenki számára.

A harmadik részben öt családról írtam, akiknek családfája szövevényes utakon összefonódik és mindegyiknek van Rajkához fűződő kapcsolata.

Nagy örömömre szolgál, hogy sokan érdeklődtök a részek iránt, és olvassátok. Jönnek még újabb és újabb részek, hiszen a téma kifogyhatatlan, s velük együtt az ötleteim is sok-sok kiadványra szólnak. Minél többet tudok meg, annál jobban érzem, hogy folytatnom kell, hogy feldolgozzam a rendelkezésemre álló anyagokat.

A három kiadvány után egy újabb téma következik, melyből megtudhatjátok azt a sok mindent, melyet Rajkáról találtam, a faluról, általában, de mégis konkrétan. A részek családokról, emberekről, a faluról szólnak. A negyedik részben ez utóbbi lesz porondon. A helytörténeti könyvek az általános falu történetekkel kezdődnek, de én most megfordítottam a sorrendet.

Szeretném, ha jutna mindenkinek, aki közénk tartozik, akinek tényleg fontos, hogy birtokolja a tudást arról, kik éltek itt falunkban, s mi történt akkor, amikor mi még nem éltünk.

Jó olvasást, jó szórakozást, kellemes tanulást, és meghitt emlékezést kívánok mindenkinek!

 M

A Félőlény

Békés Pál zseniális meséjét tanuljuk magyar órán kis tanítványaimmal. Ennek kapcsán ajánlom sok szeretettel mindenki számára ezt a könyvet. Felnőttek és gyermekek egyaránt tarthatnak kezükben egy érdekes, magával ragadó, szívszorongató, rendkívül tanulságos történetet. Természetesen minden korosztály mást ért meg belőle, mást tanul meg általa, de ez így van jól.

A Kiserdőben már semmi nem olyan, mint azelőtt. Régen Csupánc, Rakonc, Porhany, Csatang és az akkor még nem Félőlény néven ismert szereplők együtt teáztak a tisztáson, s a főszereplő mindig olvasott egy-egy részletet valamelyik könyvből, melyet az egyik tölgyfában lévő könyvtárában, az otthonaként szolgáló odújában tartott. A szereplők örömmel tették dolgukat mindennapjaikban, nyugalomban, békességben éltek.

Aztán minden más lett. A kis lakók nem tudták, hogy mindenhova beköltöztek a szörnyek, már csak a Kiserdő érintetlen. Egyik reggel egy gyökerestől kitépett tölgyfát találnak a tisztás szélén, mely egyike a két 100 éves fának. A másikban a könyvtár van.

A Félőlény már jóval ezelőtt bezárkózott az odújába, lakatokkal, láncokkal védve lakhelyét, mert ő már akkor tudta, valami nagyon rossz közeleg. A többiek találkoznak a kukkoló berregénnyel, aki a magasban repül el felettük és ijesztegeti őket szórólapokkal, s igyekszik információkat gyűjteni róluk.

Gyanakvás, szorongás és félelem lesz úrrá a Kiserdőn, s mindenki másképpen reagál a helyzetre. Csak lassan tudják meg, hogy a szörnyek ellen sokféleképpen lehet harcolni, de egy biztos, küzdeni kell ellenük. Nincs más lehetőség, s a harc ezer oldalát mutatja meg, mindenkinek más az útja, s lehet, hogy úgy hisszük van, aki nem harcol, pedig mégis azt teszi. Ahhoz, hogy megértsük a szörnyek gondolkodását, s megakadályozzuk, hogy megmérgezzék a lelkünket, össze kell fogni, s ha ez nincs meg, akkor mindenki maga harcol, vagy nem. Aki küzd, annak néha mennie kell, mert a szörnyek nem tűrik meg azt, aki nem hallgat, aki nem áll közéjük.  

A Kiserdőben nincs már teázás, nincsenek történetek, de a szörnyek egyre többen vannak, mert sokan úgy gondolják, ha ők is szörnyekké válnak, majd jobb lesz nekik.

Csatang a történet előtt 7 évvel messzire vándorol a Kiserdőtől, s mikor visszajön nem is látszik rajta, hogy beállt a szörnyek közé, karriert csinált, és most tönkre akarja tenni a lakókat, az egész még addig féltve őrzött aprócska helyet. Álnokul, behízelgően, alattomosan, bájologva, hazudozva úgy tesz, mintha még barát lenne, segíteni akarna, kicsalogatja a Félőlényt rejtekhelyéről, és rábeszéli, hogy menjen a szörnyfelvételi irodába, hogy leküzdje félelmét. Csak 3 próbát kell kiállni, s ő is szörnnyé válik, mely eredményeképpen többé nem kell félnie, mert „szörny a szörnynek nem vájja ki a szemét.” Ez az állítás gyorsan megvétóztatik.

