Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy asszony. Remek
kézügyességgel rendelkezett, mindenki megcsodálta alkotásait. Naphosszat
dolgozott, szorgalmasan, s szebbnél szebb terítőket horgolt.
Nem követte a divatot, nem akart meggazdagodni, inkább
gyönyörködött a szépségekben, melyek ujjai alól kikerültek.
Egyik nap talált a szekrénye mélyén egy gombolyag fonalat.
Hófehér, vékony szálú volt, és csak ez az egyetlen egy darab maradt belőle. Nem
lehetett boltban kapni, mert valamikor régen még a dédmamája adta neki e szavak
kíséretében:
-
Ebből a fonalból csak akkor készíts terítőt, ha
már annyira birtoklod a horgolás művészetét, amennyire a legszebb álmodban
elképzelted. Akkor tervezd el, mit készítesz, és nagy műgonddal alkosd meg.
Az asszony emlékezett ezekre a gondolatokra, és elérkezettnek
látta az időt a cselekvésre. Fejében már összeállt a minta, már akkor tudta,
mit készít, amikor a legvékonyabb horgolótűjét kereste hímzéssel díszített
kézimunkadobozában.
Mindennap egy kicsit dolgozott rajta. Egy-egy sorral bővült
a terítő, s ő közben beszélt hozzá.
-
Egykor majd díszíted valaki asztalát, aki
ugyanúgy ámul majd a szépségeden, ahogy én. Örülni fog neked, vigyáz rád, megóv
mindentől.
A terítő elkészült. Hallott minden kedves szót, megjegyzett
minden bölcs gondolatot, és felkészült arra, amire hivatott volt. De aztán
megjelent egy férfi, aki megvette a csipkét, és elvitte otthonába.
A családban nagyon gazdag, hírnévre, hatalomra törekvő emberek
éltek. A csipke már az első pillanatban megérezte, hova került. Kitették egy
félre eső asztalra, s rá se néztek, nem érdekelte őket, milyen értékes, milyen
sok minden van benne, ami hasznos lehetne számukra.
Aztán megérkezett hozzájuk egy vendég, aki nagyon irigyelte
vagyonukat, és elhatározta, hogy megszégyeníti a családot. Sok-sok célzott,
előre kigondolt mondattal, hangzatos, hízelgő hazugságokkal elhitette velük,
hogy az a csipketerítő nem ér semmit, de ő ad nekik egy nagyon divatos, példás
szépségű, nagyon drága alkotást, mely minden vendégük számára megmutatja, hogy
milyen rangos családot alapítottak.
A családtagok minden szavát elhitték, és boldogan rakták ki
a csúnya, mocsoktól foltos rongyot az asztalukra. A mosogatórongy mindig is
utálta a csipkét, mert gyűlölte, hogy naphosszat a vízben ázik. Nem engedte ki
magából a piszkot, nem hagyta, hogy megtisztítsák. Egyre több szennyeződést
viselt magán, egyre csúnyább lett, gyűröttebb. Ezzel együtt gondolatai is
sokkal gonoszabbakká váltak, mint egykor, mikor még fehér és tiszta volt.
A csipkét közben bevitték a konyhába, és neki adták a mosogatólánynak,
aki innentől vele mosta le a szennyes edényeket. A csipke először nagyon
elkeseredett, féltette saját magát, mert attól tartott, a sok munkától
megsérül, és ő is olyan koszos lesz, mint a mosogatórongy. Ekkor rájött, hogy a
lány minden este kimossa a rongyokat, és kiteszi száradni őket az udvarra. A
csipke ilyenkor kiadta magából az összes zsiradékot, minden foltot, és élvezte,
ahogy megtisztul. Az udvaron éjszakánként a csillagokban gyönyörködött, s
visszaemlékezett alkotója szavaira, melyeket akkor mondott ki, amikor az utolsó
öltéssel is végzett.
-
Kicsi csipke, tudd, hogy erősebb vagy, mint
gondolod, s akkor is értékes vagy, ha mindenki mást mond. Keresd a szépet, a
jót, és álmodj valami olyat, amit nagyon szeretnél.
Így teltek a napok. A csipke minden nap keményen dolgozott,
hallgatta a mosogatólány énekét, és örült, hogy segítségével mind edény
megtisztulhat. Esténként pedig pihent, álmodozott, és felkészült a következő
napra.
Mind eközben a mosogatórongy egyre rosszabbul érezte magát.
