Forog a körhinta, szól a zene. Az árusok pakolnak, s
remélik, a jó idő is kicsalogatja az embereket hozzájuk.
A családok összejönnek, beszélgetnek, talán régen
találkoztak már. Felidézik a múltat, milyen volt gyermekkorukban a rajkai
búcsú, hogy élték meg kicsi korukban ezt a két napot.
Mi még hétfőnként mentünk iskolába. Az udvarról láttuk az
óriáskereket, s a szünetekben vágyakozva néztünk irányába.
Volt, amikor szemetet kellett szednünk ezen a napon. Nem
volt jó érzés, végrehajtani olyan utasításokat, melyeket nem akartunk megtenni
és tudtuk, nem is kellene. Mégis megtettük, nem értettünk egyet vele, de senki
nem ellenkezett. Pedig nem volt jó.
Amikor kitaláltunk jó dolgokat, az elindított egy hosszú láncolatot,
melyből sorra jöttek a jobbnál jobb dolgok, még akkor is, amikor már ezer
oldalról támadták, és gyilkolták az ötletet.
„A jó dolgok jó dolgokat szülnek.” Hallottam a minap ezt a
mondatot. Elgondolkodtam rajta. Igaz az állítás, mert tapasztalom mindennap,
mennyire fontos szemünk előtt tartani ezt a kijelentést, s eszerint élni, és
tenni a dolgunkat.
Mi a jó? Felmerül a kérdés, s megválaszolása nem is olyan
egyszerű. Ami jónak tűnik, kiderülhet róla, hogy nem az. S oly sokszor
eltévelyedik az ember, mert nehéz kiutat találni a sok-sok émelyítő cukormázzal
borított jóság között.
Tulajdonképpen jó volt, hogy összeszedtük a szemetet, mert a
korábbi göci helyén egy füves terület keletkezett, s most ott van a búcsú. De
nem volt jó, mert tudtuk, nem helyén való.
Mérlegelnünk kell, hogy a jó kinek jó, és miért. A jónak is
megvan a maga helye és ideje. El kell találni ezt a két dolgot, akkor lesz a jó
igazán jó.
Azt hisszük, megvéd bennünket a közöny, a nem törődöm vele,
hiszen engem nem érint gondolkodás. Pedig valamikor mindenkit érint minden,
csak talán nem most. Azt gondoljuk, el tudjuk kerülni, hogy bennünket is
elérjenek bizonyos események, de ez nem így van.
Sőt, lehet megmosolyogni, kinevetni másokat, akik figyelmeztetnek
valamire, ami majd később következik be. S még az sem tilos, hogy gyűlöljük és
el akarjuk pusztítani magunk körül azt, aki rámutat arra, hogy amit jónak
gondolunk, az nem az.
Lehet szavakat, mondatokat kifordítani, jó gondolatokat
rosszá alakítani, ahogy kedvünk tartja, vagy célunk akarja.
Minek?
Ami igazán jó, azt nem lehet kiirtani, mert mindig
megtalálja a legkisebb rést is, ahol ki tud szabadulni. Szerencsénkre nagyon
kitartó, és köztünk akar lenni. Velünk marad akkor is, amikor már csak egy
páran akarjuk, hogy társunk legyen. Arcátlanul belekiabál az életünkbe, és
akaratosan megkeresi a lehetőségeit.
Ez a mi óriási nagy szerencsénk, különben már elvesztünk
volna régen.
Maradj közöttünk soká, és találd ki kérlek, hogyan tudsz
minél több ember gondolataiba beférkőzni! Szükségünk van rád, ne hagyj el
bennünket!
M
Fotó: Deák Viola Helena