A Félőlény erőt vesz magán, és belép az irodába. Aztán semmi nem úgy történik, ahogy azt a szörnyek kitervelték. De innen nem mesélem tovább a „mese” cselekményét, mert érdemes inkább elolvasni.

A szörnyek mindent lassanként változtatnak meg, s gyakran ijesztegetik a lakókat, hogy azok megszokják az új helyzetet, és egyszer csak azt higgyék, hogy az a természetes.

„A rémek első dolga elpusztítani a könyvtárat”, mert, ha nincsenek történetek, és már nem hisszük, hogy a jók legyőzik a gonoszakat, akkor nekik könnyű dolguk van.

Aztán megtörténik a csoda, és a Félőlény rájön, hogyan menthetik meg a Kiserdőt, s hogyan űzhetik ki a szörnyeket legalább az erdő széléig, mert a szörnyeket nem lehet legyőzni, csak távol tartani magunktól.

S végül, elhangzik a kulcsmondat is, melyet muszáj elárulnom: „Azért van tele veletek a világ, mert szörnnyé válni könnyű. Nagyon könnyű. Nem lenni szörnnyé: az a nehéz.”

Amíg emlékezni tudunk, amíg vannak történeteink, s mi azt átadjuk gyermekeinknek, egymásnak, addig a szörnyek bár nagyon próbálkoznak, nem tudják elérni céljaikat. Nem lesz mindenkiből szörny, de nagyon kell vigyázni, mert közöttünk vannak, nagyon megtévesztőek, nagyon álnokul dolgoznak. Néha segít egy történet, máskor egy dal, melyet énekelünk azért, hogy a gondolatainkat tisztán tarthassuk. Vagy éppen csak annyi kell, hogy ne hagyjuk, hogy a szörnyek bánthassanak másokat, mert ha végig nézzük, ahogy szenvednek, ahogy kínozzák embertársainkat, fizikailag, vagy lelkileg, mindegy, azzal már egy lépést tettünk a szörnnyé válás felé.

S van még valami, amit elmond a könyv. Nem lehetünk egyszerre szörnyek és nem szörnyek. Olyan nincs, még akkor sincs, ha azt hisszük, lehetünk egy életben mindkettők, mert olyan ügyesek vagyunk. Ha ezt megpróbáljuk, észre sem vesszük, és már a szörnyek közé tartozunk. S milyen tragikusan nevetséges az, amikor valamelyik történet szereplője azt hiszi magáról, hogy ő nem szörny, pedig már mindenki tudja, hogy az, csak ő nem.

Ajánlom Nektek ezt a könyvet. Nem kell hozzá sok idő, hogy elolvassátok. Készült belőle rádiójáték, hangoskönyv.

Ne hagyjátok ki, mert nagy igazságok vannak benne, s mert a mesében mindig benne van a valóság, érdekes módon nem a kifacsart, megrágott, kiköpött valóság, hanem az, amelyből mindenki tanulhat valamit, vihet valamit magában.

„… s amíg vannak történetek, a szörnyeket legyőzik bennük. És amíg legyőzik őket a mesében, addig van esély rá, hogy legyőzzék őket a valóságban is.”

M

kép forrása: https://pixabay.com/hu/photos/tree-trunk-aljn%C3%B6v%C3%A9nyzet-t%C3%B6rzs-569275/

125

1894. január elsején egy bakonykúti kis házikóban megszületett Ernő, a Békefi család második fiú gyermeke.

Antal, a kisfiú édesapja, és édesanyja Julianna pici korától olyan körülményeket biztosított számára, ahol életének minden napját betöltötte a zene, az énekszó,  megtanulhatta tisztelni a tudás értékét, megtapasztalhatta a komoly, szorgalmas munka gyümölcsöző eredményeit.

18 éves korában érkezett Rajkára, 1912. október elsején. Messzire került Romándtól, a meghitt szeretetet jelentő családjától.

Magával hozta emberségét, széleskörű gondolkodását, tenni akarását. Kórust szervezett, színházi előadásokat rendezett, zenekart működtetett, s közben órákat tartott az iskolában, s megpróbálta mindenkinek átadni, amit ő tudott.

