XIV. Lajos versailles-i kastélya az abszolút hatalom
szimbólumává vált.
A király magát a Naphoz hasonlította, balettművésznek
tartotta, s egy teljesen új palotát építtetett magának, melyben pompázatos
előadásokat rendeztek, esténként Lully zenéjét hallgatták, nappal pedig mesés
kertjében sétáltak, megnézték az ünnepélyesen előadott darabokat.
A kert elkészítése bonyolult, és fizikailag is nehéz
feladatnak bizonyult, mocsarakat kellett megszűntetni, s a király folyton
változó igényeit időre teljesíteni.
Alan Rickman rendezte A virágok románca c. filmet, melyben
megláthatjuk, milyen lehetett akkoriban egy ilyen hatalmas vállalkozás
megvalósítása.
Még, ha le is szedjük róla a romantikus szálakat, akkor is
csodás képi világot láthatunk, hozzá megfelelően szép muzsikát hallhatunk. A
rendező, megmutatja nekünk azt a Napkirályt, aki nagyon is emberi vonásokkal
rendelkezik.
Olyan magasan ül a trónon, hogy rádöbben, milyen
iszonyatosan magányos. Tudja, hogy nem számíthat egyetlen őszinte emberre sem,
mert a közel 2000 főből álló udvartartása csupa talpnyalókból áll, és biztos
abban is, hogy bár minden kívánságát teljesítik, mégis ő a legsajnálatra
méltóbb ember a birodalomban.
A főszereplő kertész hölgy pici kertje maga a nyugalom, a
fantázia, s mindenki számára egyértelműen kifejezi lelki világát. Tönkre
teszik, amit megalkot, kemény munkával elér, bosszúból, gyűlöletből,
féltékenységből, és irigységből szétrombolják a palota kertjében készülő
bálhelyszínként funkcionáló részt. André Le Notre a király sokat bántott főkertésze
felismeri tehetségét, és megengedi neki, hogy elkészítse tervét.
Sabine de Barra hirtelen szembe találja magát a rideg,
számító, törtető, de lusta, pénz- és hataloméhes udvarral, és megismeri a
mögötte rejlő mélységes szomorúságot, tragédiákat, álmokat, és vágyakat.
A mű természetesen elkészül, a király elbűvölve áll a
helyszínen, de nem ez a film lényege.
Egy olyan udvart látunk, ahol a Lully zenél, Moliére alkot,
és még egy sor kiváló művész végzi a dolgát. S bár a király minden áron
maradandót akar alkotni, és a saját elképzeléseit véghezvinni, mégis győz
mindig a kreativitás, a tehetség és a kitartó munka.
A ma embere talán elképzelhetetlennek tartja már, hogy egy
megfélemlített szabad gondolkodó hogyan képes alkotni egy ilyen helyzetben, de
az akkor élők is képesek voltak erre.
Ugye senki nem gondolja azt, hogy a király képes lett volna
bármilyen évszázadokon át fenn maradó dolgot megteremteni, ha nem állnak
mellette azok az értékes emberek, akik értették a dolgukat?
De a király nem a szakáccsal hegedültetett, nem a pékkel
varratott ruhát, és nem a szobalánnyal terveztette meg Versailles-t. Nem állt
ott a munkálatoknál, és nem akarta elmagyarázni az ott dolgozó munkásoknak,
hogyan kell az ásót fogni, nem szólt bele abba, hogy készítik el a lépcsőt,
vagy honnan vezetik el a vizet a szökőkúthoz, s nem akarta megmondani, milyen
mélyre kell ásni a virágokat, mert nem értett hozzá.
A film hangulatában, mondani valójában egyáltalán nem
maradi, elmúlt, és unalmas.
Sőt, nagyon is valóságos, mert ma is nyílnak gyönyörű
virágok, s az erős, alkalmazkodó növények fent maradnak, de nem változtatják
meg illatukat, s nem hat rájuk sem fenyegetés, sem meggyalázás.
A négy évszak rózsából elég egyetlen szál, illatából egészen
pici fuvallat, hogy rájöjjünk az igazi szépségre, s arra, hogy tulajdonképpen
semmi sem örök, semmit nem tudunk megalkotni, ha nem rendelkezünk hozzá kellő
tudással, türelemmel, szorgalommal, kreativitással. De ha olyan szerencsétlenül
jöttünk a világra, hogy egyikből sem kaptunk még csak egy kis szeletet sem, vagy
nem volt lehetőségünk kibontakoztatni adottságainkat, akkor legalább tudjuk,
hogy ki az, aki kapott belőle, és hagyjuk, hogy a mi dicsőségünkre, a mi
gyönyörködésünkre is tegye a dolgát.
Kellemes hétvégi szórakozás megnézni a filmet, melyben ne
keressünk sok korhű dolgot, inkább a mondanivaló értelmét találjuk meg, s talán
egyben elgondolkodtató lehetőségként tekinthetünk rá. Mindenkinek csak ajánlani
tudom, még akkor is, ha előre tudjuk, hogy a kert elkészül minden ármánykodó,
becstelen, rongáló igyekezet ellenére.
M
