Manapság, ha valaki kiejti ezt a szót, a legkevesebb, hogy
megmosolyogják. Van, aki ilyenkor nyálasnak, túlzásnak hiszi a róla szóló
mondatokat. Akadnak szép számban olyanok is, akik még a gondolatától is
irtóznak, és élnek emberek, akik félnek tőle.
Ha kimondom, védtelenné válok, sebezhető leszek. Ha ezt
érzem, kiderül, és kihasználnak, felhasználnak, vagy így győznek le. Ha
megtudják, hogy van bennem, végem.
De ha nem teszem, akkor jön csak a még nagyobb baj. Mit
tegyek hát? Mutassam ki? Mondjam el? Titkoljam, és legyek kőkemény,
megközelíthetetlen?
Mindenképpen szenvedés és gyötrelem vár az emberre, mindegy,
hogyan dönt. A két út között van viszont egy óriási különbség. Ez egyik
hozadéka a boldog pillanatok megélése, a másiké a magány, és a gyűlölet.
Mert, ha a szeretetet nem engedjük magunkba, annyira égetően
érezzük hiányát, hogy kitöltjük az űrt a gyűlölettel. Elkezdünk mindenkit
bántani, akinél nem érhetjük el, hogy szeressen.
Mindenképpen küzdünk, csak nem mindegy, miért.
Ha nem szeretünk, egyedül maradunk, nagyon egyedül. Onnantól
mindegy, mit teszünk. Mert rossz eszközöket választunk, és rossz irányba
haladunk. Hiába bizonygatjuk ország, világ előtt, hogy mennyire szeretünk, ha
azt más nem érzi. Hiába követeljük, hogy szeressenek, nem fog menni.
Rendelkezhetünk tengernyi pénzzel, vagyonnal, lehetünk
akármilyen hatalommal bíró vezető, király, mindegy, minek nevezzük, nem számít.
A szeretetet nem lehet kierőszakolni, nem lehet megvenni, és
nem lehet szavakkal bizonygatni. Az emberek félelemből nem tudnak szeretni,
pénzért csak megjátsszák az érzéseiket, és az ilyen szavaknak nem hisznek.
Hiába minden, gondolkodhatunk másképpen, de egyet tudnunk
kell. A világot, az embereket a szeretet vezérli. Vezérli, akár egy gépet. Ha
megkapja, tudni fogja, hogy tovább kell adnia, rájön, hogy minél többet ad,
annál többet kap belőle, de annál több ellenkező pólusú érzés is megtámadja,
mert a szeretet hiányában tengődő ember irigy lesz rá, utálni fogja, és meg
akarja semmisíteni azt, akit körbe vesz ez az érzés.
Mindenki azt akarja, hogy szeressék, de amikor valaki inkább
azzal foglalkozik, hogy érvényesüljön a képzeletbeli ranglétrán, s azért
dolgozik, hogy mások fölé kerülhessen, mások életéről dönthessen, nem jut ideje
arra, hogy saját lelkét szeresse annyira, hogy törődjön vele. Akkor elmúlik az
idő a feje fölül, és egyszer csak rájön, hogy minden, amiről azt hitte, fontos,
értelmét veszítette, és nem maradt helyette semmi, de semmi a világon.
Még ekkor is van döntési lehetőség, mert soha nem lehetetlen
elkezdeni. Csak ilyenkor már nagyon nehéz átalakulni, és megváltozni, és sokan
nem is tudják, hogy képesek lennének rá.
Véget nem érő tévutak sorát élik meg, csalódnak, mindenkiben
a rosszat látják, kifacsarják a legkedvesebb szavakat is, és a nap minden
percében boldogtalanok. Továbbra is azt képzelik, hogyha félelemben tartanak,
megvesznek másokat, ha kellő eredménnyel szajkózzák saját igazukat, akkor majd
lesz, aki megszereti őket. De nem. Ez nem lehetséges.
Egyszer minden kiderül. Az érzéseket nem lehet
fenyegetéssel, gonoszkodással, parancsokkal kierőszakolni.
Amíg vannak olyan emberek, akik másképpen gondolkodnak, akik
elég erősek ahhoz, hogy kimutassák, ha valami nem jó, s minél kevésbé jó
valami, annál jobban érzékeltetik, hogy az mennyire nem jó, addig van remény.
Van remény arra, hogy mások is észreveszik, és különbséget tudnak tenni a „hatalom
szeretete és a szeretet hatalma” között.
Szeressünk hát! Szeressük a kis elsőst, szeressük a nagy
serdülőt, szeressük a barátunkat, szerelmünket! Mondjuk el, ha valaki bánt
másokat, védjük meg magunkat és a többieket! Álljunk ki a jóért, és ne hagyjuk,
hogy gyermekeink szeretet nélkül nőjenek fel!
Ehhez viszont fel kell ismerni, hogy kiben él a szeretet, s
ki az, aki esetleg nagyon hihetően tudja hazudni, hogy szeret. Fel kell
ismerni, hogy milyen az igazi szeretet, s mikor teszünk jót valakinek. S rá
kell éreznünk arra is, hogy jól szeretni figyelemmel, odaadással, de
következetességgel, szilárd morális elvekkel, megingathatatlan kitartással
lehetséges. Minden más kísérlet csak álca, csak megtévesztés, mely valami rossz
felé vezet, melynek tragikus következményei vannak.
S ne feledjük, a szeretet ott van egy zongorán leütött
hangban, egy csendes pillantásban, benne van egy gondolatban, egyetlen szóban,
de nincs helye az üvöltött mondatokban, menekül az erőszakból, elhagy, ha
követeljük, s attól még nincs ott, ha egész nap azt mondjuk mindenkinek, hogy
mennyire szeretünk. Attól még az nem igaz, nem valós, mert valami nem attól
lesz igaz, hogy éjjel-nappal szajkózzuk. Az igazság nem a mennyiségtől lesz
igaz, s nem is attól, hogy hány emberrel tudjuk elhitetni. Lehet, hogy csak egy
ember tudja, hogy valami hazugság, mindenki más azt hiszi, igaz, az attól még
nem válik igazzá.
Van egy idézet, melyet Gárdonyi Géza írt le, először Koncz
Zsuzsától hallottam: „Légy az, kiből árad a nyugalom. Légy az, kire nem hat a
hatalom. Nyújtsd oda, ahol kérik a kezedet. S menj oda, ahol fázik a szeretet.”
Legyünk azok!
M