Harcolt az első világháborúban, fogságba esett, majd haza érkezve folytatta, amit elkezdett.

Soha nem felejtette el, mit jelent összetartani, segíteni másokat, s igyekezett tartani a kapcsolatot családja tagjaival.

Szabadidejében, kertjében dolgozott, ápolta hőn szeretett rózsáit, fotóit hívta elő saját sötét kamrájában, járta a természetet, vagy éppen zenélt barátaival, ismerőseivel, tanítványaival.

Sok fotóról néz ránk, gyermekek társaságában, rendezvényeken készített pillanatképekről.

Bárcsak hallhatnánk, ahogy orgonál a templomban, érezhetnénk játékában a művészet iránti alázatát, részesei lehetnénk nagy szorgalommal kigyakorolt kíséreteinek, s megtapasztalhatnánk milyen az, amikor valaki a hívek énekét követve, saját magát alárendelve játssza a szólamokat, ahogy azt édesapjától tanulta.

A Régmúlt Rajka első kötete az ő családjáról és életéről szól. Látható kézírása, életének szakaszai, s olvasható a sok megpróbáltatás, melyeket a sors elé vetett. A  második kötetben is szerepel kiegészítésként.

Olvashatunk róla több helyen néhány sort, adatait, eredményeit. Az általa kutatott Liszt Ferenc családjáról pedig a Zeneműkiadó adott egy aprócska könyvet, melyben nagyon alaposan, tudományosan dolgozta fel a nagy zeneszerző őseit, s azok rajkai vonatkozását.

Feleségével Kohnlechner Máriával a mai Szent István utcában laktak, még áll a ház ma is.

A Szent Márton katolikus templom kriptájában nyugszik1972 óta.

Élt Rajkán egy tanár, akiről iskolát neveztek el, akire ebben az évben azért emlékezem meg, mert 125 éve született.

Példát mutatott kitartásban, megmutatta, hogy kell talpra állni, amikor nagyon rossz időszakot kellett átélnie.

Tartsuk meg őt emlékezetünkben, ez a feladat mindannyiunké!

Életrajzának megírásakor, s a róla szóló dal megkomponálásakor szerettem volna őt tisztelettel és szeretettel megismertetni mindenkivel, gyermekkel és felnőttel egyaránt. Célom volt, hogy minél többen tudjanak róla, s hogy mindenki számára elérhető legyen a sok információ, melyet egészen kivételes, kedves és nagy tiszteletet érdemlő családja segítségével tudtam összegyűjteni.

Emlékezzünk hát Békefi Ernőre, mert ő egyike azoknak, akiket nem szabadna elfelejtünk, akit meg kellene becsülnünk, s akit méltó módon kellene gyermekeink számára tovább örökíteni.

M

Fotó forrása: https://pixabay.com/hu/photos/r%C3%B3zsa-k%C3%B6nyv-r%C3%A9gi-k%C3%B6nyv-kivirul-2101475/ 

Megjelent!

Megjelent második kiadványom, melyben az iskolákról gyűjtöttem össze, amit találtam. 
Sok-sok fotóval, képpel, írással olvasható iskoláink szövevényes múltja. 

80 oldalon megismerkedhettek Rajka oktatási intézményeivel, melyek az 1600-as években már léteztek. 

A második rész is nálam vásárolható meg, akit érdekel hívhat telefonon, rám írhat a face-bookon, vagy személyesen is kereshet. 

Ha valaki lemaradt volna az első részről, annak még tudok biztosítani egy-egy példányt. 

M

Ajándék

Ismét közeleg a karácsony, s egyre korábban tárul elénk a sok-sok ajándéknak való a boltokban.

Mit vegyünk azoknak, akiket szeretünk, s akik bennünket szeretnek?

Ma láttam meg ezt a reklámot, mely többet mond, mint amit elsőre észreveszünk benne.

Az alapzenét Elton John: Your Song című dala alkotja.

 „… a legjobb, amit adhatok a dalom az én ajándékom, és ez csak a tiéd.”

A történet elmeséli azt a pillanatot, amikor egy pianino áll becsomagolva a karácsonyfa mellett, és a kisfiú először üti le édes kis ujjacskájával egy billentyűjét, s mi lesz belőle az évek során.