Unatkozott, és gyűlölte, hogy csak úgy egyedül van, és senki rá sem néz. A
szolgálólányok igyekeztek tisztábbra súrolni, de nem sikerült, s mivel a gazda
rájuk parancsolt, hogy este vendégek érkeznek, ki is vasalták a rongyot. Emiatt
aztán még mélyebbre, még határozottabban belé ívódott az összes mocsok, melyet
magába szívott.
A vendégek aztán meg is érkeztek. Körbe néztek a fényűző
szalonban, majd meglátták a rongyot éktelenkedni az asztalkán. Furcsán egymásra
néztek, de nem szóltak semmit. Vacsora közben kiborult egy pohár víz, melyet a
felszolgáló gyorsan letörölt egy remekbeszabott csipkével.
A vendég uraság gondolkodni kezdett, és azt mondta a
házigazdának.
-
Honnan van ez a terítő, melyet a szalonban a kis
asztalon tart, uram?
-
Ó, az egy remekmű. Egyik jóakarómtól kaptam, a
legújabb párizsi divat. – a vendégeken ekkor már majdnem úrrá lett a kacagás,
de nem akarták megsérteni a félre vezetett házigazdát.
-
Értem. – mondta a családfő. – Akkor biztosan nem
sértem meg, ha megveszem önöktől azt a csipkét, amivel a szolgálójuk az imént a
vizet törölte fel. A házigazda és családja nagyon nevetett, szinte már gúnyosan
hangzott a kacagás, de a vendég túl rangos volt ahhoz, hogy nemet mondjanak
neki.
-
Természetesen nem hagyom, hogy fizessen érte, az
öné lehet, ahogy uraságod kívánja.
A vendég megköszönte a kedvességet, és hazavitte a csipkét.
Ott aztán illatos vízben kimosták, kivasalták, és a lányuk asztalára tették,
ahol kedvenc macija üldögélt, mikor ő nem játszott vele.
A vendég uraság néhány nappal később visszament meglátogatni
a házigazdát, és leült vele beszélgetni egy tea elfogyasztása közben.
-
Nem tudom szó nélkül hagyni uram, hogy önt
csúfosan félre vezették.
A házigazda nem értette a mondatot, de csendben hallgatta a
folytatást.
-
Önöket gúny és megvetés tárgyává akarták tenni.
Megtudhatom, miért tett ki az asztalára mosogató rongyot, és helyette egy
nagyon értékes csipkével végeztette el a rongy munkáját?
A házigazda nagyon szégyellte magát. Magyarázkodott, de nem
találta igazán a megfelelő szavakat.
-
Jegyezze meg uram a következő bölcsességet! A
dolgok nem attól lesznek értékesek, hogy valaki azt mondja róluk, hogy azok, s
ugyanígy fordítva is így igaz. Hiába hallja nap, mint nap, hogy valami nem ér
semmit, hogy mihaszna, vagy éppen rossz, attól még az lehet pontosan az
ellenkezője. S tudja, miért? Nagyon egyszerű. Mert az értékesség belülről
fakad. Van mondanivalója, vagy éppen csak szebbé teszi az életünket. Aki
fogékony rá, meg is érzi, de mindenképpen hiteles forrásból kell táplálkozni.
Különben az ember jóvátehetetlen hibákat követ el, és megsemmisíti a jót, de
tartósítja a rosszat.
A házigazda csak bólogatott, s mikor a vendég távozott,
leszedette a rongyot az asztalról, s kidobatta a szemétbe. Soha többet nem
felejtette el a kis csipkét, és a tanácsot.
A csipke boldogságban élt a lánykánál, mert az még akkor is
magával vitte, amikor elköltözött, hogy új életet kezdjen férjével. Elmesélte
gyermekeinek, unokáinak, majd dédunokáinak a történetet, s azok is tovább adták
a mesévé alakult valóságot, hogy mindenki tanulhasson belőle. A csipke örült,
hogy nem csak szép volt, de értékes is. S nem is csak attól, hogy
szívvel-lélekkel, nagy szakértelemmel készítették, hanem attól, hogy erősebb
volt, mint gondolta, és kitartásával, szorgalmával, és pozitív gondolataival
utat mutatott az embereknek, akik ezt azzal hálálták meg, hogy vigyáztak rá,
óvták őt, és kedves emlékeik között őrizték hűen a tanulságot: Ne mosogass
csipkével, mert akkor a mosogatórongyot kell kitenned az asztalodra.
M
Fotó: Deák Viola Helena
