Ez a pici hóvirág számomra mindig a nőnapot fogja
jelképezni. Amikor még szedhettük őket, és néha mi lányok is kaptunk belőle.
Olyan sok érzést vált ki belőlem, és talán még több
gondolatot.
Tartsuk ezt a napot, vagy sem? Milyen volt nőnek lenni
régen, és ma milyen? Van különbség, vagy nincs?
Kimondhatom-e, hogy nem jó nőnek lenni, s lehetek-e elég
bátor ahhoz, hogy leírjam, nem jó férfinak sem lenni, mert nem jó embernek
lenni.
Nehéz embernek lenni ott, ahol nincs tisztelet, ahol nincs
szeretet, ahol attól tartunk, hogy bántanak bennünket. Nem jó ott, ahol félnünk
kell, ha kimondunk valamit, ahol tudjuk, nem fogjuk kitalálni sem, hogy ki akar
éppen rosszat nekünk.
Nem jó ott élni, ahol érezzük a hátunkon, hogy a másik kigúnyol
bennünket, és nem jó ott létezni, ahol a durvaság, a kiszolgáltatottság
lételeme napjainknak.
Ha el kell titkolnunk az ötleteinket, mert mások erre
vadásznak, ha nem lehetünk önmagunk, nem lelkesedhetünk valamiért, nem lehetünk
őszinték.
Nem választhatjuk szét a nemeket, hiszen együtt érünk
valamit. Együtt tudnánk megváltoztatni a világot. Az internet tele van
segélykiáltásokkal. Az a sok idézet, rövid, burkolt panasz, a sok fájdalom,
amelyet már nem tudnak az emberek magukban tartani, s valahogy úgy érzik, ki
kell mondani, ha nem is saját szavaikkal.
Naponta olvashatunk javaslatokat, tanításokat, hogyan
tovább, mit tegyünk, de egyik sem ér egy fabatkát sem, ha az ember nem jön rá a
lényegre. Az irigykedés, az acsarkodás, a hazudozás megmérgez mindenkit. S ha ezek
a tulajdonságok netán még erényekké kovácsolódnak össze, ott a hóvirágocska
hiába nyílik nőnapra, ott hiába szólnak zengzetes szónoklatok a nők fontosságáról,
és szükségességéről.
Úgy nem érdemes nőnapot tartani, nincs értelme kifejezni
azokat a gondolatokat, amelyekkel nem értünk egyet. Nem kell mézes-mázas
körítés ahhoz, ami nem is létezik a többi napon.
De ne feledjétek, a férfi annyira férfi, amennyire a nő, nő
tud lenni mellette. S ez nem csak a házasságokra vonatkozik. S nem kell abban
reménykedni, hogy a nők annyira ostobák, hogy nem tudják, nem érzik azt, mit
gondolnak róluk a férfiak legbelül.
Nem érdemes egymásra mutogatni, ki miatt van ez így.
Felesleges. Nem ez a megoldás. Nem mástól kell várni, hogy jobb legyen.
Magunknak a pici környezetünkben kell tenni érte. Nem nagy dolgok ezek, csak át
kell gondolni, és aszerint élni. Juj, ez mégis nagyon nehéz.
Ha nem próbáljuk meg, akkor marad a panaszkodás, és a
szenvedés. Pillanatnyilag lehet, hogy jó érzés, ha az utált emberről jó
rosszakat mondunk, mindegy, hogy igaz, vagy sem, lehet, hogy még boldogságot is
érezhet az, aki megakadályoz valami jót, csak azért, mert azt valaki olyan tenné,
akit ő gyűlöl. Lehet, de ezek az „apró örömök” rendkívüli ürességet,
boldogtalanságot hoznak magukkal, melyek rátelepednek az emberre, beleszövik
magukat a test minden egyes milliméterébe és lassan elpusztítják a lelket, s
nem marad utána semmi a világon.
Segítsük egymást, hogy emberek tudjunk maradni, vegyük
észre, hogy a szétosztott szeretet – legyen az akármilyen kevés is – bennünket tesz
többé. Lássunk át a kis önös érdekeken, s ne hagyjuk, hogy a hatalom szeretete
elfeledtesse velünk a szeretet hatalmát.
Az anyukák nevelnek férfit fiaikból, az apukák mutatnak
példát hozzá, a családban jelen lévő beidegződések, eszmék, elvek segítenek,
vagy hátráltatnak abban, hogy egy férfi mit gondol, mit érez egy nőről.
Nem megy külön-külön. Mindenki kell ahhoz, hogy élhető,
szép, szolid, biztonságos, erőt adó környezetben tudjunk élni.
Minden napra lehet mondani, hogy ez amerikai, az meg a régi
rendszerből való… s minden igaz is, de ez jelent valamit? Nem. Nem fontos. Az a
fontos, hogy ha ezen a napon csak egy ember gondolkodik el azon, hogy számára
mit jelent a nő, az ő életében milyen hatással voltak rá a nők, akkor már
megéri a március 8-át a naptárba jegyezni.
Egy őszinte mosoly, egy kedves szó, mely szívből jön sokkal
többet ér mindennél. Nem kerül semmibe, de megfizethetetlen. Használjátok, mert
a tiétek, bármikor elővehetitek. Férfi és nő egyaránt alkalmazhatja.
S van még egy fontos összetevő. A remény.
Mindig van remény, ne feledjétek, mindenkiben ott van a jó, csak elő kell
valahogy hozni. Szép feladat.
M
Fotó: Scháling Anita