Egy hangszer nem mindig tűnik nagy értéknek, néha csak egy bútordarab, vagy örökség. Igazán akkor válik fontossá, meghatározóvá, ha játszanak rajta.

A zenész számára társ, mely segít kifejezni érzéseket, lelkivilágot, amivel képesek vagyunk elmondani ami bánt, vagy megmutatni boldogságunkat.

A gyermek nem tudja, mit kap, mire használhatja a hangszert, csak később jön rá, hogy életre szóló ajándékot adtak neki. Megtanulja használni, vigyáz rá, gondozza.

Megtapasztalja, hogy általa szól szépen, ha ő szívvel-lélekkel muzsikál vele, s megtudja, hogy rajta múlik, mennyire műveli ki a tudását.

Senki nem sejtheti, mit hoz magával egy ilyen ajándék, de biztosan nem ártalmas, ha figyelünk arra, hogy jó hangszerrel ajándékozzuk meg a gyermeket.

Persze nem könnyű sokáig, kitartóan tanulni, és a családnak is végig kell hallgatni a próbálkozásokat, amikor még nincs minden hang a helyén.

Sokszor elég egy pici biztatás, s megtörténik a csoda. Elég egyetlen ajándék, s nem kell, hogy aranylemezes sztár legyen mindenkiből, nem kell, hogy művésszé váljon a gyermek. Csak játsszon, mert a zenélés egy olyan varázslat, amely más tevékenységgel egyszerűen nem kivitelezhető.

Ha minden gyermek és felnőtt hangszert kapna karácsonyra, akinek még nincs… és lehetősége lenne megtanulni rajta játszani… lenne egy hatalmas zenekar, amely ezer és ezer hangon szólna. S amíg mindenki muzsikálna, nem történne semmi rossz. Csak játszanánk, s a zene a felhőkig elhallatszódna, s a Hold is az emberek zenéjében gyönyörködne.

M

Egy lámpás emlékei

Nagyon örültem, amikor egy óvodás apró ujjacskái által elkészültem.

Sok-sok évvel ezelőtt Márton-napon meggyújtották a mécsesemet, és elindult velem és társaimmal Rajkán egy pici óvodás csoport. Végig vonultak az utcán a templomig, a gyermekek énekeltek közben, és a kezeikben vitt lángocskákban gyönyörködtek.

Ez a csoport egy tradíciót teremtett a faluban, mert utána bekapcsolódott az iskola diákönkormányzata, s ezzel már a tanulók is részt vettek a megható, csendes és szép programban. A testvérpár ötletéből éveken át tartó szokás lett, s maradt fenn oly soká, megőrizve értékeit.

A gyermekek számára teadélutánt tartottak, majd miután szívük-lelkük felkészült a sétára, sorba álltak, hogy a besötétedett utcákon végig vonuljanak. A diákok és a kis gyermekek találkoztak egy ponton, s a két csoport innentől együtt haladt tovább.

Gyönyörű látványt nyújtott, ahogy a kígyózó sorok lassan összeértek, s a mécsesek által messziről észre vehető volt a kapcsolódás, mely szimbolikusan jelezte, hogy a gyermekek egyszer átkerülnek az oviból a suliba, s általuk minden összekapcsolódik.

A templom hátsó kertje kiváló helyszínt biztosított egy rövid megemlékezésre, s a nézők csendesen, érdeklődve hallgatták végig azt a műsort, amelyre a gyermekek sokat készültek óvónőikkel, tanárukkal.

Örültem, mert láttam, tudják, mi a nap lényege és értelme. Éreztem, hogy a cél egy csendes, meghitt emlékezés volt Mártonra, aki méltón maradt meg az emberek emlékezetében.

Márton jót tett az emberekkel, ugyanolyan csendes volt, mint a gyermekek vonulása. Nem akart feltűnő lenni, kitűnni, de pontosan tudta, mikor mit kell tennie.

Az idők során sok vers és dal keletkezett róla, mely tetteiről, gondolatairól szólt, s ezt azóta gyermekeink is megtanulták az óvodában és az iskolában.

Maguktól mentek, ők akarták, nem kényszerítette őket rá senki. Azért tartottak műsort, azért készítettek lámpásokat, mert Márton szellemisége őket is megérintette, s mert úgy gondolták, a résztvevők számára is pozitív üzenetet hordoz ez a kis program.

Örültem, hogy egy kis gyermek lámpása lehettem, mert ő készített engem, és büszke volt rám. Része voltam egy szép tradíciónak, a szeretet, a segítség, az önzetlenség, a szerénység jelképévé váltam. S örültem, hogy néhány felnőtt megértette, miről szól a Márton-nap.

Ünnepeljetek csendesen, szerényen, s ne feledjétek Márton életének példáját! Ő nem a népszerűség, nem a hallhatatlanság, nem a fényűzés, nem a pénz hatalmát hirdette. Pontosan ellenkezőleg. Az ő napját is csendesen, szerényen, kifelé és befelé figyeléssel kell ünnepelni azért, mert mi akarjuk, mert értjük a lényegét.

S remélem lesz még olyan séta, amikor ez minden megvalósul, hogy Márton ismét az emberek szívében éljen tovább, s mindennapi tetteikben, jó cselekedeteikben hallassa harsányan hangját. Mert akkor egy jobb világban fogunk élni nem csak november 11-én.

M

Kép forrása: https://www.facebook.com/csillagbolcsokecskemet/photos/pcb.2196613220658937/2196612280659031/?type=3&theater

100 éve

Levelek, írások, újságcikkek között kutatva kerestem egy élet emlékeit. Sok-sok emberről tudunk, akik munkájukkal, filozófiájukkal, elveikkel, szorgalmukkal, tetteikkel előbbre vitték a mi jövőnket is, de mégis valahogy mindig hiányoltam azt, ami közelebb visz a megismerésükhöz.

Valakiről információkat, adatokat leírni mindennapos dolog. Az emberből csak ennyi marad? Mikor született, mikor halt meg, néhány tény, esetleg jó cselekedet…? Semmi más?

Az 1865. július 18-án, Rajkán született Modrovich Gábor 100 éve halt meg, november 6-án.  Münchenben, Bécsben, Pozsonyban tanult, tartalékos honvédfőhadnagy volt, s valószínűleg egy járvány ragadta el az élők sorából a Karolina kórházban.

Egészen röviden ennyi lenne 53 év? Három mondatban összefoglalható?

Ezekkel a kérdésekkel nyitottam fel a dobozokat, s kezdtem el olvasni, amit bennük találtam.

Kezemben tartottam azokat a picinyke lapokra, barna tintával írt leveleket, melyeket szüleinek írt rendszeresen. Belegondoltam, hogy ma három másodperc sem kell egy levél elküldéséhez, akkoriban napokat, heteket is vártak egy-egy válaszra.

Láttam a Pozsonyban készült bizonyítványait, olvastam, ahogy leírja, milyen kiállításokra járt Münchenben, hogyan tanult festeni, mennyire igyekezett még jobbá válni. Leírta, hogyan vizsgázott le anatómiából Bécsben, milyen fegyelmezetten élte diákéveit, s hogy mennyire nem szerette a dorbézolást és a pénz felesleges kiadását.

Megjegyzi, hogy Rajkán sokkal szebben beszéltek németül, mint Münchenben, leírja, milyen ruhákat hordtak az akkori népek.

Megtudtam, milyen kemény volt a katonaélet, bár nem panaszkodott. Elképzeltem, ahogy megy a többi katonával, és még arra is van ereje, hogy a táj szépségében gyönyörködjön, a fények, a felhők által megfestett képen csodálkozzon.

„Mindennap más falukat és más vidéket látunk de mondhatom hogy festőibb vidéket nem lehet látni sehol sem. Különösen feltűnő szépek a világítások, és a felhők. Minő szép lehet itt csak körülbelül egy hónap múlva midőn a sok tölgyfa megsárgul, itt a tájképfestőnek egy egész éven át volna dolga.” – írja Devecseren 1888. szeptember 12-én.

Festményei, rajz vázlatai többnyire megmaradtak nekünk, s ha igazán odafigyelünk arra, amit találunk, megláthatjuk az embert, aki egy egészen más világban élt, mint mi, de mégis sok a közös pont, melyben találkoznak a múlt és jövő útjai.

Tehetséges volt, de tudta, tanulnia kell, s ezért mindent megtett. Tanáraitól elsajátította, amit csak lehetett, s tovább fejlesztette, a saját egyéniségére formálta tudását. Megtette azt is, amit követelt tőle az akkori történelem alakulása.

Egy arisztokrata család tagjaként élte a századforduló által meghatározott életet. Nem nősült meg, nem születtek gyermekei, de a ház, ahol első éveit töltötte, töredékében még létezik, s most óvodás gyermekek zsivajától hangos a hétköznapokban.

Festményeit láthatjuk a neten is, sírját a rajkai temetőben találjuk meg.

A Modrovich családról majd írok egyszer egy Régmúlt Rajka kötetet, mert tagjai meghatározó személyek voltak falunkban, mert ők is azok közé tartoznak, akiket nem szabadna elfelednünk akkor sem, ha úgy gondoljuk, a nagy rohanásban semmire nincs már idő.

M

forrás: Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltára Mosonmagyaróvári Fióklevéltár XIII.10.12. Modrovich  Gábor levele szüleinek kelt: Devecser, 1888. szeptember 12.,fotó: Budapest, 1887. augusztus 10.

Bál

Rajkán mindig volt hagyománya a bálok szervezésének. Rengeteg ilyen rendezvényen vettem én is részt zenészként gyermekkoromban. Meg sem tudom számolni, hogy 7 éves korom óta mennyi bálon játszottunk apukámmal és húgommal.

Azóta sok minden változott. Már nincsenek olyan bálok, ritka a hajnalig tartó, házaspárokkal, barátokkal, ismerősökkel megélt szórakozás, ahol lehetett jókat táncolni, beszélgetni.

Állt egy épület a benzinkút mellett, ma a Tulipános Csárda van a helyén. Évtizedeken keresztül csak úgy hívtuk Kinti vendéglő. Mindenki tudta, hogy hol van, hogy finom ételeket lehet ott enni, hogy minden hétvégén szól az élő zene.

A kamionosok is megálltak, hogy elfogyasszák ebédjüket, vacsorájukat, s a falu lakosai is sokszor kijártak fagyizni, sütit enni, vagy éppen sört, bort inni.

Négy éven át zenéltünk minden szombaton és vasárnap, esküvőket bonyolítottunk le, és bálokat játszottunk végig.

Most ismét zenélni fogunk, egy bő órácskát, egy jótékony célra szervezett bálon.

Érdekes érzés lesz ott játszani, ahol egykor annyi időt töltöttünk, még akkor is, ha már nem ugyanaz a ház.

Csupa egykori, és mai Békefis zenész szerepel majd, akik mind azért vállalták a felkérést, hogy segíthessenek.

Ha akarjátok, gyertek el, legyetek ott, és élvezzétek a lehetőségeket, melyek olyan élményt nyújtanak, amit otthon nem lehet megszerezni. Érezzétek jól magatokat, szórakozzatok, pihenjetek, kapcsolódjatok ki erre az estére!

Mi 19.00 órakor kezdünk, s a dalokban benne lesz minden, ami egykor volt, minden szép emlék, minden mosoly, gondolat, mely tovább él unokában, gyermekben, barátban, jó lelkű emberben. Nektek fogunk muzsikálni, s kicsit visszahozzuk azt a hangulatot, melyet nem nagyon lehet már megismételni, de amelyre jó visszagondolni.

A lelkes szervezők nagyon készülnek, s mi mind hiszünk abban, hogy a jó cselekedeteket nem lehet kiirtani a világból, hogy megéri kitartóan dolgozni egy jó ügyért, s hogy együtt képesek vagyunk minden rosszat legyőzni.

M

kép forrása: http://www.gyorladamer.hu/posts/show/869/gyermek_es_falunap_2018._junius_2

Családi nap a játszótérért

Fantasztikusak vagytok!

A mai nap remek példa volt arra, hogy működik a pozitív energiák összekapcsolódása.

Igenis össze tudunk fogni egy jó ügy érdekében.

Szülőkkel, pedagógusokkal, gyermekekkel, s a hozzánk ellátogató vendégekkel közösen vidáman, színvonalas szórakozással töltöttünk egy péntek délutánt, s közben egy rendkívül fontos cél felé léptünk együtt egy jó nagyot.

Látni a lelkesedést, az igyekezetet, megtapasztalni, hogy milyen sokan értitek, mit szeretnénk, megélni, hogy Ti is ugyanúgy akarjátok, hogy iskolánkban a gyermekeknek egy szép játszótere legyen, nagy öröm volt.

Még soká fogunk jó érzéssel visszagondolni a mai napra, mert nincs annál jobb, mint amikor az emberek összefognak, és együtt létrehoznak valami nagyon jót.

Köszönjük mindenkinek, aki eljött, aki dolgozott velünk, aki kivette a részét a munkából, aki ellátogatott hozzánk, aki segített nekünk.

Jövő hónapban 24-én, szombaton folytatjuk az akciónkat egy bállal, melyre ismét sok-sok szeretettel várunk Benneteket. Nagyon készülünk erre a programra is, meglepetésekkel, klassz szórakozási lehetőséggel.

Tartsatok velünk, és hozzatok magatokkal jó kedvet, vidámságot!

Mi ott leszünk, és ismét nagyon igyekezni fogunk, hogy jól érezze magát az, aki egy kedves, és jó társaságban szeretne eltölteni egy kellemes estét.

Várunk mindenkit, rokonokat, ismerősöket, érdeklődőket, szülőket, kortól függetlenül.

Gyertek el, bulizzatok egy jót! Néha azt is kell, néha ki lehet engedni a gőzt, lehet kicsit lazítani, szórakozni, táncolni, énekelni, beszélgetni, s kicsit elfeledni azt a sok rosszat, ami a hétköznapokban történik.

Bízzunk együtt abban, hogy elérjük tervünk sikeres megvalósítását! A sok-sok pozitív energia, amelyet ma hoztatok magatokkal győzedelmeskedik, elsöprő hatású, és rengeteget segít mindenkinek.

Találkozunk november 24-én!

M

fotó: https://pixabay.com/hu/gyerekek-rajz-firka-sorok-l%C3%A1ny-3171905/

Játszótér

Annyit halljuk mostanában, hogy a gyermekek legfőbb tevékenysége a játék. Fantáziájuk határtalan, ha keresni kell, milyen játékot játszhatnak.

Leleményességünkre most nagy szükség van. Szülői összefogásból készült el évekkel ezelőtt egy pici, de szeretett játszótér az iskola udvarán. Sok-sok gyermek töltötte ott néhány perces szabad idejét, mely az órák közötti szünetekben megadatott, de ez már a múlté.

Szeretnénk újra játszóteret tanítványaink számára, s ennek érdekében minden lehetőséget megragadunk arra, hogy össze tudjuk gyűjteni a szükséges anyagi feltételeket.

Nem várhatunk, mert az idő rohan, a gyermekek most járnak iskolánkba, most használnák a játékokat. A szigorú biztonsági szabályok miatt megdrágult a játszótér kivitelezése.

Az összefogás egy vidám péntek délutánnal kezdődik, melyet az iskola területén rendezünk meg október 19-én. A jótékonysági gyűjtést összekapcsoljuk egy kedves és tartalmas szórakozást ígérő, a család minden tagja számára kellemes időtöltést kínáló programmal.

November 24-én Katalin-bált szervezünk a Tulipános Csárdában, melyre mindenkit várunk, akinek kedve van kicsit kikapcsolódni, és egyben bekapcsolódni az akciónkba.

Mi már nagyon készülünk, tervezünk, mert azt szeretnénk, ha ez az este színvonalas szórakozást biztosítana a jelenlévők számára. Meglepetésekben sem fog szűkölködni a program, hiszen célunk, hogy egy olyan bált bonyolítsunk le, amely értéket képvisel, s olyan kikapcsolódási lehetőséget nyújtunk, mely nem mindennapi élményt nyújt.

Reménykedünk abban is, hogy a kedves szülők, akikre mindig számíthatunk, tovább adják kezdeményezéseinket, és hírt adnak azoknak a rajkai lakosoknak is rendezvényeinkről, akiknek nem jár gyermeke az intézményünkbe, mert őket is sok szeretettel várjuk.

Kérünk hát mindenkit, ha teheti, jöjjön el, és vegyen részt az általunk szervezett programokon, és segítsen ezekben az összefogásokban, hogy tavaszra szép játszótere legyen tanulóinknak.

Azt hiszem, ez a nemes cél arra kell, hogy tanítson bennünket, hogy ne adjuk fel, küzdjünk meg a nehézségekkel, s lássuk, milyen szuper emberek élnek ebben a faluban. Képesek vagyunk olyan célokat is elérni, amely gyermekeink számára bír nagy jelentőséggel.

Persze ez csak úgy lehetséges, ha gondolataink, ötleteink a megvalósítás irányába visznek, ha kizárjuk a hátráltató tényezőket, ha nem foglalkozunk azzal, ami akadályoz, ami negatívan hat ránk.

Erre egyszerűen nincs szükségünk, mert nem visz előbbre, nem segít. Tervezünk még más akciókat is, de azokról később írok majd. Most fókuszáljunk erre a két eseményre, és tegyük meg, amit tennünk kell!

Az összefogás rendkívül fontos. Képzeljétek el, hogy gyermekeink megtapasztalják, ahogy szüleik, szomszédaik, rokonaik, a körülöttük élő felnőttek aktívan, energiával telve, örömmel és szeretettel állnak egymás mellé, hogy nekik tavasszal valami csodálatos meglepetés álljon az iskola udvarán. Micsoda lehetőség ez számunkra, hogy példát mutassunk, hogy láthassák, számunkra ők a legfontosabbak, mert ők a falu jövője, s ők a legféltettebb kincseink.

Gyertek, s higgyetek abban velünk együtt, hogy lehetséges mindez, s éljük át annak örömét, hogy van még összefogás, van még olyan, hogy mindenki, ugyanúgy akar valamit, ami jó!

Ne halogassuk a tetteket, nem várhatunk, nincs mire! A pénz nem lehet akadály, a pénz csak egy eszköz, a pénzt elő lehet teremteni, ha akarjuk. Együtt.

M

Logók: Sághyné Leinwetter Magdolna

Az éneklés öröme

Ma ismét egy olyan témáról írok, mely nem adatik meg mindenkinek, pedig könnyen elérhető lenne.

4 éve már, hogy megalakult a Vox Carissima, és azóta is hetente tartunk próbákat. Sok-sok érdekességen és tanulságon mentünk együtt keresztül.

A fejlődés nemes és dolgos útján haladunk, mely különleges érzést ajándékoz nekünk, amikor egy-egy lépcsőfok megtevése után magunk is halljuk, és tudjuk, előrébb jutottunk.

Csak így van értelme, ha mindig van egy újabb fok, melyre ráléphetünk, s már látjuk is, hova érünk, ha folytatjuk.

Az apró kánonok éneklésétől a bonyolultabb kórusművekig vezet a fejlődés, mely ritka örömben részesít bennünket. Nem lehet szavakkal leírni, milyen érzés, amikor megszólal a kis nappaliban egy háromszólamú Bartók mű, s mi tudjuk, hogy ezt együtt alkottuk meg, együtt hoztuk létre. Minden tag egyformán fontos, egyformán oda kell, hogy tegye magát ahhoz, hogy egy nem mindennapi megformálás létrejöjjön.

Nem élünk nagyvárosban, itt nem voltak nagy múltú kórusok, és nem dolgozunk semmilyen anyagi és más támogatással, de van valamink, ami sokat ér, és ami összetart bennünket.

Tanulnunk, fejlődünk, igyekszünk, és akarunk. Akarjuk, hogy legyen kórusunk, akarjuk, hogy szép műveket, dalokat énekeljünk.

S ami a legjobb az egészben, mindemellett jól érezzük magunkat ezekben az órákban, nevetünk, vidámak vagyunk, s megtapasztaljuk egy jó közösség fontosságát, jelentőségét.

Nyitottak vagyunk, bárkit befogadunk, aki azonosulni tud ezekkel az elvekkel. Mindig van tagfelvétel, s a beilleszkedést is megkönnyítjük azzal, hogy tagjaink kedves emberek.

Mindegy, hány szereplésünk van, nem ezért próbálunk. Egyszerűen szeretünk énekelni, szeretjük az összhangot, melyet magunk teremtünk meg, a harmóniát, miközben figyelmünket megosztjuk a saját és a többi szólam között.

Láthattok, hallhattok bennünket a neten, s néhányszor élőben is. Tartogatunk még sok meglepetést, hiszen Nektek is örömet szeretnénk szerezni az általunk előadott zenékkel.

Örülünk annak is, hogy van sok kedvelőnk, akik régen az összes koncertünkre eljöttek, és ma is figyelemmel kísérik munkánkat, biztatnak bennünket. Köszönjük nekik, hogy mellettünk vannak!

Az együtt éneklés örömét csak az együtt éneklők tapasztalhatják meg, azok, akik számára fontos szerepet tölt be a zene, és akik nem mellékes, elhanyagolható, másodlagos dolognak tartják a közösen létrehozott színvonalas, sokszínű, lelkesen előadott produkciókat.

Boldog 4. évfordulót Vox Carissima!

M

Kép forrása: https://pixabay.com/hu/%C3%A1bra-sz%C3%A1m-sz%C3%A1ma-%C3%A1tl%C3%A1tsz%C3%B3-h%C3%A1tt%C3%A9r-3579202/